Új Szó, 2007. május (60. évfolyam, 100-124. szám)
2007-05-25 / 119. szám, péntek
www.ujszo.com .ÚJ SZÓ 2007. MÁJUS 25. Tudomány 11 Beüvegezte a laboratórium erkélyét, hogy saját munkahelyhez juthasson a fiatal tehetség - ebben a fülkében alapozta meg a szénvegyületek merőben új kémiáját Két haza büszkesége a Nobel-díjas Oláh György Gyakran elhangzik az érv, hogy idehaza aligha tudna egy-egy tudós világraszóló eredményt elérni, a megfelelő körülmények híján. Ez nem csak napjainkra érvényes, a múltban, pontosabban a második világháborút követő években fokozottan igaz volt. OZOGÁNY ERNŐ Olyannyira, hogy az 1994-es kémiai Nobel-díj kitüntetettje, a most 80 éves Oláh György nem felejtette el életrajzában megemlíteni, müyen nyomorúságos körülmények között voltak kénytelenek dolgozni az ötvenes évek elején. Még megfelelő vegyszerük sem volt a kísérletek elvégzésére, a laboratóriumi körülményekről nem is beszélve. Ő maga úgy jutott saját „helyiséghez”, hogy főnöke engedélyezte a vegyszerek tárolására szolgáló erkély beüvegezését, amivel végre saját munkahelyhez jutott a fiatal tehetség, aki ebben a szerény, hevenyészetten kialakított fülkében alapozta meg a szénvegyületek gyökeresen új kémiáját. Viszont az anyagi nyomor ellenére szellemileg Krőzusok voltak: a szóban forgó főnök Zemplén Géza, a magyar szerves kémia legendás alakja - a fiatalon elhunyt, de így is a világhírnévig eljutott Zemplén Győző öccse -, a cukorvegyészet Európa-szerte ismert szaktekintélye, Emil Fischer No- bel-díjas tudós egykori munkatársa volt. Aki bár a régi egyetemi hagyományoknak megfelelően nem adott fizetést asszisztenseinek - mondván, örüljenek csak, hogy mellette dolgozhatnak - viszont egyengette pályájukat, nem akadályozta meg egykori tanítványait, hogy saját kutatási programokba kezdjenek, amelyekhez neki olykor vajmi kevés köze volt. Sok kiváló szakembert kinevelt, mondani sem kell, hogy a leghíresebb közöttük a legnagyobb tudományos kitüntetést szerzett Oláh György, aki nyolcvan évvel ezelőtt, 1927. május 22-én Budapesten látta meg a napvilágot. Édesapja ügyvéd volt, a családban senld sem foglalkozott természettudományokkal. Viszont Oláh György a híres-neves piarista gimnáziumba járt, ahol nagyon komoly hagyományai voltak a tudományokra való képzésnek. A fizikai Nobel-díjas Wigner Jenő tollából származik a meghatározás, hogy a huszadik század elején a világ öt legjobb gimnáziuma közül három Budapesten működött. Mindhárom - a Fasori Evangélikus, a Piarista és a Mintagimnázi- um - világhírű tudósok garmadát adta az emberiségnek. Az érettségi után a Budapesti Műegyetem hallgatója lett, itt került kapcsolatba Zemplén Gézával, akinek hamarosan asszisztense, később közvetlen munkatársa lett. Szeretetteljes visszaemlékezésében Oláh György nem mulasztja el megemlíteni, hogy Zemplén kedvenc tanítványait, munkatársait társasági életébe is bevonta, ez konkrétan azt jelentette, hogy mulatós kedvében az egyik kocsmából a másikba járt velük, a napokig eltartó eseményekkel nagymértékben növelte ifjú kollégái állóképességét. Oláh György figyelme már ifjú korában a szénhidrogének felé fordult, amiben abban az időben kevés elméleti tudós látott igazán fantáziát. Ennek az oka az volt, hogy a legtöbb tagjuk, közöttük a metán is, amely az ifjú kutató munkásságának homlokterében állt, stabil vegyületek, nagyon nehezen lépnek reakcióba, emiatt a vegyészek számára nem túl izgalmasak. Oláh György legfőbb felismerése az volt, hogy rájött, ez talán amiatt van, mert nem megfelelő módszerrel és reagensekkel vizsgálják ezeket. Az ő ötlete volt, hogy a kísérleteket nagyon alacsony hőmérsékleten végezzék el. Ez merőben szokatlan megoldás volt, hiszen évezredeken keresztül a vegyészek szobahőmérsékleten vagy hevítve figyelték meg a reakciókat. Amelyek gyorsasága nagymértékben függ attól a közegtől, amelyben lejátszódnak. Oláh György érdeme annak a szupersavnak - a százszázalékos kénsavnál sokkal erősebb reagensnek - az előállítása, amelyet a későbbiekben mágikus savnak neveztek el. Viszont ezt megelőzően sorsfordító események játszódtak le az életében. Az 1956-os forradalom leverése után nyugatra távozott. Annak ellenére, hogy jövője megalapozottnak tűnt, tekintve, hogy ebben az időben már a Magyar Tudományos Akadémia kémiai intézetének az igazgatóhelyettese tisztét töltötte be. De szabadságvágya erősebbnek bizonyult. Nehéz lehetett e döntést meghoznia, hiszen feleségével és kétéves György János fiával vette kezébe a vándorbotot. Először Londonba emigráltak, majd 1957 tavaszán Kanadába költöztek. Itt kezdte újra az életét, majd az Egyesült Államokban, Clevelandben folytatta, később a Dél-Kaliforniai Egyetem tanára lett. Második fia, Ronald Peter már az Újvüágban született. A mágikus sav feltalálása után olyan reakciókat sikerült létrehoznia, amelyek alaposan kitágították a szerves vegyületekről alkotott ismereteinket. Minden középiskolás tudja, hogy a szén négy vegyértékű. Ez a változat alkotja azokat a stabil vegyületeket, ami miatt az oxigénen kívül - ami égés formájában alakítja át ezeket - nem nagyon hajlamosak a reakciókra. (Képarchívum) Oláh György nagy felismerése volt, hogy ha a szenet öt vegyértékűvé alakítjuk, akkor igenis agresszívé válik. Az általa feltalált mágikus savval sikerült előállítania öt vegyértékű karbokatio- nokat, amelyek épp az elektronhiány miatt igenis gyors reakciókra képesek. Tüdományos szempontból fontos, hogy Oláh professzor tevékenysége új megvilágításba helyezte a vegyértékelméletet, nagymértékben kibővítve a vegyészet korábbi határait. Kutatási eredményeinek ugyan jelenleg még csak kicsi a gyakorlati jelentősége, viszont komoly kutatások kezdődtek a tüzelőanyag-cellákkal - ezeknek a kísérleteknek a középpontjában ugyancsak ő áll -, amelyek a jövő nagy ígéretei a környezetkímélő energiaellátás terén. Kísérleti jelleggel már a világ számos helyén üzemeltetnek ilyen járműveket, valamint áramtermelő erőműveket, a műszaki kérdések megoldása után szinte biztos, hogy akkora áttörést jelentenek majd, mint a tizenkilencedik század utolsó harmadában a benzinmotor megjelenése. Az energetikán kívül az általános vegyészeiben, a műanyaggyártásban, sőt a gyógyszeriparban is nagy jövő vár az általa feltárt folyamatokra, tekintve, hogy egészen új vegyületek létrehozását teszi lehetővé a szénláncok átrendezésével. Bár amerikai tudóssá vált, szülőföldjét nem felejtette el, rendszeresen hazalátogat tágabb hazájába. Ez alól a kisebbségi magyarok sem kivételek, néhány évvel ezelőtt nagysikerű előadást tartott a révkomáromi diákok számára. Kettős kötődését saját maga ekképp jellemzi: „Családommal együtt új hazára leltem, s miközben büszke vagyok rá, hogy magyar vagyok, amerikai lettem. Magyar származású amerikai vagyok, ahogy itt mondják, két világból legjobb az enyém”. Méltán is lehetnek büszkék rá mindkét hazájában, hiszen olyan új utat fedezett fel a vegyészeiben, amelyről korábban senkinek sem volt tudomása. Rendszeresen előadott az SzMPSz nyári szemináriumain - aki csak egyszer hallotta beszédét, az állítólag egy életre a fizika vonzáskörébe került Nyolcvanéves lenne Marx György fizikus, az itthon maradt „marslakó” ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ A „marslakók” vagy fél tucat változatban ismert legendája szerint ebbe a csoportba azok a lángelmék sorolhatók, akik a természettudományok terén olyan kiemelkedő teljesítményekre képesek, amire földi lény aligha, vagyis ők egy felsőbbrendű civilizáció képviselői. Megszólalásig hasonlítanak az emberekre, viszont van egy közös tulajdonságuk: pocsék angol kiejtésük. Hogy le ne bukjanak - Szüárd Leó szerint - magyaroknak mondják magukat. E legenda elterjesztésében fontos szerep jutott a nyolcvan éve született Marx Györgynek, akinek személyében minden idők legjobb ismeretterjesztőinek egyikét (is) tisztelhetjük. És még sok mindent: a részecske- és asztrofizikust, a kiváló tanszékvezető egyetemi tanárt, a Fizikai Szemle főszerkesztőjét, a Nemzetközi Csillagászati Unió bioasztronómiai bizottságának elnökét, a Magyar Tudományos Akadémia tagját. Bár ő maga soha nem sorolta e társaságba magát, tudományos, kutatói tevékenysége révén nyugodtan kijelenthetjük: igazi „marslakó” volt ő is. Az egyedüli, aki nem hagyta el szülőhazáját, bár egy sor külföldi intézmény előadója, tudományos társaság tagja és különfélé elismerések kitüntetettje volt. Élete, tevékenysége egyetlen városhoz, Budapesthez kötődik. 1927. május 25-én látta meg a napvilágot. Gimnáziumi tanulmányai befejeztével az Eötvös Loránd Tudományegyetem fizika-mate- matika-kémia tanári szakon folytatta tanulmányait. Érdeklődése hamarosan az asztrofizika felé fordult, emiatt a második év befejeztével a kémiát csillagászatra cserélte. Érdeklődésének intenzitására jellemző, hogy már egyetemi tanulmányai alatt demonstrátorként dolgozott a csillagászati tanszéken. Rendkívüli munkabírására viszont jellemző az a tény, hogy diplomájának megszerzése előtt tette le doktorátusát. Az egyetem elvégzése után az elméleti fizika tanszéken kezdett dolgozni. Első nagy - máris Nobel-díjra érdemes - felfedezését pelyhedző állal tette: huszonnégy évesen sikerült felállítania a leptontöltés megmaradásának törvényét. Az elemi részecskék családjának e könnyű tagjai közül ebben az időben csak az elektront és ellenpárját, a pozitront ismerték, valamint feltételezték az Enrico Fermi által megjósolt, azóta megtalált neutrínó létét. Marx György igazolta, hogy a leptonok száma minden fizikai átalakulásban állandó marad, ha az antirészecskék számát negatívnak vesszük. Munkájával külföldön is nagy feltűnést keltett, minden bizonnyal ennek is köszönhető, hogy a hazai elismerés sem maradt el: huszonnyolc évesen megkapta érte a Kossuth-díjat, majd 1963-ban Akadémiai díjjal is kitüntették. 1956-tól harminc éven át életét a neutrínó kutatások töltötték ki, a huszadik század második felében a téma talán legismertebb szaktekintélyévé küzdötte fel magát. Mindössze harmincnégy évesen már egyetemi tanár, 1970-től huszonkét éven át az atomfizikai tanszék vezetője volt. Vérbeli pedagógusként az új fizikus generációknak szentelte ideje nagy részét. Ennek keretében 1957-ben megírta Kvantummechanika című egyetemi tankönyvét, amelyet immár fél évszázad távlatából a kor legjobb munkájának tartanak. Neutrínó-kutatásainak keretén belül szemináriumokat szervezett, amelyekre Nobel-díjas fizikusokat is meghívott, hogy tanítványai első kézből értesülhessenek a legújabb tudományos eredményekről. Már egészen fiatalon az Eötvös Loránd Fizikai Társulat főtitkára, majd elnöke, nyugdíjas éveiben tiszteletbeli elnöke lett. A társulat lapjának, a magyar tudományosság éltetőjének, a Fizikai Szemlének fél évszázadon át szerkesztője, negyvenöt évig (!) a főszerkesztője volt. Ha az utókor tudománytörténészei pontos képet szeretnének kapni munkásságáról, e remek lapot kell elsősorban áttanulmányozniuk: szakcikkeket, elméleti fejtegetéseket, ismeretterjesztő írásokat, reflexiókat egyaránt publikált a hasábjain. A rendszerváltást követően azt is bebizonyította, hogy nemcsak a fizikához, de a marketinghez is kiválóan ért: amikor a lap anyagi nehézségekbe került, ő biztosította a továbbélését. Egyike volt azon keveseknek, akik szoros kapcsolatot tartottak fenn a külvilágban élő „marslakókkal”: úgy ítélte, hogy az érintettek és a magyarság szempontjából egyaránt fontos magyarságuk tudatának megerősítése, tevékenységük széles körben való megismertetése. Valamennyiükről ösz- szegyűjtött minden fontos adatot, majd a centenáriumok alkalmából a Fizikai Szemle egy-egy különszá- mában ismertette tevékenységüket. Ennek keretén belül keletkezett Hevesy-, Békésy-, Bay-, Szilárd- és Wigner-szám. Lehet, hogy nem volt tökéletes az angol kiejtése, viszont e világnyelven remekül írt. Olyannyira, hogy 1994-ben megjelentette The Voice of the Martians (Marslakók hangja) című könyvét, amely az angol nyelvterületen és Japánban igazi könyvsiker lett. Ezt megelőzően 1992-ben Beszélgetések Marslakókkal címen magyarul adta ki interjúit a világ legismertebb magyar tudósaival. A „trilógia” utolsó tagja 2000-ben A marslakók érkezése címen jelent meg. A magyar fizikaoktatás egyik nagy reformátora volt, egyike azoknak, akik a legmodernebb eszközöket bevezették a magyar közoktatásban. Széleskörű tudományos, tudományszervezői és ismeretterjesztő tevékenységét a fent említetteken kívül 1993-ban Szent-Györ- gyi Albert díjjal, valamint a Brit Fizikai Intézet Bragg-érmével és díjával ismerték el. Ez utóbbiról érdemes megemlíteni, hogy elsőként kapta meg külföldi tudós ezt a kitüntetést. Kapcsolata nemcsak a külföldre elszármazott magyar hírességekkel, de a kisebbségi magyarokkal is szoros volt. Rendszeresen előadott a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetségének nyári szemináriumain. Aki csak egyszer hallotta lendületes beszédét, egy életre a fizika vonzáskörébe került. Magyar tudósok, elméleti szakemberek több nemzedékét is felnevelte. Elkötelezettségére jellemző, hogy még súlyos betegen is megtartotta előadásait. Azt vallotta, hogy a betegség nem számít, amíg az embernek dolga van. Olyannyira tartotta magát ehhez az elvhez, hogy még napokkal a halála előtt is, kerekes széken ülve, köhögési rohamok által kínozva, de ameny- nyire erejéből tellett, lendületesen adott elő. Tanítványai - a legfiatalabbak is - imádták. Mert sikerült beléjük plántálnia a fizika végtelen szeretetét. Hetvenöt évesen, 2002. december 2-án hunyt el Budapesten. Személyében egy nagy tudós, nagy magyar tudós, igazi szellemi vezér távozott. Azóta sem sikerült az utána támadt űrt betölteni, (ozogány) Negyvenöt évig volt a Fizikai Szemle főszerkesztője (Képarchívum) 1994-ben kapta meg a kémiai Nobel-díjat
