Új Szó, 2007. június (60. évfolyam, 125-150. szám)
2007-06-06 / 129. szám, szerda
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2007. JÚNIUS 6. Kultúra 11 Ünnepi Könyvhét - roskadozó pultok, hömpölygő tömeg, napernyők alatt ücsörgő írók a Vörösmarty téren Könyv könyv, ember ember hátán Egy hét, ami öt napból állt. Öt sűrű, tartalmas napból. Tömény irodalomból, írókból, olvasókból, kiadókból, árusokból, és hát politikusokból, akik magukat íróknak képzelve kiültek dedikálni a térre. De erről majd később. JUHÁSZ KATALIN A hétfőn véget ért 78. Ünnepi Könyvhét hivatalos listáján 348 kötet szerepelt, a kiadók évek óta igyekeznek ilyenkor, június elején kirukkolni az újdonságokkal, mert ez a néhány nap eladási szempontból, és persze sajtófigyelem szempontjából is a karácsonyi piaccal egyenrangú. Az operatőrök és fotósok egymást taposták, mert nem akármilyen vizuális élmény ilyenkor a központi helyszín, a Vörösmarty tér. Könyvektől roskadozó pultok, hömpölygő tömeg, napernyők alatt ücsörgő írók. Meg lehet őket figyelni, ahogy buzgón dedikálnak, cse- verésznek, inteijút adnak, vagy csak úgy tétlenül darvadoznak a műanyag székeken. Mindez egyáltalán nem függ össze a művek értékével, sőt az arány gyakran fordított: ponyvaírók, tévés személyiségek, botrányhősök lényegesen több kötetet „adnak el”, mint a kortárs irodalom képernyőn ritkán szereplő képviselői. Olyan fiatal költővel is elbeszélgettem, aki előtt a szakma megemeli a kalapját, ám a téren negyvenöt perc alatt egyeden olvasó sem járult elébe. Az „olvasó”, akit munka közben oly sokszor képzelnek maguk elé az írók, hogy már- már fogalommá nemesül számukra, szóval az olvasó egyébként úgy tolongott ezen a sátras ünnepen, mintha legalábbis akciós banán érkezett volna. Ott és akkor valahogy nehéz volt elhinni, hogy válságban a kortárs irodalom, hogy a kutyát sem érdeklik a versek, a novellák, az esszékről nem is beszélve. Pedig tudjuk, ez a helyzet, csak hát a könyvhét nem hétköznapokból áll. Ha úgy tetszik: ez itt nem a valóság. A szervezők ki is használták rendesen a teret: pódiumbeszélgetések, nyilvános viták, könyvbemutatók, megzenésített versek, és persze gyermekirodalom minden mennyiségben, hiszen ne feledkezzünk el a 6. Gyermekkönyvnapokról sem. A legkisebbek játszóházát többször majdnem elsodorta a tömeg, mivel idén ismét osztozniuk kellett a felnőttekkel a Vörösmarty téren, ahol azelőtt zavartalanul szétpakolhattak. A,/elnőtt” könyvhét ugyanis a Bazilika előli piacéról visszakerült eredeti helyszínére, Budapest legbensőségesebb hangulatú terére, ahol százötven könyvkiadó volt kénytelen elférni. Pár évvel ezelőtt csúnyán lego- rombított egy hazai magyar kiadó igazgatója, amiért helyszíni beszámolómban nem szenteltem elegendő teret a határon túli szerzőknek és könyveiknek. Nos, hála istennek, kollégáim idén már előzetesen szemezgettek e hasábokon a szlovákiai magyar kínálatból, a teljes lista pedig lapunk szombati számában böngészhető. Jóval könnyebb tehát a dolgom, mert senki sem reklamálhat, hogy kimaradt a felsorolásból, hiszen senkit sem sorolok fel. A „felvidéki”-ként szereplő pavilonon idén legalább öt szlovákiai magyar kiadó osztozott (mea culpa, meg kellett volna számolnom őket!), fizikai lehetetlenség volt mindenkinek minden kiadványát jól látható helyre kipakolni. Ráadásul a külön pavilonnal rendelkező Kalligram Kiadó köteteiből szintén kapható volt itt néhány, köztük magyarországi szerzők könyvei is, ami persze nem baj, csak kissé fura. Ott- jártunkkor komoly tömeg kavargóit a felvidéki stand körül, épp Kováts Miklós történész dedikálta Kassáról szóló turistakalauzát, egy valóban hiánypótló kiadványt. Az érdeklődők közül sokan a szomszédos romániai pavilon kínálatát is szemrevételezték. Bár a Magyar Könyvkiadók és Könyvteijesztők Egyesületének elnöke a beharangozó sajtótájékoztatón nem győzte hangsúlyozni a könyvhét politikamentes jellegét, a napi politika folyton ott lopakodott a sátrak között, rafinált agitátorok cipelték hátukon, zsákjukban. Egy transzparenssel köröző ember például naphosszat tizenhat év börtönbüntetést követelt a jelenlegi miniszterelnöknek. Egy másik szatyorból árusított „hungaropannon- népnemzeti” kiadványokat, mintha csak csempészett ukrán cigi lenne. Csurka István dedikálása ismét köztéri performanszba csapott át, Orbán Viktor volt miniszterelnök pedig szombaton órákon át lefoglalta a tér Váci utca felőli sarkát új könyvének intenzív promotálá- sával. Egyes szerzők magyar zászlócska mellett ülve dedikáltak, ami persze szívük joga, mások fennhangon szidták az „ellentáborhoz” tartozó kollégáikat, lehetőleg úgy, hogy minél messzebbre elhallat- szon. Ha egyetértünk azzal a nézettel, hogy a könyvhétnek erős kánonképző szerepe van, akkor ki kell mondanunk, hogy ma már ez is a kánon része. Az írókat ugyanis nem csak műveik alapján ítélik meg, hanem az alapján is, hogy - például - az Ulpius Ház vagy a Püski Kiadó adja-e ki őket. A hat budapesti helyszínen kívül minden nagyobb vidéki városban az utcán ünnepelték a könyvet, sőt állítólag Párkányban is zajlottak csuda dolgok. Próbaképp benéztünk néhány eldugottabb könyvesboltba: mindenütt külön polcon szerepeltek az új kötetek, és plakátok hirdették az ünnepi eseményt. Ám a leleményes pestiekre jellemzően néhány könyvheti újdonságot a közeli antikáviumokban máris 600-700 forinttal olcsóbban meg lehetett vásárolni. A gyerekek átvették a város kulcsait, s a színjátszók vetélkedésével megkezdődött a XXX11. Duna Menti Tavasz Kijátszani szeret, épít játszóteret ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS Dunaszerdahely. Álmos, esőt váró idő és a már majdnem felépült Meseváros fogadta a XXXII. Duna Menti Tavasz résztvevőit, valamint a kulturális minisztérium egyik beosztottjának az ígérete, hogy egyszer pénz is lesz. Mindenesetre a cég képviselője is ott mosolygott a megnyitón a többi díszvendéggel egyetemben a városi művelődési központ lépcsőjén, ahol Nagy Frigyes alpolgármester átadta a város jelképes kulcsait a fesztivál ez évi szereplőinek. A vendégek között ott volt Héger Károly és Jarábik Imre is, akik harminckét évvel ezelőtt kitalálták és megvalósították a Duna Menti Tavaszt. A hagyományoknak megfelelően az első két nap a színjátszóké, s a verseny második felében következnek a bábosok. Tizenkét színjátszó csoport kapott meghívást az idei versenyre, közülük két csoport szerkesztett népi játékot hozott, továbbra is ott hagyván a kérdőjelet a kategória neve mellett. A nagy- tárkányi Nyitnikék Színjátszó Csoport télbúcsúztató játékkal érkezett, de csupán mondókák egymásra torlódását láthattuk, klasszikus színházi dramaturgia híján színházi előadást nemigen. Nem segített a produkción a keleti végekről érkezett gyerekek megszeppentsége sem, a hátsó sorokba még a hangjuk sem hallatszott el. Remek munkát végzett viszont a losonci Kármán József Alapiskola Pitypang Csoportja, akik gömöri lakodalmast mutattak be Borziné Bódi Irén gyűjtése nyomán, s itt már működik a történet, rengeteg apró játékot illesztenek be a dalok közé, végig rendkívül élvezetes és pörgő az előadás. Három klasszikus színházi előadást is láthattunk a nap folyamán, a nyárasdi Tekergők Színjátszó Csoport Óz, a nagy varázsló meséjét mutatta be, nagyon pontos dramaturgiai munkával, pontos eszközhasználattal, s egy-két remekbe sikerült jelmezzel. S müyen aranyos volt Totó kutya! A bélyi Gyöngyöcske hagyományos magyar népmesét vitt színre népdalok körítésével, míg az érsekújvári Nevenincs Színjátszó Csoport Mátyás király kolozsvári igazságtételét hozta egy számomra eddig ismeretlen változatban. Amíg délután a „nagy” zsűri Gágyor Péter vezetésével, a gyermekzsűri pedig Csémy Éva védőszárnyai alatt értékelte a látottakat, a Mesevárosban rengeteg látnivaló várta a gyerekeket, Bárdos Ágnes bemutatta a Tánclánc című lemezét, de volt hagyományos magyar harcművészeti bemutató is. (kér) A nyárasdi Tekergők Óz, a nagy varázsló meséjét mutatták be (Kiss Góbor felvétele) RÖVIDEN Megemlékezés Szabó Gyuláról Ipolyság/Losonc. Száz évvel ezelőtt, június-8-án született Szabó Gyula festőművész, grafikus és költő. Az évforduló alkalmából Világégés, avagy ipolysági emlékek 1938-1946 címmel rendeznek kiállítást az ipolysági zsinagógában Szabó Gyulának a második világháború időszakában született festményeiből. A tárlat anyagába zömmel olyan, misztikus és megdöbbentő világot-valóságot feltáró alkotásokat válogattak be, melyeket még nem mutattak be nagyközönség előtt. A tárlatot Kubicka Kucsera Klára művészet- történész nyitja meg holnap 16 órakor. Nem csak kiállítással tisztelegnek a festőművész előtt születésének centenáriuma alkalmából, június 9-én 13 órakor emlékünnepséget tartanak a losonci református temetőben Szabó Gyula sírjánál, 15 órától pedig a Kármán József Alapiskola dísztermében, ahol egyebek közt bemutatják a könyvhétre megjelent Szabó Gyula-monográfiát, (tb) Könyvbemutató a Vámbéryben Dunaszerdahely. Holnap 18 órakor mutatják be a Vámbéry Irodalmi Kávéházban a Szlovákiai Magyar Szép Irodalom 2007 című antológiát. A Szlovákiai Magyar írók Társasága a Magyarországon évtizedek óta megjelenő Szép versek és Körkép antológia mintájára 2004-től minden évben közzétett egy-egy vers- és prózaválogatást a szlovákiai magyar szépírók előző évben megjelent alkotásaiból. Idén sem marad adós az egyre népszerűbb ikerantológiával, a változás csupán annyi, hogy e reprezentatív gyűjteményt most egybekötve jelentette meg. Az antológia vers- és prózaanyagát Tőzsér Árpád Kossuth-díjas költő, illetve Grendel Lajos Kossuth-díjas prózaíró válogatta. Ä gyűjteményt H. Nagy Péter irodalomkritikus értékeli. Pohárköszöntőt mond Hodossy Gyula, az SZMÍT elnöke, (ú) Deja vu-klub az Insomniával Pozsony. Ma tartja évadzáró rendezvényét a Deja vu-klub a Hlava XXII kávézóban. Vendégként egy szárnyát bontogató fiatal együttes, az Insomniá mutatkozik be. Saját dalaik akusztikus változatát adják elő. A szervezők mindenkit szeretettel várnak. Kapunyitás 18.00 órakor, (ú) „Valószínűleg azért voltak szomorúak, azért nem szóltak egy szót sem, mert senki sem hitte volna el nekik, hogy tele vannak zenével" (Kóllai-Tótfi Anett felvétele) Keserű bolondok a gútai Meteorit Fesztiválon Bárhol viszket, vakarják BORKA ROLAND Guta. Az alternatív színházak többszörös fesztiválnyertes csapata, a Hólyagcirkusz Társulat is bemutatkozott a gútai Meteorit Nemzetközi Művészeti Fesztivál közönségének. Nem szokványos a történet, ám velőtrázóan őszinte a Keserű bolondok című groteszk keserédes álom, amelyet előadtak. A tér közepén egy kidobott, csupasz karácsonyfa. Körülötte faforgácsokban az ünnepekről visszamaradt tárgyak, a letűnt karácsonyok poros emlékei hevernek. Az előző színdarab kellékei ezek. Szilveszter éjjele van. Az utcaseprő komótosan teszi a dolgát. Sepreget. A szeméthalmazból karton- és papírdarabok, üvegek, lábasok kerülnek elő. Felveszi, nézegeti őket. Majd egy hirtelen ötlettől vezérelve hangszert készít a szemétből. Hangol, s megszólal a muzsika. Hatására új életet kap a képzelet. Megelevenednek az utcaseprő fénykorának emlékei: egy Keaton-arcú biciklista, dúskeblű, törött angyalszárnyú énekesnő, hattyúfejű züllött nő, nyomorék akrobata stb. Megérkeznek, és mind zenélnek. Nem harsányan, nem zavaróan. Muzsika az egész színpad. A zenét csak ritkán töri meg a szöveg. Az egykor szebb napokat élt embereknek olyan viseltes az arcuk, mint a cipőjük és a kabátjuk. Léteznek és lézengenek. Együgyűen, megkeseredetten, hi- tehagyottan és komikusán. Akadt a közönség között, aki nem bírta elviselni a hajléktalanélet gyötrelmeinek ábrázolását, és elhagyta a nézőteret. Kétségkívül kristálytiszta lélek szükséges hozzá. És őszinteség. A szereplők nem félnek az igazságtól. „Ma már megvakarom, akárhol viszkessen is” - mondja a részeg nő. A Lear király maszkját viselő színész pedig hozzáteszi: „Minél nagyobb a színész, és minél nagyobb a művészete, a közönséget annál hevesebben riasztja el”. A darabot egy üvegcimbalmos élete ihlette, aki maga is a zenekultúra szemétdombján kereste és találta meg az életet adó muzsikát. A nézők pedig a kis bolondságtól megrészegülve hazamentek sepregetni a maguk szemétdombján, zene után kutatva. Talán még nem késő, a kultúra s vele együtt a világ még megmenthető. A görög író, Kazantzakis szerint csak táncolni kell, a zene meg majd csak megjön valahonnan. Könyves piknik a téren (A szerző felvétele]
