Új Szó, 2007. június (60. évfolyam, 125-150. szám)
2007-06-13 / 135. szám, szerda
38 Szülőföldünk - sport ÚJ SZÓ 2007. JÚNIUS 13. www.ujszo.com PÁLYALESEN Már elúszott a feljutás? Mihályfa/Pozsonyeperjes. A. dunaszerdahelyi területi bajnokság n. osztályában fontos találkozón szenvedett vereséget Mihályfán a pozsony- epeijesi együttes, amivel szülte már elúszott számukra a feljutás. Navrátil Marián, a vendégek játékosedzője úgy érzi, hogy nem a játék miatt szenvedtek vereséget: „Az utolsó öt-hat fordulóban történteknek a focihoz már semmi közük nem volt. Ismét ellenünk fújt a játékvezető, nem tudtunk kibontakozni, folyamatosan félbeszakította akcióinkat. Ha valaki az idény elején azt mondja, hogy harmadikok leszünk, akkor merésznek tartom, tehát a helyezéssel elégedett vagyok, viszont bosszantanak a körülmények.” Bernáth Ottó mihályfai klubelnök inkább saját csapata számlájára úja a győzelmet: „Jól fociztak a fiúk. Egyenrangú ellenfeleket láthattunk, de mi rúgtunk két gólt. A vendégek játékáról csak annyit, hogy egy feljutásra pályázó csapatnak többet kellett volna nyújtania.” (hp) Felszámolják a nyéki fakót Feketenyék. A galántai területi bajnokság II. osztályában szereplő feketenyéki B csapat a hétvégén immár második alkalommal nem lépett pályára. „A meccstől való visszalépésünknek az volt az oka, hogy nem jött össze elegendő játékos - vázolta a kialakult helyzetet Vatjú Károly klubelnök. - Már második alkalommal fordult elő, hogy nem utaztunk ki a meccsre. Baj van a fiúk hozzáállásával, és ősztől megszűnik a fakócsapatunk. Nagy kedvvel kezdtünk, de a lelkesedés csökkent, nem tudtuk a játékosokat motiválni, és most itt tartunk. Van néhány fiatal futballista, akivel ezek után az A csapatban számolunk. Viszont úgy néz ki, hogy a következő évadban tudunk ificsapatot indítani. Vannak fiatalok, van érdeklődés és lehetőség, tehát meg kell ragadni a lehetőséget.” (hp) Osztályozó dönt a másodikról Nagykeszi/Bogya. Érdekesen alakul a komáromi területi bajnokság n. osztályának végjátéka, ami valójában már ráadás, hiszen másfél hete véget ért a pontvadászat. Még mindig kérdéses, ki lesz a második feljutó a bajnok duna- mocsiak mögött, mert a második és harmadik helyen tanyázó nagykeszi és bogya-ge- léri csapat azonos pontszámmal zárta az idényt. Ezért szombaton osztályozót játszanak semleges pályán (17.30, Ekelen), és a mérkőzés győztese lesz a feljutó. Földes Zoltán nagykeszi klubelnök bevallotta, hogy kegyes volt hozzájuk a szerencse: „Már minden reményt feladtunk, és kaptunk egy utolsó utáni esélyt. Keményen készülünk, és reméljük a legjobbakat.” Kíváncsiak voltunk arra is, milyen hangulatban készül a bogya-geléri csapat az osztályozóra, de lapzártáig nem sikerült a klubvezetőket elérnünk, (hp) TERÜLETI LABDARÚGÓ-BAJNOKSÁGOK Dunaszerdahely EL osztály, 29. forduló: Velká Pa- ka-Padán 4:2 (2:2), g.: Gálffy Péter (45., 65.), Valkó László (12.), Bertók István (82.), ill. Badala Pál (36.), Kosár Szabolcs (37.); Samo- rín B-Novy Zivot B 2:0 (1:0), g.: Szalay Rudolf (41.), Bodó Péter (64.); Izop-Maíé Dvomíky 2:3 (0:2), g.: Pajor Károly (70.), Kocsis Roland (84.), ill. Marcinko Attila (10.), ifj. Audi György (41.), Miroslav Bubeník (79.); Trstená na Ostrove-Nárad 0:4 (0:3), g.: Inc- zédi Imre (15., 45., 75.), Élés Imre (10.); Cenkovce-Bodíky 5:2 (4:0), g.: Banyák Tibor (26., 30.), Kvarda Tibor (39., 66.), Matus József (15.), ill. Képesi Sándor (65., 83.); Cakany-Homy Bar 0:1 (0:1), g.: Halász Tibor (13.); Potőnske Lúky-Lúc na Ostrove 3:1 (1:1), g.: Czucz Richárd (6.), Libor Gasparík (63.), Ambrus József (84.), ill. Sandal György (4.); Michal na Ost- rove-Jahodná 2:0 (1:0), g.: Czucz Márió (20.), Nagy Szabolcs (86.). A bajnokság állása: Csoportgyőzteshez méltó, Bajnokcsapat feliratú mezben játszották hétvégi bajnokijukat a pódafaiak (fehérben) a dunaszerdahelyi területi bajnokság III. osztályában (Fogas Ferenc felvétele) masovsky; Cechy-Michal n. Z. 1:0 (1:0) - félbeszakadt a 60. percben felhőszakadás miatt; Lipová- Mana 4:3 (2:2), g.: Chovanec 2, Majercík, Sovic, ill. Klobucník, Machiniak, Karol. Szabadnapos: Kolta. A bajnokság állása: 1. Besenov 23 20 1 2 98:16 61 2. Kolta 23 15 3 5 81:32 48 3. Őechy 21 14 2 5 53:37 44 4. Salka 23 11 5 7 65:43 38 5. Semerovo 22 11 3 8 53:49 36 6. Maira 23 11 2 10 48:59 35 7. Michal nil 22 9 5 8 62:46 32 8. Podhájska 24 9 2 13 52:48 29 9. Lípová 23 8 5 10 43:52 29 10. Kamenín 23 8 4 11 46:52 28 11. Muzla 22 7 1 14 48:89 22 12. Kam. Most 22 5 1 16 34:64 16 13. Gbelce 22 0 2 21 24:126 2 A bajnokság végén a kőhídgyar- matiaktól 6 pontot levonnak. A bényiek kiléptek a bajnokságból, eredményeiket törlik a táblázatból. Léva 1. M. Dvorníky 29 19 7 3 61:31 64 2. Cenkovce 29 20 3 6 80:35 63 3. Jahodná 29 18 6 5 67:31 60 4. Klárád 29 16 2 11 73:47 50 5. Padán 29 15 5 9 61:45 50 6. H. Bar 29 15 4 10 52:48 49 7. V. Paka 29 14 2 13 62:61 44 8. N. Zivot B 29 13 4 12 57:51 43 9. Michal n/0. 29 13 3 13 44:61 42 10. Izop 29 11 2 16 58:60 35 11. Pót. Lúky 29 10 5 14 46:54 35 12. Bodíky 29 9 6 14 51:68 33 13. Samorín B 29 9 5 15 47:52 32 14. Lúcn/0. 29 9 2 18 31:49 29 15. Cakany 29 7 3 19 33:68 24 16. Trstená n/0. 29 3 3 23 26:88 12 ül. osztály - rájátszás az 1-4. helyért - 6. forduló: Povoda-Blaho- vá 3:2 (2:1), g.: Szabó Attila (31., 61.), Szabó Péter (38.), ill. Milan Rajcsányi (21.), Peter Karácon (56.); Royal Dunajská Streda-Ci- lizská Radvan 3:1 (1:0), g.: Man- cal Attila (11.), Csejtey Roland (78.), László Péter (89.), ill. Kmác János (66.). A bajnokság állása: 1. Povoda 24 20 3 1 74:23 63 2. Cil. Radvan 24 15 3 6 75:29 48 3. Blahová 24 13 0 11 39:38 39 4. Royal Dun. Streda24 10 3 11 52:42 33 Rájátszás az 5-8. helyezésért - 6. forduló: Sap-Hubice 1:3 (0:1), g.: Takács Imre (55.), ill. Posvancz Tamás (7.), PoÚák Adrián (53.), Gaál Tibor (57.); Medvedbv-Hor- né Myto 1:1 (0:0), g.: Száméi Andor (68.), ill. Tóth László (47.). A bajnokság állása: 5. Hublce 24 12 3 9 40:46 39 6. H. Myto 24 11 4 9 52:48 37 7.Sap 24 9 1 14 45:52 28 8.Medveíov 24 6 2 17 44:58 20 Női kispályás bajnokság - 18. forduló: Tőn-Rohovce 1:1 (1:0), g.: Bugár Kinga (14.), ill. Bognár Szilvia (40.); Dolny Stál-Vydrany 5:2 (2:1), g.: Berecz Ilona (6., 42., 57.), Bartal Tiniké (8., 35.), ill. Veronika Kováciková (27,58.). A bajnokság állása: 1. Rohovce 17 11 4 2 59:14 37 2. D.Stál 17 8 3 6 33:31 27 3. Tön 18 7 4 7 28:32 25 4. Vydrany 16 2 1 13 16:59 7 Galánta n. osztály, 24. forduló: Abra- hám-Dolná Streda 0:2 (0:0), M. Koleda, J. Psota; Kosúty-V. Grob 3:1 (2:1), K. Varga 2, G. Mókus, ill. J. Mészáros; Gán-Ciema Voda B 3:0 -játék nélkül, a vendégek nem érkeztek meg; Salgocka-Sládko- vicovo B/M. Maca 4:1 (1:1), M. Glasa 2, M. Jost, P. Karaba, ill. T. Reindl; Hoste-Pusté Sady 4:2 (4:0), M. Rozié 2, M. Visnan, J. Homácek, ill. T. Huéko, R. Práznovsky. A Já- novce-Král’ov Brod mérkőzést a rossz pályaviszonyok miatt június 15-re (18.00) halasztották. Szabadnapos: Galanta B/Hody. A bajnokság állása: 1. Galanta B/Hody 22 19 3 0 95:15 60 2. Kráfov Brod 21 13 5 3 48:17 44 3. Dolná Streda 22 11 5 6 46:25 38 4. Kosúty 22 11 4 7 53:32 37 5. Sládkovicovo B 22 13 1 8 47:35 37 6. Gán 22 9 4 9 47:44 31 7. Abrahám 22 9 2 11 37:42 29 8. Pusté Sady 22 9 2 11 37:50 29 9. Salgocka 23 8 4 11 41:43 28 10. Vefky Grob 22 8 3 11 45:43 27 11. Hoste 23 8 2 13 28:54 26 12. C.VodaB . 22 4 1 17 19:84 13 13. Jánovce 21 2 2 17 19:84 8 A bajnokság végén az Abrahámtól három pontot levonnak. Pozsony-vidék V. liga, 25. forduló: Igram-Vyso- ká p. M. 3:0, Augustin 3; Senkvi- ce-Baník Pezinok 1:3, Backa (11- esből), ill. Kocian, Kosút, Pohrebo- vic; Plav. Mikulás-Plav. Podhradie 1:3, Holic, ill. Sabo, Stepka, Hon; Hruby Súr-Modra 5:3, Kurcina 3, Heriban, Bozík, ill. Varga 2, Misovích; Závod-Budmerice 1:4, Uhrinec, ill. Fabianovic 2, Olách, Svorc; DoTany-Ivánka p. D. 5:1, R. Vrbinkovic 2, P. Vrbinkovic 2, Vandák, ill. Orságh; Jablonové-Gajary 3:5, Kaéenák, Zárecky, Bacek, ill. Síra 2, Kovánk, Tarnóczy, Piték. A bajnokság állása: 1. Jablonové 25 19 2 4 94:31 59 2. Gajary 25 14 6 5 71:37 48 3. Plav. Podhradie 25 15 3 7 56:40 48 4. Budmeríce 25 14 4 7 54:29 46 5. Bánik Pezinok 25 15 0 10 57:37 45 6. Igram 25 14 2 9 50:26 44 7. Hruby Őúr 25 13 5 7 53:34 44 8 Senkvice 25 10 4 11 43:51 34 9. Závod 25 10 2 13 37:47 32 10. Plav. Mikulás 25 9 3 13 33:44 30 11. Ivánka p.D. 25 6 4 15 31:57 22 12. Módra 25 6 3 16 32:73 21 13. Dorany 25 7 2 16 33:53 20 14. Vysokáp.M. 25 2 2 21 13:98 8 VI. liga, 28. forduló: Vistuk-Bo- rinka 4:2, Cataj-Kaplná 1:3, Milos- lavov-Malé Leváre 3:0, Hamulia- kovo-Báhon 4:1, Pemek-Castá 0:1, Nová Dedinka-Suchohrad 1:0. Szabadnapos: Solosnica, Most. A bajnokság állása: 1. Castá 24 18 5 1 74:27 59 2. Nová Dedinka 25 18 3 4 83:35 57 3. Miloslavov 24 14 3 7 53:35 45 4. Hamuliakovo 24 14 2 8 53:48 44 5. Most 24 14 1 9 75:38 43 6. Solosnica 24 12 4 8 56:42 40 7. Pernek 24 11 3 10 50:52 36 8. Borinka 25 11 2 12 47:58 35 9. Kaplná 24 8 5 11 64:56 29 10. Vistuk 24 7 6 11 41:53 27 11. Suchohrad 24 7 5 12 39:50 26 12. Bálion 24 7 1 16 45:81 22 13. Maié Leváre 24 5 2 17 30:70 17 14. Cataj 24 0 2 22 11:82 2 Nyitra-Vágsellye II. A osztály, 25. forduló: Polny Kesov-Tmovec 1:2 (1:0), E. Krsiak (20.), ill. M. Jamrich (55., 80.); Aleksince-Kynek 7:3 (1:1), D. Sós (30., 47., 50., 63., 78.), J. Homácek (60.), M. Toman (86.), ill. J. Misink (27.), R. Lehocky (73.), P. Veres (85.); KráTová n/V.-Luzianky 1:1 (1:1), S. Bergendi (43.), ill. M. Buch (10.); Selice-Svätoplukovo 6:1 (2:0), M. Gyulai (20.), R. Rebra (45.), A. Magula (54.), Z. Czaník (60.), L. Kiss (83.), A. Urbanovic (87.), ill. J. Meló (80.); Suri- anky-Mojmírovce 5:6 (2:3), M. Búcora (14., 40., 62.), M. Chova- nec (58., 80.), ill. J. Gazi (27., 11- esből), P. Kovác (34., 64.), R. Hadza (42.), P. Dobrovodsky (47), M. Svelan (83.); Ivanka-V. Záluzie 3:3 (1:0), M. Olejka (23., 53.), M. Pagác (88.), ill. R. Bédi (52., 60., 65.); Risnovce-Hájske 2:0 (1:0), M. Kemláge (2.), L Súlovsky (80.). A bajnokság állása: 1. Selice 25 19 1 5 87:37 58 2. Aleksince 25 13 6 6 75:45 45 3. Hájske 25 14 1 10 77:57 43 4. Luzianky 25 12 6 7 65:47 42 5. KráFová n/V. 25 11 5 9 49:57 38 6. Risnovce 25 11 4 10 66:46 37 7. V. Záluzie 25 11 4 10 63:61 37 8. Mojmírovce 25 11 3 11 44:55 36 9. Trnovec 25 11 2 12 47:43 35 10. Ivanka 25 10 4 11 55:49 34 11. PoTny Kesov 25 11 1 13 42:43 34 12. Svátoplukovo 25 11 0 14 56:66 33 13. Kynek 25 5 2 18 34:84 17 14. Surianky 25 4 3 18 51:121 II. B osztály, 25. forduló: Pana-Homy Óhaj 0:4 (0:0), Pe. Bujalko (50., 70.), J. Kulcár (62.), R. Bajnek (89.); Dyéka-Hosfová 1:0 (1:0), M. Mentei (6.); Zira- ny-Golianovo 2:1 (1:0), V. Benko (43.), I. Bencz (90.), ill. J. Polko- ráb (73.); D. Obdokovce-D. Krs- kany 2:1 (1:0), A. Drozdák (30., 65.), ill. Gregor (80.); Pohrani- ce-N. Hmciarovce 2:0 (0:0), T. Konde (52.), Z. Hajdú (85.); Vino- dol-Jelenec 2:1 (2:0), T. Bartha (22.), M. Opát (38.), ill. S. Zeman (78.); Brané-Kolínany 3:1 (0:0), M. Zaujec (54.), M. Kóna (59.), R. Lörincz (76., 11-esből), ill. M. Karsay (89.). A bajnokság állása: 1. Vinodol 25 19 3 3 52:18 60 2. Jelenec 25 16 3 6 56:26 51 3. Branc 25 15 3 7 61:32 48 4. Homy Óhaj 25 14 4 7 72:23 46 5. Golianovo 25 12 5 8 47:32 41 6. Dycka 25 10 5 10 34:42 35 7. D. Obdokovce 25 10 3 12 35:45 33 8. Pohranice 25 10 3 12 40:51 33 9. Kolínany 25 10 1 14 31:40 31 10. N. Hmciarovce 25 9 3 13 31:55 30 11. D. Krskany 25 8 5 12 42:44 29 12. Hosfová 25 7 2 16 34:52 23 13. Zirany 25 7 1 17 28:54 22 14. Pana 25 7 1 17 24:73 22 III. A osztály, 25. forduló: Tesedí- kovo B-Podhorany 4:0 (2:0), T. Franko 2, R. Somogyi, M. Varga; Stefanovicová-H. Lefantovce 2:1 (1:1), P. Cetényi, S. Kónya, ül. M. Krajcovic; Lukácovce-V. Dolina 8:0 (2:0), R. Koüár 3, M. Sklenárik 2, J. Repko 2, D. Struk; Báb-Hru- bonovo 0:0-nál a 35. percben felhőszakadás miatt félbeszakadt; Nővé Sady-Zihárec 4:1 (1:0), R. Fúska 3, J. Makó, ill. P. Ambrus; Cakajovce-D. Stitáre 5:1 (1:0), R. Rác 2, J. Berec, K. Gajan, M. Pruzinec, ül. A. Vídensky. A Dlhá n/V.-D. Lefantovce mérkőzést a rossz pályaviszonyok miatt június 15-re halasztották. A bajnokság állása: 1. H. Lefantovce 25 18 0 7 96:31 54 2. Nővé Sady 25 16 2 7 75:31 50 3. Báb 24 15 3 6 59:34 48 4. Lukácovce 25 15 2 8 75:45 47 5. Zihárec 25 14 4 7 82:52 46 6. Tesedíkovo B 25 13 1 11 52:41 40 7. Cakajovce 25 11 4 10 48:57 37 8. V. Dolina 25 11 4 10 41:52 37 9. Stefanovicová 25 10 2 13 43:56 32 10. D. Lefantovce 24 9 3 12 44:73 30 11. Podhorany 25 8 1 16 50:88 25 12. Dlhá n/V. 24 6 5 13 29:50 23 13. D. Stitáre 25 5 3 17 46:93 18 14. Hrubonovo 24 4 2 18 32:69 14 A bajnokság végén a zsigárdi és az aleksincei csapattól 3-3 pontot levonnak. II. osztály, 29. forduló: H. Kosihy-Bátovce 0:1 (0:1), g.: Strpka; Santovka-H. Turovce 1:4 (0:2), g.: Tümai, ül. Gorái, Balázs, Kluka, öngól; P. Ruskov-Famá 4:2 (2:2), g.: M. Berta, Jankó, Farkas, Jam- riska, ül. Szüvás 2; Lok-I. ÚTany 2:1 (1:0), g.: Sivka, Gunic, ül. Zs. Nics; Vyskovce-Rybnüc 2:2 (1:0), g.: öngól, Licko, ill. Kosorín, D. Horniacek; V. Türovce-Kef 7:0 (4:0), g.: N. Pásztor 4, Fógel 2, V. Ozank (11-esből); N. Tekov-Bory 5:2 (3:2), g.: T. Palic 2, E. Palic, Ihász, D. Nagy, ül. Szebelédy (11- esből), Csemyiansky. A bajnokság állása: 1. NovyTekov 27 19 4 4 77:28 61 2. H. Túrovce 27 16 5 6 93:37 53 3. Lók 27 16 2 9 60:38 50 4. V. Turovce 27 14 5 8 66:37 47 5.1. Úrany 27 12 8 7 54:39 44 6. Cata 27 12 5 10 56:57 41 7. Rybník 27 12 3 12 45:56 39 8. Kef 28 12 3 13 61:78 39 9. Bátovce 27 11 3 13 73:72 36 10. Bory 27 10 5 12 46:52 35 11. Santovka 27 10 3 14 56:73 33 12. P. Ruskov 27 9 4 14 54:62 31 13. Vyskovce 27 8 7 12 49:68 31 14. H. Kosihy 27 7 3 17 47:74 24 15. Farná 27 4 2 21 34:100 114 III. B osztály, 25. forduló: Lúcni- ca n/Z.-Obyce 5:1 (3:0), vendéggól: M. Roziak; Babindol-Zitavce 3:3 (1:3), M. Serfőző, M. Rác, K. Suba, ill. J. Tóth 2, M. Kratochvü; Tajná-Choca 3:2 (2:0), M. Od- ráíka 2, K. Javorcík, ül. J. Ro- sinsky, L. Valkovic; Tek. Nem- ce-Nevidzany 2:2 (2:1), M. Deb- nár, M. Durina, ül. F. Krcmár, L. Sobol; Cifáre-Lapás 1:4 (1:0), M. Pecek, ill. T. Palla 3, M. Sevcík. A bajnokság áüása: 1. Nevidzany 22 17 3 2 91:31 54 2. Lapás 21 15 2 4 72:23 47 3. Lúcnica n/Z. 21 14 3 4 51:27 45 4. Obyce 21 14 2 5 63:32 44 5. Choca 21 11 2 8 52:59 35 6. Zitavce 22 8 4 10 39:43 28 7. Tek. Nemce 21 8 3 10 53:48 27 8. V. Vozokany 21 7 6 8 53:57 27 9. Babindol 21 7 3 11 44:61 24 10. Cifáre 21 5 3 13 46:67 18 11. Tajná 21 4 1 16 41:83 13 12. Nemcinany 21 1 0 20 22:96 3 ID. osztály, délkelet, 21. forduló: Pastovce-Málas 3:0 - játék nélkül, a vendégek az autóbusz elromlása miatt nem érkeztek meg a találkozóra; Hokovce-Hrkovce 0:1 (0:0), g.: Teknés; Sikenica-Lontov 0:1 (0:0), g.: Müüer; I. Sokolec-M. Lu- dince 0:3 (0:1), g.: Baka, Stugel, Lackó; Hronovce-Tupá 0:2 (0:1), g.: H. Nagy, Konopka. A bajnokság állása: 1. Hrkovce 19 15 3 1 57:16 48 2. Sikenica 19 13 1 5 47:19 40 3. Lontov 19 12 1 6 69:36 37 4. Pastovce 19 12 1 6 44:26 37 5. T. Luzany 4FSC 19 11 3 5 45:30 36 6. Hronovce 20 8 4 8 31:33 28 7. M. Ludince 19 8 1 10 45:58 25 8. Málas 19 5 3 11 21:43 18 9. Hokovce 19 3 4 12 18:43 13 10. Tupá 19 3 2 14 28:56 11 11.1. Sokolec 19 3 1 15 26:71 10 Az ipolyszakállosiaktól a bajnokság végén három pontot levonnak. A Nevericét és a Meleket kizárták, a bajnokság végén a Tajnától 3 pontot levonnak. Érsekújvár II. osztály, 25. forduló: Sal- ka-Gbelce 11:2 (4:0), g.: Dajcs 3, Flekác 2, Stugel 2, Subrt, Király, Bolya, Varga, ül. Durcovic, Albán; Podhájska-Besenov 1:4 (0:2), g.: Lauko, ill. Kukán 4; Semero- vo-Muzla 5:1 (5:1), g.: Bujdák 2, Semelák 2, Krsák, ül. Gálik (11III. osztály, északnyugat, 27. forduló: Podluzany B-Velky Dúr 0:7 (0:5), g.: Pavlík 2, Lipták 2, Tóth, Zahumensky, Osvald; Horny Pial-V. Kozmálovce 2:2 (1:2), g.: Báláz, Priebera, ill. Bohu- nicky, M. Tariska; Mytne Lu- dany-Vysné 7:2 (4:1), g.: Tóth 4, Pekarík 2, Hlavácik, ill. V. Strbka, M. Strbka. A bajnokság áüása: 1. V. Dur 24 20 2 2 93:19 62 2. M.Ludany 23 19 2 2 71:21 59 3. V. Kozmálovce 23 9 5 9 58:54 32 esből) - félbeszakadt az 50. percben, mert a vendékjátékosok száma 7 fő alá csöüent; Kamenín-K. Most 2:0 (1:0), g.: Strbík, To4. Besa 23 6 6 11 33:63 24 5. Podluzany B 23 6 4 13 40:58 22 6. H. Piai 23 5 4 14 34:62 19 7. Vysné 23 3 3 17 39:91 12