Új Szó, 2007. június (60. évfolyam, 125-150. szám)
2007-06-09 / 132. szám, szombat
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2007. JÚNIUS 9. Presszó 27 A tiszteletbeli címekkel ma már Dunát lehetne rekeszteni, de kevés hírességnek van olyan másodállása, amely valódi együttműködést takar Sztárok mellékállása Nem is gondolnánk, hány hírességnek van manapság mellékállása. A különböző tiszteletbeli címek adományozása persze leginkább az érintett szervezetek érdeke, hiszen az ismert név révén róluk is beszélnek. Olykor viszont a kapcsolat valódi együttműködést takar. ÖSSZEÁLLÍTÁS M. Kiss Csaba újra mentős lett - a műsorvezető húsz évvel ezelőtt már dolgozott mentőápolóként, ám mostam státusát annak köszönheti, hogy a Kékfényben az elmúlt másfél évben kiemelten sokat foglalkoztak a mentősökkel. A riporter példája nem egyedi, hiszen a tiszteletbeli címekkel ma már Dunát leM. Kiss Csaba hetne rekeszteni. Igaz, ő legalább tett valamit az adott szervezetért, ám a titulusok többsége mögött csupán reklámcélú megfontolások állnak. Havas borlovag Nehéz lenne például úgy eldobni egy követ a magyarországi sztárvilágban, hogy az ne valamelyik borvidék borlovagját találja el. Havas Henriket a badacsonyi gazdák invitálták soraikba, Boros Lajos pedig egyenesen kikötötte, hogy csak akkor vállalja a címet, ha az semmilyen kötelezettséggel nem jár. A Tankcsapdát a tűzszerészek azért fogadták be, mert amikor taHavas Henrik valy októberben három kollégájuk meghalt egy Zámoly melletti homokbányában, a zenekar elsők között nyilvánított részvétet. Ebben az egymásra találásban valószínűleg több a jövőbeni lehetőség, mint a múltbeli érdemeket elismerő gesztus, de még előfordulhat, hogy az együttes „felnő” a feladathoz. Jáksó, a mentős Mint tette azt például Jáksó László, aki M. Kiss Csabához hasonlóan szintén a mentősök csapatát erősíti - igaz, kissé furcsa előzmények után. Az történt ugyanis, hogy az általa vezetett Heti Hetes című műsor kapott néhány Mentők feliratú pólót. Ezeket elméletileg szét kellett volna osztani a szereplők között, ám Jáksónak annyira megtetszettek a ruhadarabok, hogy valamennyit megtartotta magának.- Úgy voltam vele, hogy a csapatból amúgy is csak én hordok pólót, jó helyen lesznek azok nálam -emlékezett vissza. - Aztán amikor elkezdtem ezeket hordani, egyre többen felfigyeltek rá. Egy kicsit örültem is ennek, hiszen sokféle Jáksó László feliratot hurcolunk magunkon, ennek pedig legalább valami értelme is volt. Ráadásul az életemben volt egy szerencséden időszak, amikor többet jártam a mentőkkel, mint taxival, így hát valóban úgy éreztem, hogy közel állnak hozzám. Majd egyszer Győrffy Pál, a mentő- szolgálat szóvivője megkérdezte, hogy szándékos-e a részemről ez a látványos gesztus, mert ha igen, akkor esedeg meghívnának néhány rendezvényükre. Örömmel tettem eleget a kérésnek, s azóta, ha tudok, segítek nekik. Kevés a pénzük, sok a munkájuk, fontos, amit csinálnak, szerintem ez épp elég ok arra, hogy vigyázzunk rájuk. Ha csak egy forint hasznot is hajt a jelenlétem, azt mondom, megérte. Ja, és hogy el ne felejtsem: azóta kaptam tőlük még egy rakás pólót, csak azok már gallérosak.” Csala Zsuzsa rendőr lett Csala Zsuzsa - akivel a közelmúltban azért foglalkozott a sajtó, mert valamiféle teakúra segítségével sikerül megszabadulnia felesleCsala Zsuzsa ges kilóitól - zsaru pályafutása évtizedekkel ezelőtt ugyancsak kissé komolytalanul kezdődött. A Vígszínház színpadán adott elő egy monológot egyenruhában, s amikor ugyanezzel a számmal fellépett egy rendőrségi rendezvényen is, az akkori országos rendőrfőkapitány szóvá tette, hogy miért van még mindig zászlós rendfokozatban.- A parancsnok nem beszélt a levegőbe, mire véget ért a számom, már elkészült a papír a hadnagyi előléptetésről - mondta a színésznő. - Ezután már szinte menetrendszerűen jött a századosi kinevezés, majd az ezredesi rang. Közben persze jártam szerepelni az ünnepségeikre, s ahol csak lehetett, mindenhol hangoztattam, hogy Gálvölgyi János feleségével és unokájával (Fotók: Somogyi Tibor, bors, képarchívum) tiszteletbeli rendőr vagyok. Még egyenruhám is van otthon, meg igazolványom. Ha pedig megállítanak az úton, általában jókat beszélgetünk a „kollégákkal”. A címhalmozó Farkasházy Tivadar igazi címhalmozó a hírességek között. Tiszteletbeli szóvivője ő a lóversenynek ugyanúgy, mint a sakk- szövetségnek, tavaly pedig tiszteletbeli rabnak választották Baracskán, mert egy ottani fellépésük után elérte, hogy a fogva tartottak az előírt 38 centisnél nagyobb képátmérőjű tévét is bevihessenek. A humorista elmondta: azért szereti a „tiszteletbeli” címet, mert így sokkal több ügyet tud képviselni, mintha hivatalos megbízás lenne a zsebében. Ráadásul így talán azt is elhiszik neki, hogy önzetlenül segít. Persze vannak esetek, amikor az együttműködés furcsán alakul.- Volt néhány fellépésünk Hegyeshalmon, s ezután megkaptuk a tiszteletbeli határőr titulust - mondta a humorista. - Sőt, kis idő múltán még a kiváló határőr kitüntetést is megítélték nekünk. Sinkó Péter szerkesztőtársamat ez igen érzékenyen érintette, mivel ő annak idején valóban határőrként szolgált, s amikor élete kockáztatásával oltotta a tüzet Algyőn, semmit sem kapott. Szinte őrjöngött, amikor megtudta, hogy egy előadásért cserébe mégis hozzá kerül a plecsni. Gálvölgyi és az állatkert Természetesen léteznek olyan együttműködések is, amelyek mögött valódi, kölcsönös elkötelezettség húzódik. Ilyen például az, hogy Gálvölgyi Jánost a budapesti Fővárosi Állat- és Növénykert tiszteletbeli dolgozójának választották. A színész szerint annak idején, amikor az állatok örökbefogadási akciója elindult, még csak ismert emberként volt szükség rá, ám ma már Farkasházy Tivadar úgy jár ki az állatkertbe, mintha hazamenne.- Vannak találkozók, amelyeken részt veszek, én is megkapom a különböző kimutatásokat, hogy tavaly mennyit evett a fóka, és persze minden létező fórumon igyekszem népszerűsítem ezt a fantasztikus intézményt - jelentette ki a színész. - Mindezt természetesen örömmel vállalom, hiszen nem jár nagy elfoglaltsággal, és egy olyan ügyet képviselhetek, ami közel áll a szívemhez. Rékasit az alvilági nehézfiúk is befogadták Időnként nem csak hivatalos szervezetek fogadnak be hírességet. Amikor a Rékasi Károly által megformált nehézfiú, Bartha Zsolt eltűnt a legnépszerűbb magyar szappanoperából, a színészt felhívta néhány karcos hangú férfi, és azt mondták, csak egy szavába kerül, s elintézik, hogy visszatérhessen. - Teljesen világos volt, hogy úgy érzik, én őket képviseltem a sorozatban, ezért nagyon rossz néven vették, hogy kikerültem a forgatókönyvből - mondta Rékasi. - Arra kértek, csak mondjam meg annak a nevét, aki ezt a döntést hozta. Természetesen nem éltem a felkínált lehetőséggel. Azóta viszont kicsit furcsa érzés, hogy tiszteletbeli maffiózónak mondhatom magam, (nana) TARCA Képzelt riport egy szerda délutánról GRENDEL AGOTA Csak azért éppen szerda, mert - mint szláv eredetű neve is mutatja - a hét közepe. Ilyenkorra elfogynak a hét végén beszerzett tartalékok. Alig várjuk a pénteket, hogy elfeledkezhessünk a vekker, reggeli, kávé, siess már, elkésünk, megint elment az orrunk előtt a villamos, nem indul az autó, ja, elfelejtettünk tankolni, otthon maradt a gyerek tízóraija, pedig a tornazsák mellett volt, ja, azt is az előszobában felejtettük, édes gyerekem, ne vonszold magad, mindjárt csöngetnek, ha így folytatjuk, holnap kirúg a főnök kezdetű, istenem, ennyi ügyfél, fél óra múlva lejár a munkaidőm, és még mindig tízen várakoznak ügyintézésre folytatásé, mi legyen a vacsora, főzzek, hideget együnk, be kell kapcsolni a mosógépet, a férjemnek nincs vasalt inge, menj már zuhanyozni, zsupsz, az ágyba, összeesek a fáradtságtól végű sóhajokról. Nevezhetjük mókuskeréknek - ez kedves, a mókuská- kat szeretjük, Misi Mókus végett is -, rosszabb esetben egyszerűen azt mondjuk, taposómalom. Nem könnyű kikecmeregni belőle, de ha az ember nem tesz semmit saját maga érdekében, senki se ráncigálja ki az egyforma hétköznapokból. Vannak szerencsések, akik élvezik a munkájukat, akik szívesen intézik mások ügyeit, akik örömmel szolgálnak ki másokat, vagy egy hűvös irodában belemerülnek a könyvelés gyönyörűségébe. Mások hajnaltól késő estig üzletet kötnek, annak reményében, hogy legalább nyáron élvezhetik a robot gyümölcsét. Egyébként többnyire egyformán élünk. És, sajnos, erre az egyformaságra szoktatjuk a gyerekeinket is. A hétköznapok a nyolc és több óra munka, néhány óra utazgatás a munkahelyre, onnan haza, közben bevásárlás, majd egy-két óra a háztartásban, gyönge félóra szórakozás a tévé előtt, a maradék alvás, de nem mély, egészséges, hiszen általában úgy alszunk el, hogy már a másnapi teendőket osztjuk be. És nem, hogy nem vagyunk képesek vágyakozni az után, ami már a miénk, arra is képtelenek leszünk lassan, hogy arra vágyakozzunk, amit nem birtokolunk. Pedig milyen egyszerű. Képzeljünk el: egy szép szerda délután fogjunk magunkat, és tótágast állunk. Legnagyobb meglepetésünkre nem dől össze a világ, sőt a család sem esik szét, mi több, a háztartásunk se borul föl. Nem teszünk világmegváltó dolgokat. Arra ugyan hiába vágyunk, hogy egy kellemes szerda délután fölpattanunk magánhelikopterünkre, elszállunk a vüág másik végére, és megmásszuk a Mont Everestet. Talán annyi is elég, hogy nem nyitogatjuk a hűtőt, becsukjuk a konyhaajtót, nem nézünk a szennyeskosárba, nem húzzuk végig ujjúnkat a bútoron, ötperces zuhanyt veszünk, átöltözünk, és kiruccanunk. Sétálunk egy jót a közeli erdőben, ha csöndre, nyugalomra, jó levegőre vágyunk, előkapjuk a biciklit, görkorcsolyát, ha szeretnénk megmozgatni egész nap széken sanyargatott izmainkat, megnézünk egy jó filmet (szigorúan moziban) - bár ez manapság egyre reménytelenebb vállalkozás, sajnos, többnyüe amerikai akciófilmekből válogathatunk, kiülünk a belváros egyik legszebb kávéházának teraszára, ha azt szeretnénk, most bennünket szolgáljanak ki, azzal az elégedett érzéssel, hogy nem üzleti ta- ■ lálkozó, semmire sem kell figyelni, csak nézni az emberek színes forgatagát.
