Új Szó, 2007. április (60. évfolyam, 77-99. szám)
2007-04-28 / 98. szám, szombat
26 Presszó ÚJ SZÓ 2007. ÁPRILIS 28. www.ujszo.com „Ez a fajta munka nagyon nem ült nekem. Hogy egész nap egy steril környezetben legyek bezárva, anélkül, hogy emberekkel kommunikálhassak... Meghalnék, ha ezt kellene csinálnom.” Klaudia büszke rá, hogy párjával együtt mindent a saját erejükből sikerült elérniük. „A legfontosabb a kitartás, és az, hogy szeresd, amit csinálsz!” - mondja egyfajta zárszóként. S bár banálisán hangzik, Klaudiát figyelve az ember kénytelen elismerni, vannak esetek, ahol valóban működik. Gazdag József Kassán a VSS és a VSŽ kölyök- csapatában futballozott, ifistaként hagyta abba, amikor belátta, hogy sosem lesz belőle válogatott focista (mint egykori csapattársából, Vladimír Janoékóból, akit 2003-ban Szlovákiában az Év játékosává választottak). Gyerekkorában különböző színű pitykegolyókból állított össze csapatokat, drótból készítette a miniatűr kapukat, aztán lejátszotta a meccseket. „Úgy kell elképzelni, mint a gombfocit, csak sokkal dinamikusabb volt”. Ezekről a „fiktív” bajnokságairól külön füzetet vezetett, s éveken át kézzel írott sportújságot szerkesztett, csak saját használatra, oldalak százait írva tele a „pitykebajnokság“ eredményeivel, tabelláival, meccskommentárjaival. „Amióta az eszemet tudom, futballfüggő vagyok. Apámmal kijártunk minden meccsre. Zuhogott az eső, nyolcvanan ácsorogtunk a stadionban, és bőrig áztunk, hogy végignézzük az unalmas, eseménytelen 0;0-t. Meg lehetne kérdezni, hogy miért, de nem tudok racionális választ adni.” A 2002-es világbajnokság idején filozófia szakos egyetemista volt, és majdnem lekéste az államvizsgát, mert délelőtt közvetítették az angol-brazilt. Mire beért a tanszékre, már szinte üres volt a terem, a vizsgáztatók kérdőn néztek rá. „Mondtam, hogy elnézést, negyeddöntő volt.” Sokan azért bírálják ma a futballt, mert a szórakoztató iparág részévé, üzletté vált. Nézőpont kérdése - véli ő. „A futballnak ugyanis továbbra is van egy sokkal fontosabb aspektusa, amelyről a játékosok nagyon gyakran megfeledkeznek: szerte a világon szegények millióinak a foci jelenti az egyetlen örömöt az életben.” Az Új Szó keddenként megjelenő, Focitipp című mellékletét másfél éve szerkeszti. „Azért vágtam bele, mert hittem abban, hogy a fociról lehet másképpen, másfajta stílusban is írni, s ezáltal még közelebb hozható az emberekhez.” Szabad hétvégéi nincsenek. Szombaton és vasárnap meccseket néz, vasárnap estétől hétfő délig pedig a Focitippet készíti. „Jelentős alvásdeficittel jár, de a visszajelzések pozitívak, s ez mindig új erőt ad. Az embernek különben is az a feladata, hogy tehetségéhez mérten kihozza magából a maximumot, s hogy megpróbálja könnyebbé tenni mások életét. Nem állítom azt, hogy a Focitippel mindez megvalósítható, de mivel ahhoz nincs adottságom, hogy vöröskeresztes önkéntesként dolgozzam, ezért igyekszem minden energiámat a futball népszerűsítésére fordítani. Még nem mondtam le arról, hogy . egyszer majd - mondjuk Kambodzsában, ahol a Pol Pot-rendszer alatt be volt tiltva a futball - futball- táborokat vezessek. Az UNICEF-- nek és a FIFÁ-nak vannak hasonló jellegű programjai.” Lépes Anikó az Ifjú Szivek fiatal táncosa, a pozsonyi magyar gimnáziumban folyó néprajzi képzés egyik tanára. Tehetséges. Szerény. Bármibe kezd, mindenből kihozza a maximumot, mert önmagával szemben magasak az elvárásai. „Mindenért, amit kiengedek a kezemből, amit mondok vagy cselekszem, felelőséggel tartozom. Magamnak és másoknak.” Gyermek- és serdülőkorában rokonai, barátai, ismerősei révén folyamatosan érték olyan hatások, amelyek következtében végül a főiskolai tanulmányai megkezdésével párhuzamosan komolyabban kezdett foglalkozni a táncolással. Pályafutása a pozsonyi Szőttes Kamara Néptáncegyüttesben kezdődött. „1999-ben kezdett bele Hégli Dusán az Ifjú Szivek igazgatójaként a szlovákiai magyar hivatásos néptáncegyüttes létrehozásába. A folyamat mind a mai napig nem befejezett, ám lehetőséget ad a folklór, a néptánc mellett elkötelezett emberek számára, hogy azzal ne csak hobbi szinten, hanem intézményes keretek közt, szakmájukként, munkájukként foglalkozhassanak. Az együttes olyan tevékenységeket is vállalni tud, amelyekre amatőr csoportként idő, pénz s egyéb feltételek híján nem kerülhetett volna sor. Szerencsésnek mondhatom magam, hogy 2000-től én is részese lehetek ennek a folyamatnak” - mondta Lépes Anikó. A pozsonyi Comenius Egyetem Bölcsészkarán végzett magyar-német szakon. Az utolsó években párhuzamosan tanult és táncolt. Hat éve azonban még álmában sem gondolt arra, hogy pedagógusi végzettsége találkozhat a táncos szakmával, s íme: jelenleg a budapesti Magyar Táncművészeti Főiskola néptáncpedagógus szakának harmadéves hallgatója. „Ami kezdetben ösztönszerűen ragadott meg a néptáncban, az később tudatosult bennem. Meggyőződésem, hogy a hagyományos népi kultúra nem egy elavult, zárt örökség - mint ahogyan gyakran megbélyegzik -, hanem annak tárgyi, szellemi értékei, társadalmi vonatkozásai ma is képesek az értékteremtésre. A néptánc színpadi használatában a táncművészet része, a színvonalas előadások nem csak a szakmabelieknek nyújtanak esztétikai élményt. A szellemi kultúra, amelynek csak egy része a néptánc, oktató-nevelő lehetőségeket is rejt magában. A pozsonyi Duna utcai gimnázium néprajz szakos osztályában az ismeretátadás és képességfejlesztés egységét próbáljuk a gyakorlatban is megvalósítani. Az országszerte színvonalasan működő gyermektánccsoportok és egyéb foglalkozások a mai virtuális, tévés vüágunkban valódi közösségeket teremtenek. A foglalkozások rendszeressége a gyerekek szociális felelősségtudatát erősíti, ugyanakkor átélik az alkotás élményét is, ami például a táncban adott mozgások elsajátítása után a rögtönzésben nyüvánul meg.” Anikó nagyon sokat gyakorol. „A munkaidőnkben napi 6 óra szerepel, ez azonban nem elegendő ahhoz, hogy egyénileg is megfelelő szinten tudjunk teljesíteni. Szükséges az individuális felkészülés a műsorokra, anyagtanításokra, a tánckar technikai képzésére, amit az adott munkamenet határoz meg. Nem ritkaság, hogy még a kora estét is a próbateremben töltöm.” Táncos karrieije lehetővé teszi számára, hogy sokat utazzon. „Egyénileg, valamint az együttessel több helyén megfordultam már: Szlovákia magyarok lakta települései, Magyarország, USA, Kanada, Ausztrália, Svájc, hogy csak a hosz- szabb turnékat említsem. Meg kell azonban jegyeznem, hogy a külföldi utak nem pótolják azt az érzést, amit hazai fellépéseink álmos reggelein a nevelő-előadásainkon ülő gyermekektől, iskolásoktól és óvodásoktól kapok s kapunk.” Ha az Ifjú Szivek továbbra is hivatásos táncegyüttesként fog működni, s az adott színvonalon tudja folytatni tevékenységét, Lépes Anikó szeretne az együttesben maradni. „Az aktív, színpadi táncolásom ugyan lassan a végéhez közelít, a hivatásos tánckarral, valamint az ifjúsági csoporttal továbbra is szeretnék dolgozni.” (czk, he)
