Új Szó, 2007. június (60. évfolyam, 125-150. szám)

2007-06-02 / 126. szám, szombat

www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2007. JÚNIUS 2. Presszó 31 Senki sem illik bele jobban a misztifikált szabad világba, mint John Wayne, aki most ünnepelte volna 100. születésnapját - maga is olyan volt, mint a westernhősök Vadnyugat, mese, hősök Jön a magányos cowboy. Kalapja mélyen a szemébe húzva. Lassan, ráérősen lo­vagol befelé a városba. Sü­vít a szél, röpíti a préri sze­metét, kavarog a por. Sehol egy lélek. Az idegen leszáll a nyeregből, kipányvázza a lovát, belöki a kocsma csa­póajtaját. Keze a pisztolyán. Elhalkul a zene, még a lelegzet is eláll... URBÁN GABRIELLA A legjobb westernfilmek Hatosfogat-1939 Vörös folyó-1948 Délidő-1952 Idegen a cowboyok között -1958 Alamo-1959 A hét mesterlövész-1960 Volt egyszer egy vadnyugat -1968 Butch Cassidy és a Sundance kölyök-1969 Kis nagy ember-1971 Farkasokkal táncoló-1990 Nincs bocsánat -1992 Akár így is kezdődhet a vadnyu­gati hősökről szóló mese, amely el­sősorban e különös zsánert kedve­lő felnőtteknek okoz örömet. Egy misztifikált szabad világba vezeti az embert, amelyben féligazságok keverednek a romantikával. A klasszikus western hőse Senki sem ülik bele jobban ebbe a vüágba, mint John Wayne. A múlt szombaton lett volna 100 éves a klasszikus western nagy hőse, akinek nem is keüett nagyon meg­erőltetnie magát ahhoz, hogy hite­lesen játssza el, mondjuk, Ringó Kidet a Hatosfogatban, a mar­hatenyésztő Dunsont a Vö­rös folyóban, Brittles ka pitány szerepét az Aki a sárga masnit viseli, York tisztet a Rio Grandéban, Chance seriffet a Rio Bra- vóban. Maga is olyan volt, mint hősei, akiket életre keltett: kemény, hatá rozott, egyenes és törvénytisztelő, igazságszerető, megvesztegethe­tetlen, olykor kegyetlen és szélsőséges. Hihetet­lenül konzer­vatív volt, és óriási befolyása volt filmes kollé­gáira, sőt a politikusokra is. Állító­lag Sztálin borzasztóan dühös volt rá, meg is akarta öletni. Egyszer hajszál híján akadályoztak meg egy ellene készülő merényletet a holly­woodi filmgyár területén... Wayne Marion Michael Mor- risonként született egy ohiói város­ban, amelynek semmi köze nem volt a pisztolyokhoz, a vadnyugat­hoz. Később elköltöztek egy kali­forniai randire, ahol aztán kedvére lovagolhatott. Jól bánt a lasszóval, értett a marhákhoz, ami szinte pre­desztinálta arra, hogy a vadnyugati hősök ideális megtestesítője le­gyen. Nyaranta a Fox filmstúdió­ban dolgozott kulisszatologató­ként, itt figyelt fel John Ford rende­ző a 194 cm ma­Igazi vadnyu­gati hős, ro­mantikus desperado, aki az életét is képes felál­dozni a ne­mes ügyért. Yul Brynner A hét mes­terlövész fő­szerepében. (Fotók: képarchívum) gas, szúrós szemű fiatalemberre, akinek járása tényleg olyan volt, mint egy igazi cowboyé. Egykettő­re rávette Morrisont, hogy szakítsa félbe jogi tanulmányait, csapjon fel westemhősnek, és változtatssa meg nevét John Waynere, elvégre Mickey Morrisonként mégsem vál­hatott volna legendává. Sok film­ben játszott, főleg hazafias, hábo­rús témájúban, a legjobban mégis a vadnyugaton érezte magát. Csak­nem 100 westemfilmet forgatott, (Apacserőd, A kutatók, A vadnyu­gat hőskora, Alamo, amelynek pro­ducere, rendezője és szereplője is volt), a Jó fiú és rossz fiú, El Do­rado és Rio Lobo című filmeket már az után forgatta, hogy rákos daga­natot távolítottak el a tüdejéből. Az Oscar-díjat az 1970-ben készített A félszemű seriffért kapta meg. Mindeközben három feleséget fo­gyasztott el. Érdekes, mind spanyol ajkú volt. Utolsó filmje, A mesterlövész - akkor már ő is érezte - a saját sor­sát vetítette előre. Idős, rákbeteg cowboyként még megleckézteti a gonoszakat, mielőtt meghal - a filmben. Korábban ez talán csak egyszer, az Alamóban fordult elő, soha nem akadt olyan ellenfél, aki legyőzte volna az igazságért harco­ló Wayne-t. Nem egész három évre rá a mesterlövész John Bemard Books sorsára jutott a gyomorrákos színész. A hívő protestáns - nem tudni, miért - még áttért a katoli­kus vallásra. 1979. július 11-én a kórházban hét gyereke bú­csúzott tőle örökre. Azt sze­rette volna, ha a súján a „Feo, fuerte y formai” (Ronda volt, erős és méltó- ságos) felirat áll, de ezt a kívánságát a mai napig sem teljesítette senki. A magányos cowboy Folytassuk történe­tünket a városba ér­kező magányos cow- boyjal, aki belép a kocsmába, és félel­met kelt a kártyázó, whiskyző gyáva, mihaszna nép­ségben. Sok min­denkit el tudunk képzelni ebben a szerepben - Gary Coopert, Gregory Pecket, Alan Lad- det, Henry Fondát - pont azért, mert meg is személyesí­tettek egy-egy Uyen figurát. De mindenképp Yul r Brynner, Chris sze­li. repében a legemlé- I I kezetesebb magá­it;;' nyos revolverhős. Pedig a Vlagyivosztokban szüle- I tett, Kínában, majd Párizsban nevelkedett Brynner nem is volt tipikus cowboyalkat. A francia fővárosban éjszakai bárokban énekelt és gitározott, valószínű­leg elég jól, ha Jean Cocteau tet­szését is elnyerte. Színházban és cirkuszban is szerepelt, majd Amerikában, ahova 1940-ben utazott, történelmi filmekben játszott, többek közt fáraót, (Os- car-díjjal jutalmazott) sziámi ki­rályt és mexikói forradalmárt. John Wayne csaknem 100 westemfilmet forgatott (SITA/AP-felvétel) Calamity Jane Mégis, bennünk leginkább Chris- ként él tovább. Összenőtt szerepé­vel, a kemény fickóéval, akit meg­érint a tehetetlen mexikói parasz­tok sorsa. Hogy meg tudja védeni őket egy rablóbandával szemben - Kuroszava szamurájfilmjének min­tájára - 6 mesterlövészt verbuvál maga mellé. Egytől egyig mind erős egyéniség, igazi vadnyugati hős, akinek ugyan gyengéje lehet a nő, a pénz és a whisky, de aki egy nemes ügyért kész az életét is felál­dozni. A hét mesterlövész felejthe­tetlen, maga a film és a benne élet­re keltett hét romantikus des­perado. Calamity Jane és a többiek Romantikus figurává változtak az évek, évtizedek folyamán a vad­nyugat hajdani valóságos pisztoly­hősei, hírhedt banditái és csavargói is, mint Jesse James, Billy, a kölyök vagy akár Calamity Jane. Érdekes, hogy az amerikaiak sosem ítélték el vagy vetették meg őket úgy, mint a városi gengszetereket. Misztifikál­ták az egész vadnyugatot, így vál­hattak a másodrendű bűnözők, ló­tolvajok, bankrablók, gyilkosok jogfosztott népi hősökké és legen­dákká. Billy a kölyök például moso­gatólegényként kezdte karrieijét, majd egy lótolvaj mellé szegődött, aki megtanította őt mindenre, amit egy valamirevaló lótolvajnak tud­nia kell. 16 évesen (más források szerint már 12 évesen) ölt először embert. 17 évesen bandavezérré és keresett bérgyilkossá vált, indiáno­kat és csavargó pisztolyhősöket gyilkolt a mexikói határvidéken. Állítólag a senoriták majd meg­vesztek érte - de lehetséges, hogy ez is csak amolyan legenda. Sőt egészen biztosan az, ha megnéz­zük a róla készült egyetlen hiteles képet. Együgyű, nyiszlett kölyök néz ránk. Calamity Jane sem volt egy kifri- zurázott daloló hölgy, mint Doris Dáy, vagy egy jószívű, másokat tá­mogató barát, mint Angelica Huston, akik megszemélyesítették a legendás nőt. (Bár már a két fűm, a Calamity Jane - 1953 és a Vad nők - 1995 között is óriási a kü­lönbség). Calamity férfiruhában és Billy, a kölyök mocskosán élte át egész életét ké­tes hírű cowboyok, piszolyhősök és cirkuszi mutatványosok között. Kocsmázott, dohányt rágott, kellő­képpen köpködött is hozzá, károm­kodott. Alkalmi munkákból tartot­ta fenn magát, volt kocsis, kocsmai hölgy, aranyásó, nyomkereső Cus­ter tábornok seregében, mutatvá­nyos Buffalo Bűi show-jában. Minél idősebb lett, annál jobban emész­tette a depresszió és az alkohol, vé­gül egy szállodai szobában elfeled­ve, egyedül halt meg 51 évesen. Összehúzza szemöldökét „Nem olyan nehéz dolog wes­ternfilmet csinálni. Lehet, hogy már rá is jöttek, westemjeim alap­receptjére. Magányos cowboyként jövök egy idegen városba, no és az­tán már tovább történnek a dol­gok...” - nyüatkozott egyszer Clint Eastwood. Hát újra a magányos cowboynál tartunk. Keze a pisztolyán, szájá­ban vékony szivar. Kalapja alatt összehúzza a szemöldökét, nem beszél és mégis félelmetes. Ő Sergio Leone magányos cowboya, aki már egészen más és egészen más vadnyugaton lovagol. East- wood jeleníti meg a spagetti- westernek főhősét - az Egy marék­nyi dollárban, a Pár dollárral töb­bért, A Jó, a Rossz és a Csúfban... Ő már nem nyargal gyönyörű tá­jon át, mexikói kaktuszerdőn kersztül vagy a csodálatos Monu­ment Valley árnyékában. A vidék száraz, poros, kopasz, szinte érez­ni mennyire perzsel a nap. Nincs romantikus szerelmi epizód és a kocsmában már nem énekel a csi­nos bárhölgy, aki szinte kötelező­en megjenet a régi amerikai vad­nyugati filmekben. Ennio Morri- cone újszerű, hatásos, fülbemászó zenéje kíséri a maga érdekeiért, s nem nemes ügyért harcoló cow- boyt a mexikói határra, vagy az utolsó párbajra A Jót, a Rosszat és a Csúfot. John Wayne Eastwoodot szidta, hogy amerikai létére hagyta, sőt hozzájárult ahhoz, hogy lerombol­ják a western varázslatos, tökéletes vüágát. Még szerencse, hogy Way­ne nem élte meg Eastwood 1992- ben forgatott Nincs bocsánat című Oscar-díjas filmjét, amelyet maga is rendezett. A szakmabeliek gyakran az „utolsó westernként” is emlege­tik, mert teljesen megfosztja a mí­tosztól ezt a műfajt. Eastwoodot ugyan vonzza a vadnyugati élet egyszerűsége, az akkori életstílus. De nem heroizálja az embereket, akik megpróbálják a saját kezükbe venni az igazságszolgáltatást. Meg­mutatja az erőszakot a reális vüág- ban, amelyben semmi sem tökéle­tes. Megerősíti Sergio Leone meg­látását: az élet nem édes, a jó és a rossz váltja egymást, van békesség, félelem és erőszak. Nincs miért glo- rifikálni ezt a vüágot. Azért vissza-visszatémek még színészek és rendezők a kicsit meg­kopott, de utánozhatadan hangula­tú klasszikus westemek melankoli­kus világába. Hiszen jött még a Süverado, a Texasi krónikák: Lone­some Dove, a Maverick, a Farkasok­kal táncoló, Az eltűntek, a Fegyver­társak, a Melquiades Estrada három temetése. Eastwood filmje nem volt az utolsó. Még szerencse! Clint Eastwood a Pár dollárral többért című spagettiwesternben

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents