Új Szó, 2007. június (60. évfolyam, 125-150. szám)
2007-06-18 / 139. szám, hétfő
8 Gazdaság és fogyasztók ÚJ SZÓ 2007. JÚNIUS 18. www.ujszo.com PÉNZPIACI TANÁCSADÓ Ingadozás és pénteki vágta UJ SZO-ÖSSZEFOGLALO A szlovák korona az elmúlt héten is folytatta az ingadozást. A hét első kereskedési napján nagyjából 9 fillérrel erősödött. A külkereskedelemi mérleg elemzők által jelzett jobb eredményére nem reagált, az erősödés így elsősorban annak volt köszönhető, hogy a hazai kereskedők nagyobb mennyiségű koronát vásároltak. A nap folyamán kurzusa 34,24 és 34,37 korona/euró között mozgott. Egy amerikai dollárért ugyanekkor 25,67, egy cseh koronáért pedig 1,203 szlovák koronát adtak. Kedden a pénzpiaci mozgások miatt fizetőeszközünk már vesztett az értékéből. Míg a napot 34,13 korona/euró szinten nyitották, addig viszont zárásra ez 34,20 korona/euróra esett vissza. A pénzpiaci hullámvasút szerdán is folytatódott. A hétfői emelkedés és a keddi csökkenést követően szerdán újra erősödött a korona. A hét közepén fizetőeszközünk 7 filléres javulást könyvelhetett el az euróval szemben, az árfolyam a nap folyamán 34,27 korona/euró szintre ugrott. Csütörtökön újra esett az árfolyam, amit a pénzpiaci elemzők a régiós hatásokkal magyaráznak. Napközben egy euróért 34,33 koronát is adtak. Pénteken viszont vad vágtába kezdtek a régió pénzeszközei, ez döntően az Egyesült Államokból érkezett kedvező gazdasági adatokkal magyarázható. A korona a délután folyamán egyenesen 25 fillérrel erősödött az euróhoz viszonyítva, így visz- szaállt a rend, ismét 34 koronába került 1 euró - erre már vagy két hete nem volt példa. Az elkövetkező napokban a pénzpiaci elemzők a korona erősödésére számítanak. Továbbra sem zárható ki azonban a régiós hatás, az árfolyam intervallumát a pénteki ugrást követően nehéz meghatározni, valószínűleg 34 korona/euró környékén mozoghat. (mi, t) GAZDASÁGI HÍRMORZSÁK Alkalmazottakat keres a Samsung Nagyszombat. Az LCD-tele- víziókat gyártó dél-koreai Samsung megkezdte a munkaerő-toborzást a Nagyszombat melletti Voderadyn épülő üzemébe. A koreai cég 12 milliárd koronát költ második szlovákiai gyárának (az első Galántán üzemel) az építésére, és 1200 embernek kínál munkát. Nagyjából ugyanennyien jutnak munkához a gyár beszállítói számára létrehozott ipari parkban is. A gyártást várhatóan jövő márciusban kezdik meg. Az előzetes tervek szerint havonta egymillió képernyőt állítanak majd elő. (TASR) Felszálló ágban a vidéki repterek Kassa. A kassai repülőtér szolgáltatásait az év első öt hónapjában 125 367 utas használta ki, ami csaknem a negyedével több, mint az előző év azonos időszakában. A Kassát Prágával, Pozsonnyal és Bécs- csel összekötő menetrend- szerű járatokon az említett időszakban 120 843-an utaztak, míg a charterjáratokat 4524-en vették igénybe. A Kassa-Pozsony vonalon a SkyEu- rope Airlines, a Kassa-Prága vonalon a Cseh Légitársaság, a Kassa-Bécs vonalon pedig az Austrian Airlines közlekedik. A charterjáratokon a legtöbben Egyiptomba utaztak. Jól megy a zsolnai repülőtérnek is, amely fennállása óta tavaly először ért el nyereséget. A repülőtér profitja ezúttal 42,8 millió korona volt. (TASR) Nem lesz lengyel euró 2012 előtt? Varsó. A lengyel jegybank vezetője szerint legkorábban 2012-ben cserélhetik le a zlotyt euróra. Slawomir Skrzypek szerint a lehető legkorábbi eu- rózóna-csatlakozási dátum Lengyelország számára 2012, bár komoly esély van arra, hogy 2009-ben már teljesülnek a bevezetési kritériumok. A német Bundesbank monetáris politikai testületének tagja ennek kapcsán úgy vélekedett, még a bevezetésre irányuló felkészülés, valamint a költségvetési hiány szükséges csökkentése is kedvező hatással van a lengyel gazdaságra. Hermann Remsperger ugyanakkor arról nem beszélt, hogy szerinte mikor vezeti majd be Lengyelország az eurót. (MTI) Valuta MAI VALUTAARFOLYAMOK Aktuális középárfolyamok Árfolyam Valuta Árfolyam EMU-euró 34,185 Lengyel zloty 8,965 Angol font 50,544 Magyar forint (100) 13,575 Cseh korona 1,195 Horvát kuna 4,667 Bolgár leva 17,470 Román lei 10,545 Japán jen (100) 20,779 Svájci frank 20,610 Kanadai dollár 24,129 USA-dollár 25,671 VÉTEL - ELADÁS Bank euró dollár cseh korona forint Volksbank 33,14-35,14 24,74-26,40 1,17-1,23 12,96-14,26 OTP Bank 33,17-34,90 24,81-26,19 1,16-1,22 13,08-14,09 Postabank 33,23-35,15 24,87-26,47 1,17-1,23 11,78-15,38 Szí. Takarékpénztár 33,16-34,87 24,80-26,10 1,16-1,22 12,97-14,20 Tatra banka 33,18-34,96 24,87-26,19 1,16-1,22 13,03-14,11 Dexia Banka 33,30-35,07 25,00-26,34 1,16-1,23 13,22-13,93 Általános Hitelbank 33,16-34,94 24,86-26,19 1,16-1,22 13,07-14,08 Az első adat a valuta vételére, a második adat a valuta eladására vonatkozik. A forint esetében 100 egységre vonatkozik az árfolyam. (Forrás: SITA) Saját érdekünk, hogy jól informáltak legyünk, ezért ajánlatos független forrásokat is igénybe venni A pénzpiaci tájékoztatás forrásai Ne zárkózzunk el az információktól! Az internet szakosított honlapjai meglehetősen jó tájékozódási pontokatjelentenek a pénz, a befektetés világában. (CTK/AP-felvétel) Pozsony. A sikeres döntéshozatalhoz pontos és friss információkra van szükségünk, ezért ajánlatos a pénzügyi szolgáltatókon kívül más, független forrásokra támaszkodni. Manapság ezt az interneten keresztül érhetjük el a leggyorsabban. HORBULÁK ZSOLT Természetes, hogy minden vállalat dicséri saját termékeit, hiszen azt a legjobb tudása szerint készíti el. Ma már azért is érezhetjük magunkat nagyobb biztonságban, mivel kialakult a szabályrendszerek hálózata, és a fogyasztóvédelemmel is több fórum foglalkozik. A pénzintézetek ajánlatainak jelentős részével nincs is sok gond. Egy lekötött betét standard megoldás, tudjuk mennyit kapunk a szerződés lejárta után, az ajánlatot könnyen össze tudjuk hasonlítani a konkurenciával. Amennyiben valamilyen befektetési jellegű terméket választunk, a probléma bonyolultabbá válik. A végeredményt ugyanis jelentősen befolyásolja, hogy mikor és milyen feltételek mellett kezdünk bele a tranzakcióba A pénzintézetek érdeke, hogy mindez minél korábban és drágábban történjen, a mi érdekünk viszont az, hogy a legmegfelelőbb időben és olcsón. Úgyszintén igen gyakori a túlságosan optimista megtérülési ráta népszerűsítése. Saját érdekünkben szükségünk van arra, hogy tájékozottak legyünk, ezért ajánlatos független forrásokat is igénybe venni. A médiumok közül a legegyszerűbb megoldás a sajtó. Egy független újságírónak jobban hihetünk, mint egy pénzintézet alkalmazottjának. Nagyon hasznosak például a rendszeresen közölt táblázatok, ahol sok információt kapunk és össze tudjuk hasonlítani a legjobb ajánlatokat. Ha megjelenik valamilyen új termék, ismertetésekor valószínűleg összemérik a régebbiekket azok eredményességével. A pénzügyben talán legfontosabb az aktualitás, ezért aki teheti, barangoljon a világhálón. Ma már több ilyen célra készült honlapot lehet találni az interneten. Közülük érdemes kiemelni a www.openiazoch.sk , www.banky.sk, www.financie.sk vagy a www.porad.sk weboldalákat, de a magyar nyelvű www.portfolio.hu oldalt is érdemes olvasni. Azonban egy-egy banki weboldal is hasznos lehet, ha például egy grafikonra vagyunk kíváncsiak. Egy éppen azon a napon aktuális vizuális ábrázolás segíthet megismerni a piacok hangulatát. Ilyenkor magunk választhatjuk meg a vizsgálni kívánt időszakot vagy pénznemet, így valóban szubjektivitás nélküli komplex képet kaphatunk a termék teljesítményéről. Az Air Slovakia a hazai charterjáratok éllovasává vált Idén 500 ezer utast várnak ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS Pozsony. A nyári idényben a Pozsonyból induló charteij áratok 95%-át az Air Slovakia légitársaság bonyolítja le, a cég már 1994 óta van jelen a piacunkon. Idén 500 ezer utassal számol, ami több mint kétszerese a tavalyi 200 ezres mutatónak - derült ki Mike Harper, az Air Slovakia vezérigazgatójának a szavaiból. A jövőre tengerentúli (New York és Toronto) járatokkal számoló társaság életében 2006- ban jelentős fordulat történt, a brit állampolgárságú Haijinder Singh Sidh megvásárolta a céget, és az azóta eltelt időszakban 700 millió koronát fordított a repülőpark bővítésére és fejlesztésekre. Ennek eredményeként az Air Slovakia gyakorlatilag teljes egészében átvette az év elején csődbe ment Szlovák Légitársaság (SA) charter- járatait. A Boeing 757-es és 737- 300-as, valamint az Airbus A320- as gépeivel idén valamennyi fontosabb idegenforgalmi hellyel (pl. Zakinthosz, Rodosz, Korfu, Ibiza, Palma de Mallorca, Sharm el Sheik, Taba, Antalya, Larnaca, Bur- gasz) összeköti Pozsonyt. A társaság a tengerentúli tervei mellett rövidesen az indiai szubkontinenst is célba veszi (Banglades, Pakisztán, Sri Lanka). Az idén harmat- gyenge teljesítményt nyújtó pozsonyi repülőtér forgalmán az Air Slovakia felfutása mellett segíthet a SkyEurope utasforgalmának felfutása (a tavalyi 2,7 millióról az idei 3,3 millióra), valamint az ír Ryanair legfrissebb bejelentése, amely szerint október 10-től rendszeres járatot indít Pozsonyból Stockholmba, (shz) ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS Pozsony. A 2002 óta hanyatló hazai sörpiac idén magához tért, az év első 5 hónapjában a palackozott sörök forgalma 2006 hasonló időszakához képest 7-8%-kal nőtt, ezen belül a piacvezető Heineken forgalma 14-15%-kal emelkedett - mondta Dimitar Alexiev, a Heineken Slovensko vezérigazgatója. A felfutás valószínűleg az enyhe tél és az átlagosnál melegebb tavasz számlájára írható, emellett a sörgyárak marketingtevékenysége is aktívabbá vált. A hazai piacon 1996 óta működő Heineken piaci részesedése 45% (ebbe a csoportba tartozik az ógyallai Aranyfácán mellett a Corgon, a Gemer, a Martiner és a Kelt is), míg legnagyobb riválisa, a dél-afrikai SABMiller 39%-kal rendelkezik (a Saris és a Topvar tartozik a portfoliójába). Abszolút számokban kifejezve az előbbi 1,75 millió, az utóbbi pedig közel 1,7 millió hektoliter sört állít elő évente, az összes többire pedig 400 ezer hektoliter jut. A Topvar áprilisban rukkolt elő új külsővel, a Heineken- termék Corgon esetében pedig a napokban dobja piacra a nálunk újdonságnak, ám Csehországban, Horvátországban már beváltnak számító 1,5 literes, műanyag flako- nú söröspalackját. A nyári utakra, vízparti kirándulásokra ideális, törésálló, lecsavarható kupakú 1,5 literes flakon piaci részesedése a Heinéken csoporton belül rövidesen elérheti az 5-10%-ot. A Heineken Csehországban is előre tör, a Sta- robrno mellett a Krusovicére is rátette a kezét, ezzel a 3. legnagyobb szereplővé vált nyugati szomszédunknál. (shz, MfD, S) Régiónkat az első negyedévben csak a lassuló magyar gazdaság fogta vissza a még nagyobb teljesítménytől Idei rekordnövekedés a visegrádi országokban ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ London. Rekord ütemben nőtt az idei első negyedévben a négy legnagyobb közép-európai EU- gazdaság, amelyek átlagos összesített növekedését csak a lassuló magyar gazdaság fogta vissza a még nagyobb rekordtól, áll az egyik vezető londoni befektetési ház pénteken kiadott térségi helyzetelemzésében. A Merrill Lynch globális pénzügyi szolgáltató csoport londoni befektetési részlege által hetente összeállított feltörekvő piaci áttekintések legfrissebb kiadása szerint a ház az eddigi növekedési adatok alapján úgy számol, hogy Magyarország, Lengyelország, Csehország és Szlovákia átlagos együttes gazdasági növekedése 6,4 százalékos volt 2007 első negyedében a tavalyi azonos időszakhoz mérve. Ez rekord, és a harmadik olyan negyedév egymás után, amelyben a négy ország együtt 6%-nál magasabb éves növekedést produkált, de Magyarország nélkül számolva a térségi gazdasági növekedés az idei első negyedben elérte volna a 7,2%-ot, áll a Merrill Lynch pénteki londoni elemzésében. A bankház szerint a térségben - Magyarország kivételével - a „rendkívüli“ belső fogyasztás a növekedés fő hajtóereje: az elemzők úgy számolnak, hogy ez az egy összetevő 5,3 százalékpontot ad hozzá a térségi növekedési ütemhez. Tekintve, hogy a ciklikus lendületet strukturális tényezők is kiegészítik - főként az EU-folyósítások-, az erőteljes térségi növekedés a következő néhány negyedben fenntartható lesz, jóllehet valamelyes lassulás lehetséges, ha lassulni kezd az euróövezeti növekedés, áll az elemzésben. A Merrill Lynch szerint a magyar gazdaság lassulása valamivel fokozatosabb ugyan a korábban vártnál, a növekedés elmaradása a többi térségi országtól azonban így is „masszív“: a magyar növekedés az első negyedévben 2,7%- os volt, miközben Szlovákiáé 9%- os, Lengyelországé 7,4 százalékos, Csehországé 6,1 százalékos. Az egyetlen fénylő pont Magyar- ország számára az exportdinamika: Magyarország exportnövekedése a második legjobb volt Szlovákiáé után a térségben, és ez az egyetlen hajtóereje a növekedésnek. Exportráutaltsága miatt azonban a magyar gazdaság egyben a legérzékenyebb is bármely külső sokkhatásra, miközben a pénzügypolitikai és költségvetési szigor a belső fogyasztás elhúzódó gyengeségét valószínűsíti - áll a Merrill Lynch térségi elemzésében. (MTI) 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 Végre felfelé ível a szlovákiai sörpiac forgalma Corgon: 1,5 literes palack