Új Szó, 2007. május (60. évfolyam, 100-124. szám)
2007-05-22 / 116. szám, kedd
Sport 19 www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2007. MÁJUS 22. Nagymihályban 614 dollárt keresett Bocz Klaudia Milánóban készül Párizsra D. TOK ERNŐ Nagymiháty/Milánó. Hetek óta tartja pompás formáját Bocz Klaudia. A 16 esztendős érsekújvári teniszezőnő az elmúlt hétvégén a Nagymihályban rendezett 10 000 dollár összdíjazású női tornán egyesben csak az elődöntőben kapott ki, párosban pedig épp azzal a Kristína Kučovával (a junior világ- ranglistán a 23.) az oldalán nyert, aki a finálétól ütötte el Klaudiát. Életében másodszor (tavaly Pozsonyban egy 75 ezer dolláros viadalon nyert 526 dollárt) tudott így felnőtt versenyen némi kis pénzt összekeresni, egész pontosan 614 dollár honorárium járt neki. Ennek ellenére kicsit bosszankodott: „Kár, hogy a sorsolás nem kedvezett, és épp Kučovával kellett elődöntőt vívnom, a másik két lehetséges riválist (a szlovák Kochanovát, illetve a lengyel Pitert) ugyanis korábban már kétszer megvertem, összejöhetett volna az egyes döntő is, partnerem, Kristína ellen. Ami a párost illeti, lehet, hogy utólag szerénytelenül hangzik, de magunkat minimum a döntőbe vártam, és titkon bíztam a tomagyőzelemben is!” Klaudiát egyébként Müánóban értük utol telefonon, hiszen tegnap reggel Kučovával együtt Bécsből Lombardia székhelyére repült, ahol komoly színvonalú junior tornán indulhat a verseny 13. kiemeltjeként. „A Trofeo Bonfiglio milánói torna A kategóriás, a négy Grand Slamet leszámítva az öt legrangosabb junior verseny egyike. Kizárólag az aktuális junior világranglista első 128 helyezettje közül szerepelhetnek a 64-es főtáblán, méghozzá meghívott versenyzők. Jelenleg a 36. helyen állok a junior vüágrang- listán, így a 13. kiemeltként Müánóban szeretnék legalább az első fordulón túljutni, és jó hangulatban utazni Párizsba!” Hisz a vüágjáró érsekujvári teniszezőhölgy Müánó- ban tesztelheti le igazán, müyen formában is van a június 3-án rajtoló salakpályás Grand Slam, a Roland Gaross előtt... Büntetőből esett a jubileumi találat Romario: megvan az ezer! ÖSSZEÁLLÍTÁS Rio de Janeiro. Megszerezte pályafutása 1000. gólját Romario, a brazüok 41 éves futballsztáxja. A Vasco da Gama vüágbajnok csatára a Recife ellen 3:l-re megnyert bajnoki 48. percében, 11-esből érte el a történelmi találatot. A mérkőzés negyedórára félbe is szakadt, miután a klasszis édesanyja, rokonai és újságírók is beözönlöttek a gyepre. „Kiemelkedő pillanat ez a számomra és a vüágfutball számára is. Minden erőmmel ezen dolgoztam, bár néha magam is kételkedtem benne, hogy sikerülni fog” - jelentette ki Romario. A FIFA mindazonáltal továbbra sem ismeri el Romario teljesítményét, arra hivatkozva, hogy 71-szer ifiként és amatőrként volt eredményes, (mti) Borsodi Liga: egy gól szünet előtt, egy szünet után Fehérvári siker Újpesten ÖSSZEÁLLÍTÁS Hazai pályán kapott ki a Fehérvártól a nem is olyan rég még dobogós helyre aspiráló Újpest a Borsodi Liga 29. fordulójának tegnapi mérkőzésén. A Vidi sikerével egy- csapásra az ötödik helyen találta magát. A találkozót a vendégek kezdték aktívabban, már a 4. percben Julinho elől kellett tisztáznia az újpesti védelemnek. Bár idővel kiegyenlítődött a játék, a fehérvári támadások továbbra is góllal kecsegtettek, s közvetlenül a félidő vége előtt meg is született az első vendégtalálat: Simek lépett ki két védő között a jobb oldalon, középre adott, a remek ütemben küépő Da- jics pedig közelről a hálóba passzolt. Nem sokkal a második játékrész kezdete után a labda, ha nehezen is, de újból utat talált az újpesti kapuba: Simek jobbról, éles szögből lőtt kapura, a labda kivágódott Balajczáról, majd Vermesről a kapu felé pattant, a hosszú saroknál érkező Julinho pedig a hálóba kotorta. Ezután kissé ellaposodott a meccs, a vendégek nem erőltették a támadásokat, mert győzelmük már nem forgott veszélyben, (ú) MÉRKŐZÉSKRÓNIKA, 29. FORDULÓ BBffl . _ ■ . ■ Újp est FC-Fehérvár FC 0:2 (0:1) Szusza Ferenc Stadion. Góllövők: Dajics (45.), Julinho (50.). Sárga lap: Zaleh, ill. Fehér Zs., Horváth G. Játékvezető: Kassai, 1500 néző. ÚJPEST: Balajc- za-Kiss Z. (53. Zaleh), Vaslcó, Vermes, Füzi-Sándor Gy., Habi, Korcsmár (84. Gulyás)-Nagy O., Kovács Z., Freud (53. Kisznyér). FEHÉRVÁR: Sebők Zs.-Fehér Zs., Baranyai, Koller, Mohi (44. Horváth)-Simek (62. Nagy D.), Farkas B. (82. Kocsis G.), Bozsics, Vayer-Dajics, Julinho. TÁBLÁZAT, MŰSOR A bajnokság állása 15. Pécs 29 711 11 30:40 32 16. Vác 29 4 6 19 20:56 18 1. Debrecen 29 21 3 5 61:20 66 Az Újpest 3 pont levonást kapott. 2. MTK 28 17 4 7 55:30 55 Azonos pontszám esetén először 3. ZTE 29 16 4 9 51:38 52 a győzelmek száma rangsorol. 4. Újpest 29 15 410 39:30 46 5. Fehérvár 29 13 412 43:41 43 Következik 6. Vasas 29 12 611 40:40 42 7. Honvéd 29 11 810 47:40 41 29. FORDULÓ - ma, 18.00: 8. Kaposvár 29 11 5 13 38:36 38 Győr-MTK. 30. FORDULÓ - má9. Diósgyőr 29 11 513 40:48 38 jus 25., péntek, 19.00: Vasas10. Sopron 29 11 4 14 32:44 37 Honvéd; május 26., szombat, 11. Paks 29 10 7 12 34:36 37 17.00: DVSC-Sopron; 18.00: 12. Tatabánya 29 11 315 46:55 36 Győr-Diósgyőr, Kaposvár-Paks, 13. REAC 29 9 614 40:53 33 Vác-Pécs, Tatabánya-ZTE, Fe14. Győr 28 8 812 30:39 32 hérvár-REAC, MTK-Újpest. (ú) Peter Foltín a kapu előtt (Képarchívum) Peter Foltín szlovák hokis is részese volt a dunaújvárosi Acélbikák sikerének Az ezüstig dübörögtek Volt benne félsz, de aggodalma alaptalannak bizonyult Peter Foltín, az ezüstérmes dunaújvárosi Acélbikák szlovák légiósa mesél a magyar jégkorongról, csapattársairól, az előítéletekről. SZABÓ KRISZTIÁN Egy szezon után menekül, vagy marad Magyarországon? Ismeretlen környezetbe csöppentem, de szerencsére kellemesen csalódtam. Pedig volt bennem egy kis félsz, hiszen érkezésemkor nem voltak éppen felhőtlennek nevezhetőek a magyar-szlovák kapcsolatok. Aggodalmam azonban alaptalannak bizonyult. Az emberek kedvesek, barátságosak, szinte az utolsót is odaadnák, hogy segítsenek. A csapattársak is gyakran meghívtak családjuk körébe. Szinte otthon éreztem magam. A körülmények is kifogástalanok. Nem egy francia vagy szlovák csapat is megirigyelhetné. Néhány meccs láttán a barátaim is belátták, élvezhető a magyar bajnokság. Az még nem dőlt el, hogy jövőre hol folytatom, más ajánlatokkal is kacérkodom. A Münchennel szerzett bajnoki cím, és a Szlovákiában eltöltött évek után nem volt visszalépés a magyar bajnokság? Egyáltalán nem. Nálunk előítélet övezi a magyar hokit, pedig rohamosan fejlődik. Tőlem is sokan megkérdezték, komolyan gondolom-e az átigazolást. Egyre több játékos kerül ki azonban külföldre, tapasztalataikat a válogatottban is kamatoztatják. Emellett nő a légiósok száma is Magyarországon. Tetszik, hogy nem erőltetik a kanadaiak honosítását, inkább a technikás hokira fektetik a hangsúlyt, a fiataloknak adnak lehetőséget. Ifjak az Acélbikák keretében is voltak bőven. Harminchárom évesen szinte rangidősnek számított. Kicsit meglepett ez a szerepkör, de azt hiszem, megtaláltuk a közös hangot. Ezt a bajnoki ezüstérem is bizonyítja. Senki sem játszotta az eszét, mindenki a csapatérdeket tartotta szem előtt. A fiatalokon érezni lehetett az alázatot, az elszántságot és a tanulási vágyat. Az elődöntőben az Újpest kiverése bravúr volt a részünkről. Milyen nyelven találták meg a közös hangot? Egy kukkot sem tudtam magyarul, mikor odakerültem. A másik két szlovák játékos azonban sokat segített az elején, bár az eperjesi kollégámra hosszabb idő alatt sem sok ragadt rá. A többiek tudtak pár szót szlovákul, ezt egészítettük ki egy kis angol-német egyveleggel. A mi ötösünkben volt egy román srác is, kellett tehát egy kis idő, amíg egy hullámhosszra kerültünk. Az Újpest elleni sorsdöntő találkozón éppen a mi sorunk ütötte a gólokat. A nyelvvel kapcsolatos az az eset, amikor egyszer a találkozó hevében ráripakodtam ellenfelemre. Alaposan meglepődtem, miután a magyar játékos szlovákul szólt vissza. Gyorsan tanulnak a srácok, akármit nem mondhat nekik az ember. Volt valamiféle rituáléjuk, mely az összetartást segítette? A meccs előtt, közvetlenül a jégre lépés előtt egymásba kapaszkodva kígyót formáltunk, majd elhangzott a harci üvöltés. Bevallom, a mai napig nem tudom, mit is ordítottunk. Minden egyes alkalommal ugyanis másképp hangzott... A bajnokságban gyakoriak a hosszabb szünetek. Ezt mennyire sikerült megszoknia? Nem nagyon. Volt, hogy hetente háromszor játszottunk, máskor egy hónapra jutott ennyi mérkőzés. Egyrészt kevés a csapat, másrészt, ha a válogatott játszik, legyen szó az A, vagy junior nemzeti együttesről, a bajnokság szünetel. Mi a magyar hoki legnagyobb gyengéje? A játékvezetők. Talán két, megfelelő tudással és korcsolyázókészséggel rendelkező bírójuk van, a többiek már öregek, vagy egyszerűen nem érzik a játékot. Megesett, hogy a nézők bekiabálásai alapján hoztak ítéletet. Itt kell beleerősíteniük. A magyar csapat nemrég a második helyen zárt a B csoportos világbajnokságon. Lát esélyt arra, hogy egyszer felkerüljön a világ élvonalába? Igen, de szerintem csak néhány év múlva. Előbb át kell esnie egy fiatalításon. Meglepett, hogy csapatunkból senki sem kapott meghívót Ljubljanába, holott a második helyen zártuk a bajnokságot. Ehelyett sok idős játékos utazott. Mindezt azonban nem az én tisztem megítélni. Egy azonban biztos, a magyar hoki jó úton jár. Annál is inkább, mert kellő figyelmet fordítanak az utánpótlás-nevelésre. Támogatják a fiatalokat, segítik a fejlődésüket, míg Szlovákiában sajnos gyakran az anyagi nehézségek miatt kallódnak el tehetségek. Lelkes emberek is bábáskodnak a sportág körül. Mosolyogtam magamban, milyen őszinte örömet váltott ki a svéd csapat legyűrése, holott közel sem a legerősebb felállásban játszott. Edzői munkát is vállalna Magyarországon? (nevetve) Talán ha rendesen megtanulnám a nyelvet. A pozsonyi Slovanban két éven át már foglalkoztam fiatalokkal, nem tartom tehát elképzelhetetlennek. Előtte azonban még pár évig, ha lehet, inkább a palánk innenső oldalán maradnék. Úgy kellett kitámogatni az étteremből „Fantasztikusan főznek - dicsérte a magyar konyhát Peter Foltín. - Volt egy csárda a Duna partján, ahová gyakran eljártunk. A halászlé nem éppen a kedvencem, de ott ebből is jót ettem. Néha a csapattársaim támogattak ki az étteremből, úgy belakmároztam.” Kollégáinak viszonzásul sörrel kedveskedett. „Ha jöttem haza, a mindenesünk is azonnal jelezte, mennyi barna erjesztett nedűre tart igényt. Ha véletlenül elfelejtettem, mindjárt fenyegetőzött, hogy nem élesíti meg a korcsolyámat” - mesélte mosolyogva a támadó, (sk) EGY MONDATBAN ♦ A német Herbert Fandel vezeti a szerdai AC Milan-Liver- pool BL-döntőt, sokáig Ľuboš Michel is ajelöltek között volt. ♦ Hajnal Tamás három éves szerződést kötött az német élvonalba feljutott Karlsruhe együttesével; a Kaiserslau- ternt otthagyó játékosért 450 ezer eurót kellett fizetnie az újoncnak. ♦ A szezon végén elhagyja a Slovan labdarúgócsapatát Jozef Jankech vezetőedző, utódja még nem ismert. ♦ Éger László és Kerekes Zsombor is a Debrecen rendelkezésére állhat a következő szezonban, előbbinek lejárt a kölcsönszerződése a spanyol Poli Eji- dónál, utóbbival nem hosszabbította meg a kontraktust a holland Willem II Tüburg. ♦ Emléktáblát avattak a tavaly november 17-én elhunyt legendás labdarúgó, Puskás Ferenc egykori házánál Budapest XIV. kerületében, a városrészben később szobrot is emelnek a futballklasszisnak. SPORTHÍRADÓ ♦ Labdarúgó NB II, 26. forduló - keleti csoport: Karcag-Bu- dafok2:0. Az élcsoport: 1. Nyíregyháza 59 pont, 2. Ferencváros 56/25 mérkőzés, 3. Orosháza 46. Nyugati csoport: Ka- posvölgye-BKV Előre 0:0, Barcs-Haladás 0:0. Az élcsoport: 1. Siófok 52 pont (49:22), 2. Felcsút 52 (42:22). 3. Barcs 50. ♦ Női kézilabda BL, döntő, visszavágó: Slagelse-Lada Tol- jatti 32:24, az első meccs: 29:29, kupagyőztes a Slagelse. ♦ Cseh labdarúgóliga, 29. forduló: Olomouc-Sparta 0:2, Kulié (65.), Horvátit (88.); Pl- zeň-Jablonec 1:0, Fillo (82.); Slovácko-Pnbram 2:0, Brožík (29.), Groner (45.); Bmo- Kladno 1:0, Vrána (76.); Sla- via-Zlín 2:1, Kalivoda (77, 89.), ül. Kraus (51.); Liberec- Teplice 2:0, Hodúr (15.), Ber- zinský (34.); Ostrava-Č. Budé- jovice 5:1, Cigánek (4.), Rajtorai (15.), Magéra (22., 39), Stnhavka (85.), ill. Čemý (65.); Most-M. Boleslav 1:1, Prasü (23.), ül. Kysela (71.). ♦ Giro d’Italia olasz kerékpáros körverseny, 9. szakasz: 1. Na- politano (olasz) 4:57:8, 2. McEwen (ausztrál), 3. Petacchi (olasz) - mindketten azonos idővel,... 63. Bodrogi - azonos idővel. Az összetett verseny állása: 1. Pinotti (olasz) 39:45:42, 2. Noé (olasz) +28, 3. Jakovlev (kazah) +54,4,... 93. Bodrogi +15:34. SPORTFOGADÁS A magyar TOTÓ 20. heti nyertes tipposzlopa: X, 1,2,1,2,1, 2,1,1, 2,2,1,X- + X. Nyeremények: a telitalálatos szelvényekre 5 702 257 forintot fizetnek. A tizenhárom talála- tosok 1 200 475, a 12 talála- tosok 16 664, a 11 találatosok 1348, a 10 találatosok pedig 336 forintot érnek. GÓLTOTÓ: 6 találatos és 5 találatos szelvény nem volt, a 4 találatos szelvény 27 301 forintot ér. KENŐ: 1, 6,12,13,14,15, 21, 24, 35, 39, 44, 47, 48, 51, 54,56,60,69,73,78. (ú)