Új Szó, 2007. május (60. évfolyam, 100-124. szám)
2007-05-04 / 102. szám, péntek
4 Régió ÚJ SZÓ 2007. MÁJUS 4. www.ujszo.com Nagytárkány e-mail: regio@ujszo.com, fax: 02/59 233 469 >v . ' RENDŐRSÉGI NAPIÓ Pöcegödörbe hajította Garamszentbenedek. Pöcegödörbe hajította halott ivócimboráját novemberben egy 43 éves férfi. A holttestre csak négy hónappal később akadtak rá. A szakértői vizsgálatok kiderítették, hogy az illető tényleg halott volt az incidens idején, így a tettes ellen „csak” halottgyalázás vádjával indul eljárás. A férfi együtt iszogatott két évvel fiatalabb ismerősével, majd mikor az a földre esett, azt hitte, hogy a sok italtól, és maga is elaludt. Mikor a házigazda felébredt, és tudatosította, hogy társa meghalt, pánikba esett, nem szólt senkinek, inkább elrejtette a holttestet. A férfit korábban már vádolták gyilkossággal, mostani tettéért három évet ülhet. (SITA) Permetszert loptak Óbars (Stary Tekov). Nagy mennyiségű permetszert loptak el egy raktárból a lévai járásbeli községben. A helyszínről több fajta veszélyes vegyi anyag is eltűnt, a helyi mezőgazdasági szervezet kára kis híján 300 ezer korona. Az ismeretlen tettes után a rendőrség nyomoz, a tolvajt akár három évre is börtönbe zárhatják. (SITA) Szándékos gyújtogatás Teszér (Hontianske Tesáre). Tűz ütött ki egy helyi vállalatnál. A gyújtogató szerdán gyújtott fel egy deszkarakást, a lángok a szomszédos feldolgozócsarnokra is átterjedtek. Tizenöt köbméternyi fa elégett, a tűz az épület tetőszerkezetében és a falakban is kárt tett - a cég kára mintegy 160 ezer korona. A tűzoltók szerencsére még idejében megfékezték a lángokat - közölte Mária Fal- tániová kerületi rendőrszóvivő. (TASR) Ékszerboltokat fosztogat a szélhámos Nyitra. Ékszerüzleteket fosztogató csalót keres a rendőrség. Az 59 éves horvát állampolgárságú Pashk Pasulji azzal keresi fel a boltok tulajdonosát, hogy nagy tételben szeretne arany- és ezüstékszereket venni, de végül meglopja a kereskedőket. A férfi fehér zacskókba csomagoltatja az árut, majd néhány csomagot feltűnés nélkül zsebre tesz. Pasulji eljátsza, hogy kártyával akar fizetni az ékszerért, de végül mindig azzal az ígérettel távozik, hogy majd visszatér a készpénzzel. A férfi utoljára egy nagytapolcsányi ékszerüzletből lopott el ezzel a módszerrel mintegy százezer koronányi árut. A csalót Horvátországban is körözik, hollétéről minden információt várnak a 158-as telefonszámon. (TASR) Fegyveres autótolvaj Pozsony. Fegyverrel a kezében próbált meg elrabolni egy német rendszámú Mercedest egy 25 éves férfi Ligetfalun. A támadó nem tudta kinyitni a kocsi ajtaját, ezért végül menekülőre fogta. Az autó két utasa azonnal értesítette a rendőrséget, nem sokkal később őrizetbe vették a férfit. Mint kiderült, a rabló ellen már korábban elfogatóparancsot adtak ki, az illetőt előzetes letartóztatásba helyezték. (SITA) Rátámadt az unokáira Trencsén. Saját unokáira támadt rá egy 64 éves nyugdíjas a városban, a férfi ellen eljárás indult. Az erőszakoskodót annyira felbőszítette a 17 és 18 éves testvérpár, hogy az idősebbet forró olajjal akarta leönteni, majd a botjával is megütötte, a fiatalabbik fiút konyhakéssel fenyegette meg. A férfi ellen eljárás indult. (SITA) Rálőtt a községi hivatal épületére Fél. Rálőttek a helyi községi hivatal épületére keddre virradó éjszaka. Az ismeretlen tettes szétlőtte az ablaküveget, az egyik golyó egy számítógép monitorjában is kárt tett. A kár mintegy húszezer korona, a tettest a rendőrség keresi. (TASR) Elemelte a benzinkút bevételét Puhó. Akár két évet is rács mögött tölthet az a férfi, aki elemelte egy benzinkút bevételét. A pénz - 73 ezer korona - még áprilisban tűnt el félúton a benzinkút és a bank között, miután az eladók a bevételt hiánytalanul leadták a biztonsági őröknek. A tolvaj ellen eljárás indult. (SITA) Gyötörte a családját Kassa. Három éven át kínozta feleségét egy 38 éves kassai férfi, a családfő ellen vádat emeltek. Ján B. az ügyész szerint gyermekei biztonságát is veszélyeztette. A férfi előzetes letartóztatásban van, vizsgálati fogságba helyezésére javaslat történt. Az ügyben kiszabható legszigorúbb büntetés nyolc év. (TASR) Az ügyészség szerint a városi tanács túllépte jogkörét a köztéri szesztilalommal Tiszta vizet öntöttek a pohárba A városi hivatal szóvivője szerint a kereskedők egyre gyakrabban szolgálnak fel alkoholt kiskorúaknak (Krasztev Lili illusztrációs felvétele) Kassa. A kerületi ügyészség határozata értelmében e hét végétől ismét szabad alkoholt fogyasztani a város közterületein. JUHÁSZ KATALIN A szeszfogyasztást tiltó városi rendelet, amely tavaly nyár óta volt érvényben, egy ügyésznőnek szúrt szemet, aki szerint a városvezetés túllépte jogkörét, és olyan mértékben szólt bele az emberek életébe, amilyen mértékben csak a törvény- hozás teheti. A kassai képviselőtestület márciusban ugyan enyhítette a tilalmat, ám az ügyészség szerint ez nem elég, teljesen el kell törölniük a rendeletet, mivel az korlátozza az emberi jogokat. A módosított verzió „az e célra kialakított helyeken”, illetve azon esetekben engedélyezi a köztéri alkoholfogyasztást, amikor az „nem sért közérdeket”. Ezek a homályos, többértelmű megfogalmazások nem tetszettek az ügyészségnek, még úgy sem, hogy a rendelet felsorolja, hol sérülhet a közérdek (iskolák, játszóterek, templomok és kórházak környékén). A nagy port kavart ügyet nem csak a helyi sajtó, hanem jogi szakértők is precedens értékűnek tartják. A legutóbbi képviselő-testületi ülésen elfogadott, teljesen átdolgozott rendelet értelmében ugyanis a város csupán saját szervezésű kulturális- és sportrendezvényeken szabályozhatja a köztéri szeszfogyasztást. Ugyanez vonatkozik az önálló jogi személyként működő városkerületekre is. A tilalom érvénybe lépése óta a városi rendőrök nagy előszeretettel portyáztak az élelmiszerboltok környékén, és kíméletlenül lecsaptak azokra, akik az üzlet előtt nyitották ki az odabent vásárolt sört, illetve a környék padjain ülve iszogattak. Összesen 184 helyszíni bírságot róttak ki, az ebből befolyt összeg elérte a kétszázezer koronát. További 2762 esetben a rendbontók megúszták szóbeli figyelmeztetéssel. Mintegy kétszáz esetben megnehezítette a rendőrök dolgát az a tény, hogy az italozáson kapott egyének az erre kijelölt kerthelyiségek közvetlen közelében fogyasztottak alkoholt, nem pedig a „kerítésen belül”. A sokszor humoros helyzetekért a helyi sajtó is hálás volt a nyári uborkaszezonban, különösen azokkal a leleményes fiatalokkal foglalkoztak sokat, akik üdítős flakonba öntötték át az alkoholt. Ezek tartalmát a rendőrök nem ellenőrizhették, hiszen nem volt joguk beleszagolni a palackokba. Tibor Ico, a kassai városi hivatal szóvivője felhívta a figyelmet arra, hogy a rendelet eltörlése korántsem jelent teljes liberalizációt. A hatóság továbbra is rendszeresen ellenőrizni fogja a szabadtéri árusítóhelyeket, különös tekintettel a fiatalkorúak kiszolgálására. Szerinte ugyanis az utóbbi években a kereskedők egyre gyakrabban szolgálnak fel alkoholt kiskorúaknak, a vonatkozó törvényt megszegve. A település az építkezés megkezdéséhez szükséges összes engedéllyel rendelkezik Egy koronáért adják az útjukat a nagytárkányiak LECZO ZOLTÁN Nagytárkány. A Tisza-parti község önkormányzata akár egy koronáért is hajlandó eladni Kassa Megye Önkormányzatának azt a mintegy 650 méter hosszú útszakaszt, amely a falu és a közeli szlovák-magyar államhatár között húzódik. Az adásvételre azonban csak abban az esetben kerülhet sor, ha ezzel elősegítik a Nagytárkányt Zemplénagárddal összekötő közút mielőbbi megépítését, amit a két határ menti település - Kopasz József polgármester szerint - régóta szeretne elérni. Pénzhiány miatt a munkálatok egyelőre nem kezdődhettek meg. A nagytárkányiak 2005-ben az európai uniós forrásokból 10 millió koronát pályáztak meg útépítésre, ám mivel a magyarországi Zemplénagárd akkor nem rendelkezett megfelelő tervdokumentációval, a kérelmüket elutasították. Az agárdiak azóta pótolták ezt a hiányosságot, és jelenleg a tervezetük szakhatósági engedélyeztetése folyik. Kopasz József tájékoztatása szerint a határig - a Gomb- ódás-dűlőn keresztül - mintegy 650 méteres szakaszon kellene utat építeni, a magyarországi részen pedig 1,5-2 kilométernyi közút megépítését tervezik. A szomszédos települések között régebben volt átjáró, ám azt évtizedek óta senki sem használta, egy időben annak helyét még fel is szántották. Ezért most nem felújításra, hanem egy komolyabb beruházásra van szükség. Ha az út elkészülne, az itt élők számára elérhető közelségbe kerülne az épülő M3-as autópálya és az M300-as gyorsforgalmi út, amely értelemszerűen pozitívan befolyásolná a térség gazdasági fejlődését. A régió egész területén gondot jelent, hogy az Alsó- és a Felső-Bodrogközt alig néhány helyen köti össze használható út. A két kilométernyire lévő Zemplén- agárdra Nagytárkányból például csak 60 kilométeres kerülővel lehet eljutni, Pebenyik és Láca- cséke, Dobra és Dámóc között ugyancsak hiányzik az átjáró. A polgármester úgy tájékoztatott, ha az említett útszakasz a Kassa Megyei Önkormányzat tulajdonába kerülne, akkor a jövőben a magyarországi Borsod-Abaúj- Zemplén megyével közösen talán nagyobb eséllyel pályázhatnának az uniós támogatási formák elnyerésére. Röplabdapálya és medence létesítését is fontolgatják, a terveket még idén szeretnék megvalósítani Minigolfpálya épült a fedett uszoda mellett KOZSÁR ZSUZSANNA Kassa. Május elsején megnyílik a fedett uszoda melletti új mini- golfpálya. Ahogy az Óváros polgármestere, Lubomír Grega elmondta, az eddigi beruházás 590 ezer korona volt, ám újabb fejlesztésekkel számolnak. Mivel a költségvetésben a sportolási lehetőségek fejlesztésére 850 ezer koronát hagytak jóvá, a „maradék összegből” még lehet gazdálkodni. A minigolfpálya 18 „állomásból” áll, az uniós normáknak megfelelő horganyozott lemezekből és azbesztmentes lapokból alakították ki. Egyelőre hétvégenként lehet majd a pályát igénybe venni, ám a nyári szezonban az igényeknek megfelelően változik a nyitva- tartás. A pálya használata egy órára harminc, tizenöt éves korig húsz koronába kerül. A távlati tervek között röplabdapálya kialakítása is szerepel, ezt, ha nyárig nem is, még ebben az évben szeretnék megvalósítani. így az uszoda melletti úgynevezett relax park újabb sportolási lehetőségekkel bővül majd. További terv egy esetleges nyitott medence felépítése, mely 25-30 mülió koronába kerülne. Ám azt is fontolgatják, hogy a közeli, hajdanán Vörös Csillagként ismert fürdőhelyet, melyet csak sportegyesületek használnak, „kötnék össze” a jelenlegi sportparkkal. Ez az elképzelés amúgy nem újkeletű, már az előző óvárosi polgármester, Süli János is tervezte, de a megvalósítás mindmáig várat magára. A városban a lakosság számaráA pálya 18 „állomásból" áll nyához mérten kevés a fürdési lehetőség. A régi fedett uszoda felújítása sajnos szóba sem jöhet. A Hernád folyó elterelésével ugyanis olyan föld alatti nyomások keletkeztek, melyek következtében a medence repedezni kezdett. A felújítás valószínűleg túl költséges lenne, ám a kihasználatlanul álló épületben talán tornatermeket lehetne létesíteni. Egyes nézetek szerint viszont egyszerűbb lenne a létesítményt lebontani, és a területet újból beépíteni. (Szűcs Éva felvétele)