Új Szó, 2007. április (60. évfolyam, 77-99. szám)
2007-04-03 / 78. szám, kedd
10 Kultúra ÚJ SZÓ 2007. ÁPRILIS 3. www.ujszo.com Elhunyt Janda Iván Janda Iván távozásával egy rendkívüli nemzedék fogyatkozott meg. Ez a nemzedék az önálló Csehszlovákiával egy időben született, és az új állam új feltételei nem jelentettek számára olyan adaptációs problémákat, mint szülei, nagyszülei generációjának. Menet közben tanulta meg, mit jelent, hogyan kell szlovákiai magyarnak lenni, és szerencséjére kiváló tanítói voltak, akik személyes példájukkal tudtak tanítványaiknak tartást adni. A Pozsonyi Magyar Gimnáziumban Janda Ivánt a kisebbségi szellemi kultúra olyan markáns személyiségei tanították, mint Szalatnai Rezső író és Schleicher László, a pozsonyi zenei élet legendás szervezője. A gimnáziumi évei alatt végzett pozsonyi Általános Konzervatóriumban Németh-Šamorinský Istvánnál tanult zongorázni, később Eugen Suchoň és Albrecht Sándor voltak a mesterei. Zenei és szervezőtehetsége korán megmutatkozott, mindössze tizenhét éves volt, amikor megszervezte és vezényelte a közép- és főiskolások száztagú vegyes karát. 1948-ban végzett a Komen- ský Egyetem testnevelés-földrajz szakán, a Pedagógiai Főiskolán zenei szakot végzett. 1958-tól nyugdíjazásáig a pozsonyi magyar alapiskola és gimnázium igazgatója volt, több zenei tankönyvet írt. „Korán rádöbbentem, hogy a muzsika varázskulcs. Nyitottságra, derűs optimizmusra nevel” - vallotta Janda Iván. A nyitottság és optimizmus nem minden zenével foglalkozó embernek adatik meg, valószínűleg Janda (1923. július 3. - 2007. április 2.) Ivánnak sem a zene, hanem a természet adta ajándékba. Akárcsak azt a kiapadhatatlan energiát, amellyel a szlovákiai magyar zenei életet szervezte. Alapító tagja és karnagya volt az Ifjú Szivek énekkarának, egyik életre hívója, karnagya és művészeti vezetője a Csehszlovákiai Magyar Tanítók Központi Énekkarának, 1991-től elnökségi tagja a Szlovákiai Magyar Zenebarátok Társaságának. Derűje, nagyvonalúsága töretlen maradt a legnehezebb években is, amikor igazgatóként a hatalom ellenséges szándékainak Szküllái és Kharübdiszei között tapasztalt és elszánt hajósként vezette a Duna utcai iskolát. ízig- vérig közéleti ember volt. Ez az, ami fájóan hiányzik mai életünkből. Talán épp az ő és generációjának példája lesz az, ami előbb- utóbb hozzásegít a közösségi érzés csodákra képes erejének újrafelfedezéséhez. (vk) RÖVIDEN Húsvéti koncert a Nemzetiben Pozsony. A Szlovák Nemzeti Színház különleges csemegével kedveskedik a közönségnek. Április 5-én 19 órakor a régi épületben húsvéti koncertet rendez, melyen Giuseppe Verdi Messa da Requiem című műve csendül fel rangos hazai és külföldi előadóművészekkel, mint Michal Lehotský, Peter Mikuláš vagy a román Sorina Munteanu és a lengyel Agnes Zwierko. A zeneművet Ondrej Lenárd karmester tanította be. (tb) A Rokonok kaliforniai díja Szabó István Rokonok című filmjéért a legjobb rendezés díját nyerte el Kaliforniában, a tiburoni filmfesztiválon. A kaliforniai Tibu- ronban március 22. és 31. között 90 ország részvételével rendezték meg a filmszemlét. A fesztiválon 250 alkotást mutattak be. Szabó István filmje Móricz Zsigmond azonos című műve alapján, Csányi Sándor és Tóth Ildikó főszereplésével készült. A Rokonok nemzetközi bemutatóját tavaly nyáron, a moszkvai filmfesztiválon tartották. (MTI) Megjelent Dušan Hanák rendező fotómonográfiája Nagyvárosi életérzés ÚJ SZÓ-HÍR Pozsony. Pénteken mutatták be a neves szlovák filmrendező és forgatókönyvíró, Dušan Hanák Záznamy a odkazy (Feljegyzések és üzenetek) című fotómonográfiáját. A szerzőnek nem ez az első ilyen jellegű munkája, filmes munkássága mellett fotósként a múltban is aktív volt. Ezúttal a „városi folklórt” választotta témájául, mindennel, ami ehhez tartozik: a kaotikus falfestményekkel, az utcán alvó hajléktalanokkal és omló házfalakkal. A nagyvárost a sötétebbik oldaláról láttatja fényképeivel. Saját elmondása szerint azonban a városnak nincs sötét oldala, csak olyan, amelyet nem szívesen veszünk észre. Ezt a szemléletet hivatott megváltoztatni a kiadvány. A pozsonyi Pálffy-palotában tartott bemutatón több irodalmi és közéleti személyiség is megjelent. Dušan Hanák (SITA-felvétel) Pavol Vilikovský író beszédében elmondta, szerinte Hanák e két fotóciklusával (Záznamy és Odkazy, innen a cím) találta meg saját posztmodern vizuális nyelvét, amellyel hitelesen tükrözi a nagyvárosi életérzést. (kt) Erdélyi Géza, a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház püspöke volt a Múzeumi Szalon vendége A mindennapi ige segítsége (Somogyi Tibor felvétele) Erdélyi Géza, a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház püspöke volt a márciusi vendége a Szlovákiai Magyar Kultúra Múzeuma beszélgetősorozatának, a Múzeumi Szalonnak, amelyben Miklósi Péter, a rendezvény házigazdája a hazai köz- és kulturális élet jeles személyiségeivel beszélget életükről, pályájukról. A „kihelyezett” Múzeumi Szalon ezúttal Rimaszombatban zajlott - itt székel a püspöki hivatal -, a Gömör-Kishonti Múzeum falai között. MISLAY EDIT Erdélyi Géza sorsa szinte jelképes rímeléssel cseng össze a szlovákiai magyarság sorsával - mondta bevezetőjében Miklósi Péter. Az eseményekben gazdag életpálya felidézése a gyermekkorral indult. Erdélyi Géza az Ung megyei Abara szülötte. „Mindenki magával viszi a gyermekkorát - mondta, utalva arra, hogy a gyermekkori élmények meghatározóak minden ember életében. Mint megjegyezte, elsősorban a „szülői otthon” volt az, amihez nagyon kötődött. „Úgy neveltek bennünket, hogy ebből még ma, hetvenévesen is tudok meríteni.” Református lelkészi családban nevelkedett, anyai ágon egészen Bethlen Gáborig vezetik vissza a családfájukat. Arra a kérdésre, mikor mondta el az első igazi fohászát, így válaszolt: „Nagyon korán. Pici koromtól sokszor voltam ugyanis életveszélyben, és később is mindig voltak az életemnek olyan eseményei, amelyek nem engedték, hogy elfeledkezzek a fohászról.” Az igazi indíttatást azonban a komáromi, néhai bencés gimnázium jelenti számára. Az 1951-ben megnyílt, akkori egyetlen magyar gimnázium diákjaként olyan kitűnő társakkal tanult ott egy időben, mint Roncsol László, Tőzsér Árpád, Zs. Nagy Lajos, Tóth Mária. Erdélyi Géza ma is nagyra becsüli szülei bátorságát, hogy tizenéves gyerekként messzire engedték otthonról. „Nagyon jól tették, mert önállóságot tanultunk, és a gimnáziumban nagyszerű tanáraink voltak.” Az ország különböző részeiből összesereglett diákok mindegyike „vitte magával a »hátizsákját«, amelyben a »saját kincsei« voltak, s amellyel egymást is gazdagítottuk.” Felidézte azt is, hogy ballagáskor még a gimnázium szigorú testnevelő tanára is elérzékenyült, és könnyekkel a szemében jegyezte meg: „Ilyen osztály sem lesz itt többé.” A komáromi évek után a prágai Károly Egyetem Komenský Teológiai Karán folytatta tanulmányait. Saját bevallása szerint nem érezte magát idegennek a száztornyú városban, amely „tálcán kínálta a kultúrád’, s amelyet Európa talán legszerencsésebb városaként jellemzett, hiszen a II. világháborút „megúszta”mind- össze néhány bombával, és kilenc évszázad építészeti emléke maradt meg épségben az utókor számára. Minden bizonnyal ez is hozzájárult ahhoz, hogy a művészettörténettel is komolyan kezdett el foglalkozni. (Ennek ékes bizonyítéka a Gömör vármegye klasszicista építészete című kötete.) Talán nem mindenki előtt ismert az a tény, hogy a püspök úr tagja volt a szlovákiai könnyűadétikai ifi válogatottnak, és röplabdázott is. Édesapja nevelte a sport szereteté- re, a sport pedig arra, hogy megtanuljon célt látni és a célért megküzdeni. Mmt megjegyezte, az életben semmi sem véleden, és megvolt az oka annak, hogy fiatalon sokat sportolt: később, az élet hozta nehéz helyzetekben a lelki erőnlét mellett a fizikai erőnlétre is nagy szüksége volt. Annak ellenére, hogy a szíve visszahúzta szülőföldjére, végül „Gömörországban” gyakorolta évtizedeken keresztül a hivatását. Rozsnyón csaknem két évtizeden keresztül szolgált. „Nagyon érdekes emberek lakják Gömört - mondta -, a gályarab prédikátoroknak majdnem a fele gömöri volt, és hitükhöz mindvégig hűségesek maradtak.” Lelkészként, családapaként még arra is jutott energiája, hogy „másodállásban” katalogizálja az Andrássy-család bedéri könyvtárát. A megpróbáltatások évei Rozsnyóhoz és Hanvához kötődnek: ekkor „figyelt fel” tevékenységére a titkosrendőrség, és megkezdődtek a kihallgatások, az állandó zaklatások. „Nagylelkűen” azt is felajánlották neki, átköltözhet Magyarországra. Ő azonban maradt. Mint mondta, ahhoz, hogy ezt az időszakot kibírja, kellett a mindennapi ige. Bibliájának lapjai tele vannak dátumokkal, mindegyik egy-egy becitálás idejét jelzi. Miklósi Péter azon kérdésére, mi a különbség a keled és a gömöri ember között, így válaszolt: „A keletiek a szívükkel gondolkodnak, a gömöriek viszont érezni is az agyukkal akarnak.” Jelentős eredménynek tartja, hogy Rimaszombatban újraindult a nagy múltú gimnázium, elkeseríti viszont az a tény, hogy nem minden magyar szülő íratja oda a gyermekét A saját szüleit hozta fel példaként, akik 400 kilométeres távolságba küldték középiskolába, csak azért, hogy az anyanyelvén tanulhasson. Napjaink egyik negatívumának azt tartja, hogy egyre inkább a pénzszerzés körül forog minden. Egyoldalúvá vált az élet, az emberek elmennek az értékek, a kulturális, lelki, szellemi kincsek mellett. „Zuhanórepülésben van a nép ebben a tekintetben.” És mit ér az ember, ha magyar és ha református? „Egyenes jellemű, szókimondó, van tartása. Én nagyon tisztelek minden nem református keresztényt is, de talán minden idők egyik legnagyobb református püspöke, Ravasz László azt mondta: a nem református keresztény először be kell, hogy menjen az Űr udvarába, aztán a pitvarába, aztán valaki által be kell kéredz- kednie a szobába, hogy az Úr színe elé léphessen. A református pedig közvetlenül az Úr színe elé léphet” - hangzott a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház püspökének válasza. A beszélgetés után Jarábik Gabriella, a Szlovákiai Magyar Kultúra Múzeuma igazgatója köszöntötte kerek jubileuma alkalmából Erdélyi Gézát. A püspök úr ugyanis tegnap ünnepelte 70. születésnapját. Olyan fiatalemberekről szól, akik a felnőtté válást összetévesztik az elmúlással, a felnőttséget a háborúval Újabb Márai-regény jelent meg angolul MTl-PANORÁMA Washington. Lélegzetállító nyelvi bravúrok és későbbi regényeinél több humor, féktelenebb képzelőerő jellemzi Márai Sándor 1930-ban megjelent Zendülők című regényét - írta a The New Yorker magazin abból az alkalomból, hogy a harmadik Márai-regény jelent meg angolul a Knopf Kiadó gondozásában. Márai Sándor egyre fiatalodik. A „magyar középosztály írójának” karrierjét az Egyesült Államokban A gyertyák csonkig égnek című regény indította el, amely Parázs (Embers) címmel látott napvilágot az író halála után 12 évvel, 2001- ben. Az eredetileg 1942-ben megjelent regény után az amerikai közönség másodikként a Vendégjáték Bolzanóban című regény fordítását vehette kézbe 2004-ben (Casanova Bolzanóban címmel), ezt a könyvet először 1940-ben adták ki. A most megjelent, harmadik angol nyelvű Márai-regény, a Zendülők (The Rebels) eredetileg 1930-ban jelent meg, amikor az író éppen 30 éves volt - írta Arthur Phillips kritikus. Ez Márai Sándor sorrendben negyedik regénye, amely egy fekete humorú könyv „az ifjúságról háború idején”. Már ebben a kötetben is tetten érhető az író későbbi műveiben kibontakozó tehetsége, bár vidámabb és féktelenebb képzelőerő jellemzi annál, mint amit az olvasó az érettebb regények alapján várna. Ezt az magyarázza, hogy Márai 1930-ban még nem tapasztalta meg azokat a nagy tragédiákat, amelyek nemzetére és személy szerint rá vártak. A The New Yorker azt írta: Márai Sándor, aki az 1920-as évektől az 1940-es évekig Magyarország első számú írójának számított, hitt abban, hogy a polgárság testesíti meg a legértékesebb európai hagyományokat, a liberális demokráciát, a vállalkozó szellemet és találékonyságot, az intellektuális kíváncsiságot és a toleranciával párosuló tiszteletet. Az első világháború után azonban kénytelen volt megállapítani, hogy osztálya nem tudott megfelelni ezeknek az értékeknek. A polgárságot vádolta, amiért az szerinte önző módon nem tudott demokráciát teremtem, és az ország a fasizmus felé fordult. A Hor- thy-rendszer alatt Márai „belső emigrációba”, írói munkásságába vonult vissza. Mélyen hitte: a művészet arra van, hogy megóvja az embert az összeomlástól. A Zendülők olyan fiatalemberekről szól, akik körül a világ romba dől, akik a felnőtté válást összetévesztik az elmúlással, a felnőttséget a háborúval. A regény átható erkölcsisége, ugyanakkor beteges figurák által meghatározott légköre olyan híres regényekre emlékeztet, mint Thomas Mann Varázshegye vagy Robert Musil A tulajdonságok nélküli ember című könyve. Ez nem véletlen és nem is rontja Márai hitelét: a magyar szerző ugyanannak a kornak a levegőjét szívta, amelyben ezek a nagy írók éltek. Márai A gyertyák csonkig égnek című 1942-es regényével saját stílust teremtett; a hosszú, örvénylő monológok, az írás pszichológiai mélysége, egy régi bűn többszintű jelentésének kibontása egyedivé és utánozhatatlanná teszi a könyvet. Korábban, 1930-ban „még csupán” nagyon-nagyon jó könyveket írt - fogalmaz Arthur Phillips. Az Egyesült Államokban letelepedett Márai talán azért halt meg ismeretlenségben, mert nem vált angol nyelvű alkotóvá; mindvégig csak magyarul volt hajlandó írni. A The New Yorker kritikusa megjegyezte, hogy az író műveit Magyar- országon ma már széles körben olvassák, az iskolákban tananyag, és halála után megkapta a legmagasabb magyar irodalmi kitüntetést is. Szobra mégis szülővárosában, Kassán áll, ami arra utal, hogy inkább osztrák-magyar, semmint magyar író volt. Az amerikai olvasók Szirtes György tolmácsolásában élvezhetik a regényt.
