Új Szó, 2007. április (60. évfolyam, 77-99. szám)
2007-04-21 / 92. szám, szombat
Interjú 20 www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2007. ÁPRILIS 21. Milyen változások várhatók a mobilszolgáltató életében, milyen tervei vannak a T-Mobile új vezérigazgatójának, Milan Vašinának? „Készen állunk a konkurenciaharcra” Márciusban Robert Chvátal T-Mobile vezérigazgatót az addigi marketingigazgató váltotta fel. Milyen tervei vannak, milyen stratégiával foglalta el a vezetői széket Milan Vašina? SZABÓ LÁSZLÓ A közelmúltban a T-Mobile vezérigazgatója lett. Milyen változásokat tervez, mit szeretne másként tenni, mint elődje? Forradalmi változás nem lesz. Szeretnénk megőrizni a stratégiánkat, ami eddig sikeresen működik. Tovább szeretnénk növelni a mind kártyás, mind pedig az előfizetéses ügyfelek számát, és mindenképpen a terveink között szerepel a szélessávú internet is. Olyan cég képét szeretnénk kialakítani, amely nagy súlyt fektet az ügyfelekre, valamint az ügyfél- szolgálatra. Fontos számunkra, hogy sokat dolgozzunk, hogy sikeresek legyünk a háromszereplős konkurenciaharcban. Mit éreznek majd ebből az ügyfelek? Egyelőre nem árulhatom el, mire számíthatnak az ügyfelek 2007- ben. Javítani szeretnénk szolgáltatásainkon. Még jobbá, kedvezőbbé tesszük a T-Mobüe Clubot, a törzsvásárlói kedvezményeket, akciókat. Az ügyfeleinkkel való törődés terén piacvezetők szeretnénk lenni Szlovákiában. De természetesen ennél nagyobb volumenű akciókat, kínálatot is tervezünk. De ez legyen meglepetés. Mennyi ügyfele van a T-Mobile Clubnak? Ügyfeleink nagy része tagja ennek a hűségprogramnak. Ehhez csupán bizonyos feltételeket kell teljesítenie, azaz valamely havidíjas csomagunkra kell előfizetnie. A kártyás ügyfelek elsősorban a kedvezményrendszert használhatják ki. Az utóbbi időben nagyon sok szó esik a roamingról. Az Európai Bizottság célja a tarifarendszer szabályozása. Hogyan látja ön ezt a kezdeményezést, segíti vagy éppen ellenkezőleg, fékezi a konkurenciaharcot? A T-Mobüe csoport szerint kedvezőtlen mindennemű árszabályozás. Úgy gondoljuk, hogy az a legjobb, ha megmarad a konkurenciaharc, a piaci környezet. Mindig megpróbáljuk a legjobb árakat kínálni az ügyfeleinknek, és ez el is nyeri tetszésüket. Erről is tanúskodnak a nyári illetve a többi roaming akcióink - Svetový roaming, Smart roaming vagy az ingyenes hívásfogadás - sikerei. Igyekszünk úgy alakítani az árakat, hogy azok mind több ügyfél számára megfizethetők legyenek. Idén is várható valamilyen roaming akció? Már nemcsak nyáron, hanem minden időszakban vannak üyen kedvezmények, és ez idén is így marad. T-Mobile van Magyarországon is. Hogyan használják ki ezt a lehetőséget? Mindig is kihasználtuk azt, hogy szinte az összes környező országban van T-Mobile szolgáltató. A legtöbb külföldi kezdeményezésünk éppen ezt a potenciált használja ki. Kulcsfontosságú számunkra Magyarország és Csehország. Éppen ezekben az országokban egy érdekes kínálattal rukkolunk elő, azonban ennek részletei még titok tárgyát képezik. Milyen különbségek vannak a T-Mobile magyarországi és szlovákiai stratégiájában? Nincsenek nagy eltérések. A T- Mobile Magyarországon piacvezető, nagyszerűen ki tudja használni a lojalitási programokat, és rendkívül jók a testre szabott ajánlatokban. Éppen ezen a területen sokszor merítünk a magyar kollégák tapasztalataiból. Mi az adatprogramokban vagyunk piacvezetők, a magyarországi kollégák e tapasztalatainkat is felhasználják. Hogyan értékeli, hogy a magyar piacon sokkal drágább a szélessávú internet, pontosabban ez a trend csak néhány napja változott. Néhány hete még olyan is volt, hogy a T-Mobile Magyarország egy az 50 MB-os csomag esetében egy plusz GB- ért 13 ezer koronának megfelelő forintot számlázott. Nem szívesen értékelem a magyar árpolitikát. Ott más technológiát használnak a szélessávú internetre, mint mi. Mi a Fiadon, azaz a Flash-OFDM technológia mellett döntöttünk, hiszen ez kínálja a leggyorsabb internetet. Igaz az is, hogy Szlovákiában rendkívül kedvezőek az adatcsomagok, az internetes előfizetések, szinte alig van adatkorlát. Ha megnézi a külföldi kínálatot, egyértelmű, mindenütt sokkal alacsonyabb az adatkorlát. Örömmel tölt el, hogy ez a technológia beváltotta a hozzá fűzött reményeket, az év végén ugyanis már több mint 30 ezer ügyfél szörfözött ennek a technológiának a segítségével. Gyakran előfordul, hogy valahol nincs térerő. Mit tesznek annak érdekében, hogy ezt a hiányosságot megszüntessék? Éz egy mobü internet. Éppen azért, mert óriási volt az érdeklődés, időnként csökkent a szolgáltatás minősége. Éppen ez az, amin az idén nagyon sokat dolgozunk majd, az év végére sokkal erősebb lesz e technológia kapacitása, de nem feledkezünk meg az in-door, azaz az épületeken belüli lefedettségről sem. Ami azonban fontos, egy független felmérés igazolta, hogy ügyfeleink elégedettek e szolgáltatással. Várható-e a sebesség növelése? Most elsősorban a minőségen van a hangsúly, hogy az ügyfelek olyan szolgáltatást kapjanak, amit szeretnének. A sebesség minden igényt kielégít, hiszen ez a leggyorsabb mobilinternet. Az egyik hátránya, hogy nincs olyan adatkártya, amely támogatja az alacsonyabb technológiákat (HSDPA/EDGE/GPRS). Várható-e e téren változás? Az a koncepciónk, hogy az ügyfél ne törődjön sem a technológiával, sem pedig az árral, hanem hogy mindig legyen internet-csatlakozása. A tarifák esetében ez már megtörtént (web and walk szolgáltatás - a szerk. megj.). Ami a berendezést illeti, azon vagyunk, hogy az év végéig kapható legyen az olyan adatkártya, amely a Flash-OFDM technológia mellett támogatja az alacsonyabb szintű technológiákat is. Hogyan tekint az 02-re, amely a legnagyobb ügyfelük, egyben konkurenciájuk is? Az 02 elsősorban ügyfelünk. Nagyon örülünk annak, hogy bennünket választottak, hiszen ezzel azt is elismerték, hogy szolgáltatásaink az egyig legnagyobb mobilszolgáltató elvárásait is kielégítik. S ha a konkurencia szemszögéből nézzük, akkor az eltelt idő még nagyon rövid ahhoz, hogy ezt értékelni tudjam. Tüdjuk, hogy az egyik legnagyobb európai szolgáltató, és felkészültünk a konkurenciaharcra. Ha az 02 egy korlátlan, azaz fiat tarifacsomaggal rukkol elő, képesek lesznek erre reagálni? Felkészültünk arra, hogy azonnal reagáljunk az 02 havidíjas csomagjaira. MÉRFÖLDKÖVEK A MOBILKOMMUNIKÁCIÓBAN 1947 Az első üzleti célú analóg mobil rádió beüzemelése az egyik cambridge-i taxis vállalat részére 1973 Az első személyhívós rendszerek indulása Angliában, a Temze Völgyben; Rudy Krolopp az első kompakt hordozható készülékkel, egy Motoraiéval állít be a Fehér Házba 1977 Az AT&T és a Bell Labs felépíti az első kísérleti cellás-rendszerű mobilhálózatot 1981 Az első automata roammgos NMT (Nordic Mobüe Telefóny) hálózat kiépítése Szaúd-Arábiában 1982 Az FCC (Federal Communications Comission — Szövetségi Kommunikációs Bizottság) az Egyesült Államok területén engedélyezi a kereskedelmi mobilszolgáltatás megindítását 1983 A Motorola DynaTAC 8000X, mint az első hordozható mobüte- lefon kereskedelmi forgalomba kerülése, többtízezres várólista 1986 Az Európai Unió vezetése engedélyezi a 900 Mhz-es frekvencia használatát a mobiltelefon-szolgáltatásra 1991 Az akkori Csehszlovákiában debütál és indul az EuroTel NMT analóg mobütelefon-szolgáltatása 1990 Az első digitális mobütelefon bemutatása Amerikában; az 1800 Mhz-es frekvenciasávra való kiterjesztés előkészítése 1991 Az első GSM hívás Finnországban 1992 Megköttetik az első roaming megállapodás a Telecom Finland és a Vodafone UK között 1993 Világszerte már 36 GSM hálózat működik 22 országban, 25 további ország már fontolóra veszi a GSM bevezetését 1996 Az első GSM hálózatok indulása Oroszországban és Kínában; 50 millió GSM felhasználó a világban; az első Prepaid mobilszolgáltatás indulása 1997 Az első triband (amerikai és európai hálózatokon működő mobiltelefon) megjelenése (Motorola) 1998 A GSM hálózatoknak már 100 millió felhasználója van a világban 1999 Az Orange - az egyik legnagyobb mobilszolgáltató - bemutatja a WAP-ot Angliában; a Garmin GPS-szel ’ szerelt mobiltelefont mutat be 2000 Angliában a BT Cellnet hálózatán elindul a világ első GPRS szolgáltatása; a Japán Vodafone kínálatában megjelenik az első kamerás mobü Sharp J-SH04; az első Bluetooth-képes mobilt bemutatja az Ericsson az R520s személyében; egy hónap alatt a vüág GSM felhasználói több mint 5 milliárd SMS-t küldenek 2001 Az NTT Docomo elindítja első kereskedelmi 3G (CDMA) hálózatát Japánban; az első színes kijelzős mobütelefon megjelenése 2002 Az első kereskedelmi 3G hálózat indulása Európában, Isle of Man szigetén (Anglia - Manx Telecom) 2003 A Pannon GSM és a Nokia elsőként végrehajtja az első európai EDGE hívását, ekkor a vüá- gon már több mint 1,3 müliárd mobütelefonnal rendelkező ember van 2004 A japán Kiotói Egyetem és a kínai Pekingi Egyetem, valamint a Fujitsu együttműködésével elindulnak az első 4G-s hálózati fejlesztések a két nyelv közti realtime fordítási rendszer megvalósítására; az első Wi-Fi-képes telefon, az NEC N900ÍL debütálása a japán NTT Docomo hálózatán; a vüág GSM felhasználóinak száma meghaladja az egymüliárdot 2006 Elindul a vüág első kereskedelmi célú HSDPA hálózata a koreai SK Telecomnál; piacra kerül az első HSDPA-s telefon - a Samsung W200 -; ezt követően a T-Mobüe elindíjta a Flash-OFDM nagysebességű internethálózatot, az Orange is elindítja a HSDPA hálózatot; még ebben az évben 85 HSDPA hálózat beüzemelése; 980 mülió mobilkészülék értékesítése egy év alatt; a Samsung közben a 4G-s hálózat tesztelésekor 100 Mbit/sec adatátviteli sebességet ér el egy mozgó járművön, és 1 Gbit/sec sebességet sétálás közben 2007 Vüágszerte több mint 2 müliárd mobü előfizető; a HSUPA hálózatok indulása (szí, mp) Motorola DynaTAC 8000X - az első hordozható mobiltelefon (Képarchívum) „Igyekszünk, hogy az áraink a legtöbb ügyfélnek megfizethetők legyenek" (Peter Žákovič felvétele)