Új Szó, 2007. április (60. évfolyam, 77-99. szám)
2007-04-10 / 82. szám, kedd
2 Közélet ÚJ SZÓ 2007. ÁPRILIS 10. www.ujszo.com RÖVIDEN Gašparovič találkozna Csáky Pállal Pozsony. A Magyar Koalíció Pártjában történt elnökválasztás megmutatta, hogy a párton belül nincs minden olyan rendben, mint ahogyan az korábban tűnt - vélekedett Ivan Gašparovič köz- társasági elnök. A Szlovák Rádiónak adott interjújában az államfő kijelentette: az ellenzékben lévő MKP radikálisabb retorikát választhat, ám ő a nyugodt belpolitikai helyzetben érdekelt, ezért nem zárkózik el attól, hogy találkozzon Csáky Pállal, a párt új elnökével. (TASR) Az ellenzék megbuktatná Jahnáteket Pozsony. Az ellenzék ma a parlament elé terjeszti a Ľubomír Jahnátek gazdasági miniszter leváltásáról szóló javaslatot, emellett rendkívüli parlamenti ülés összehívását javasolja, amelyen Jahnátek ténykedésének megvitatása volna a fő programpont. Az ellenzék főleg azért neheztel a gazdasági miniszterre, mert a fegyvereladások kapcsán nyíltan korrupcióra buzdított. (SITA) Visegrádiak védelmi koordinációja Pozsony. Csütörtökön a szlovák fővárosban tanácskoznak a visegrádi négyek védelmi miniszterei, a fő programpontok között a NATO katonai-védelmi transzformációjának kérdése, az Európai Unió gyorsreagálású fegyveres alakulatainak problémája, a Nyugat- Balkánon, valamint Afganisztánban zajló fegyveres szerepvállalás ügye szerepelnek. A találkozón meghívottként Anatolij Sztepa- novics Hricenko ukrán védelmi miniszter is jelen lesz. (TASR) Konfliktust okozó koncessziós díjak Pozsony. A kulturális minisztérium a hónap végéig tárcaközi egyeztetésre bocsátja a közszolgálati televízió (STV) és a rádió (SRo) koncessziós díjáról szóló törvénytervezetet - közölte Jozef Bednár, a szaktárca szóvivője. Egyelőre sem a Szlovák Televízió, sem a Szlovák Rádió vezetése nem elégedett a minisztérium által kidolgozott koncepcióval. (SITA) Ladislav Polka újra aktív a belügyben Pozsony. Ladislav Polka korábbi belügyi államtitkár és parlamenti képviselő (HZDS) Concordia néven rendőr ügynökséget alapít, melynek célja: a meglévő rendőrakadémia tudományos és oktatási tevékenységének támogatása, a rendőrállomány továbbképzése és a közrend őrei munkájának népszerűsítése. (SITA) Húsvétkor atomvonat indult Mohiból Mohi. Tegnap hajnalban szigorú biztonsági előkészületek mellett Mohiból Jaslovské Bohunicére szállították vonaton a kiégett nukleáris fűtőelemeket. A rendőrség az üggyel kapcsolatban nem hajlandó részletes tájékoztatásra, mégpedig valószínűleg azért nem, mert hasonló fuvarra a jövőben is lehet számítani. (TASR) A miniszterelnök hirtelen megbetegedett Fico lemondta a körutat A párt Országos Tanácsa és a járási elnökség kijelölheti a stratégiailag fontos területeket Bukhat a „független” MKP-s ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Pozsony. Robert Fico miniszter- elnök tegnap, röviddel az indulás előtt egészségi okokra hivatkozva lemondta dél-amerikai körútját. Silvia Glendová kormányszóvivő tájékoztatása szerint a kormányfőn heveny influenzás tüneteket észleltek. így a látogatásra későbbi időpontban kerül sor. Fico látogatása során Argentínát, Brazíliát és Chilét ejtette volna útba. Az eredetileg április 15- ig tervezett körútra elkísérte volna őt Robert Kaliňák belügyminiszter, Ľubomír Jahnátek gazdasági miniszter, Olga Algayerová külügyi államtitkár, valamint négy vállalkozó. Fico korábbi tervei szerint Venezuelát is felkereste volna, azonban Ján Kubiš külügyminiszter ajánlására végül kihagyta az úti célok sorából. A sajtó körében hatalmas felháborodást váltott ki, hogy a körútra csupán az állami tömegtájékoztatási eszközök (Szlovák Televízió, Szlovák Rádió, TASR hírügynökség) munkatársait vitte volna magával a miniszterelnök, amit a kormányhivatal azzal magyarázott, hogy ennek a döntésnek anyagi okai vannak, valamint a súlybéli korlátokat is figyelembe kell venni. (S, ú) Pozsony. A Magyar Koalíció Pártja kongresszusának legfontosabb eseménye az elnökválasztás volt, de a párt életére jelentős hatással lesz az alapszabály módosítása is. LAJOS P. JÁNOS A dokumentum két lényeges ponton változott: átalakult az elnökség, és a függetlenként induló párttagok számának korlátozása érdekében módosították a párt egyes szerveinek hatáskörét. Ä járási szervezetek hatásköre erősödött a kerületi szervek kárára, és az alapszervezetek munkáját, elsősorban a jelöltállítást, szigorúbban ellenőrzik majd. Az elnökség szerkezetének átalakítására a kongresszus előtt ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Pozsony. A középiskolai tanárok szerint az idei írásbeli érettségik rendkívül kimerítők voltak mind a pedagógusok, mind a diákok számára. Mivel az érettségi menetrendje idén megváltozott, ez még inkább a stressz forrásává vált. Marián Štefko, a turócszent- mártoni V. P. Tóth Gimnázium igazgatója alátámasztja ezt az állítást. „A tanárok nem ismerték az érettségi tesztek koncepcióját, ezért elbizonytalanodtak, stresz- szes állapotban voltak” - nyilatkozta Štefko. Például az idegen nyelvből tett írásbeli érettségi az új verzió szerint 165 percig tartott. Először 2 órán át oldották meg a teszteket, majd a 45 perces szüneegy héttel még három javaslat is létezett, máshogy képzelte el a struktúrát a korábbi elnökség, és önálló javaslatokat nyújtottak be a tőketerebesi járási és a pozsonyi kerületi szervezetek. Ez utóbbiak a „régiók hangját” erősítették volna. Az elnökség összetételéről végül két nappal a kongresszus előtt sikerült közös javaslatot kialakítani. Ennek a megegyezésnek is köszönhető, hogy az alapszabályt nagy többséggel, több mint 270 szavazattal fogadták el a küldöttek. A regionalizmus elve ugyan érvényesül az elnökség megválasztása során, de jóval kisebb mértékben, mint ahogyan azt a tőketerebesi és a pozsonyi javaslat tartalmazta. A tőketerebesiek ugyanis „elnökök testületét” szerettek volna létrehozni, melyben a kongresszuson választott tisztiét követően a fogalmazásra háromnegyed óra állt a diákok rendelkezésére. Miroslav Vančík, a Bártfai Kereskedelmi Akadémia igazgatója szerint felesleges emelt szintű, A kategóriába tartozó, valamint könnyebb, B kategóriás csoportra osztani a nyelvteszteket, mivel a főiskolák ezt úgysem veszik figyelembe. ,Akkor volna megalapozott, ha az igényesebb, A szintű teszteket elfogadnák az egyetemek, főiskolák, ám ehelyett saját felvételi nyelvteszteket íratnak. A tanulók is inkább a B szintre összpontosítanak, majd magánórákat vesznek és a felvételikre fókuszálnak” - magyarázta az iskola vezetője. Több pedagógus is úgy látja, az A szintű középiskolai nyelvvizsga rendkívül igényes, ségviselők mellett helyet foglaltak volna a járási elnökök is. A pozsonyi javaslat a kerületi szervezetek elnökeit ültette volna be az elnökségbe. Az elfogadott változatban ugyan erősödik a régiók szerepe, de csak annyiban, hogy a kelet- és a közép-szlovákiai régiók 2-2 tagot mindenképpen be tudnak majd juttatni az elnökségbe. A 19 tagú testületbe az elnök és az elnökhelyettes mellett 8 szakmai alelnököt választottak meg a küldöttek. Komolyabban érinti az alapszabály-változás a függetlenként induló MKP-tagokat. „Nem akarjuk megtiltani, hogy függedenként indulhassanak tagjaink a párt hivatalos jelöltje ellen, de ezzel komoly kockázatot vállalnak majd” - jelentette ki Farkas Iván, az Országos Tanács elnöke. Ha a függedenként induló jelölt győz, akkor az alapszervezet elnöke támintha a speciális, kétnyelvű gimnáziumok igényeihez mérték volna. Ráadásul az angol nyelvtesztekhez csatolt helyes megoldások nem voltak egyértelműek. A pozsonyi francia-szlovák gimnázium vezetői szerint ugyanez érvényes a francia vizsgákra is. Az érettségik zökkenőmentes lebonyolítása szintén nehézséget okozott. Az érintett tanárok egybehangzó állítása szerint az érettségik 8 napja rendkívül hosszú és fárasztó, ezért a rendszert egyszerűsíteni kellene. Az érettségi több kategóriája a korábbinál nagyobb tanári felügyeletet igényelt. „Csak a szlovák nyelvvizsgák idejére 25 pedagógust kellett biztosítanunk” - állította Karol Müller, a breznóbányai ipari szak- középiskola igazgatója, (tasr) vozni kényszerül majd. Ha azonban a jelölt veszít, akkor automatikusan kizárják a pártból. A járási szervezet komolyabb ellenőrzési hatáskört kap az alapszervezet felett. „Sok helyi szervezet nem működik megfelelően, helyi lobbicsoportok hatására bezárkóztak, ezeket szeretnénk újraéleszteni, ezt célozzák az elfogadott javaslatok” - magyarázta Farkas. Az Országos Tanács és a járási elnökség kijelölheti a stratégiailag fontos területeket, ahol ezeknek a testületeknek nagyobb beleszólása lesz ajelöltek kiválasztásába. A járási szervezeteket erősíti majd, hogy ez a testület állítja össze az adott járásban a megyei önkormányzati választásokon induló jelöltek listáját. A megyeielnök-je- löltet továbbra is a kerületi szervezet hagyja jóvá, a járások javaslata alapján. Fél évig reklamálhatunk Néha egyszer sem csenget Pozsony. Az elmúlt évben a postára 6026 megalapozott reklamáció érkezett, ami 2004-hez képest, amikor a posta részvénytársasággá alakult, 9881 esettel kevesebb. „Leggyakrabban az ajánlott levelek kézbesítése, a küldemények megsérülése vagy tönkretétele miatt panaszkodtak a polgárok” - árulta el Bela Lisáková, a posta szóvivője. A posta ugyanakkor tavaly összesen 294 885 470 levelet és csomagot kézbesített, a statisztikai adatok szerint tehát csak minden 51 151. küldemény miatt reklamálták. 2006-ban 2286 küldeményért fizettek kártérítést, ami a 2004-es adattal összehasonlítva 605-tel kevesebb. A kártérítés összege elérte az 1,1 millió koronát. A Szlovák Postának országszerte 1430 fiókirodája van, melyekből 1 826 379 háztartásba szállítanak küldeményt. Csaknem 900 000 postaláda nem felel meg az előírásoknak - a háztartások 49%-ának nincs megfelelő postaládája. A kézbesítők különböző okoknál fogva a postaládák 7%-ához nem tudnak hozzáférni, a háztartások 11%-ának nincs is postaládája. Az elégededen polgárok bármelyik postán reklamálhatnak, az erre előírt forma- nyomtatvány kitöltésével. Panasztétel esetén külön ellenőrzik az érintett postást, és ha beigazolódik, hogy szabályt sértett, megbüntetik. A küldemény meghibásodásával kapcsolatos reklamációkkal kizárólag az illetékes postafiókhoz lehet fordulni. A reklamációt legkésőbb a kézbesítéstől számított 6 hónapon belül lehet érvényesíteni - az ügyintézés díjmentes, (dp) Az érintett tanárok egybehangzó állítása szerint az érettségik 8 napja rendkívül hosszú és fárasztó, ezért a rendszert egyszerűsíteni kellene (TASR-felvétel) A megváltozott menetrend újabb stresszforrást jelentett a diákoknak Kimerítő volt az idei érettségi Ľubomír Okruhlica, a pozsonyi drogelvonó központ igazgatója az Új Szónak elmondta: az új fű a magasabb THC-tartalom miatt sokkal veszélyesebb Egyre erősebb marihuána kerül a szlovákiai drogpiacra ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Pozsony/London. Bocsánatot kért, a The Independent című liberális brit napilap, amiért 1997- ben széles körű kampányt indított a marihuánafogyasztás de- kriminalizálásáért. A legújabb szakértői vizsgálatokat figyelembe véve bejelentette, hogy szigorításpárti lesz. Mi erről a véleménye a szlovák szakértőnek? A fordulat oka, hogy tavaly soha nem látott tömegben szorultak orvosi kezelésre a brit tinédzserek a „fűfogyasztás” miatt. Az elmúlt tíz évben ugyanis egyre nagyobb és nagyobb THCtartalmú kenderszármazékok kerültek forgalomba. Az egyik legelterjedtebb kannabiszféle például 25-ször annyi hatóanyagot tartalmaz, mint a tíz évvel ezelőtti, hasonló kategóriájú szer. Szlovákiában csaknem 200 marihuána-függőt kezelnek. Ľubomír Okruhlica, a pozsonyi drogelvonó központ igazgatója az Új Szónak elmondta: a marihuána a magas THC-tartalom miatt valóban veszélyesebb. „Más kábítószerekkel szemben viszont előnye, hogy nem vénába szúrják, tehát a fogyasztó nem adagolhatja túl magát, a fertőző betegségek teijedése is kiküszöbölhető. A függőség veszélye viszont természetesen fennáll, ráadásul egyre többen válnak függővé, nemcsak Európában, hanem országunkban is” - magyarázta Okruhlica. A marihuánafüggők számának rohamos növekedését például Marokkóban is észlelték - ebből az országból származik a kontinensünkön kapható marihuána több mint 90 százaléka. Egy brit tanulmány szerint az, hogy egyre többen szorulnak kezelésre, valószínűleg nem azért van, mert ilyen ütemben nő a drogfogyasztók száma, hanem az erősebb kábítószer miatt. Okruhlica szerint viszont ezt eddig nem sikerült bizonyítani. „Csak feltételezni lehet, hogy összefüggés van a THC-tartalom és a függők számának növekedése között. Az elmúlt 15 évben úgymond megnyílt a marihuánapiac, sokkal könnyebben hozzáférhetnek ehhez a kábítószerhez. Viszont néhány évig tart, míg a fogyasztó függővé válik, és segítséget keres” - vélekedik Okruhlica. A legújabb felmérések szerint a kenderfogyasztók 5 százaléka válik függővé, az alkohol esetében ez az arány 10 százalék. A marihuána legalizálását támogatóknak meggyőződése, ha legálisan lehetne „füvet” forgalmazni, akkor azt is fel lehetne tüntetni, hogy hat vagy éppen húsz százalékos a THC-tartalma, akárcsak a szeszesitalok esetében az alkoholfokot, így mindenki tisztában lenne a fogyasztás következményeivel. „Igazuk van, de ez már csak politikai kérdés, ezt döntsék el ők. Mi, szakértők azt állítjuk, minden kábítószer kockázatot jelent. A legalizálás egyik hátulütője, hogy rengeteg függőt teremtene az országban. Ráadásul a fű kombinációja az alkohollal veszélyes lehet” - zárta le Okruhlica. (dem, ú) Ľubomír Okruhlica: „Az elmúlt 15 évben megnyílt a marihuána-piac, sokkal könnyebben juthatnak hozzá a fogyasztók" (SITA-felvétel)