Új Szó, 2007. május (60. évfolyam, 100-124. szám)

2007-05-31 / 124. szám, csütörtök

www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2007. MÁJUS 31. Gazdaság és fogyasztók 9 A magyarországi társaságok közül az OTP Bank és a MÓL kelet-közép-európai politikát folytat Hídfőállások épülnek régiónkban Budapest. A nyugati vállala­toknál évtizedek óta meg­szokott lépés, hogy telített hazai piacaik helyett a gyors növekedéssel kecseg­tető kelet-európai piacokon fektetnek be. Hasonló okok motiválták a magyar tőzsde két legnagyobb cégét, az OTP-t és a MOL-t is, ame­lyek Szlovákiában is évek óta jelen vannak. ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Míg a legtöbb magyar cég óvato­san nyúlt a felvásárlás eszközéhez, addig a MÓL és az OTP mára ko­moly hídfőállásokhoz jutott a kör­nyező közép-, sőt bizonyos kelet­európai országokban is - derül ki a Menedzser Fórum magyar gazda­sági lap elemzéséből. A két nagy vállalatcsoport közül az'OTP van jelen több helyen: a tavaly lezajlott akciója után már 9 országban üze­meltet saját bankot. A korábban megszerzett szlovák, bolgár, hor- vát és román pénzintézetek mellé a tavalyi év egy orosz, egy ukrán, há­rom szerb és egy montenegrói „skalpot“ hozott. A Szerbiában megszerzett három apró bankot idén májusban olvasztották össze. A 2006-os bevásárlások következ­tében az OTP csoport tevékenysé­gének súlypontja erőteljesen el­A MÓL százhalombattai finomítója. A tágan értelmezett térségünk­ben mindenütt olajszagot éreznek. (Reuters/TASR-felvétel) mozdult: az idei első negyedévben a teljes mérlegfőösszeg 38,4%-a származott külföldről. Összességé­ben ma már az OTP csoport tevé­kenységének egyharmada, nyere­ségének egynegyede kívül van a magyar határokon. Ráadásul a tel­jes profitnövekedés is külföldről származott. A külföldi leányválla­latok hozzájárulása az eredmé­nyekhez folyamatosan nő, és a köz­zétett tervek szerint 2010-re éri el az összes nyereség felét. Az OTP-hez hasonlóan a MÓL is vásárolt külföldön: nálunk megvet­te a Slovnaftot, és 25%-os tulajdon- résszel rendelkezik a horvát INA- ban, melyben további részesedés- vásárlást is tervez. Emellett több kis orosz olajkitermelő cég kisebb- nagyobb tulajdonrészét is megvá­sárolta, melyek között a Zapadno- Malobalyk mezőt üzemeltető kö­zös vállalatban meglévő 50%-os hányada a legjelentősebb. Végül az elmúlt év folyamán 33,5%-ot (az INA-val közösen pedig többséget) vásárolt a bosnyák üzemanyagpiac vezetőjében, az Energopetrol kis­kereskedelmi cégben. A MÓL zöld­mezős beruházásokat is végzett, kiteijesztve kiskereskedelmi háló­zatát a szomszédos országokra, mindenekelőtt Romániára. A cso­portnak 2007 március végére a 358 magyar és a 210 szlovák ben­zinkút mellett 117 román és 34 osztrák kútja üzemelt, emellett Csehországban, Szlovéniában és Szerbiában is rendelkezik töltőál­lomásokkal. A kőolajtermék érté­kesítés volumenében már csak 37%-os súlyt tett ki Magyarország, 11-et Szlovákia, miközben a fenn­maradó 52% értékesítése harma­dik országokba, mindenekelőtt Romániába és Ausztriába irányult. A napokban három külföldi olajtársaság, a szlovén Petrol, a MÓL és a horvát INA nyújtott be ajánlatot a Montenegro bonus nevű helyi állami olajcéggel meg­alakítandó közös vállalatra. A MÓL nemzetközi tervei között első helyen az INA többségének megszerzése szerepel, amely a horvát kormány döntésétől függ. Emellett folyamatosan zajlanak a társaság kutatás-termelési tevé­kenységét kiterjesztő kisebb-na- gyobb akvizíciók, melyek minde­nekelőtt Oroszországra fókuszál­nak, általában helyi partnerekkel, például a Gazprommal egy kon­zorciumban. Emellett hallani le­het olyan cégvásárlási tervekről, melyek a kereskedelmi hálózat ki­terjesztését célozzák, de ez már egy következő fejezet, (mfor) Havidíjas előfizetés, hűségszerződés nélkül Itt az 02 új tarifacsomagja SZABÓ LÁSZLÓ Pozsony. Tegnap bemutatta a harmadik mobilszolgáltató a leg­újabb tarifacsomagjait. A Telefoni­ca 02 csomagja átmenet a kártyás - pre-paid - és az előfizetés - post­paid - között. Lényege, hogy az ügyfél előre fizet ugyan, de számlá­ra - mindezt hűségszerződés nél­kül. A tarifacsomagoknak van ma­ximális értéke (500, 1000, 1500), azaz ezen összegek fölött nem le­hetséges a telefonálás, csakis akkor, ha az ügyfél kéri a maximum eme­lését, vagy pedig, ha feltölti a szám­láját a kártyás előfizetésnél szokott módon. Megjelentek a támogatott telefonok is, igaz, csak akkor juthat hozzá egy koronáért a telefonhoz az 02 ügyfele, ha a vásárlásnál kifi­zeti a 6 hónapos havidíjat, és azt követően fél évig 100%-os kedvez­ményt kap a havidíjra, azaz nem kell fizetnie. Az 02 telefonjai kár­tyafüggetlenek. Az ügyfelek 3 cso­mag közül választhatnak, ezek ára 500,1000 és 1500 korona. A legki­sebb tarifacsomag 35 lebeszélhető percet tartalmaz (ára 250 korona, a másik része pedig a normál tari­fák szerint lebeszélhető, vagy pedig üzeneteket küldhet ezért az össze­gért), a középsőben 75 előfizetett perc van (500 korona), míg a leg­nagyobb csomagot választók 140 percet fizetnek elő, a maradék 765 korona a tarifacsomag szerinti árak szerint elkölthető. A valódi havidí­jas csomagok ősszel jelennek meg. KOKES JÁNOS Prága. Az autópályák és a gyorsforgalmi utak mellett Cseh­országban a közeljövőben fi­zetőssé teszik az első-, másod- és harmadosztályú utakat is - ebben egyezett meg a közlekedési tárca az egyes régiók elöljáróival. A mi­nisztérium a közlést nem kívánta kommentálni, de nem is cáfolta. A közszolgálati cseh televízió megje­gyezte: Európában példátlan, hogy útdíjat szedjenek az alsóbb osztályú utakon is. ,Ilyen széles­körű útadó rendszer eddig még nincs Európában“ - állította a tele­vízió. Korábban a közlekedési tár­ca csak az első osztályú utakat kí­vánta fizetőssé tenni, mégpedig mikrohullámú rendszer segítségé­vel. Most állítólag az a döntés szü­letett, hogy az alsóbb osztályú uta­kat műholdas rendszerrel fogják ellenőrizni. A csehországi sztrádá­kon és a gyorsforgalmú utakon - összesen mintegy 1000 kilométer - január elsejétől működik a mik­rohullámú ellenőrző rendszer, amely alapján útdíjat szednek - eddig 2 milliárd koronát. A régiók azt követelik, hogy a minisztérium úgy határozza meg az útdíjakat, hogy az autópályák legyenek a legolcsóbbak, míg a helyi jelen­tőségű harmadosztályú utak a legdrágábbak. Szerintük csak így lehet megakadályozni azt, hogy a forgalom döntő része tartósan az autópályákra irányuljon. Az egytnilliárd eurós beruházásból felépült gyár 3 ezer embernek ad munkát A Kofola 2006-ban Elkészült az 55 ezredik KIA cee’d autó Zsolna. A KIA Motors Slovakia Zsolna melletti üzemét a gyártás múlt decemberi beindítását kö­vetően már elhagyta az 55 ezredik cee’d márkájú gépkocsi, amit elsősorban az európai piacokra szállítanak. A legtöbb megrendelés az említett márkára Németország­ból, Spanyolországból és Angliából érkezik - nyilatkozta Dušan Dvo- fák, a KIA szóvivője. Szlovákiában eddig 1300-an rendeltek a márká­ból, akik közül 750-en már át is ve­hették a kocsit. A dél-koreai autó­gyártó szlovákiai gyárában órán­ként 60 autót gyártanak, naponta így 700 gépkocsi hagyhatja el az üzemet. A KIA augusztustól szeret­né beindítani a cee’d meghosszab­bított, SW (sporty wagon) verziójá­nak, decembertől pedig a háromaj­tós sportautójának a gyártását. Az egymilliárd eurós beruházásból fel­épült gyár közvetlenül 3 ezer, be­szállítóin keresztül pedig 10 ezer embernek ad munkát. (S, ú) A KIA Motors Zsolna melletti telephelye két műszakban már maxi­mális fordulatszámon üzemel, 2009-ben vagy 2010-ben évi 300 ezer gépkocsi kerül le a futószalagokról (ČTK-felvétel) Nálunk már simán veri a Coca-Colát Ostrava/Pozsony. A Csehor­szágban, Lengyelországban és Szlovákiában palackozóüzemeket működtető, Magyarországon pedig a Kofola üdítőjét május óta forgal­mazó ostravai székhelyű Kofola Holding üdítőital-gyártó 2006-os összforgalma 3,459 milliárd cseh koronára rúgott, ami 21,6%-kal több, mint 2005-ben. „Számunkra 2006 nagyon sikeres évnek bizo­nyult, ugyanis közelebb kerültünk célkitűzésünkhöz, amely szerint a visegrádi négyek piacán szeretnénk a három legnagyobb üdítőgyártó egyikévé válni“ - nyilatkozta Mar­tin Klofanda, a Kofola Holding PR- menedzsere. A cég a cseh üdítőita­lok piacán a forgalom alapján már a 3. helyen áll, Szlovákiában pedig a második. A Nielsen Company piac­kutató cég felmérése szerint a kóla alapú üdítők szegmensében a Kofo­la Szlovákiában az első (25,69%-os részesedés), Csehországban a 2. (22,52%). (č, ú) GAZDASÁGI HÍRMORZSÁK Fico embere a jegybanknál? Szobránc. A kormány a jegy­bank monetáris tanácsának a tagját, Viliam Ostrožlíkot java­solja a jegybank alelnöki poszt­jára. A Fico-kormány javaslatát a parlamentnek is el kell fogad­nia, a jegybanki alelnököt ezt követően a köztársasági elnök nevezi ki. Ostrožlík korábban a Privatbanka vezérigazgatója volt. A Fico vezette Smer vá­lasztási kampányának finanszí­rozására ettől a banktól vett fel 40 millió koronás kölcsönt. A Smer azonban tagadja, hogy a hitelfelvételnek és Ostrožlík ki­nevezésének bármi köze lenne egymáshoz. Ha Ostrožlík kine­vezését a parlament is jóvá­hagyja, a jegybank új alelnöke az euró bevezetését és a köz­ponti bank pénzpolitikai dön­téseit felügyelné, (t, hn) Erősebb euró, gyengébb dollár Pozsony. A szlovák fi­zetőeszköz árfolyama az el­múlt hónapban az euróval szemben csaknem egy száza­lékkal 33,381-ról 33,667 ko- rona/euró szintre esett vissza. Az amerikai dollárhoz képest ugyanakkor a korona 1,5 szá­zalékkal erősödött, vagyis míg a hónap elején egy dollárért 25,001 koronát adtak, a hó­nap végére már csak 24,636 koronát. (SITA) Ibériai beruházók Szlovákiában Pozsony. Szlovákia a spa­nyol autóipari és logisztikai beruházókat is vonzza - állít­ják a szlovák beruházásösz­tönző állami ügynökség, a SA- RIO képviselői. A spanyol cé­gek képviselői az elmúlt időszakban öt ipari parkot - a pozsonyszentgyörgyit, a nagy- szombatit, a nyitrait, a szeneit és a dévényújfaluit - keresték fel. (TASR) Nem tiszta Evian vizet találtak Sanghaj. Néha a legdrágább ásványvíz sem biztonságos. Kí­nában 118 tonna Evian ásvány­vizet foglaltak le, mivel a ter­mékek nem feleltek meg az ot­tani biztonsági szabályoknak. A Danone terméke, amely febru­árban érkezett Kínába, nem fe­lelt meg a sanghaji vámsza­kértők minőségi vizsgálatainak, akik nagy mennyiségű baktéri­umot találtak benne - közölte a cég egy közleményben, (mf) Nem lesz uniós agrártámogatás? Budapest. Az unió közös ag­rárpolitikája (CAP) 2013 után, azaz a mostani költségvetési időszak végén akár meg is szűn­het - hangzott el tegnap Buda­pesten azon a szakmai tanács­kozáson, amelyet az EU közös agrárpolitikájának lehetséges alakulásáról rendeztek. Halmai Péter, a Szent István Egyetem tanára szerint azonban a legva­lószínűbb az, hogy az unió kö­zös agrárpolitikáját lényegesen megreformálják. Várhatóan a termeléshez kötődő támogatá­sok hosszú távon teljes mérték­ben megszűnnek és a közjavak­hoz kapcsolódóan működnek tovább jövedelemtámogatás­ként. Emellett fennmaradnak a vidékfejlesztési támogatások, amelyek egy részét azonban az első pillérhez kapcsolódó támo­gatásokból finanszíroznak majd. (MTI) Inkább itthon tankoljunk Pozsony/Budapest. Ha Ma­gyarországra utazunk, a kocsink benzintankját megéri még Szlo­vákiában feltöltenünk. Míg ná­lunk az elmúlt időszakban visszafogták magukat a benzin- társaságok, Magyarországon mától újabb 4 forinttal drágul a gázolaj és 3 forinttal a 95-ös benzin literenkénti nagykeres­kedelmi ára. A mostani emelés­sel a benzin átlagára 290, a gáz­olajé pedig 255 forint körül ala­kul, de a kutaknál 10-15 forintos különbségek is lehetnek. A legd­rágább kutaknál így már most 300 forintba (kb. 41 koronába) kerülhet az üzemanyag, (m, s) Fékez a gazdasági növekedés London. A legfejlettebb ipari államokat tömörítő OECD térsé­gében, amelynek Szlovákia is tagja, az idei első évnegyed a gazdasági növekedés ütemének lassulását hozta. Az idei év első negyede így az OECD-ben, éves szinten 2,7%-os növekedést jel­zett a gazdaságban, míg a me­gelőző negyedévben ez még 3,3%-ot ért el. A szervezet sze­rint a 2,7 százalékból 0,7 száza­lék köszönhető az Egyesült Álla­moknak. (m) MAI VALUTAÁRFOLYAMOK Aktuális középárfolyamok Valuta Árfolyam Valuta Árfolyam EMU-euró 34,084 Lenqvel zloty 8,898 Anqol font 50,134 Maqvar forint (100) 13,571 Cseh korona 1,202 Horvát kuna 4,600 Bolqár leva 17,421 Román lei 10,411 Japán jen (100) 20,871 Svájci frank 20,687 Kanadai dollár 23,674 USA-dollár 25,397 VÉTEL - ELADÁS Bank euró dollár cseh korona forint Volksbank 33,11-35,11 24,56-26,22 1,17-1,23 12,93-14,23 OTP Bank 33,20-34,93 24,66-26,03 1,17-1,23 13,08-14,08 Postabank 33,12-35,04 24,60-26,20 1,17-1,23 11,77-15,37 Szí. Takarékpénztár 33,19-34,97 24,71-26,03 1,17-1,23 13,03-14,11 Tatra banka 33,12-35,04 24,60-26,20 1,17-1,23 11,77-15,37 Dexia Banka 33,20-34,97 24,74-26,06 1,17-1,23 13,22-13,92 Általános Hitelbank 33,19-34,97 24,70-26,02 1,17-1,24 13,07-14,07 Az első adat a valuta vételére, a második adat a valuta eladására vonatkozik. A forint esetében 100 egységre vonatkozik az árfolyam. (Forrás: SITA) A csehek a harmadosztályú utakat is fizetőssé tennék Műholddal figyelt dűlőutak?

Next

/
Thumbnails
Contents