Új Szó, 2007. június (60. évfolyam, 125-150. szám)
2007-06-02 / 126. szám, szombat
12 Szalon ÚJ SZÓ 2007. JÚNIUS 2. www.ujszo.com „A nemzeti mítoszok ápolása mögött nem kell okvetlenül csak titkos hungaristák buzgólkodását keresnünk..." (Fénykép: CTK/AP) Sok magyar úgy vélte (s vélik sokan ma is), hogy a magyarok nemzetközi összeesküvés áldozatai, hogy menthetetlenül egyedül vannak Európa közepén Mítoszok reneszánsza A kommunista diktatúrát megdöntő bársonyos forradalom első heteiben, hónapjaiban számos szlovák és szlovákiai magyar értelmiségi remélte, hogy végre történelmi lehetőség nyüt a szlovákok és magyarok közötti, súlyos múltbeli traumákkal terhelt viszony újraértékelésére és egy konstruktívabb viszony megalapozására. GRENDEL LAJOS Ez azért sem tűnt illúziónak, mert a szlovákiai fordulat kikényszerítésében szlovák és magyar értelmiségiek együtt vállaltak szerepet, mert 1989 novemberében mintegy hetven-nyolcvanezer pozsonyi (zömében szlovák) tüntető éljenezte meg az egyik tömeggyűlésen felszólaló Konrád Györgyöt és éltette „Hungáriát” meg Budapestet. Sajnos, ez a kegyelmi állapot rövid ideig tartott csupán. A pozsonyi fordulat szlovák és magyar értelmiségi főszereplői mára szinte mind egy szálig kikoptak a politikai életből, vagy elhasználódtak s a politikai élet második, harmadik vonalába csúsztak vissza. Nem telt bele egy esztendő sem, és a demokratikus eufóriát nacionalista hisztéria váltotta föl. A forradalomcsináló értelmiségiek helyét fokozatosan átvevő „pragmatikusok” pedig megérezték, majd ügyesen meg is lovagolták a megváltozott tömeghangulatot. Miért történhetett meg mindez, s miért olyan hamar? Politológus vagy történész szakember erre nyüván alapos és kimerítő válasz- szal tudna szolgálni. E sorok írója azonban se nem politológus, se nem történész, hanem csupán író. A rendszerváltásból maga is aktívan kivette részét, rövid ideig parlamenti képviselő is volt Pozsonyban, majd, bár hátat fordított az aktív politizálásnak, az ország sorsának alakulását, annak vargabetűit továbbra is szoros figyelemmel kísérte. Hasonlóan, mint régi barátja, Rudolf Chmel, aki néhány évvel ezelőtt a Sme című konzervatív-liberális napüapban publikált egy kiváló esszét a szlovák nemzeti mítoszokról és téveszmékről, s arra a következtetésre jutott, hogy ezek nélkül a mítoszok és téveszmék, valamint a magyarokban (és részben csehekben) megtestesülő ellenségkép nélkül a szlovák nemzeti identitás megfoghatatlan lenne. De hogyan is állunk ezzel a kérdéssel mi, magyarok? Vajon a mi házunk táján minden rendben van? Vajon a mi magyar nemzeti tudatunk mai állapotát nem befolyásolják mítoszok és téveszmék? Napról napra meggyőződhetünk róla, hogy sajnos, igen. S ezt nem csak a különféle szélsőjobboldali csoportocskák növekvő s a határokon túlra is át-átcsapó aktivitása jelzi, és nem is csak a hirtelen „hun” öntudatra ébredt néhány magyar polgár ámokfutása. A nemzeti mítoszok ápolása mögött nem kell okvetlenül csak titkos hungaristák buzgólkodását keresnünk. Nem biztos, hogy a turulszobrok avatói vagy a Wass Albert műveit ájult áhítattal körülrajongó olvasótömegek mind-mind szélsőjobboldali elemek. (Természetesen semmi kifogás nem emelhető az ellen, hogy az itthon évtizedeken keresztül agyonhallgatott színvonalas lektűríró művei megjelenjenek Magyarországon. A körülötte geijesz- tett-támasztott kultusz az, ami tünetértékű és egyben elgondolkodtató.) Megkockáztatnám viszont azt az állítást, hogy mindezek a jelenségek ugyanúgy a rendszerváltás egyenes következményei, mint a piacgazdaság bevezetése, a parlamentarizmus vagy a jogállamiság, s ugyanúgy fellelhetők Lengyelországban, mint Szlovákiában, Romániában vagy a többi poszttotalitárius államban Európa középső és keleti felében (talán s nem véletlenül Csehországban és Szlovéniában a legkevésbé). Ezek a jelenségek összefüggenek széles tömegeknek a rendszerváltást követő fokozatos illúzióvesztésével, életszínvonaluk drasztikus csökkenésével, marginalizálódásukkal, a társadalom minden szegmensét átszövő, korrupcióval, az új politikai és gazdasági elit mohóságával és kapzsiAz ügyeskedők és kalandorok, a bűnözők jártak jól, míg a becsületes, tisztességes polgár a szamár embernek lett szinonimája... ságával, legfőképpen azonban a szabadpiaci verseny gádástalansá- gával és mindenhatóságával olyan érzékeny területeken is, mint az oktatás- és egészségügy vagy a kultúra. A rendszerváltásnak ezekre a következményeire a lakosság többsége nem volt fölkészülve, és ezt főként a rendszerváltás vesztesei, tehát egyáltalán nem kevesen - sokként élték meg. Nem kevesen vannak azok, akik úgy vélekednek, hogy a rendszerváltás nem váltotta be a hozzá fűzött reményeiket, hogy a totalitárius diktatúrák fojtogató vüágát egy hitvány, értékdeficites világ váltotta föl, amelyben az ügyeskedők és kalandorok, horri- bile dictu: bűnözők jártak jól, míg a becsületes, tisztességes polgár a szamár embernek lett szinonimája. Ebből a perspektívából nézve megszépül a múlt, még az is, ami rossz volt benne. A 20. század végére minden nagy utópia hitelét vesztette. Nyomában szellemi vákuum maradt, amelyet a mindenféle valóságshow-k és egyéb hitványságok töltenek ki. Minek a jogállam, minek a demokrácia, ha a törvények könnyűszerrel kijátszhatók, ha a parlamentarizmus a parlamentarizmusnak paródiájává süllyed, kérdezi a jámbor, becsapott polgár. A turulavatásoknak, Wass Albert-kultusznak, a nemzeti mítoszok reneszánszának, a teljesen anakronisztikus trianonozás- nak nem csupán az az üzenete, hogy mindenféle zavaros fejű, exhibicionista, személyiségzavarral küszködő személy nacionalista randalírozásokkal próbálja megvallani a magyarsághoz való tartozását. Különösen hangzik tán, mégis ítélet akar lenni ez a jelen kor eszménytelensége, szellemi üressége és szegénysége fölött is. Egyfajta menekülés a sivárnak látottjelenből az értékesebbnek vizionált múltba, a nemzeti múlt megszépítésétől s nemegyszer meghaAz ilyen, már-már zsigeri pesszimizmus a befelé fordulás, a múltba nézés, a mítoszokba menekülés útját egyengeti... misításától kísérve. Más kérdés, hogy a magukat becsapottnak, manipuláltnak érző emberek rájönnek-e, és mikor és milyen áron, hogy ez a dacos múltba menekülés is zsákutca. A magyarok, szlovákok, csehek, románok, lengyelek, délszlávok huszadik századi történelme bővelkedik drámai, mi több, tragikus eseményekben. Megtapasztalhatták, s nem rövid időre, mindkét (fasiszta, kommunista) totalitarizmus elnyomó módszereit, melynek ráadásul idegen hatalmak hadseregei adtak nagyobb nyomatékot. Ré-
