Új Szó, 2007. május (60. évfolyam, 100-124. szám)
2007-05-09 / 105. szám, szerda
SZÜLŐFÖLDÜNK ■ zöldség- és gyümölcstermesztés, agrárpiaci helyzet _______ 200 7. május 9., szerda -------------------- 4. évfolyam, 18. szám A b odrogközi termelő gondjai Rengeteg szőlőültetvény, gyümölcsös hever parlagon - mondja Főző Tibor 26. oldal Gömöri helyzetkép egy elkallódott ágazatról Zöldségtermesztésről és -felvásárlásról e régióban is inkább csak múlt időben lehet szó 28. oldal A siker titka a szakosodás és az összefogás Paulis Tibor: Nemrég a lengyeleknek öt év lemaradásuk volt, de most előttünk járnak 32. oldal „Agrárfront" Marcelházán. A mezőgazdaságban (is) keményen meg kell dolgozni a keresetért. (Miriák Ferenc felvétele) Portékájuk nem olcsóbb az üzletinél, de tiszteletet követelő, ahogyan kitartóan állnak a standok mögött Ha én zöldség lennék „Mi leszel, ha nagy leszel? Gyümölcs a Jogobellában”- talán ismerős még ez a kissé bugyuta reklám az olvasók számára. Nos, nem leszek már ugyan nagyobb, mint vagyok most, meg gyümölcs sem a Jogobellában, de azért eljátszottam a gondolattal, milyen lehet gyümölcsnek vagy zöldségnek lenni a kassai áruházakban, piacokon. Vagy úgy általában az üzletekben és a piactereken. KOZSÁR ZSUZSANNA Kassa egyik lakótelepi kispiacán például kutya rossz érzés volna zöldségnek lenni. Mondjuk burgonyaként trónolni a többi krumpli között, kilómat csaknem egy húszasért vesztegetve, és nézni unalmamban a többi standot. Unatkozásra bőven adódik alkalom, mert a vevők nem nagyon tolonganak a három, kitartóan ott ácsorgó árus mellett. Igaz, áraik nem alacsonyabbak az üzletieknél, a termékük sem a biokertészet remeke, de tiszteletet követelő, ahogyan kitartóan állnak a retek-, hagyma- és krumplihalmok mögött, kínálgat- ják az uborkát, a karfiolt az arra elhaladóknak, akik pillantásra sem méltatják a serény igyekezetét. A három kofa melletti harminchárom üresen ásító stand is lehangoló látvány, nem csoda, hogy alig jön oda valaki áruért. S hajön is vásárló, jobbára tojást vesz, nem zöldséget. „A múltkor vettem itt tíz küó krumplit, és egy csomó férges volt közte. Nem vásárolok itt többet, nagyobb a választék az üzletekben”- morogja egy majdnem-vevő. Valóban nem vásárol semmit. Ellenben az egyik helyi nagyáruházban egész jó lenne zöldségnek lenni. Ha mondjuk spárga lennék - garantáltan szlovák termék - válogatott szomszédaim lehetnének. Büszkén ágaskodna mellettem a görög paprika, mosolyogna a chüei szőlő, integetne a cseh alma, pompázna az olasz karalábé - előkelő nemzetközi társaság, melynek csodájára járnak a vásárlók. Tolakodnak-tüle- kednek, hogy hamarabb markolhassák az egyes zöldségeket, tapogatják, válogatják, nem olcsó, hát darabonként meg kell vizsgálni, valóban megéri-e a pénzét. Azután nyomás a mérleghez, lemérni! Persze, morgás közben, mert hát drága, mert külföldi áru, mert miért is nem a hazai termékeket árulják. A cselesebb, igénytelenebb fogyasztók inkább este, a zárás előtti órákban osonnak be, megvenni féláron a kicsit már fonnyadt, de még mindig elég kívánatos vitaminforrást, úgyis állni fog még néhány napot a hűtőben - ha friss volt eredetileg, ha nem, a végeredmény ugyanaz. Lehetnék kelkáposzta a sarki kisboltban. Kicsit másnapos, akár a kitartó kocsmavirágok, kicsit fonnyadt, akár a kivénhedt aggszüzek, mellettem a majdnem elérett banánnal, a keménysége elvesztését sirató retekkel, régivé vált újhagymával. A sietős vevőnek mindegy, megveszi a nem egészen friss „vacsorakellékeket” is, mert rohan, nem ér rá áruházban mászkálni, ahol millióan vannak minden mérlegnél, se piacolni, ahol ráérősen méregetnek le mindent. Tökéletesen megfelel neki a kicsit öre- gecske, szomorkodó zöldség is, melyet előre lemértek, becsomagoltak - eltakarandó a leginkább kirívó szépséghibákat. Morog persze a sietős vevő is, drága, vinné el a fene, de hát kinek van ideje saját termesztéssel bíbelődni? És lehetnék borsó egy kiskertben, a lakótelepek árnyékában, a Kassát ölelő dombok közt. Gyökereimmel a vizet kutatva, szenvedve a szárazságtól, a szomjúságtól, várva, míg kertészkedő gazdám meglocsol. Ócsárolja közben a rossz időjárást, mikor se hó télen, se eső tavasszal. Micsoda aszály, hát a fáradságot se éri meg, a vetést, az ültetést se, minden ki fog égni a földben! És az a regiment víz, amit elfolyat a locsoláskor, és ami alig segít a talpra állásban, növekedésben. Hát, ennél már az is egyszerűbb, ha üzletben veszi az ember az agyonfóliázott, agyon- műtrágyázott, ízetlen paradicsomot meg a fagyasztott zöldborsót. Hát mit tegyek, mi legyen velem? Alighanem jobb, ha nem leszek gyümölcs a Jogobellában, sem zöldség a kassai piacon, az áruházban, a sarki boltban és a kertben. A vevők nem nagyon tolonganak (Szűcs Éva felvétele) JEGYZET Zöldségeket beszélek BUCHLOV1CS PÉTER Most igazán nem keverném ide a politikát, egyrészt azért, mert a politikusok gyakran maguk is zöldségeket beszélnek, másrészt pedig azért, mert olyan prózai dolgokról lenne szó, mint palántázás, derékgörnyesztő gyomlá- lás, permetezés, ládarakás, piacozás, megalázóan kevés pénzért átvett termények - hadd ne soroljam... De zöldség- és gyümölcsfrontról az utóbbi tizenöt évben két, politikusokhoz kötődő kép villan be. Az egyik még Vladimír Mečiar első országlása idejéből, amikor demagóg módon a dél-szlovákiai magyarokat afféle fóliázós, zsírgazdag bunkóknak próbálta meg beállítani a kedves kormányzat, vagyis támogatásokkal, jogtalan előnyökkel körülbástyázott, vastag bukszájú parasztoknak. Ám a mocskolódó propagandának halványlüa gőze sem volt arról, mennyi munkába, hátfájásba, izzadtságba, időbe, pénzbe kerül akár a háztáji kertészkedés is. A másik emlék Simon Zsolt agrárminisztersége idejére esik. Simon kétségtelenül a második Dzurinda-kormány egyik legtehetségesebb, legokosabb minisztere volt, valódi reformer, aki elsőként vette komolyan az EU- hoz való felzárkózást és a globális piac kihívásait, továbbá a mezőgazdasági állami támogatásokban is rendet tett. Mindezek ellenére alig hiszem, hogy meg tudta volna vigasztalni azokat a például szőgyéni, nagyölvedi vagy famadi embereket, akik közül sokan inkább a szeretve féltett, örökségként számon tartott szőlejüket vágták ki, annyira elkeseredtek a felvásárlási árak hitványsága miatt. Persze, mit törődik azzal a kistermelő, hogy akkor Európában, de az egész világon is túltermelés volt szőlőből, hogy már az európai minőségi borpiac is alig tudta a lépést tartani a kaliforniai, új-zélandi, dél-afrikai, ausztráliai tempóval? Igen, kizárólag a piac törvényei diktálnak, ehhez képest kell versenyképesnek lenni, minőségi árut produkálni minimális állami beavatkozással. Csakhogy a háztáji termelő éppen attól háztáji, hogy nem fog csak azért pincészetet alapítani, mert el szeretne adni pár mázsa szőlőt. Ezt azért ne is várjuk tőle! E sorok írója már csak halványan emlékszik azokra az évekre, amikor diákként édesapjával Poprádra, Besztercebányára, Ostravába hordták hajnalonta a paprikát, paradicsomot, Zólyomba a csemegeszőlőt, után- fütóval, egy nap akár 1500 kilométert téve meg, s gyakran annak is örülve, ha az eladott áru legalább a benzinköltséget behozta. Gyermekeink nem ismerik a klasszikus zöldségpiacot, helyette a hipermarketek tárolóiból válogatnak - téli epret és nyári narancsot, spanyol uborkát és olasz cukkinit. Csak remélni merem, a globalizálódó világban is megbecsülik majd a kistermelőket. Azokat, akik megbízható minőségű, saját termésüket kínálják, akiket névről ismerünk, akikkel akár alkudni is lehet, s akik nemcsak ellátnak, hanem kiszolgálnak is bennünket. Van különbség! Még akkor is, ha az a kistermelő nem attól érdekes, hogy mást termeszt, mint a többiek.
