Új Szó, 2007. június (60. évfolyam, 125-150. szám)
2007-06-21 / 142. szám, csütörtök
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2007. JÚNIUS 21. Közélet 3 A háztartások csaknem 30 százalékában nincs autó, mert anyagi helyzetük nem teszi lehetővé Csökkenőben a szegények aránya Pozsony. Szlovákiában a háztartások 14 százaléka csak nagyon nehezen tud megélni a bevételeiből, derül ki egy, a lakosság életkörülményeit vizsgáló nemzetközi felmérésből. ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Az adatok a 2005-ös évre vonatkoznak. Annak ellenére, hogy a felmérés szerint Szlovákiában fokozatosan csökken a szegénység, tehát azok aránya, akik a szegénységi küszöb alatt élnek, 2004-ben valamivel kevesebben, a háztartások 12,4 százaléka nyilatkozott úgy, hogy nagyon nehezenjönnek ki a jövedelmükből. A felmérés szerint 2005-ben a háztartások csaknem fele, 45,1 százaléka bizonyos nehézségekkel, de megélt a bevételeiből, 2004-ben ez 47 százalék volt. Azt, hogy viszonylag könnyen kijön a bevételeiből, csak a megkérdezettek 2,5 százaléka felelte, 2004-ben 3,5 százalék. A szlovák háztartások csaknem 30 százalékában nincs autó, mert anyagi helyzetük nem teszi lehetővé. 23,1 százalékában nincs számítógép, 2,7 százalékában teA szlovákiai háztartások tizennégy százaléka csak nagyon nehezen tud kijönni a bevételeiből (jón Kroslók illusztrációs felvétele) Villamos fogyasztók és autó a háztartásokban 2005*ben Telefon Tv számítógép mosógép autó Nincs, mert nincs rá pénze 2,7 1,1 23,1 1,5 29,7 jNincs rá szüksége 2,5 0,9 33,8 2,2 18,5 Van 94,7 98,0 43,1 96,4 51,8 adatok százalékban Forrás: Statisztikai Hivatal Meg tudnak élni a bevételeikből? EUSILC 2005 EU SILC 2006 Könnyen 3,5 2,5 Nagyon könnyen adatok százalékban Forrás: Statisztikai Hivatal lefon, 1,5 százalékában mosógép, és 1,1 százalékában nincs televízió. 18,5 százalék viszont úgy nyilatkozott, azért nincs például autója, mert nincs rá szükségé. A szegénységi mutatók közé tartozik az ún. anyagi depriváció mértéke is, vagyis az, hogy az alapvető létfenntartási szükségleteket az ember mennybe képes kielégíteni. Az EU-SILC felmérés azt vizsgálta, a megkérdezettek hány százaléka nem volt képes az adott évben legalább egy hónapban kifizetni a lakásbérletet, a rezsiköltséget, vagy nem tudta törleszteni a kölcsönét. Ennek alapján 2005- ben a felvett hitelt a háztartások 3,87 százaléka nem tudta törleszteni, 2004-ben 4,4 százalék. A háztartások 8,97 százaléka legalább egyszer nem tudta kifizetni a víz-, gáz-, villany- és fűtésszámlát, 2004-ben 5,95 százaléka, (sán) Ján Mikolaj oktatási miniszter (SNS) szerint a hazai szakmunkásképzés magas színvonalú Alapdiplomát osztanának a szakközépiskolák ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Pozsony. Ján Mikolaj oktatási miniszter nemrégiben bejelentette, a zömmel műszaki tárgyakat oktató középiskolák engedélyt kaphatnának az alapdiploma kiadására. Figyelmeztetett azonban, mindez egyelőre csak kezdeti stádiumában van, vagyis csupán fontolgatás tárgyát képezi. Ferdinand Devinsky (SDKÚ), a parlament oktatási bizottságának elnöke emlékeztetett, bacca- laureusi képesítést jelenleg csakis egyetem adhat. „Nézetem szerint a felsőoktatási intézményeket degradálná, ha az ipari középiskolák is jogosultak lennének erre. Ezzel persze nem azt állítom, hogy rossz a középfokú szakiskolák színvonala” - nyilatkozta a Comenius Egyetem volt rektora. Mikolaj szerint a hazai szakmunkásképzés magas színvonalú, egyes iparik az amerikai college-okat (a mi fogalmaink szerint, a szakfőiskolákat) juttatják eszébe”. Az elképzelések alapján a jövőben háromféle felsőoktatásintézmény-típust különböztetnének meg: a meglévő hálózaton belül kialakítanának szakfőiskolákat, főiskolákat és egyetemeket. A miniszter szerint egyes középiskolákat is besorolhatnák a szakfőiskolák közé. Szigeti László (MKP) előző tárcavezető számára elfogadható, hogy néhány középiskola, ha megfelel a szigorú feltételeknek, felsőfokú alapképzést biztosítson. „Ez persze az én felfogásomban nem azt jelentené, hogy ezeknek az iskoláknak valamennyi végzőse automatikusan megkapná a baccalaureusi képesítést. Nem arról lenne szó, hogy a középiskola főiskolává alakulna, csupán arról, hogy egy bizonyos, természetesen akkreditált szakon alapképzést hirdethetne” - fűzte hozzá Szigeti, (-cz-e, t) A régiófejlesztés a korrupció egyik melegágya 400 milliárd érkezik ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS Pozsony. A 2007-2013 közötti időszakban több mint 400 milliárd koronás támogatást osztanak szét Szlovákiában - az Európai Unió egyszeri támogatásáról van szó. A Transparency International Slovakia (TIS) tegnap közzétett jelentése szerint nagy a valószínűsége annak, hogy a pénz elosztásánál sok esetben felmerül a korrupció gyanúja. A jelentés nem konkrét korrupciós esetekről szól, csupán felsorolja azokat a területeket, ahol az uniós támogatás lehívásakor fennáll a lefizetés lehetősége. A legnagyobb kockázat a szervezet szerint a regionális fejlesztésre, a környezetvédelemre vagy a munkanélküliség csökkentésére szánt uniós támogatás lehívásánál van. Az illetékes szervek és minisztériumok néhány hónapon belül döntenek arról, mely projektek kapnak támogatást. A TIS képviselői ezzel a jelentéssel akaiják a minimumra csökkenteni a korrupció veszélyét - a szervezet szerint eddig nem tárgyaltak egy minisztériummal sem, a találkozókra belátható időn belül sor kerül, (dem) RÖVIDEN Meglepődött az ellenzék Pozsony. Az ellenzéki pártok, mint Pavol Hrusovsky, a Kereszténydemokrata Mozgalom elnöke kifejtette, csodálkoznak, hogy Robert Fico kormányfő milyen könnyelműen kezeli az európai uniós alkotmány reformjának kérdését. Mint ismeretes, Robert Fico a legfőbb közjogi méltóságok múlt heti találkozóján olyan értelemben nyilatkozott, hogy az alkotmány senkit nem érdekel. „A V4-ek miniszterelnökeinek találkozóján is megismételte, hogy a téma nem fontos, a szlovák állampolgárok nem értenek hozzá, és nem kell neki nagy figyelmet szentelni” - mondta Hrusovsky. Brüsszelben ma és holnap az unió csúcstalálkozóján tárgyalnak az EU alkotmányának intézményes reformjáról, (sán) Radicová a kormány több lépését pozitívan értékelte Szociálpolitikai kérdőjelek ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALO Pozsony. Ellentmondásosnak tartja kormány szociális szférában végzett munkáját az SDKÚ-DS. A kormánynak két prioritása volt az eltelt egy év alatt - a munkatörvénykönyv módosításának előkészítése, s az, hogy kétségbe vonja a második pillér bevezetését a nyugdíjrendszerbe - véli Iveta Radicová. „Örülünk, hogy sikerült elérnünk, a kormány ne veszélyeztesse másfél millió ügyfél megtakarításait, és megértették, ha csökkentik a második pillérbe jutó elvonásokat, az ellentétben lehet az alkotmánnyal” - mondta az SDKÚ alelnöke. A volt munka-, szociális- és családügyi miniszter szerint örvendetes, hogy a munkatörvénykönyv módosításával kapcsolatban a kormány sok elképzelésétől visszalépett. „Ezek ugyanis indokolatlanul korlátozták volna azokat a személyeket, akik munkájukkal több bevételhez akarnak jutni, vagy azokat is, akik munkát keresnek” - véli Radicová. A minisztérium intézkedései közül többet is pozitívan ítél meg a volt tárcavezető - jó ötletnek tartja például a karácsonyi nyugdíjak bevezetését. Ugyanakkor nem ért egyet a nyugdíjak éves valorizációjának megváltoztatásával, mert az a reálérték csökkenését jelentheti. Jónak tartja, hogy az állam több személynek nyújtott lakhatási támogatást, viszont nem ért egyet azzal, hogy leállította a szociális szolgáltatásokról szóló törvény előkészítését, és elutasította a gondozási díj emelését. Ugyancsak pozitívan értékeli azt, hogy bevezette a kormány az első gyermek után járó támogatást, de kifogásolja, hogy nem emelte a családi pótlékot. Viera Tomanová miniszter szerint a tárca sokat tett az elmúlt év alatt. Hozzátette, hogy a minisztériumban, ahol azelőtt Radicová volt a tárcavezető, „el kellett távolítani azokat a hibákat, amelyeket éppen Radicová okozott, Eudovít Kaník exminiszterrel együtt”, (sán) Óul», Csütörtök 27732 Többnyire felhős lesz az ág. A nap folyamán nyugatról fokozatosan megnövekszik a felhőzet, számos záporra, viharra, néhol még jégesőre is számíthatunk. Péntek 22728° 2007. június 21.,12:00 Az orvosmeteorológia a Panoráma oldalon olmkató A térképen a legmagasabb nappali hőmérsékleteket tűntettük fel. ■'■ÜT a levegő hőmérséklete egyes üdülőhelyeken Változóan felhős lesz az ég, helyenként záporok. viharok Is kialakulhatnak. VÁROSOK MA HOLNAP HOLNAPUTÁN Pozsony viharok 20” 31“ felhős ég 19“ 27” záporok 16" 26" Nyitra viharok 19“ 31“ felhős ég 17” 27“ felhős ég 15“ 25" Dunaszerdahely záporok 19“ 31” jobbára felhős ég 17” 27" felhős ég 16" 26“ Komárom záporok 19“ 31“ jobbára felhős ég 18" 28" telhős ég 15" 27" Ipolyság záporok 18“ 30“ felhős ég 17" 26" záporok 15" 24“ Rimaszombat záporok 17“ 30” felhős ég 17" 28" felhős ég 15" 25” Kassa felhős ég 16“ 30" felhős ég 18" 28" záporok 15“ 24“ Királyhelmec felhős ég 17“ 30“ záporok 19“ 28" záporok 15" 25" Besztercebánya záporok 17“ 31" záporok 16" 26“ telhős ég 12“ 25" Poprád záporok 13" 27“ telhős ég 14" 22” záporok 10" 20" Costa Brava 20729° Nápoly 21734° Hvar 22732° Nizza 20730" Isztanbul 21732° Rimini 21731° Kréta 22730" Split 22733° Málta 21737° Várna 20730° Szél: NY 10-30 km/h Moskwa Szombat 20727 16711 Jobbára felhős maraó az Idő, néhol eső,zápor Is előfordulhat. Szél: NY, 10-20 km/h 20726 Vasarnap Tulnyomoreszt felhős Időre számíthatunk sok helyütt esővel, záporral. Szél: NY, 10-25 km/h A levegő hőmérséklete A hőmérsékletek Celsius-fokban vannak megadva f szél melegfront n ciklon Pozsony 04.51 Pozsony 20.54-*- hidegfront »* okkiúziós tront v anticiklon Besztercebánya 04.41 Besztercebánya 20.48 Készíti az SHMÚ Kassa 04.33 Kassa 20.40 Pozsony 300 apad Komárom 215 apad Párkány 145 apad Nem kellene az egyetemek padjait koptatni a diplomáért? (TASR-felvétel)