Új Szó, 2007. június (60. évfolyam, 125-150. szám)
2007-06-13 / 135. szám, szerda
2 Közélet ÚJ SZÓ 2007. JÚNIUS 13. www.ujszo.com RÖVIDEN Stabil Veteska állapota Pozsony. Tegnap végezték el az agysebészeti beavatkozást Viliam Veteskán, a parlament alelnökén. A pozsonyi egyetemi kórház szóvivője, Rút Gerzová szerint annak ellenére, hogy rendkívül bonyolult beavatkozásról volt szó, a műtét bonyodalmaktól mentes volt. A közel nyolc órás operáció után Veteska állapotát sikerült stabilizálni. Az orovosok jelenleg még nem tudják, hogy a törvényhozás második emberének agytumora rosszindulatú volt-e. (TASR) Petlus előzetesben marad Besztercebánya. A kerületi bíróság visszautasította a ga- ramszécsi (Polomka) vállalkozó megölésével gyanúsított egykori rendőr szabadlábra helyezési kérelmét. A bíróság döntése alapján a Ján Kubasiak megölésével gyanúsított Róbert Petlus vizsgálati fogságban marad a június 26-ára kitűzött tárgyalás megkezdéséig. (SITA) Folytatódik a Pápay-per Nagyszombat. A kerületi bíróság ma folytatja a Pápay-gyilkos- ságban való bűnrészességgel vádolt két testvér, R. Szilárd és Csaba, illetve V. Richárd perét. A tiltott fegyvertartással, zsarolással és gyilkosságban való bűnrészességgel vádolt férfiak szabadlábon védekezhetnek, mivel a legfeljebb öt évig terjedő vizsgálati fogságuk ideje már lejárt. Szlovákia történetének legnagyobb alvilági leszámolására 1999. március 25-én került sor a dunaszerdahelyi Fontána nevű szórakozóhelyen. A tízfős társaságot 113 lövéssel lemészárló elkövetőket azóta sem sikerült a hatóságoknak kézre keríteniük. (TASR) Hivatalnokok az utcán Pozsony. Még nem tudni, hányán vesztik el állásukat, illetve hányán léphetnek át a körzeti hivatalokba a Pozsonyi Kerületi Hivatal megszűnése után. Ján Stevcík, a hivatal elöljárója szerint a 129 alkalmazott sorsa az körzeti hivatali rendszer új felépítésétől függ majd. A kerületi hivatalok október 1-én fejezik be működésüket. Állatok a parlament előtt Pozsony. Környezetvédő aktivisták állatjelmezekben tüntettek a parlament épülete előtt. A tiltakozást az új törvénymódosító javaslatok váltották ki, amelyek hátrányosan érintik a védett fajokat. Martina Badidová, a Greenpeace aktivistája azt állította, hogy a törvények feltehetően fellendítik majd az állatokkal való illegális kereskedelmet, illetve lassítják a hatóságok munkáját. (TASR) Nem biztos a schengeni övezet bővítésében Ausztria Késhet a csatlakozás? ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Pozsony. Közel sem biztos, hogy jövő januárban megnyílnak a határok. Egyre valószínűbb ugyanis, hogy Ausztria megvétózza Szlovákia és az Európai Unió többi új tagállamának csadakozási szándékát a schengeni övezethez. A szlovák politikusok ennek ellenkezőjét gondolják, Günther Platter osztrák belügyminiszter viszont kijelentette: nem kizárt, hogy a határokat csak az Ausztriában jövő júniusban megrendezésre kerülő labdarúgó EB után nyitják meg. Platter a schengeni övezet 2007. december 31-re tervezett bővítését a Der Standard osztrák napilapnak adott inteijúban kérdőjelezte meg. Saját bevallása szerint az EB idejére „mindenesetre legalább ideiglenesen lezárják a határokat.” Hozzátette: közel sem biztos, hogy júniusban már bővítve lesz a schengeni övezet. „Ma még nem lehet egyértelműen kijelenteni, hogy 2008. január 1-je lesz-e a bővítés végleges dátuma.” Karel Schwarzenberg cseh külügyminiszter sajnálatosnak nevezte Platter kijelentéseit. Azt sem tartja kizártnak, hogy Ausztria részéről csak egy újabb ürügyről van szó, hogy a végtelenségig folytathassák az ellenőrzést a határokon. „A többi szomszédos országból nem haliam ilyen kijelentéseket. Ausztria ezáltal értelemszerűen nem szerez jó pontokat nálunk” - mondta a cseh külügyminiszter. Hasonló hangnemben, de sokkal enyhébben nyilatkoztak a szlovák politikusok is. „Ha már egyszer az Európai Unióba tartozunk, ugyanolyan jogainknak és kötelességeinknek kellene lenni, mint a többi tagállamnak” - jelentette ki Robert Fico. Jövő héten érkezik Szlovákiába az Európai Unió ellenőrző bizottsága, amely azt vizsgálja, a szlovákukrán határ védelme megfelel-e a schengeni kritériumoknak. Ha az ellenőrzés, pozitív eredménnyel végződik, a jelentést megkapják a schengeni övezethez tartozó országok belügyminiszterei, a kibővítést ugyanis nekik kell jóváhagyni. Egyelőre úgy tűnik, Ausztria - a határok megszüntetésének legnagyobb ellenzője - közel sem biztos, hogy beleegyezik a kibővítésbe, (dem) Központi adatbázis készül Luxembourg. A schengeni vízummal rendelkezők biometrikus adatait is tartalmazó új adatbázis létrehozásáról állapodtak meg kedden az Európai Unió bel- és igazságügyi miniszterei luxembourgi tanácsülésükön. A döntés értelmében olyan adatbázist hoznak létre a belső határok nélküli schengeni övezetben részt vevő tagállamok, amelyben a schengeni vízummal beutazók biometrikus adatai - fényképük és ujjlenyomataik - bizonyos adatvédelmi feltételek teljesülése mellett valamennyi Schengen-zónatag illetékes hatóságai számára hozzáférhetők lesznek. Az adatbázis a vízumkérelemhez szükséges más személyes adatokat is tartalmaz, mint név, cím, foglalkozás, de szerepel benne a vízumkérelem benyújtásának helye és ideje, valamint valamennyi olyan döntés is, amelyet az érintett tagállam a vízumkérelemmel kapcsolatban meghozott. (MTI) lvan Valentovic már harmadszor próbálkozik a kétes módosítással Készül a jogszabály Alkotmányellenes törvény “ekinált Pozsony. Alkotmányellenes és államközi szerződéseket is sért az egészségügyi biztosítókról szóló törvény módosítása, melyet az egészségügyi minisztérium dolgozott ki, állítják több ügyvédi iroda elemzésére hivatkozva a magán-egészségbiztosítók. LAJOS P. JÁNOS A szaktárca ugyanis azt javasolja, hogy a biztosítók működési költségeire a beszedett járuléknak legfeljebb 3 százalékát fordíthassák az intézmények, és azt is előírná számukra, hogy az éves nyereségüket forgassák vissza az egészségügybe. „Ha a törvénytervezetet a javaÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Pozsony. A készülő felsőoktatási törvény alapjaiban elhibázott, éppen az ellenkezője annak, ami a rendeltetése szerint volna. A jogszabályjavaslat leginkább egy súlyosan beteg páciensre hasonlít. A fenti kifogásokkal nem az ellenzék, hanem a kormányoldal képviselője illette a várhatólag szeptemberben hatályba lépő törvénymódosítást. Kormányoldalról is bírálják tehát Ján Mikolaj (SNS) oktatási miniszter felsőoktatási törvénytervezetét. A parlament alsóit formában fogadná el a parlament, szinte biztos, hogy biztosítók nemzetközi bírósághoz fordulnának miatta” - jelentette ki Igor Dor- cák, az Egészségbiztosítók Szövetségének (EZZ) elnöke. A biztosítók elsősorban a nyereség elvonását bírálják, mely szerintük sérti tulajdonosi jogaikat. A jogi elemzés szerint nagy a valószínűsége annak, hogy a törvénymódosítás nem hozza majd meg a várt eredményt, a minisztérium ugyanis évente több milliárdos többlettel számol az egészségügy számára. „A biztosítók tavalyi nyeresége közel kétmilliárd korona volt, a működési költség egy százalékpontos csökkentése pedig jövőre több mint 800 millió koronás megtakarítást jelentene” - indokolja a törvényjavaslatot a szaktárca. A magánbiztosítók szövetsége Alexander Bélohláve- ket, az Ügyvédek Vüágszövetségkotmányjogi bizottságának tegnapi ülésén többek között a testület elnöke, a fentiekben idézett Moj- mír Mamojka smeres honatya és Katarina Tóthová (HZDS) is a jogszabályjavaslat ellen foglalt állást, teljes egyetértésben az ellenzék bizottságban helyet foglaló képviselőivel. Sőt, igazi meglepetést okozva, a testület egyetlen SNS-es tagja, Jaroslav Paska is bíráló megjegyzéseket tett a tandíjrendszer bevezetését szorgalmazó normatervezettel kapcsolatban, noha Mikolaj személyében, párttársa áll a szaktárca élén. ének elnökét kérte fel arra, hogy készítse a szükséges nemzetközi jogi elemzést. „Feltételezhető, hogy a törvénymódosítás pénzügyi hatását teljesen lenullázza majd az az ösz- szeg, amivel a kormánynak kárpótolnia kell majd a biztosítók külföldi tulajdonosait” - áll a Bélohlávek professzor csapata által készített elemzésben. A tervezet azonban az alkotmánnyal is ellentétes, állítja két hazai ügyvédi iroda. „A gazdálkodás pozitív eredménye, a nyereség, egyértelműen olyan vagyon, melyet véd az alkotmány” - állítja Radoslav Procházka alkotmányjogász. A biztosítók szövetsége érthetetlennek tartja a miniszter viselkedését. Jván Valentovic már harmadszor kísérel meg elfogadtatni olyan törvényt, mely egyértelműen ellentétes az alkotmánnyal” - jelentette ki Eduard Kovác, az EZZ ügyvezető igazgatója. Daniel Lipsic (KDH) szerint a jogszabályjavaslat jelenlegi formájában nem lenne képes meggátolni, hogy az egyetemek illegálisan szedjenek tandíjat a különféle közvetítőszervek révén levelező tagozatos hallgatóiktól. A törvénymódosítás nem tartalmaz garanciát arra, hogy az érintett felsőoktatási intézmények valóban felhagynak a jogosulatlan tandíjkivetéssel, állítja Lipsic. Mikolaj tervei szerint, amelyik egyetem nem kötelezné anyagi hozzájárulásra hallgatóit, továbbra is számíthatna központi támogatásra. Ellenkező esetben nem. (-cz-e, s) Pozsony. A parlament emberjogi bizottsága az Inakost' elnevezésű polgári társulás kérésére a munka-, szociális és családügyi miniszterhez fordult, hogy az tájékoztassa a bizottságot arról, folynak-e munkák az azonos neműek partnerkapcsolatáról szóló törvény előkészítésével kapcsolatban - nyilatkozta lapunknak A. Nagy László (MKP), a parlamenti bizottság elnöke. „A kérést határozat formájában elfogadta a bizottság, szeptember közepéig szeretnénk választ a minisztertől” - mondta az elnök, aki szerint az eddigi tapasztalatokból kiindulva kicsi az esély arra, hogy a parlament esetleg elfogadjon egy ilyen törvényt a közeljövőben. „2000-ben és 2002-ben is bekerült egy-egy törvényjavaslat képviselői indítványként a parlamentbe, nagyon alacsony volt a támogatottsága. Erre nálunk akkor is kevés esély van, ha időközben több európai országban, így Csehországban is elfogadtak egy ilyen törvényt. Az Európai Unió pedig nemrégiben fogadott el egy határozatot, melyben felszólította az egyes parlamenteket, hogy foglalkozzanak a kérdéssel, és teremtsék meg a törvényes lehetőségét az azonos neműek partneri kapcsolatának” - fejtette ki A. Nagy. Az emberjogi bizottság elnökeként ő támogatna egy esetleges ilyen törvényjavaslatot, mondta lapunknak. „Szlovákiában nincs egyetlen intézmény sem, amely speciálisan a ho- ' moszexuálisok diszkriminációjának kérdésével foglalkozna” - mondta a bizottság ülésén Július Kolenic, az Inakost* elnöke. Kolenic bízik abban, hogy a parlament még ebben a választási időszakban elfogadja a törvényt, (sán) ........................................... Felmérik a Frun i-vagyont Kassa. A kerületi bíróság ezekben a napokban méri fel BMG Invest és a Horizont Slovakia pénzügyi szolgáltatók ügyfelei kárára elkövetett csalással vádolt, és a börtönbüntetés mellett többek között vagyonelkobzással sújtott Vladimír Fruni vagyonát. A június negyedikén meghozott ítélet nem tartalmazza a férfi értékeinek nagyságát. A vagyon felmérése összetett feladatnak ígérkezik, mivel a kerületi hivatalok Szlovákiában még nem hajtottak végre hasonlót. Milan Géci kerületi elöljáró szerint a feladat hosszadalmas folyamatnak ígérkezik és lezárásáig nem szolgálhatnak információkkal Fruni vagyonát illetően. (TASR) Együtt a két harmadik utas. Robert Fico tegnap Londonba utazott, ahol angol kollégájával, Tony Blairrel a szlovák-brit kapcsolatokról, valamint külpolitikai és EU-s kérdésekről tárgyalt. (SITA/AP-feIvétel) A smeres és a HZDS-es bizottsági tagoknak sem tetszik a tandíj ötlete A kormányoldal bírálja a minisztert A minimális kivetési alap a biztosítási járulék kiszámítására a jelenlegi minimálbér, 7600 korona Változik a járulékfizetési kötelezettség ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Pozsony. Az egyéni vállalkozók június 30-áig kötelesek benyújtani a Szociális Biztosítóba a tavalyi adóbevallásuk kivonatát, mellyel igazolják a 2006-os évi bruttó bevételeiket - tájékoztatott Vlasta Sefcíková, a biztosítási szakosztály igazgatója. Az az egyéni vállalkozó, aki eddig nem fizette kötelezően a betegbiztosítási, illetve a nyugdíjbiztosítási járulékot, és tavalyi bevételei meghaladták a 91 200 koronát, köteles lesz fizetni a járulékokat. Aki jelenleg fizeti a biztosítási járulékot, és tavalyi bevételei nem érték el a 91200 koronát, annak nem lesz kötelező fizetnie. Ha az egyéni vállalkozó eddig fizette a biztosításokat, és bevételei meghaladták a 91 200 koronát, ezentúl is köteles lesz fizetni. A változást jelenteni kell a Szociális Biztosítóban - tehát be kell jelentkezni, mint a biztosítást kötelezően fizető, vagy a biztosítás fizetése alól felmentett személy. Ha eddig nem fizetett biztosítást, és júliustól köteles lesz, akkor július 8-ig kell bejelentkeznie a Szociális Biztosító lakhely szerint kirendeltségénél, mint kötelező biztosított. Ugyancsak július 8-áig kell bejelentkeznie annak is, aki már nem lesz köteles fizetni a járulékokat, és lejelentenie a fizetési kötelezettségét. Akinek a helyzete nem változik, nem kell bejelentkeznie a Szociális Biztosítóban. Júliusban már a tavalyi évi adóbevallás alapján megállapított új kivetési alapból fizeti a biztosítást az egyéni vállalkozó, a biztosítási járulék összegét maga számítja ki. Az új összegű járulékot első alkalommal legkésőbb augusztus 8-áig kell befizetnie. A minimális kivetési alap a biztosításijárulék kiszámítására a jelenlegi minimálbér, 7600 korona. A társadalombiztosítási járulék a kivetési alap 28,75 százaléka, ennek 4,75 százaléka a Szociális Biztosító tartalékalapjába irányul. A betegbiztosítási járulék a kivetési alap 4,4 százaléka. A kötelezően biztosított egyéni vállalkozó tehát jelenleg legalább 2520 korona társadalombiztosítási járulékot fizet, ebből 335 korona az betegbiztosítási járulék, 2185 koronát pedig a nyugdíjbiztosítási illetve a tartalékalapba fizet. Július elsejétől a jövő év június 30-ig a maximális kivetési alap a nyugdíj- biztosítási járulék fizetésére 56 283 korona, a tavalyi átlagbér háromszorosa. A betegbiztosítás esetében a maximális kivetési alap a tavalyi átlagbér másfélszerese, 28 142 korona, (sán)