Új Szó, 2007. június (60. évfolyam, 125-150. szám)

2007-06-07 / 130. szám, csütörtök

12 Iskola utca ÚJ SZÓ 2007. JÚNIUS 7. www.ujszo.com Mindenki névtelenül kritizálhat tanárt, igazgatót A jövő tanévben még biztosan folytatódik a diákokat segítő szociális ösztöndíjprogram Nemzetközi nívódíjat kapott a gimnázium ÚJ SZÓ-INFORMÁCIÓ Rozsnyó. A P. J. Safárik Gimná­zium az országban egyedüliként nemzetközi nívódíjjal rendelkezik, amely az iskola működésének mi­nőségéről tanúskodik. Az ISO 9001:2000 norma alapján odaítélt bizonyítvány egy sikeres projekt eredménye. Jozef Matis, az iskola igazgatója elmondta, a projekt több fázisból tevődött össze. A pro­jekt legidőigényesebb része a név­telen kérdőívek kitöltése volt. Ezekben arra keresték a választ, elégedettek-e a diákok és a tanárok az iskola vezetésével. A kérdőívek­ben, amelyek szabadon hozzáfér­hetők, mindenki megfogalmazhat­ja a kifogásait az adott tanárral vagy éppen tantárggyal kapcsolat­ban. Egy-egy tanárral kapcsolat­ban 25 kérdésre kell válaszolniuk a diákoknak, műveltségi kérdések is vannak közöttük, továbbá olyan, amely a tanár személyiségével és az adott tantárgy segédeszköz-fel­szereltségével is kapcsolatos. Az is­kola vezetése ezáltal tiszta képet kap nemcsak a tanárról, de a diá­kok műveltségéről és tudásáról is. Mindez a tanárok, a diákok és az iskolavezetés munkájának haté­konyságát hivatott javítani. A kér­dőíveket az iskola vezetése értékeli ki, majd közli az adott tanárral az eredményt. Természetesen a taná­rok is kifogást emelhetnek az isko­la vezetése ellen. Korábban egy- egy tanár az ilyen jellegű kérdőíve­ket saját személye elleni támadás­nak fogta fel, ma már mindenki el­fogadja, hiszen lényegében min­denki kritizálhat mindenkit, még az igazgatót is. A nívódíj odaítélése az iskola­ügyben újdonságnak számít, ám az ipar területén rég bevett szokás. Ennek az adott oktatásai intéz­mény presztízse emelkedik, növek­szik iránta az érdeklődés, s főleg a szülőket győzi meg. így a gyereke­kért folyó harc terén is előnyre te­het szert az iskola, (kov) A komáromi Jókai Mór Magyar Tannyelvű Alapiskola adott otthont annak az egész napos tréningnek, amelyen a részt vevő pedagógusok a kooperatív tanulás módszereivel ismerkedtek. A tanárok megtud­ták, hogyan figyeljen oda másokra, hogyan törődjön azzal, a diák tudja-e a feladatát. Olyan szociális készségekre tettek szert, amelyek később hasznukra válnak. (Jókai Tibor felvétele) ISKOLAI KVÍZ Kedves szülők, pedagógusok, jelenlegi és örök diákok! Olvas­sák figyelmesen az Iskola Utca melléklet cikkeit, és abban az esetben, ha helyesen válaszolnak az általunk feltett kérdésekre, és a megfejtést június 13-áig be­küldik, megnyerhetik az Új Szó ajándékát. 1. A P. J. Safárik Gimnázium az országban egyedüliként ... nívódíjjal rendelkezik, amely az iskola működésének minő­ségéről tanúskodik. a. nemzetközi b. országos c. járási 2. Mint ismeretes, az iskolai gyakorlatban... olvasmánynak azokat az összefüggő irodalmi olvasmányokat, műveket ne­vezzük, amelyeket a tanuló­nak az iskolaév során, ha tet­szik, ha nem, otthon el kell ol­vasni. a. kötelező b. házi c. jó Címünk: Új Szó - Iskola Utca, Námestie SNP 30, 814 64 Bratis­lava 1. A megfejtéseket e-mail- ben is eljuttathatják az alábbi címre: iskolautca@ujszo.com Múlt heti Iskolai kvízünk meg­fejtése: 1 a. Köszönjük, hogy ilyen sokan részt vettek játé­kunkban. Ezúttal a nagymegyeri Fodor Szilviának kedvezett a szerencse, az Új Szó ajándékát küldjük neki. Tanszer- és könyvcsomagot kaptak A diáknak az iskolai évek alatt a szociális és állampolgári kompetenciákat is el kell sajátítania Meg kell változtatni a tanítási módszereket Komárom. Az oktatásügyi minisztérium az Európai Szociális Alap anyagi támo­gatásával még 2004-ben hirdette meg azt az ösztön­ző programot, amely a hát­rányos szociális helyzetű di­ákok középiskolai továbbta­nulását hivatott elősegíteni. ÚJ SZÓ-IN FORMÁCIÓ Szlovákiában egyedül Komárom városa vágott bele e program lebo­nyolításába, és a 2006/2007-es tanévben 29 kilencedikes diák ré­szesülhetett ösztöndíjban. A na­pokban a városházán Bastmák Ti­bor polgármester, Weszelovszky Gábor, a városi hivatal oktatási fő­osztályának vezetője és Fonód Ti­bor, a pályázatért felelős program- menedzser fogadta a programban részt vevő diákokat és tanáraikat, hogy - a projekt részeként - értékes tanszer- és könyvcsomagot adjanak át nekik, összesen 38 600 korona értékben. A programba kiválasztott diá­koknak szigorú követelményeknek kellett megfelelniük: tanulmányi átlaguk az előző két évben nem le­hetett roszszabb 2,3-nál, nem lehe­tett igazoladan hiányzásuk és egyesnél rosszabb magaviseleti ér­demjegyük. Ezenkívül családjuk­ban az egy személyre jutó bevétel nem haladhatta meg az 5000 koro­nát. A kiírásnak megfelelő 29 kilen­cedikes tanuló 2006 szeptemberé­A programba kiválasztott diákoknak szigorú követelményeknek kellett megfelelniük: tanulmányi átlaguk az előző két évben nem lehetett rosszabb 2,3-nál (Képarchívum) tői havi 2500 korona tanulmányi ösztöndíjban részesült. A diákok a tanév folyamán matematikából, szlovák, illetve magyar nyelvből felvételi felkészítő tanfolyamon is részt vettek. A tanárok honorálását ugyancsak a pályázati pénzből fi­nanszírozta a város. Amint azt Fo­nód Tibortól megtudtuk, ezek a di­ákok továbbra is részt vehetnek eb­ben az ösztönző programban, felté­tel viszont, hogy tanulmányi áda­guk a kilencedik évolyamban se le­gyen rosszabb az előirányozottnál, és bemutassák a sikeres középisko­lai felvételiről szóló bizonylatot is. „Ebben az esetben a jövő tanévre is megkötjük velük a szerződést, és továbbra is részesülhetnek az ösz­töndíjban” - mondta a projektme­nedzser. A most nyolcadikos diákok szülei április végéig nyújthatták be kérvé­nyüket a városházára, ahol június folyamán bírálják el, hányán felel­tek meg a kiírás feltételeinek. „A jö­vő tanévben még biztosan fut a program, amelyet három évre hir­detett meg az oktatási tárca, az vi­szont sajnos nem biztos, hogy ké­sőbb is lesz lehetőség a folytatásra - árulta el Fonód Tibor. - Termé­szetesen figyeljük a pályázati kiírá­sokat, és ha lesz ilyen vagy ehhez hasonló ösztönző program a diá­koknak, ismét belevágunk.” (vkm) KÖBÖLKÚTI VARGA JÓZSEF Az Európai Unióba való belépés­sel a tudás nálunk is napról napra egyre jobban felértékelődik. A fel­halmozott egyéni tudás egyúttal je­lentős tőke is, amely bizonyos felté­telek mellett, hosszabb-rövidebb idő múltán, mind az egyén, mind a társadalom szempontjából kiváló­an kamatozhat. Ezzel együtt persze megkülönböztetett szerep jut a ta­nítás - tanulás - elsajátítás hármas egységének. Az oktatás tartalmi átalakítása­kor mindinkább előtérbe kerül töb­bek között a kompetencia kérdés­köre, hiszen a mélyreható válto­zások legfőképpen az illetékessé­get, a szakértelmet analizálják, bontják elemeire. Persze a diák­nak az iskolai évek alatt a szociális és állampolgári kompetenciákat is el kell sajátítania. Általános tapasz­talat, hogy a családi háttér termé­szetszerűleg befolyásolja a tanulók szociális kultúráját, viselkedését, teljesítményét, s ezért ennek a ténynek ismerete kiemelkedően fontos a szociális kompetenciák értékelése szempontjából. Ugyan­akkor a diáknak tudatosítania kell azt is, hogy az alkotmány alapján müyen jogok és kötelességek illetik meg. Maradjunk azonban az oktatás­ügy, s még sarkítottabban a szlo­vák nyelv és szlovák irodalom taní­tása területén. Tüdvalevő: a kom­petencia értelmezéséhez, kialakítá­sához meg kell változtatni a tanu­lási, tanítási módszereket. Mert a gyakorlatban a színvonalas, de nem túlméretezett és „egyforma­ság mentes” tananyag tudás- és készségfejlesztő. A kompetenciák (illetékesség; szakértelem) integrációját a diák egész tanulmányi időszaka alatt fejlesztem kell. A tanuló a tanítás folyamatában szükségszerűen a középpontba kerül, s önálló, aktív ténykedésében a pedagógusnak minduntalan motiváló (ösztönző), nem pedig lehúzó erőként kell részt vennie. A szlovák nyelv és szlovák irodalom tárgykörében a különféle megismerési és tanítási tevékenység a kulcskompetenciák kialakításához vezethet, amely az ismeretekben, készségekben és be­idegződésekben realizálódik. Az anyanyelvi készségfejlesztés mellett az idegen nyelvek iránti ér­dekeltséget is növelni kell. Mivel például a szlovák nyelv fontos kommunikációs eszköz a szlovák nemzet és a nemzetiségek illetve nemzetiség és nemzetiség között, elsajátításának színvonala a nem­zetiségi iskolákban a további érvé­nyesülés szempontjából szinte kulcsfontosságú. Elsajátítása a kommunikatív kompetencia alap­ján történik, vagyis a nemzetiségi középiskolák diákjai képességeket szereznek, miként fejezzék ki gon­dolataikat, érzelmeiket szóban és írásban, és kapcsolódjanak be a mindennapi kommunikációba... A magyar tannyelvű középisko­lákban a szlovák nyelv és szlovák irodalom kulcskompetenciái közé azok az összetevők tartoznak, ame­lyek összhangban vannak a tan­tárgy céljával és tartalmával. A szlovák nyelvű konverzáció eseté­ben például az a törekvés, hogy a diák a nyelvi eszközöket spontá­nul használja, és tudatosan elsajá­títsa a nyelvet. A nyelvi gyakorlás pedig arra jó, hogy a diákok be­kapcsolódjanak a kreatív - gya­korlati feladatok alkotásába, elem­zésébe és kiértékelésébe. A fogal­mazástan ugyancsak ezt a felfo­gást erősíti: a készségek fejleszté­sét. Az irodalomtanítás koncepcio­nális feladata nem más, mint az irodalom kreatívabbá tétele a diá­kok maximális bevonásával és a legújabb technikai vívmányok igénybevételével (internet). Természetesen a magyarázatok (mert nélkülük nincs alkotótevé­kenység) minden esetben szlovák nyelven folynak, bár a tanítás fo­lyamatában szükségképpen né­melykor a magyar nyelvismeretre is támaszkodhatunk. A középisko­lák számára olyan kompetencia alapú művelődési törvényterveze­tet kell kidolgozni, amely szerint például a szlovák nyelv és szlovák irodalom esetében a tantárgy mű­veltségi sztenderdjéből kiindulva atomizált formában (ismeretek és készségek) foglaljuk össze a mű­velődés tartalmát. A nyelvi gyakorlás arra jó, hogy a diákok bekapcsolódjanak a kreatív feladatok alkotásába (Képarchívum) ISKOLA UTCA A mellékletet szerkeszti: Horvath Erika Levélcím: Iskola Utca, Námestie SNP 30, 814 64 Bratislava 1 tel.: 02/59 233 427, e-mail: iskolautca@ujszo.com

Next

/
Thumbnails
Contents