Új Szó, 2007. június (60. évfolyam, 125-150. szám)
2007-06-19 / 140. szám, kedd
10 Gazdaság és fogyasztók ÚJ SZÓ 2007. JÚNIUS 19. www.ujszo.com GAZDASÁGI HÍRMORZSÁK Sztrájkkészültség a repülőtéren Pozsony. A pozsonyi repülőtér légiirányítói továbbra is sztrájkkészültségben vannak. Érdekvédelmi szervezetük szerint a közlekedési tárca még mindig nem teljesítette a követeléseiket, miközben erről már korábban született egy egyezség. A légiirányítók azt kifogásolják, hogy a légirányítást vizsgáló Eurocontrol ugyan több hiányosságra is felhívta a figyelmet, Lubomír Vázny közlekedési miniszter azonban emiatt nem tervez semmilyen változtatásokat. (TASR) Kevesebb külföldi turista nálunk Pozsony. Szlovákiában az első negyedévben 2481 szálloda, panzió és egyéb szálláslehetőség állt a turisták rendelkezésére. Az előző év azonos időszakához képest azonban az idei év első három hónapjában enyhén csökkent a turisták száma. Az említett időszakban 753 ezren vették igénybe a hazai szállodák szolgáltatásait, akiknek a 44%-a volt külföldi. A külföldi turisták száma az elmúlt egy évben több mint 2%-kal csökkent. A legtöbben Csehországból (24,6%) és Lengyelországból (18,1%) érkeztek. A magyar és német turisták aránya 9-9%-volt. (SITA) Fico politikája álszociális Pozsony. Robert Fico csak látszólag építi ki a jóléti államot, valójában álszociális politikát folytat - nyilatkozta tegnap Ivan Miklós volt pénzügyminiszter, az SDKÚ csúcspolitikusa. A ténylegesen jóléti államok ugyanis a bruttó hazai össztermék 50-55 százalékának megfelelő összeget fordítanak közkiadásokra, míg nálunk ez az arány csupán 37,3 százalék, és 2010-ig tovább csökken 33,6%- ra. Miklós ostorozta az áfacsökkentéseket is, ezek eddig 1,7 milliárd koronától fosztották meg az államkasszát, miközben a .levelező tagozatos hallgatók tandíját radikálisan emelik, mindennemű szabályok és kölcsönfolyósítása nélkül. (SITA) Keresettek a teherfuvarozók Pozsony. Az elmúlt időszakban tovább nőtt a közúti teherfuvarozók részaránya a hazai közlekedésben. Az első negyedévben 12 százalékkal, 31,75 millió tonnára nőtt a teherfuvarozók által szállított áru. Belföldön a legtöbb árut az építőipar, a textilipar, a cukor- és alkoholgyártók számára biztosították. A szlovákiai fuvarozóknak a legtöbb külföldi megrendelése Csehországba, Magyarországra, Németországba, Lengyelországba, Ausztriába, Olaszországba és Francia- országba szólt. (TASR) A szénsavas üdítő a kedvenc Pozsony. Az alkoholmentes italok közül a hazai üzletekben a szénsavas üdítőitalok és ásványvizek fogynak a leginkább - derül ki a GfK Slovakia elemzéséből. Szlovákiában a szénsavas üdítőitalok a folyadékfogyasztás negyedét teszik ki, míg Magyar- országon csak a 16%-át. Magyar- országon ugyanakkor az ásványvízfogyasztás lényegésen nagyobb, mmt nálunk. A forró italok a hazai folyadékfogyasztás harmadát adják, miközben a kávé a legkedveltebb, amit a tea és a kakaó követ. (TASR) MAI VALUTAÁRFOLYAMOK Valuta Aktuális középárfolyamok Árfolyam Valuta Árfolyam EMU-euró 33,892 Lengyel zlotv 8,917 Angol font 50,118 Magyar forint (100) 13,550 Cseh korona 1,186 Horvát kuna 4,634 Bolgár leva 17,334 Román lei 10,553 Japán ien (100) 20,484 Svájci frank 20,396 Kanadai dollár 23,582 USA-dollár 25,281 ____________ VÉTEL- ELADÁS Bank euró dollár cseh korona forint Volksbank 33,14-35,14 24,74-26,40 1,17-1,23 12,96-14,26 OTP Bank 33,17-34,90 24,81-26,19 1,16-1,22 13,08-14,09 Postabank 33,23-35,15 24,87-26,47 1,17-1,23 11,78-15,38 Szí. Takarékpénztár 33,16-34,87 24,80-26,10 1,16-1,22 12,97-14,20 Tatra banka 33,18-34,96 24,87-26,19 1,16-1,22 13,03-14,11 Dexia Banka 33,30-35,07 25,00-26,34 1,16-1,23 13,22-13,93 Általános Hitelbank 33,16-34,94 24,86-26,19 1,16-1,22 13,07-14,08 Az első adat a valuta vételére, a második adat a valuta eladására vonatkozik. A forint esetében 100 egységre vonatkozik az árfolyam. (Forrás: SITA) A szlovák főváros a külföldiek számára már drágább, mint Abu Dhabi, München, Brüsszel vagy Los Angeles Pozsony régiónk legdrágább helye Pozsony/London. Egy svájci felmérés szerint a brit és az orosz fővárosban a legdrágább az élet a külföldiek számára. A legolcsóbb európai város a bulgáriai Szófia. Pozsony a 31. helyre ugrott, megelőzve Brüsszelt, Abu Dhabit, Münchent és Los Angelest, Prága a 49., Budapest pedig a 60. ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ A világ legdrágább városai közül az első tízben négy európai város található, Koppenhága, Genf, Zürich és Oslo mellé csak japán települések és Hongkong fért be. Az elsősorban a külföldiek szemszögéből, a Mercer Human Resource Consulting által készített felmérés alapján Európa a világ legdrágább régiója, hiszen a TOP 50-ben harminc európai város szerepel, közülük Milánó a 11., Szentpétervár a 12., Párizs a 13., Dublin a 16. és Róma a 18. helyet foglalja el. A felmérés a világ 143 országában vizsgálta a külföldiek lakhatással, élelmezéssel, közlekedéssel és egyéb szolgáltatásokkal kapcsolatos költségeit, összesen mintegy 200 terméket. Igazodási pontul New York szolgált, ezt tekintették 100-nak; az amerikai nagyváros egyébként a 15. helyen végzett. Főleg a nagy cégek külföldön dolgozó alkalmazottainak a kiadásait vették górcső alá, akik eleve többet fizetnek a szolgáltatásokért, mint az ott élő lakosok. Az előbbiek ugyanis többnyire szállodákban laknak, és a magasabb kategóriájú éttermeket látogatják. Pozsony az elmúlt évben 17 helyet ugrott előre, jelenleg a világ 31. legdrágább városának számít - ezzel a listavezető a négy közép-európai EU-tagállam nagyvárosai közül. A szlovák főváros'a külföldiek Hiába csillog az Egyesült Arab Emirátusok ékköve, Abu Dhabi, Pozsony az árak terén simán veri. Ők olajban Úsznak. Mi pedig pénzben? (Képarchívum, Lubos Pile felvétele) szamara hasonlóan drága, mint Barcelona, és drágább, mint Abu Dhabi, München, Brüsszel vagy Los Angeles. Pozsony még a cseh fővárosnál is drágább, hiszen Prága a körül vannak, a lakbér 1640 euró, a megtérülés 6,93%-os. Varsóban az ár 141 ezer euró, ez a negyedik legolcsóbb, a lakbér 1560 euró, a megtérülés 13,28%-os. Budapesten a A legdrágább városok 2006-ban 49. helyre szorult, Budapest pedig vizsgált lakások átlagára az összeMoszkva S be sem került az első 50-be, a 60. sítés szerint 215 ezer eurónak felel 2. London lett a tavalyi 65. pozíció után. meg, ezzel Budapest a hatodik leg3. Szöuli Az európai lakáspiacon a legdráolcsóbb Európában. Bécsben az ár 4. Tokió gább színhely Monaco, a legol360 ezer euró, a bér 1320 euró. 5. Hongkong § csóbb a moldovai főváros, Kisinyov. A szakértők 120 négyzetméte6. Koppenhága Aki viszont azért vásárol lakást, res, legkeresettebb környéken lévő EBI Zürichi hogy kiadja, az Európában a legluxuslakásokat hasonlítottak össze. 12. Szentpétervár jobban éppen Kisinyovban jár, és Ezeknek az átlagára Monacóban 13. Párizs | Monacóban viszonylag a leg2,988 millió euró, Kisinyovban 110 19 Bécs rosszabbul, ez derül ki a Global ezer euró. A lakásárak versenyében I 28. Kijevi Property Guide nemzetközi piacfia második helyezett London 3 le31. Pozsony, Barcelona gyelő és tanácsadó cég ez évi összegelőkelőbb belső kerülete, átlago| 39. München | sítéséből. Pozsonyban az átlagár san 1,743 millió eurós árakkal. Ab41. Los Angeles 155 ezer euró, ez az ötödik legolszolút értékben London e 3 kerüle■ 44. Brüsszel I csóbb Európában, a lakbér 1300 te a legdrágább a bérlők számára 45. Abu Dhabi, Berlin euró, a megtérülés 10,06 százaléEurópában: ott a lakások átlagbére 49 Prága ■ kos. A prágai árak 284 ezer euró 10 354 euró havonta, (t, m, mi) ________________________l Külföldiek is segítik a csehországi alkoholfogyasztást Fejenként 101 tiszta szesz KOKES JÁNOS Prága/Pozsony. Egyre több bort fogyasztanak a csehek. Tavaly az egy főre eső borfogyasztás meghaladta a 17 litert, ami egy literrel több, mint 1998-ban. Ugyanakkor a tömény italok fogyasztása csökken, míg a sörfogyasztás tartósan 160 liter körül mozog (egybevetésül, a szlovák sörfogyasztás 80 liter/fő) - közölte a Cseh Statisztikai Hivatal. A kimutatás szerint 2006-ban egy-egy cseh állampolgár beleértve a gyerekeket is átlagban 183 liter alkoholos italt fogyasztott. Ez átszámítva mintegy 10 litert tiszta szeszt jelent fejenként (Szlovákiában 9 litert). Ebből 1,9 liter esett a borra, 3,1 liter a tömény italokra, míg a fele a Csehországban a legnépszerűbb italra, a sörre. A cseh sörfogyasztás mintegy 12,5%-a az utóbbi években a Csehországba látogató külföldi turisták számlájára írható. Az utóbbi években gyorsan emelkedik az alkohol- mentes sörök fogyasztása. Míg 2000-ben mintegy 100 ezer hektolitert alkoholmentes sör fogyott el, addig tavaly már 328 ezer hektoliter. Mindezek ellenére tény, hogy az évente főzött mintegy 20 millió hektoliter sörnek ez még továbbra is csak nagyon alacsony százaléka. Míg a sörfogyasztásban a csehek világelsők, addig a borfogyasztásban az európai uniós átlag alatt vannak. A bor azonban egyre népszerűbb Csehországban. A borok többségét külföldről hozzák be, mert a hazai termelés alacsony. ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ New York/London/Pozsony. Mától 30 fillérrel drágul a gázolaj, az üzemanyag literjéhez így átlagosan 37,30 koronáért juthatunk hozzá - derül ki a www.tan- kovanie.sk hírportál elemzéséből. A benzin ára az elemzés szerint ezúttal nem változik. Ez azért érdekes, mert tegnap tovább drágult a kőolaj a szabadpiacon, a növekvő közel-keleti feszültség és a nigériai kitermelés új terrorfenyegetettsége miatt. A múlt héten 5%-kal emelkedtek az árak: a spekulációs felárat az is emelte, hogy az amerikai stratégiai benzintartalék, ötheti emelkedés után, nem nőtt tovább. Emellett a fő olajexportálókat tömörítő OPEC közleményt adott ki arról, hogy a termelése májusban kissé csökkent áprilishoz képest, és előrejelzése szerint mind a világ kőolajfogyasztása, mind az OPEC-olajok iránti kereslet nagyobb lesz az idén, mint tavasszal várták. Ráadásul a nyári autósidény küszöbén a finomítók alig győzik a benzinigény kielégítését. A nyugati féltekén irányadó amerikai könnyűolajfajta, a West Texas Intermediate a legközelebbi júliusi határidőre tegnap hordónként (159 liter) 68,12 dollár volt, ami 12 centtel drágább a pénteki New York-i zárónál. Az északitengeri Brent könnyűolaj referenciafajta a legközelebbi, augusztusi határidőre hétfőn 71,65 dollár volt, ami 18 centtel drágább a péntekinél. (GR, ú) A bankkönyvek betéti kamatai (érvényes 2007. június 17-től) Bank Felmondási határidő Felmondási idő 3 hónap 6 hónap 9 hónap 12 hónap 18 hónap 2 év nélkül HVB Bank Slovakia 0,90 1,001,000,10 Privatbanka 1,15 1,251,351,50 0,20 OTP Bank 1,80 2,00 2,00 2,252,30 0,45 Istrobanka 2,203,000,50 Ludová banka 1,40 1,501,701,70 0,50 UniBanka0,801,00 1,00 1,00 0,10 Postová banka 1,00 1,102,802,90 0,10 Dexia banka 1,00 1,00 1,00 1,001,00 0,40 Tatra banka0,50 Slovenská sporitefnaVseobecná úverová banka 1,75 2,302,702,70 0,10-2,40 A 1 M / 1^11 . / « • 1 , • f r r %AAn • r-% n . //1\ a Kurunauan vezeien szamiaK Deien Kamarai ervenves zuu/. lun. /-ro Bank 7 nap 1 hónap 3 hónap 6 hónap 12 hónap 24 hónap Lakossági folyószámla ÉS0B 0,10-0,30 1,00-1,60 1,50-2,00 2,20-2,50 2,80-3,00 1,45-1,65 0,10 Privatbanka 0,30 1,80-2,10 2,40-2,70 2,70-3,00 3,20-3,500,10-0,50 HVB Bank Slovakia 0,30 0,90-1,10 1,10-1,35 1,75-1,95 1,75-1,95 2,00-2,20 0,10 OTP Bank 0,50 1,70-2,00 1,80-2,10 2,20-2,50 2,70-3,00 2,70-3,00 0,00-0,65 Istrobanka 0,90-1,05 1,50-1,80 2,10-2,40 2,30-2,60 3,000,15 Ludová banka 0,45 1,20-1,60 1,80-2,00 2,30-2,50 2,80-3,00 2,80-2,90 0,10-0,50 UniBanka 0,80-0,90 0,85-1,00 1,00-1,20 1,70-1,90 1,80-2,00 individuális 0,10 Dexia banka1,20 2,00 2,00 2,50 2,00 0,10 Tatra banka 0,30 1,40-1,60 1,80-2,00 2,35-2,55 2,80-3,000,30 Slovenská sporitefna1,40-1,60 1,80-2,00 2,40-2,60 2,90-3,10 2,80 0,10-1,10 Váeobecná úverová banka1,20-1,70 1,45-2,05 1,80-2,60 2,20-3,00 3,00 0,10-5,00 Poátová banka 1,30 1,40-1,60 1,80-2,00 2,30-2,50 2,70-3,00 2,20-2,50 0,10-0,60 < < i ( i i i ( í i í í i í í í Mától drágul a gázolaj, 5%-kal emelkedett az olajár Spekuláció és benzinhiány