Új Szó, 2007. április (60. évfolyam, 77-99. szám)

2007-04-25 / 95. szám, szerda

vww.ujszo.com ÚJ SZÓ 2007. ÁPRILIS 25. Pihenő 19 MIT FŐZZÜNK MA? Csőben sült spárga Hozzávalók: 2 csokor zöldspárga, 10 dkg vaj, 5 dkg liszt, fél liter tej, 2 tojás- sárgája, 20 dkg trappista sajt, só, őrölt szerecsendió, őrölt bors. Elkészítése: A spárgák végeit vágjuk le, majd spárgapucolóval vagy bur- gonyahámozóval tisztítsuk meg. Forraljunk fel egy nagy fazékban sós vizet, majd tegyük bele a spárgaszálakat. Főzzük két per­cig, utána lapátkanállal szedjük ki egy hideg vízzel telt edénybe. Ha kihűlt, csepegtessük le. Egy lábasban forrósítsuk fel a vajat, tegyük bele a lisztet, keverjük össze és kis adagokban állandó keverés mellett öntsük hozzá a forró tejet. Jól forraljuk ki. Még melegen keverjük bele a tojás- sárgáját, 10 dekányi reszelt saj­tot, sóval, őrölt szerecsendióval és őrölt borssal ízesítsük. A lecse­pegtetett spárgákat tegyük egy vajjal kikent tűzálló tálba vagy tepsibe. Tetejére kanalazzuk a sajtos mártást, majd a maradék sajtot is reszeljük rá. Forró sütő­ben 150 fokon süssük 30-35 per­cig, még aranybarna színű nem lesz. Önálló, húsnélküli ételként is fogyaszthatjuk, de körítésnek grillezett halakhoz, sajtokhoz és pecsenyékhez is kínálhatjuk, (o) Ha önnek, kedves olvasó, van olyan receptje, melyet szívesen készít el családja számára, ítja meg nekünk az Uj Szó - Pihenő, Námestie SNP 30, 814 64 Bratislava 1 címre vagy a piheno@ujszo.com e- mail címre. A receptet közöljük, és a beküldők között havonta egy kötényt sorsolunk ki. Kinek énekli majd James Blunt, hogy You're Beautiful? Azt már tud­juk, hogy nem Petra Némcovának. Új partnerét hamar megtalálta, együtt látták Paris Hiltonnal. A híres kettőst a Los Angeles-i Roose­velt Hotel Teddy's klubjánál látták csókolózni, majd később Paris há­za felé vették az irányt, (uno.hu) (AP-felvétel) SZÍNHÁZ POZSONY: SZLOVÁK NEMZETI SZÍNHÁZ (új épület): Az utolsó szivar 19 Egerek és emberek 19 KASSA: THÁLIA SZÍNHÁZ: A maják szeretője 15 MOZI POZSONY MLADOSŤ: Mások élete (ném.) 15,17.30, 20 AUPARK - PALACE: 300 (am.) 16,18.30, 21 Napfény (angol) 15.50, 18.10,19, 20.30, 21.20 A királynő (ang.) 17.20,18.40,19.30, 20.50, 21.40 Vadide­gen (am.) 16.10, 18.20, 20.40 A sutkai rekordok könyve (szerb) 17.40 Norbit (am.) 19.50,21.50 Mr. Bean nyaral (ang.) 17.10,19.10 A Robinson család titka (am.) 16.50, 17.50 Arthur és a villangók (fr.-am.) 14.20, 16.30 Zene és szöveg (am.) 19.20, 21.30 Hannibál ébredése (fr.-ang.-am.) 18, 20.20 Szép pillanatok garancia nélkül (cseh) 17.30 ISTROPOLIS CINEMA CENTER: 300 (am.) 16.15, 18.30.19.20.20.45 Napfény (ang.) 16.30,18.40,20.50 Vadidegen (am.) 16.50,19, 21.20 Mr. Bean nyaral (ang.) 15.40,17.40,19.40 Norbit (am.) 15.10, 17.10 Hannibál ébredése (fr.-ang.-am.) 17, 19.15, 21.30 Zene és szöveg (am.) 14.40,18.10, 21.40 Arthur és a villangók (fr.-am.) 13, 15 A Robinson család titka (am.) 13.20, 14.10.15.20.16.10.17.20 KASSA DRUŽBA: Őfelsége pincére voltam (cseh) 17,19 CAPITOL: A Robin­son család titka (am.) 16,17.45 Napfény (ang.) 19.45 ÚSMEV: Han­nibál ébredése (fr.-ang.-am.) 16, 20.30 Norbit (am.) 18.15 IMPULZ: A dög (am.) 16.15,19.15 DÉL-SZLOVÁK1A GALÁNTA - VMK: Zene és szöveg (am.) 19 ÉRSEKÚJVÁR - MIER: Rocky Balboa (am.) 17,19.30 VÁGSELĽYE-VMK: Dejavu (am.) 20 PÁRKÁNY - DANUBIUS: A szuper exnőm (am.) 19 LÉVA - JUNIOR: Extrém lejtők (am.) 18.30 GYŐR PLAZA: Bazi nagy film (am.) 13.45,15.45,17.45,19.45 Faterok mo­toron (am.) 14, 16, 18, 20 Hannibál ébredése (fr.-ang.-am.) 19.30 Hasutasok (magyar) 13.15, 17.45 Mr. Bean nyaral (ang.) 14.15, 16.15.18.15, 20.15 Napfény (ang.) 14.45,19.30 Norbit (am.) 16.15, 18.15, 20.15 Orvlövész (am.) 15,17.30, 20 A Robinson család titka (am.) 13, 15.15 A szellemlovas (am.) 17 T4xi (ff.) 14.30, 16.30, 18.30,20.30 Vadidegen (am.) 14,17.30,19.45 Zene és szöveg (am.) 15.45 300 (am.) 13.30,18,20.15 56 csepp vér (magyar) 15.30 PLUSZ EGY POÉN Helyezze el az alábbi szavakat, betűcsoportokat az ábrában! Egy szót könnyítésül előre beírtunk. A megmaradt szavakból a követ­kező vicc poénját állíthatja össze.- Akkor is jobban jártam vol­na, ha egy rusnya majomhoz me­gyek feleségül.- Lehetetlen drágám! A házas­ság ... 2: AN, AR, EN, ÉT, FA, LÉ, MI, RE; 3: ASO, BIZ, DEP, EGU, EME, ÉRÉ, FAfe, FEL, FUK, FÜL, FUT, FÚR, HÜT, JEL, LAK, LEP, LÉK, UK, TÚR, VÉT; 5: FUKAR, KÉPEK, LAKIK, LETOL, RITUS, TAMIL, TEPER, TILOS, VIKIT 6: EDISON, ÉLELEM, IDEGEN, KELETI, KÖBÜKI, KÖZEU, KÖ­ZÖTT, MÉRETE, ODALÖK, RE­METE; 7: HUPIKÉK, JUPITER, KELEMEN, KEREKES, KIKE­RES, KIRAKAT, KOLONEL, ME­SÉNEK, ROKONOK Tegnapi feladványunk megfejtése: előtt készül piszkozat. GONDOLKODÓ - HETENTE ÚJ VERSENYFELADVÁNY Játékszabályok: a négyzet­háló függőleges és vízszintes soraiban, valamint a kilenc kije­lölt mezőben egytől kilencig minden számjegynek szerepel­nie kell úgy, hogy a számok ne ismétlődjenek, (ú) 3 7 4 9 6 5 8 1 2 5 6 9 8 2 1 3 4 7 2 8 1 3 7 4 5 6 9 6 4 8 5 9 3 2 7 1 1 5 7 6 8 2 4 9 3 9 2 3 4 1 7 6 8 5 7 3 2 1 4 8 9 5 6 4 1 6 2 5 9 7 3 8 8 9 5 7 3 6 1 2 4 4 9 1 6 3 7 5 4 6 2 9 8 4 8 3 9 6 5 9 3 5 1 8 4 2 4 7 2 3 gondolkodo@ujszo.com www.sudoku.com HOROSZKÓP Otthonában végre harmó­nia uralkodik. Nagyon jól­esik hazamennie munka után, hiszen a hangulat jó, s megéli, hogy egy véleményen van azokkal az emberekkel, akik önnek a legfonto­sabbak. Bika: A következő napokban na­gyon szép érzelemre lob­banhat valaki iránt, aki fel­kavarja lelkét és érzékeit is egyaránt. Azonban hiába imádja őt maximáli­san, úgy tűnik, hogy mégiscsak van egy kis gond ezzel a kapcsolattal. Ikrek: Nincs különösebb akadálya annak, hogy ezt a napot pi­henéssel töltse, de furdalja a lelkiismeret: hol a nagy melegre való hivatkozással, hol pedig programjai miatt odázza el a kerti munkát. Nincs értelme még egy-két hetet várni. Rák: Dühe elszállt, nyomában csak egykedvűség, unottság maradt. Maga sem tudna számot adni arról, hogy mit is tett ezen a napon, hiszen észre sem vette, úgy múlt el a nap. Estére vendégség­be hivatalos. Oroszlán: Olyan híreszteléseket hall, melyek nem nyerik el a tet- szését. Ne engedje, hogy mások megismerjék érzéseit. Messzi­re kerülje el ezen a héten azokat az embereket, akik tudni vélik, mi vár önre a közeljövőben! Szűz: Kapott néhány vacsorameg­hívást valakitől. Nincs abban semmi kivetnivaló, ha élvezi az esték könnyed, romantikus hangu­latát, de ne tegyen erőfeszítéseket an­nak érdekében, hogy mélyebb me­derbe terelje ezt a kapcsolatot Mérleg: A napokban olyan pénz­ügyek miatt vesz össze má­sokkal, amelyek felett közös döntési joguk van. Ezek olyan anyagi források, amelyeket közösen kellene beosztaniuk, s együtt eldönteni, hogy kinek és mennyi jár belőle. Skorpió: Nem szabad minden lehet­séges ígéretnek gondolko­dás nélkül hitelt adni. Ha el tudja felejteni a szürke hétköznapok gondjait, a napja igen szépen fog tel­ni. Persze előfordulhatnak kikerül- heteüen konfliktusok. Nyilas: Nyugodt pihenéssel telhe­tett éjszakája. Ha álmodott, akkor lehettek sikeresen megvívott vüági „csatákkal“ kapcso­latos álmai is. Reggel álmosnak, lus­tának, szétfolyásra hajlamosnak érezheti magát. Bak: Sok időt és fáradságot szentel családjának, és igen sok pénzt fektet ott­honába. A munkahelyén akadhat­nak kisebb-nagyobb konfliktusok, ezeket azonban könnyűszerrel ren­dezni tudja. Vízöntő: Az ön előtt álló időszakban mások érzékenységével ke­rül szembe, s ez okoz is ön­nek egy kis lelki problémát. Hiszen végtelenül együtt érző tud lenni, s ösztönösen él önben a vágy, hogy az önnél gyengébbeket megvédje. Halak: Családjától ajándékot, illet­ve pénzt remélhet. Fordítsa az összeget lakberendezés­re, találja meg azt a tárgyat, amely ékes dísze lehet otthonának. Szeren­csés napok állnak ön előtt, különö­sen, ha útnak indul.

Next

/
Thumbnails
Contents