Új Szó, 2007. április (60. évfolyam, 77-99. szám)
2007-04-23 / 93. szám, hétfő
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2007. ÁPRILIS 23. Kultúra 7 A HÉT HÍRE Legatyásodott a botrányhős A zenei élet botrányhősei Nagy-Britanniában is csak rövid ideig tudnak zenészként érvényesülni. Nem kivétel ez alól a The Libertines nevű együttesből 2003-ban menesztett, majd Baby Shambles néven új zenekart verbuvált Pete Doherty sem. 2006 számára teljes csőd volt: a Baby Shambles brit turnéja 40 ezer font veszteséggel zárult, és az együttes The Blinding EP címmel decemberben kiadott, öt dalt tartalmazó minialbuma megbukott. A kétségkívül tehetséges, de a kábítószer- és alkoholproblémái miatt már egy ideje beszámíthatatlan Doherty csak a jogdíjakból befolyt pénzből gazdálkodhatott, ám ez még a napi kábítószeradagját sem fedezte. A botrányhős idén sikeres évre számít, mivel a zenekarát egy nagy kiadó, az EMI alá tartozó Parlophone Records szerződtette, ennek gondozásában lát napvilágot a második nagylemez. Az első Down In Albion címmel 2005 novemberében jelent meg. (p, z) Pete Doherty (SITA/AP-felvétel) SLÁGERLISTA Nagy dobás. Nagy bukás? Az 1967. szeptember 6-án Ohióban született Macy Gray harminckét évesen vált ismertté. Az 1999júliusában boltokba került, fiúikkal átszőtt soulze- nére épülő On How Life Is című debütáló albuma nagyrészt az I Try című slágernek köszönhetően az USA-ban háromszoros, Nagy-Britanniában négyszeres platina lett. Macy ekkor már háromgyermekes anyuka volt. Ezt követően sikeres színész- karrierbe kezdett, s közben kiadott két további stúdiólemezt: 2001 szeptemberében az excentrikus énjét középpontba állító The Id, majd 2003 júliusában a túlzott személyeskedés hátulütőinek felismeréséről szóló The Trouble With Being Myself címűeket, de ezek nem nyerték el sem a szakma, sem a közönség tetszését. Az énekesnő 2004-ben válogatásalbumot, 2005-ben koncertkorongot jelentetett meg. Március végén kiadta a negyedik stúdiólemezét, Big címmel. Több sztárvendég működik közre rajta, például Fergie, will.i.am, Justin Timberlake, és az első kislemezdalban, a Finally Made Me Happy címűben Natalie Cole hallható. A gazdagon meghangszerelt, r&b-s, soulos albumról elismerően beszél a szakma, az eladási listákon mégis gyengén muzsikál. Az USA-ban a 39. helyre iratkozott fel, Nagy-Britanniában pedig mindössze egy hétig szerepelt a rangsor het- venötös mezőnyében, a 62. pozícióban. (puha) A hatvanéves Sir Elton John az új válogatáslemezére a slágereit gyűjtötte össze A nosztalgia időszaka Sir Elton John új válogatásalbuma elsősorban a repertoárját kevésbé ismerőknek készült (SITA/AP-felvétel) ZEHEZÓNA Új klip a rockzenekar sikeralbumáról A Tankcsapda tavaly áprilisban kiadott, időközben platinastátuszt elért Mindenki vár valamit című nagylemezéről harmadikként a Füst és lábdob című dalhoz készült videoklip. „A kisfiám egy hétköznapi szerelmi szituációt dolgoz fel. A lány elküldi a fiúját melegebb éghajlatra, a fiú erre bepöccen, és bulizni indul az éjszakába” - nyilatkozta az énekes, Lukács Laci. Közben folytatódik az együttes Mindenki vár valamit Tour 2007 című turnéja, a tavaszi koncertsorozat május 19-én a Petőfi Csarnok szabadtéri színpadán zárul, (p, z) Nyári meglepetés a metálrajongóknak A tervek szerint június 4-én kerül a boltokba a Dream Theater új albuma, Systematic Chaos címmel. A produceri munkálatokat Mike Portnoy dobos végzi John Petrucci gitáros közreműködésével. „A korongon az összes olyan zenei elem megtalálható lesz, amelyek által a közönség felfigyelt ránk: a szaggató riffek, az epikus, progresszív betétek és a szívfacsaró dallamok” - nyilatkozta Portnoy, (p, z) A győztes először megy külföldre Caramel a karácsonyi piacra Újrahangolva címmel kiadott második stúdiólemezéről a Párórára című felvétel után másodikként a Te vagy aki kell című dalt klipesítik meg. A kis- film Londonban készül. „Először megyek külföldre. A forgatásra Eszti is elkísér, május 2-án indulunk. Mindketten izgulunk, mert még sosem ültünk repülőgépen. Az út egyben szakmai továbbképzés is lesz számukra, mert a munkálatok mellett néhány londoni hangstúdiót is meglátogatunk”- nyilatkozta a második Megasztár győztese, (p, z) Politikai pályára készül a dobos Dave Rowntree megméretteti magát az angol önkormányzati választásokon, a Munkáspárt színeiben indul a lakóhelyén, Marylebone-ban. A Blur dobosa kemény kampányra számít, mert a szóban forgó londoni kerület évtizedek óta az „ellenfeleket”, a konzervatív jelölteket részesíti előnyben. „Tagja vagyok a Munkáspártnak, és egy ideje a helyi politikában is aktívan részt veszek. Látszatra minden renden van a térségben, de a felszín alatt sok a probléma. Ezeket valakinek meg kell oldania” - jelentette ki Rowntree. (p, z) Az énekesnő közleményben reagált a történtekre Lily Allen teljesen kimerült SZTÁRHÍR Ahhoz nem férhet kétség, hogy Sir Elton John a brit zenetörténet első számú élő legendája. Ezt az a tény sem befolyásolja, hogy a szó hagyományos értelmében vett slágere már évek óta nem született. PUHA JÓZSEF Az utóbbi hónapokban leginkább a melegek jogaival kapcsolatos nyilatkozatai és a házassága kapcsán került a címlapokra. Legutóbb pedig a születésnapja révén, március 25-én volt hatvanéves. Ebből az alkalomból most visszatekint a pályafutására, sőt a nosztalgiázást szegről-végről már tavaly elkezdte. A legendás sztár 2006 őszén a hetvenes évek hangzásvilágához tért vissza. Ez amúgy is divat, egy- re-másra tűnnek fel az évtized pop- és rockzenéjéből ihletet merítő (ezt-azt csúnyán lenyúló) együttesek, dalszerző-előadók, s ők - ha bevallják, ha nem - gyakran merítenek Elton munkásságából is. Az énekes válaszul megmutatta a trónkövetelőknek, hogy ki az úr. Sok év után végre olyan albummal rukkolt elő, amilyet régen vártunk tőle. Még mielőtt rátérnénk a tavalyi csúcsmunkájára, újunk néhány gondolatot az előzményekről is. 1975-ben jelent meg Elton és szövegíró partnere, Bemie Taupin közös lemeze, a Captain Fantastic & The Brown Dirt Cowboy, amely konceptalbum formájában örökíti meg kettejük közös sikertörténetét. A korong Nagy-Britanniában az eladási lista második helyét szerezte meg, az Egyesült Államokban ez volt a Billboard magazin történetének első nagylemeze, amely az ösz- szesítés csúcsán debütált. Nem sokkal később Elton és Bemie összeveszett, majd az énekes népszerűsége csökkenni kezdett. Azután kibékültek egymással, de Elton képtelen volt megfordulni a lejtőn. Pályája szempontjából ,jól jött neki” Diana hercegnő halála, ami bizarr, de ez az igazság. A tiszteletére átírt Candle In The Wind sikerének hatására újra reflektorfénybe került, és a következő albumai az eladás szempontjából ismét jobban teljesítettek. A hetvenes évek aranykorszakát azonban nem sikerült visz- szahoznia, sőt megközelítenie sem, és ez bizonyára már sosem jön neki össze. Pontosabban: a siker tekintetében nem, a minőséget illetően ugyanis tavaly megidézte hetvenes évekbeli önmagát. Taupinnal úgy döntöttek, elkészítik az említett lemez második részét. A The Captain & The Kid - akárcsak az elődje - lazán összefüggő önéletrajzi ihletésű felvételekből áll. Elton végre bebizonyította, hogy még mindig jóval több van benne a sokszor már-már giccsesen csöpö- gős balladáknál. A szeptember 18- án megjelent albumról maxi CD formájában nem adtak ki dalt. Elton idén tovább nosztalgiázik. Születésnapja alkalmából a New York-i Madison Square Gardenben adott koncertet, ahol 20 ezer rajongó előtt érdekes mód most hatvanadszor lépett fel. Március 26-án válogatáslemezzel rukkolt elő, amely a környékünkön Rocket Man - The Definitive Hits címmel került a boltokba. (Több változat készült belőle, címben is eltérőek.) Ez már a sokadik slágergyűjteménye - az előző, egy dupla válogatás 2002- ben jelent meg -, de az első, amely valóban átfogó összegzést ad a karrierjéről. A tizenhét dal tizenkét különböző albumról származik az 1970-es, nevét viselő Elton John címűtől a legutóbbi, a tavalyi The Captain & The Kid címűig bezárólag. A slágerdömpingből eredően természetesen nem a nagy rajongóknak, hanem elsősorban azoknak készült, akik kevésbé ismerik az énekes repertoárját. A korong Nagy-Britanniában az eladási lista ezüstérmes pozíciójában, az USA- ban a kilencedik helyen debütált - Elton az amerikai Billboard magazin összesítésén legutóbb 1992-ben szerepelt feljebb, a The One című nagylemezzel a nyolcadik pozícióban, az 1997-es The Big Picture cíművel szintén kilencedik volt. A szimpla CD mellett a kiadvány limitált dupla változatban is forgalomba került: a bonusz DVD-n öt eddig kiadatlan koncertfelvétel és öt videoklip kapott helyet. Az énekesnek idén öt, a hetvenes évek első felében kiadott albuma jelenik meg felújítva deluxe verzióban: az Elton John, a lúmbleweed Connection, a Madman Across The Water, a Honky Chateau és a Don’t Shoot Me I’m Only The Piano Player címűek. A Goodbye Yellow Brick Road című pedig kétlemezes deluxe változatban kerül a boltokba. Nagy-Britannia üdvöskéje, a Smile című dallal Európa-szerte tavaly nyáron befutott Lily Allen már hetek óta az Egyesült Államokban reklámozza az Alright, Still dmű első nagylemezét, most azonban lemondta, pontosabban őszre halasztotta a koncertsorozatának további állomásait, mindössze a nagy fesztiválokra lekötött fellépéseknek tesz eleget, és a Jay Leno show-beli meghívást teljesíti. Az énekesnő hivatalos közleményt adott ki, amelyben kimerültségére hivatkozik. „A szüleim gazdag emberek, ezért nem vagyok rákényszerülve, hogy keményebben dolgozzam. A tréfát félretéve, közel egy éve folyamatosan turnézom, aminek következtében kissé kipurcantam. Korábban egyetlen koncertet sem mondtam le, minden kötelezettségnek eleget tettem. Nem estem szét, nincs idegösszeroppanásom, terhes sem vagyok, sőt elvonókúrára sem megyek, egyszerűen csak elfáradtam. Az utóbbi pár koncerten eléggé silány teljesítményt nyújtottam, emiatt szörnyen feszült voltam, és párszor be is rúgtam. Zavart, hogy már nem tudtam azt a teljesítményt nyújtani a színpadon, amit elvárok magamtól. Nem akarom, hogy az emberek pocsék műsort kapjanak a pénzükért, ezért inkább pihenek egy kicsit. Ennyi a történet. Az elmaradt koncerteket ősszel bepótolom. ígérem, visszatérek az USA- ba, emellett pedig elkezdünk az új albumomon dolgozni” - olvasható a közleményben. Lily az elmúlt hetekben az egyik, hatalmas botrányba fulladt tengerentúli koncertje kapcsán számos bírálatot kapott, nyilván ez járult hozzá leginkább a turné felfüggesztéséhez. San Diegóban hullarészegen lépett fel, folyamatosan káromkodott, beszólt a joggal elégedetlenkedő közönségnek, valamint keresetlen szavakkal illette George W. Busht és Tony Blairt. A szervezők végül idő előtt lehozták őt a színpadról, (pj, b, m) Európában a tavaly nyáron befutott Lily Allen zenészberkekben gyorsan Nagy-Britannia vezető női botrányhőse lett (SITA/AP-felvétel) A Rocket Man - The Definitive Hits dallistája Cím Csúcspozíció A listán Az eredeti Nagy-Britanniában szereplés éve nagylemez 1 Bennie And The Jets 37 1974 Goodbye Yellow Brick Road 2 Philadelphia Freedom 12 1975 Captain Fantastic & The Brown Dirt Cowboy 3. Daniel 4 1973 Don’t Shoot Me I’m Only The Piano Player 4. Rocket Man |l Think It’s Going To Be A Long Long Time) 2 1972 Honky Chateau 5.1 Guess That’s Why They Call It The Blues 5 1983 Too Low For Zero 6 Tiny Dancer1971 Madman Across The Water 7 Don’t Let The Sun Go Down On Me 16 1974 Caribou 8.1 Want Love 9 2001 Songs From The West Coast 9 Candle In The Wind 11 1974 Goodbye Yellow Brick Road 10. Crocodile Rock 4 1972 Don't Shoot Me I’m Only The Piano Player 11 I’m Still Standing 4 1983 Too Low For Zero 12 Saturday Night’s Alright (For Fighting) 7 1973 Goodbye Yellow Brick Road 13. Your Song 7 1970 Elton John 14. Sorry Seems To Be The Hardest Word 11 1976 Blue Moves 15. Sacrifice 1 1990 Sleeping With The Past 16. Goodbye Yellow Brick Road 6 1973 Goodbye Yellow Brick Road 17 Tinderbox2006 The Captain & The Kid Caramel második stúdióalbuma egyelőre korántsem olyan sikeres, mint az első (Képarchívum)