Új Szó, 2007. június (60. évfolyam, 125-150. szám)

2007-06-16 / 138. szám, szombat

www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2007. JÚNIUS 16. Kultúra 9 A száz éve született zeneszerzőre, Gejza Dusíkra ünnepi koncerttel és színházi bemutatóval emlékeztek Az operett kései feltámasztója Gejza Dusík (Képarchívum) Ki hinné, hogy a napokban megjelent Szlovákia című, igényes kivitelezésű kötet szlovák zenei törekvéseket összefoglaló fejezetében még csak említésre sem méltatják Gejza Dusíkot, a szlovák operett megterem­tőjét, aki az idén lett volna százesztendős. JUHÁSZ DÓSA JÁNOS Igaz, a szlovák operett színvo­nala nem mérhető a magyaréval, amely nemzeti műfaj lett, s Kál­mán Imre, Lehár Ferenc, Ábra­hám Pál, Jacobi Viktor révén a vi­lághírig vitte. A szlovákoknál - több évtizedes késéssel - Gejza Dusík volt az operett úttörője, és gyakorlatilag a műfaj kimúlásáig annak egyetlen jelentős képvise­lője. Dusík tizenkét operettet és több száz slágert mondhat magá­énak, amelyek szervesen beépül­tek a szlovák zenei köztudatba, és azok is dúdolják, akik soha nem hallották Gejza Dusík nevét. Dusík a Nagyszombat melletti Zavar községben született, s bár orvosnak készült, már ifjan elje­gyezte magát a zenével. Ä zongo­ra mellett zeneszerzést is tanult, s 1935-ben mutatta be a Szlovák Nemzeti Színház az első operett­jét Ezerméteres szerelem címmel. S innen megállíthatatlanul jöttek a többiek, s mivel az operettének­lésnek nem voltak hagyományai Szlovákiában, a legnevesebb ope­raénekesek adták a nevüket ezek­hez az előadásokhoz: Ján Blaho, Mária Kisonová-Hubová, Stefan Hoza, Gizela Veclová, Zita Fre­Ján Holub (Ján Koleník) és szerelme (Miroslava Partlová) (Oleg Vojtísek felvétele) sóvá, Frantisek Kristóf Vesely, majd néhány évvel később az az Elena Kittnarová, aki a Dal a szü­lőföldről című számot vitte siker­re. S jöttek a sikeresebbnél sikere­sebb operettek, A végzetes kerin­gő, a Fazekasbál, az Idegen zász­lók alatt és a Kék rózsa. Megannyi siker, mégis idővel az operett is­mét a süllyesztőbe került. A zenés műfajra szakosodott Új Színpad­ról is száműzték. Nem véledenül kapott hatalmas tapsot Dusán Jaijabek, amikor a Gejza Dusík tiszteletére rendezett jubileumi ünnepségen az Új Színpad „ope- rettszínpadáról” köszöntötte a né­zőteret színültig megtöltő közön­séget. A nézők nemcsak emlékez­ni ültek be az előadásra, hanem azzal az eltökélt szándékkal, hogy ismét felfedezzék maguknak ezt a jobb sorsra érdemes műfajt. A musicalekhez szokott közönség Oleg Dlouhy és Peter Oravec ösz- szeállításában váratlanul más di­menziókba került. Alig nyolcvan perc alatt megszületett a színpadi csoda, rég letűnt előadók mellett fiatal operaénekesek adták elő át- szellemülten Dusík kellemes me­lódiáit. Miskovics László, Zdenék Sychra, Dusán Jaijabek, Mária Sweighofferová, Jozef Benedik, Gréta Svercelová, Éva Seniglová, Karol Cálik a tizenhárom tagú ze­nekart vezénylő Zdenék Machá- cekkal még a régi generáció ele­ganciáját, átszellemültségét kép­viselte, míg az operaszínpadról érkezett fiatalok tapasztalatok hi­ányában a hangjukkal és az egyé­niségükkel hódoltak a mester em­léke előtt. Közülük is emeljük ki a varázslatos ruhakölteményeivel is kitűnő Jolana Fogasovát, Sisa Sklovskát, valamint Filip Tűmát, továbbá az egyéniségével rendkí­vüli tisztaságot sugárzó Klein Ot­tót. A műsor összeállítói nem akartak életrajzot felmondani, ezért prózai szöveg mindössze annyi hangzott el, amennyi a mű­sor hangulatának a fokozásához szükséges volt. Dana Dinková az egyes számokhoz igen ödetes ko­reográfiákat álmodott, amelyeket a színház tánckara nagy-nagy lel­kesedéssel adott elő. A műsor végén a közönség a szereplőkkel együtt szinte extá­zisbán énekelte A legszebb hely a világon a szülőföldünk című dalt. Az Aréna Színház az Idegen zászlók alatt című operettjével emlékezett Dusíkra, bár ne tette volna. Az 1940-ben íródott ope­rettre keletkezése idején is erősen rányomta bélyegét a háborús han­gulat, a hurráoptimista lelkese­dés, s hiába egy-két sláger (Kisfalu a völgyben, Saigon), ma már in­kább csak önmaga paródiájának tűnik. S amíg a rendező, Rastislav Ballek a Tiso című monodrámával félelmetes képet ad egy fasizálódó világról, most ugyanazt a világot rózsaszín ködbe helyezi. A megle­hetősen primitív történet egy Franciaországba szakadt fiatalem­ber, Ján Holub (Ján Koleník) sze­relmi románcát meséli el, aki egy bugyuta félreértés miatt otthagyja szerelmét (Miroslava Pardová), s a Távol-Keleten szolgálja a francia hadsereget. Természetesen a vé­gén minden jóra fordul, s miután megtudja, hogy Szlovákia is belé­pett a háborúba, úgy dönt, hogy neki is odahaza a helye. Igazi propagandasztori, ami 1940-ben talán még érthető is volt, de hogy 2007-ben?! Amilyen bugyuta a darab, olyan mesterkélt és kidol- gozadan az előadás. Az Aréna Színház színpada eleve alkalmat­lannak tűnik erre a műfajra, na­gyon hiányzik az élő zene (a Bratislava Hot Serenaders hang­hordozóról megszólaló zenéje el­vész a pocsék akusztikájú terem­ben). A főszereplő szerelmespár túl szürke, a többiek pedig szerep híján olcsó bohóctréfákkal próbál­ják felhívni magukra a figyelmet. Színészileg ez egyedül Karol Cáliknak sikerül, aki szlovák Latabárként csetíik-botíik a szín­padon, a többiek inkább szánal­masak. Gaston szerepét a rendező a bulvárlapokbeli gatyaletolós szerepléseiből elhíresült Robo Miklára bízza, akinek se színészi képessége, se hangja a szerephez. Az ázsiai dzsungelben játszódó második felvonás egyeden izgal­mas pillanata, hogy sikerül-e a Kasimot adó Pavol Plevcíknek visszaragasztania a bajuszát. Je­lentem, sikerül. Megnyílt a 11. Prágai Quadriennále; bemutatják a Krétakör Színház előadásainak helyszíneit is Kísérlet egy táncos és egy kotrógép románcára KOKES JÁNOS Prága. Nyitott színházzá vált a Moldva-parti cseh metropolis, mi­után a helyi Vásárvárosban teg­nap a nagyközönség számára is megnyílt a 11. Prágai Quadrien­nále. Az Európában a legnagyobb presztízsűnek tartott nemzetközi szcenografiai és színház-építésze­ti seregszemlét, amelyet a hagyo­mányoknak megfelelően ismét három - nemzeti, színház-építé­szeti és oktatási - szekcióban ren­deznek meg, tíz napon keresztül, június 24-ig láthatják az érdeklő­dők. Idén - a korábbi évfolyamok­tól eltérően - azonban a látniva­lók nem maradnak a vásárvárosi kiállítótermek falai között, hanem a főváros számos terét és utcáját is ellepik. Az elegáns Nemzeti sugárúton (Národní tilda), valamint a belvá­ros üzleti központjának számító Köztársaság téren (námestí Republiky) tegnap kora reggel óta a kiválasztott épületeken mintegy hat méter magasságban széken ülő idős hölgyeket és férfiakat lát­ni mindennapi tevékenységük végzése közben. Van, aki újságot olvas, van, aki pulóvert köt, míg mások kávéznak, teáznak, vagy csak úgy kibámulnak az ablakon... Kora este a Vásárváros elől ha­talmas madárkosztümös menet indult a történelmi Óváros térre. Senki sem titkolta, hogy az ihletet Arisztophanész Madarak című da­rabja szolgáltatta. Ma a Kampa-sziget kerül az ér­deklődés középpontúba. A prága­iak és a turisták által is nagyon kedvelt zöldövezetben néhány művész régi cseh újságokból meg­próbálja megformálni Coatiicue azték istennő személyét. A szelíd kotrógép című előadás, amelyre holnap délután kerül sor a Köztársaság téren a bizarrabbak közé tartozik. Dominique Boivin francia koreográfus mintegy há­romórás előadása „egy táncos és egy kotrógép románcát” kívánja bemutatni. A nagyszabású rendez­vény utolsó napján pedig néhány előre kiválasztott helyszínen és tö­megközlekedési eszközön szándé­kosan kiváltott utcai konfliktusok­ra kerül sor, amelyekről azonban az éppen a helyszínen tartózko­dók, illetve utasok nem tudnak. „Nagyon várjuk, hogyan fognak reagálni” - mondta Miroslav Bam­bus, az attrakció szervezője. Magában a Vásárvárosban tíz napon át tartanak a kiállítások és a különféle érdekesnél érdekesebb előadások. Mintegy 500-550 ren­dezvényre kerül sor a tíz nap alatt - mondta lapunknak a fórum szó­vivője, Silvie Marková. A kiállítások és az előadások mögött 60 ország színházi művé­szei állnak, ami rekordot jelent az 1967-ben életre hívott Prágai Quadriennále történetében. A fó­rumot a Szcenográfusok, Színház­építészek és Technikusok Nemzet­közi Szervezete hívta életre. A quadriennále különleges szín­foltja a színpadi művészet iránt ér- deldődő fiatalok többtucatnyi kü­lönféle rendezvénye, amelyeken több mint 5000 fiatal jelezte rész­vételét Európa számos országából. A 11. Prágai Quadriennálén a magyar projekteket az Országos Színháztörténeti Müzeum és Inté­zet szervezte a Magyar Látvány-, Díszlet- és Jelmeztervező Művé­szek Társaságával közösen. A magyar résztvevők egyebek között bemutatják a tíz éve műkö­dő Krétakör Színház előadásainak helyszíneit. A nemzeti szekcióban Forgách András ödete alapján a Li­liom Bagdadban című témát (Mol­nár Ferenc Liliom című darabja az iraki háború eseményein átszűr­ve) öt tervező - Khell Zsolt, Ágh Márton, Fodor Viola, Antal Csaba és Kentaur - dolgozta ki. Az oktatási szekcióban a ma­gyarországi képzőművészeti felső- oktatási intézmények látványter­vező tanszékei mutatkoznak be. RÖVIDEN Kamarakoncert: Momentum musicum Pozsony. Bach, Händel, Vivaldi, Mozart, Liszt, Kodály gyönyörű áriái és dalai, valamint Henri Dutileux varázslatos zongoraszoná­tája szerepel a CC Centrumban (Ligetfalu) holnap 16 órakor kez­dődő kamarakoncert programjában. Közreműködik Jakab Erika (szoprán), Miriam Ziarna (szoprán), Jordana Palovicová (zongo­ra), Stefana Palovicová (zongorakíséret), (e) PENGE Vida Gergely: Rokokó karaoke Kalligram, Pozsony, 2006 Vida Gergely versesköte­tének meghökkentő címe egy­felől a 18. század végének mű­vészeti világára utal, a mester­kélt, érzéki bájra, a kecsesség, a könnyedség, a játékosság s a finom irónia stílusára, más­részt az utóbbi másfél évtized egy jellegzetes szórakozási for­májára, ahol előre felvett zenei kíséret lejátszása mellett a szö­veg fejből történő megtanulása nélkül énekelheti élőben ked­venc dalait a nem professzio­nális előadó. A két szó egymás­ra kopírozása egy anagram- matikus játék által rendkívül összetett jelentéstartományo­kat mozgat meg, s a posztmo­dern líra elméletére utal, amely szerint a kortárs költé­szet meghatározó vonásai közé tartozik a nyelvjáték, a hagyo­mány szövegeivel folytatott tu­datos, sokrétű párbeszéd, az eredetiség eltűnése a felhasz­nált vendégszövegek felhasz­nálása miatt, az ironikus és parodisztikus jelentésképzés stb. Vida Gergely versei tökéle­tesen megfelelnek ennek a képletnek, számára a nyelv gyúrható, formázható, man- csolható anyag (lásd Parti Nagy Lajos interjúit és szöve­geit), amelyben keverednek az ún. klasszikus magas iroda­lomra jellemző megszólalás­formák az ún. alacsony nyelvi regiszterekkel, nyelvjárási ele­mekkel, szlenggel. Lírikus komplexusok című versének Freudi sláger címet viselő da­rabjában például az alábbi két sor olvasható: „forg’ az élet fortuna-malma / nemá’ hogy másnak légyé önbizalma”. Míg az idézet első sora archaikus, választékos nyelvet mozgósít, gondoljunk csak a forg’ igére vagy a „fortuna” szóra, amely egy római kori istennőre is utalhat, sőt akár Faludy Ferenc elhíresült versére a 18. század­Németh Zoltán kritikai rovata ból (a Forgandó szerencse cí­mű versre gondolok), addig a második sor nemá’ és légyé szavai az ún. igénytelen köz­nyelv lehetőségeiből teremte­nek költészetet. Jellemző, s na­gyon szép példája ennek a ket­tősjátéknak az aposztróf kétfé­le megjenése, játéka: az első sorban egy archaikus igeala­kon a romantika korabeli írás­módra utal, s a fennkölt, „fen- nebb” stíl igényét jelenti be - a második sorban viszont éppen az aposztróf az, amely a nemá’ kijelentésen keresztül a jelen­kori nyelvhasználat egy megle­hetősen elterjedt módjára utal. A kötet szövegeit átszövik a magyar irodalmi hagyomány­ra utaló parodisztikus, rontott, parafrazált vagy éppen szó szerinti sorok: „a kár egy ha­lom has” (József Attila), „Szé­fem ha végleg lemerűl?” (Nagy László), „máma már nem röfög tovább” (József At­tila), „kakája a mindenségnek” (Pilinszky János), „Nem kell nekem / a te szent fád” (Petőfi Sándor) stb. A kötet egyik leg­jobb verse, a Játszanék kezével már címével is Babits Mihály közismert Játszottam a kezé­vel című versét idézi fel. A köl­tői nyelv felhasználásának módja nagyon erős Parti Nagy Lajos-hatást mutat, a szonett­forma gyakori megjelenése (az ún. szakítás-szonett) ezen a nyelven Mizser Attilával roko- nítja Vidát, a bölcseleti líra le­hetőségei a kötetben pedig sok közös vonást mutatnak Tőzsér Árpád lírájával. Vida Gergely kötetének gyengéje, hogy túlságosan is ragaszkodik egy jól ismert, a kortárs költészetben jelenleg uralkodó nyelvhez (Parti Nagy Lajoséra gondolok), illetve egy szintén ismert gondolatilíra- felfogáshoz (Tőzsér Árpádéra gondolok). Nyelvjátékait néha erőltetettnek vagy túlbonyolí­tottnak érzem („edzőm, tar Tom”, „fuvarozhat a lift arí"). Ez azonban nem lehet akadá­lya egy olyan kijelentésnek, hogy Vida Gergely a nyelvvel és a költészeti hagyománnyal feltétlenül professzionálisan, korszerűen és élvezetes módon lép párbeszédbe. Versei minő­séget képviselnek, és remélhe­tőleg sok olvasójának jelente­nek emlékezetes perceket. Értékelés: •••••••••O A szerző a kritika írása idején a Magyar Oktatási és Kulturális Mi­nisztérium Schöpflin Aladár kritikai ösztöndíjában részesül

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents