Új Szó, 2007. június (60. évfolyam, 125-150. szám)

2007-06-06 / 129. szám, szerda

www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2007. JÚNIUS 6. Sport 23 Roland Garros: az orosz meglepetésember, Igor Andrejev a világranglista 125. helyezettjeként jutott be a negyeddöntőbe Két szerb a négy között, Husárováék kiestek Párizs. A francia nyílt te­niszbajnokság negyed­döntőjében vereséget szenvedett a Janette Husá- rová-Meghann Shaugh- nessy szlovák-amerikai női páros, s kiesett. Érde­kesség, hogy női egyesben két szerb is bejutott a leg­jobb négy közé. ÖSSZEÁLLÍTÁS A tavalyi francia nyílt teniszbaj­nokságtól sérülés miatt távolma­radó orosz Igor Andrejev az idei viadal meglepetésembere. A ne­gyeddöntőbe a világranglista 125. helyezettjeként bejutott 23 éves játékos tavaly áprilisban, még a rangsor 27.-jeként úgy döntött, hogy megoperáltatja sérült térdét. A beavatkozás jól sikerült, ám Andrejev több mint fél évig nem léphetett pályára. „Nagyszerű nyaram volt, a legjobb hosszú évek óta, élveztem, hogy a baráta­immal lehetek. Persze egy idő után hiányozni kezdett a játék és ismét ráébredtem arra, hogy a te­nisz az életem” - mondta a fiatal játékos. Az októberi visszatérése után Andrejev sokáig nem találta régi játékát, sőt, idén egyetlen tor­nán sem tudott két mérkőzésnél többet nyerni. Párizsban aztán na­gyot fordult vele a világ, hiszen a második körben a harmadik he­lyen kiemelt amerikai Andy Rod- dickot búcsúztatta, a negyedik­ben, a nyolc közé jutásáért pedig a ciprusi Markosz Bagdatiszt. „Éle­tem első Grand Slam-negye- döntőjére készülni óriási dolog a számomra. Pszichésen erősebb­nek érzem magam mint valaha, s azt hiszem, még nagyobb dolgok­ra is képes leszek ezen a Roland Garroson” - nyilatkozta elszántan a negyeddöntőben a szerb Novak Djokoviccsal mérkőző Andrejev. A női egyes elődöntőjében a szerb Jelena Jankovics simán nyert, honfitársa Ana Ivanovics kis­sé nehezebben győzött. Előbbi a cseh Nicole Vaidisovát verte, míg utóbbi a tavalyi döntős orosz Szvet­lána Kuznyecovát búcsúztatta. A címvédő és az 1. helyen rangsorolt belga Justine Henin, valamint a 2. kiemelt orosz Marija Sarapova biz­tosan harcolta ki a legjobb négy kö­zé jutást. Az elődöntőben Henin Jankoviccsal, Ivanovics pedig Sara- povával mérkőzik. A férfiaknál ugyan a nagy e- sélyes svájci Roger Federer meg­torpant a spanyol Tomy Robredo elleni negyeddöntő második játsz­májában, ám aztán összeszedte magát és biztosan nyert, (m, s, ú) Igor Andrejev (TASR/AP-felvétel) PÁRIZSI KRÓNIKA FÉRFI EGYES, negyeddöntő: Federer (svájci, l.)-Robredo (spa­nyol, 9.) 7:5,1:6, 6:1, 6:2; Davigyenko (orosz, 4.)-Canas (argen­tin, 19.) 7:5,6:4,6:4. NŐI EGYES, negyeddöntő: Jankovics (szerb, 4.)-Vaidisová) (cseh, 6.) 6:3, 7:5; Ivanovics (szerb, 7.)-Kuznyeco- va (orosz, 3.) 6:0, 3:6, 6:1; Sarapova (orosz, 2.)-Csakvetadze (orosz, 9.) 6:3, 6:4; Henin (belga, l.)-S. Williams (amerikai, 8.) 6:4, 6:3. NŐI PÁRÖS, negyeddöntő: Black, Huber (zimbabwei, dél-afrikai, 2.)-Husárová, Shaughnessy (szlovák, amerikai, 10.) 4:6, 6:1,6:1. ’ JUNIOR NŐI EGYES, 2. forduló: Marin (kolumbiai)-Bocz (szlo­vákiai) 3:6, 7:6, 7:5. JUNIOR NŐI PÁROS: Bocz, Kucová (szlo­vákiai, 7.)-Hendler, Ripoll (belga, német) 7:5,6:2. JUNIOR FÉRFI EGYES, 2. forduló: Tóth (magyar)-Karacsenya (fehérorosz) 2:6, 7:5,10:8. 48. Szlovákia Díja nemzetközi atlétikai viadal Bobková közel a csúcshoz Forma-1-es Magyar Nagydíj: fantasztikus műsorok Különjáratok Mogyoródra MTl-TUDÓSÍTÁS Ma Ipolyságon: Olimpiai gyerekfesztivál Ipolyság. Másodszor rendezik meg a honti városban az olimpiai gyermekfesztivált. Ma 8.30-kor a helyi sportpályán óvodások és az alapiskola 1-4 tagozatos diákjai helyből távolugrásban, 40 és 50 m-es futásban, krikett- és tenisz- labdadobásban, valamint váltófu­tásban versengenek. „Tavaly a vá­ros rendezésében még csak az óvodások kaptak lehetőséget. Az­óta megalakult az Ipolysági Szo- kolyi Alajos Olimpiai Klub, s így bővült a meghívottak száma: öt óvoda mellett négy alapiskolát is megszólítottunk - tájékoztatott Révész Angelika főszervező, a kö­zös tanügyi hivatal vezetője. - Van létjogosultsága a sportrendez­vénynek, mert gyerekeink moz­gáshiányban szenvednek, ugyan­akkor az atlétika népszerűsítését is szolgálja, hiszen ezt az alap­sportág már alig létezik, s nem is oktatják. Ünnepélyes keretek kö­zött kezdődik a fesztivál, olyan lesz, mint egy olimpiai megnyitó kicsiben. Akik nem versenyeznek, azokra kísérőfoglalkozások vár­nak a sportpályán.” (jmk) SPORTHÍRADÓ ♦ Drezdai 10 km-es utcai futóver­seny: 1. Miroslav Vanko (szlovák) 29:54; 2. Josphat Kiprono (ke­nyai) 30:08; 3. Benjamin Lindner (német) 30:34; 4. Marcel Mata- nin (szlovák) 31:37. ♦ Porto San Giorgio-i férfi kosár- labdatoma, 1. forduló: Olaszor- szág-Szlovákia 74:68; 2. forduló: Horvátország-Szlovákia 92:60. ♦ Prostéjovi férfi tenisztorna, 1. forduló: Dominik Hrbaty (szlo­vák, l.)-Jan Mertl (cseh) 3:6, 6:4, 6:3. ♦ Labdarúgó Kirin-kupa: Ja- pán-Kolumbia 0:0. A torna vége­redménye: 1. Japán 4 (2:0), 2. Kolumbia 4 (1:Q), 3. Montenegró 0 pont. TASR-JELENTÉS Pozsony. Kétszer is elindult, de csúcsot nem sikerült futnia Miri­am Bobkovának a 48. Szlovákia Díja nemzetközi atlétikai viada­lon: a szlovák gátas 100 m-en először mindössze két századmá­sodperccel maradt el saját orszá­gos rekordjától, és 13,46 mp-cel lett futammásodik a magyar Vári Edit mögött. Eugen Laczo edző védence elégedett volt első futá­sával, ezért megpróbálta másod­szor is a csúcsjavítást. Ekkor azon­ban már gyengébb időt ért el. „Első kísérlete elég jó volt. A pá­lyán nyújtott teljesítményével elé­gedett voltam. Abban bíztam, má­sodszor még jobb lesz. Nem ez történt. Rossz ritmusban verseny­zett, s hiányzott az akadályvételi agresszivitás is belőle“ - értékelte Bobková szereplését edzője. Jó időre számított Lucia Klocová a Vádemelés Poulsen ellen Koppenhága. A dán rendőrség azt tervezi, hogy vá­dat emel Christian Poulsen el­len, aki a botrányos szombati Dánia-Svédország labdarúgó Európa-bajnoki selejtezőn me­gütötte ellenfelét. A koppenhá­gai rendőrség szóvivője úgy nyi­latkozott: „Itt az ideje példát sta­tuálni”. (mti) Érik a 2014-es brazil vb-siker Rio de Janeiro. Luiz Inácio Lula da Silva brazil államfő kife­jezte azon reményét, hogy nem lesz más jelentkező, így hazája egyedüli pályázó lesz a 2014-es labdarúgó-világbajnokság meg­rendezésére. „Brazília a földgo­lyó talán legjelentősebb futball­női 400-on. Győznie neki sem si­került, amit annak tulajdonított, hogy fáradtan érkezett a hétvégi cseh extraligáról. Második lett az angol Massey mögött. POZSONYI KRÓNIKA - nők, hármas: 1. Irina Beszkrovnaja (szlovák) 13,14; 2. Bakos Rita (ma­gyar) 12,90; 400 m: 1. Kelly Mas­sey (brit) 53,11; 2. Lucia Klocová (szlovák) 53,46; 100 m (első fu­tam): 1. Lucy Sargent (brit) 11,84; 100 m gát. (első futam): 1. Vári Edit (magyar) 13,37; 2. Miriam Bobková (szlovák) 13,46; 100 m gát (második futam): 1. Vári 13,46; 2. Bobková 13,56; magas: 1. Iveta Smková (szlovák) 185. Férfiak, 100 m (első futam): 1. Jef- fer Lawal-Balogun 10,51; 400 m: 1. Richard Strachan 46,74; 110 m gát (első futam): 1. Nick Gayle (mind brit) 14,38; 1500 m: 1. Csil­lag Balázs (magyar) 3:48,43; ...3. Ondrej Puskár (szlovák) 3:54,81. nemzete utoljára 1950-ben ren­dezhetett vb-t, ezért azt hiszem joggal bizakodhat, hogy a 2014- es vb házigazdája lesz” - nyilat­kozta az elnök. (mti) Huszti horvát követőre talált Zágráb. Anthony Serie, nem kíván pályára lépni a horvát vá­logatottban, mert Slaven Bilic szövetségi kapitány nem ad neki elég bizonyítási lehetőséget. Bi­lic elmondta, hogy a Panathina- ikosz 28 éves védője kérte, kap­jon több lehetőséget, mert úgy érzi, teljesítménye alapján ezt megérdemli. „Közöltem vele, hogy a csapat összeállítása az én dolgom, ha ezt nem tudja el­fogadni, akkor nem kötelező velünk készülni” - mondta Bi­be. Ezek után Serie összepakol­ta a holmiját és elhagyta az edzőtábort, (mti) Budapest. Idén augusztus 3. és 5. között rendezik meg a 22. For- ma-l-es Magyar Nagydíjat, ame­lyet látványos programok kísér­nek a hosszú hétvégén. „A kiemelt partnerekkel már megkötöttük a szerződéseket, így semmi akadá­lya annak, hogy sikeresen meg­rendezzük a versenyt” - mondta az esemény első hivatalos sajtótá­jékoztatóján Szamos Miklós, a Magyar Nemzeti Autósport Szö­vetség elnöke. Az idén az első szá­mú cél az, hogy minél több ma­gyar rajongó érkezzen a mogyoró­di létesítménybe. Ennek kapcsán a szervezők megállapodást kötöt­tek a BKV-val, amelynek értelmé­ben a három nap alatt különjára­tokkal lehet majd megközelíteni a pályát. Az érdeklődők az Árpád hídtól Mogyoródra közlekedő busszal, valamint a Gödöllői hévvel - kü­lön egy ideiglenes mogyoródi Ottawa. Az Anaheim Ottawá­ban is legyőzte a Senatorst, így már karnyújtásnyira van attól, hogy megnyerje fennállása első Stanley Kupáját. 2003-ban már közel került hozzá az akkor még a Disney tulaj­donában álló Mighty Ducks, de a New Jersey ellen 4:3-ra elveszítette megállóval - érkezhetnek a verse­nyekre. Ahogyan az elmúlt években a szurkolók megszokhatták, a világ- bajnoki futam mellett számos fel­vezető esemény színesíti a hosszú hétvégét: augusztus 2-án a tava­lyihoz hasonló utcai parádé nyitja meg száguldó cirkuszt. A három részből álló felvonulást egy „Da- karos-konvoj“ kezdi meg az Attila út-Alagút-Clark Ádám tér-Lánc- híd-Roosevelt tér útvonalon, őket követi a régi Forma-l-es autók kis csapata, amelyet többek között Niki Lauda és Gerhardt Berger ve­zet majd, végül pedig a Toro Ros­so és a Red Bull Racing jelenkori csodái szelik át a Dunát. A Hungaroringen is lesznek ki­emelkedő programok, hiszen a Spanyol Nagydíj után másodszor Magyarország adhat otthont az úgynevezett Historic Grand Prix- nek, amelyen az 1968 és 1985 kö­zött gyártott modellek mérik össze erejüket. a finálét. Az Ottawa nehéz helyzeté­re jellemző, hogy az NHL történeté­ben eddig csupán a Torontónak si­került ilyen nehéz helyzetből meg­fordítania a nagydöntőt. A Maple Leafs 1942-ben 0:3-ről nyert 4:3-ra, de azóta 28 hasonló szituációban mindig az az együttes nyerte meg a trófeát, amelyik 3:0-ás vagy 3:l-es vezetésre tett szert, (ns) STANLEY-KUPA-BÖNTÖ, 4. MÉRKŐZÉS OTTAWA-ANAHEIM 2:3 (1:0, 1:2, 0:1), gólütők: Alfredsson (20.), Headey 1*^*" ____ (3 8.), illetve McDonald (31.), McDonald (32.), Pen­ner (45.). Kapura tartó lövések 23:21; 20 500 néző. Az állás 1:3. OTTAWA: Emery-Volcsenkov, Phillips, Mészáros, Red­den, Schubert, Corvo, Preissing-Neü, Vermette, Kelly-Alfredsson, Spezza, Headey-Comrie, Fisher, Schaefer-Szaprikin, Eaves; ANA­HEIM: Giguere-Beauchemin, S. Niedermayer, Ó_Donnell, DiPenta, Huskins, Jackman-Selänne, McDonald, May-Perry, Getzlaf, R. Nie- dermayer-Pahlsson, Motzko, Moen-Carter, Marchant, Penner. FOCIVILÁG Csak egy csapatnak sikerült fordítania 1:3-ról Anaheim-diadalra várva ÖSSZEÁLLÍTÁS EGY MONDATBAN ♦ Több mint száz sportoló el­len indít eljárást az Olasz Doppingellenes Ügynökség. ♦ A cseh Premysl Bicovsky személyében új vezetőedzője van az élvonalbeli Ruzombe- rok labdarúgócsapatának. ♦ A galántai Tavali Máriót is nevezték a magyarországi kadett ökölvívó-Eb-re (június 23-július 1.). ♦ Az 51 éves cseh Josef Ma- zura lett az élvonalbeü Spar­tak Tmava labdarúgó-csapa­tának új vezetőedzője. ♦ Nem indul a Tour de Fran- ce-on Danilo Di Luca, Giro d’Italia országúd kerékpáros körverseny győztese. ♦ Martin Svestkát, a bajnok zsolnai labdarúgócsapat hát­védjét leigazolta a Slovan. ♦ Egymillió embert telepítet­tek ki pekingi otthonából a 2008-as olimpiai játékokra való felkészülés jegyében. ♦ Nem tudott arról, hogy a versenyzők rendszeresen til­tott szereket kaptak az 1990- es években - jelentette ki Walter Godfroot, a Telekom országúti kerékpáros csapat korábbi első embere. ♦ Rieb György lett az FTC új elnöke, aki a pólószakosztály főtámogatójának, az Apriliá- nak a képviselője, és koráb­ban a klub sportolója volt. ♦ Alberto Gilardino 24 millió euróért távozhat az AC Milan labdarúgócsapatától. SPORTFOGADÁS mmmmmmmmmmmmmmmmmmsmsmmm A KENŐ nyerőszámai: 3, 4, 10,14,17,18, 20, 29, 35,40, 45,47,48, 59, 61, 62, 63, 66, 72, 74. Kenő Plusz-szám: 18. NIKÉ Szerda, június 6. Labdarúgó Eb-selej­tezők: 306. Norvé- gia-Ma- gyarország 1,38-3,8-6,95­1.03- 2,45-1,18; 308. Finnor- szág-Belgium 2,25-3,0-2,9­1.3- 1,45-1,29; 309. Romá- nia-Szlovénia 1,3-4,4-7,4-1,0- 2,75-1.13; 314. Németország- Szlovákia 1,25-4,8-8,1-1,0- 2,95-1,11; 315. Horvátország- Oroszország 1,95-3,2-3,25- 1,25-1,6-1,25; 316. Észtor- szág-Anglia 9,4-5,2-1,2 -3,3- 1,0-1,09; 318. Lettország -Dá­nia 4,7-3,4-1,6-1,9-1,1-1,2; 319. SPORT A KÉPERNYŐN STV 2 - 20.05: Németor- szág-Szlovákia, labdarúgó Eb-selejtező (élő). CT 2 - 20.00: Németor- szág-Szlovákia, labdarúgó Eb-selejtező (élő). GALAXIE SPORT - 2.00 (csütörtök): Anaheim-Ot- tawa, jégkorong Stanley- kupa-döntő (élő). SPORT 1 - 20.30: Horvát- ország-Oroszország, labda­rúgó Eb-selejtező (élő). EUROSPORT-12.00: Fran­cia teniszbajnokság (élő).

Next

/
Thumbnails
Contents