Új Szó, 2007. április (60. évfolyam, 77-99. szám)

2007-04-07 / 81. szám, szombat

www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2007. ÁPRILIS 7. Vélemény és háttér 5 HÉTVÉG(R)E Jut másra FIGYELŐ Horvát NATO-tagság? Daniel Fried európai ügyek­ben illetékes amerikai külügyi államtitkár-helyettes méltatta a NATO-csatlakozás érdeké­ben tett zágrábi erőfeszítése­ket, és úgy vélte, Horvátorszá­got jövőre meg kell hívni az észak-atlanti szervezet tagjai közé. Fried, akik kétnapos boszniai látogatás után csütör­tökön érkezett Zágrábba, kije­lentette, eddig tett erőfeszíté­sei alapján Horvátország meg­érdemli a meghívást a NATO- ba. A Stjepan Mesic horvát ál­lamfővel folytatott tárgyalás után az amerikai diplomata hangsúlyozta, hogy az Egye­sült Államok határozottan tá­mogatja Horvátország csatla­kozását. Mesic megismételte, hogy az európai uniós integrá­ció a stratégiai cél, és a horvát hatóságok igyekeznek meg­győzni a közvéleményt a NA­TO-tagság előnyeiről. A leg­frissebb felmérés szerint csök­kenőben van a NATO-csada- kozást ellenzők száma, az arány 47,4%-ra süllyedt, míg a belépést határozottan támo­gatók tábora 35,3%. Ostoba Szíriái látogatás A demokrata párti amerikai házelnök ostoba szíriai inga­diplomáciájáról írt a The Was­hington Post, amely szerint Nancy Pelosi Damaszkuszban felsült. Szereplése ékes bizo­nyítéka annak, miért nem sza­bad a kongresszusnak a kül­ügyminiszter szerepébe árta­niuk magukat. Izrael cáfolta, hogy Ehud Óimért kormányfő azt üzente Pelosin keresztül Szíriának, hogy kész a béke­tárgyalásokra. A Post meg­állapította: Óimért nem hatal­mazta fel Pelosit, aki a Bush- kormány megkerülésével uta­zott Szíriába és diplomáciai át­törésről beszélt. Pelosi nem­csak félreértette Izrael állás­pontját, hanem ráadásul be­dőlt Bassár el-Aszad elnök propagandaszövegének. Ami ezen a héten történt, az valójában még a mült héten történt. E héten már csak a hullámai verdestek. Gondo­lok itt az MKP kongresszu­sára és az Ifjú Szivekben történtekre. MOLNÁR NORBERT Az MKP kongresszusa után az új vezetés arcán egyelőre csak a tanácstalanság látszik. Jézusmá- ria, győztünk! - Beke Kata MDF- es politikus ezzel a címmel írt könyvet pártja 1990-es győzelme után. Hát valami ilyesmi... Palkó kereszténydemokrata kezdeményezése az MKP elszige­telésére a legjobbkor jött a ma­gyar pártnak: egy kicsit visszalök­te őket a fősodorba. Ha másra nem, mások korlátoltságára épít­hetnek. Ami pedig az Ifjú Szivek művészeti lefejezését illeti: a szakma megszólalt, hiába. Az új­ságok cikkeznek, hiába. A politi­kusok..., a politikusok hangját nem hallani. Mit nekik a művé­szet. A könyvkiadókat is simán ki­felejtették a magyarországi pályá­zati pénzek elosztásából. A fő, hogy jut másra, Jureňa földművelési látta Ro­bert Fico ujját a kormányülésen. Felemelve! Azzal fenyegetőzött. Egyik minisztere, bizonyos Ha- rabin igazságügyi ugyanis szol­gálati autóval hordatja munkába az asszonyt és iskolába a cseme­tét. Stílusos, járjon a kölök BMW- vel suliba. Na, de vissza arra a bi­zonyos ujjra: Harabin igazság­ügyi nem látta. Korbáccsal a ke­zében (a kis szado-mazo) hagyta el a kormányülést, közölte, nem látott, nem hallott semmit, az ő lelkiismerete tiszta. Valami lehet benne egyébként, mert Maďarič kulturális sem hallott semmit, s Fico ujját sem látta. Kaliňák bel­ügyinek valami rémlett. Mintha elhangzott volna egy mondat, ami az autókról szólt, látott is valamit, de hogy ujj volt-e, nem mert rá megesküdni. Jahnátek gazdasági nem mutatkozott a kamerák előtt, mert visszaélé­sekről volt szó. Hol van már Fico kompromisszumot nem ismerő erkölcsi Persil imidzse?! Már ar­ra sem emlékeznek a miniszte­rek, hogy Fico kormányfő mivel fenyegetőzik a kormányülésen. És hol van már az az időszak, amikor Fico kormányfő még kí­nosan próbált ügyelni arra, hogy ne csináljon a szájából schen- gent. Idehaza véresre tépik a kormánypártiak a szájukat, hogy ők Koszovó függetlenségét soha, de soha, mert nekik itt vannak a magyarjaik (akik máson sem agyainak, csak azon, hogy elvál­janak e földi paradicsomnak ne­vezett Szlovákiától). Aztán az ENSZ Biztonsági Tanácsában, ahol már nem lehet csak úgy a levegőbe pufogtatni meg hülye­ségeket beszélni, idétlenül érvel­ni, ott a tények játszanak, meg a nagyhatalmak, Fico nokedlijét ott nem veszik be, na ott Szlová­kia azt mondja, Koszovó legyen független. Kubiš külügyi csak idehaza mondja azt, amit a főnö­ke hallani akar, a civilizált világ­ban azt mondja, amit a civilizál­tak akarnak hallani. Kíváncsi va­gyok, meddig fogyasztható ez a kétkulacsos szlovák politika. És vajon: az ENSZ-ben meglátnák-e Fico felemelt ujját? így a végére: mindenkinek sok vizet, sok tojást! ÁLLÁSFOGLALÁS Kiadós letolás Ladányi Lajosnak Nem kis meglepetéssel, sőt, fel­háborodással regisztráltuk Ladá­nyi Lajosnak, a határon túli pályá­zati támogatásokat felügyelő és koordináló Szülőföld Alap kultu­rális és egyházi kollégiuma tagjá­nak az Új Szó április 5-i számában közzétett nyilatkozatát, amelyben azt sugalmazta, csupán azért nem szerepel a szóban forgó kollégium vonatkozó pályázati kiírásában a szlovákiai magyar könyvkiadás támogatása, mert azt nem kezde­ményezték az érintett könyvki­adók. Felelősségünk teljes tudatában kijelentjük, hogy a szóban forgó kollégiumba a Magyar Koalíció Pártja által jelölt Ladányi Lajos többszörösen is abszurdumot ál­lít, amikor azt bizonygatja: „az érintetteknek, vagyis a könyvki­adóknak idejében kellett volna figyelmeztetniük, hogy a könyv­kiadás nem szerepel a pályázati kiírásban.” Szerinte ugyanis már „a február 27-i regionális egyez­tető fórumon véglegesítették a támogatási célokat és prioritáso­kat a beérkezett ajánlások alap­ján”, azaz a kiadóknak eszerint még február 27-én reagálniuk kellett volna. De mire? Hiszen sem az említett regioná­lis egyeztető fórum időpontja előtt, sem pedig azt követően semmilyen konkrét információ nem állt rendelkezésünkre a Szülőföld Alap illetékeseinek szándékairól. A kulturális szférát érintő érté­kelhető információk elhallgatá­sán túl az MKP arról sem tájékoz­tatta a szlovákiai magyar kultúra műhelyeinek képviselőit, hogy személy szerint ldk is képviselik majd a Szülőföld Alap kollégiu­maiban a szlovákiai magyar érde­keket. Ilyen alapon természetesen nem is állhatott módunkban a bennünket érintő problémákat il­letően bárkinek is „tanácsot ad­ni”. (Ladányi ugyanis, mintegy utólagosan, ezt hányja a sze­münkre.) Annál is kevésbé tehet­tünk így, mivel az MKP által a Szülőföld Alap kollégiumaiba de­legált szlovákiai illetékesek egyi­ke sem érezte szükségét, hogy az ügyben a döntések meghozatala előtt tájékozódjon a szlovákiai magyar kultúrában tevékenykedő szakembereknél. (Például a cél­ból, hogy vajon mely kulturális prioritásokat kellene képviselniük a szóban forgó testületekben.) Ladányi tehát ignoráns módon és teljesen felkészüledenül döntött arról március 19-én, a kulturális és egyházi kollégium megalakulásá­nak napján, hogy az a kulturális szféra mely szegmenseire újon ki pályázatot. Amint egy másik kollé­gium, a regionális fejlesztésért és a médiáért felelős kollégium szlová­kiai tagja, Juhász György is önké­nyes döntést hozott, amely szerint a szlovákiai magyar sajtótermékek kiadói egy tulajdonképpen ala­mizsnának számító összeget pá­lyázhatnak csak meg. A kialakult botrányos helyze­tért természetesen a magyar fél il­letékeseit is felelősség terheli. Ugyanis nyilvánvalóan ők sem tá­jékoztatták a határon túlról dele­gált kollégiumi tagokat arról, hogy miként alakult a rendszer- váltás óta a határon túli magyar kultúra magyarországi támogatá­si struktúrája. Holott annak ez idáig egyik alappillére volt a szlo­vákiai magyar könyvkiadás köz­veden, közvetve pedig a kortárs szlovákiai magyar irodalom tá­mogatása. Amelynek csúcstelje­sítményei bizonyíthatóan a leg­magasabb szintű magyar irodalmi kánon részét képezik. Véleményünk szerint azonban helyrehozható az elkövetett hiba. Vagy úgy, hogy az MKP másokat delegál a Szülőföld Alap kollégiu­maiba. Olyan szakembereket, akik nem csupán alapfokon ismerik a szlovákiai magyar kulturális intéz­ményrendszert. Vagy pedig úgy, hogy a felelősség elhárításának szándéka helyett valamennyi érin­tett, beleértve a Szülőföld Álap fe­lelőseit is, beismeri tévedését és belátható időn belül konkrét meg­oldásijavaslatokkal lép elő. Ardamica Zorán, Plectrum Könyvkiadó; Balázs F. Attila AB­ART Könyvkiadó; Barak László, Nap Kiadó; Dobos László, Ma- dács Posonium Könyvkiadó; Hodossy Gyula, Lilium Aurum Könyvkiadó; Szigeti László, Kalligram Könyvkiadó; Szlová­kiai Magyar írók Társasága KOMMENTÁR Mi lesz a taktika? KISS TIBOR NOÉ 2006. Egy forró májusi délelőtt. Gyula a Blaha Lujza tér egyik pad­ján vár. Fekete keretes SZTK-szemüvegben, lábai előtt két műanyagszatyor. Gyula, a régi ismerős, éppen rágyújt egy cigaret­tára, az ujjai és meglévő hat foga sárga a nikotintól. Gyula nincs jó passzban. Kitálja a karjait, mosolygunk, beszélgetni kezdünk. „Itt voltam a kórházba’, a májam..- mondja ő. „Mi van a kutyákkal?” - kérdezem én. Aztán szóba kerülnek a választások, és Gyula alapo­san meglep. „Az SZDSZ-re szavaztam” - jelenti ki, noha évek óta az a legenda járta róla, hogy eddig mindig a kommunistákra adta a voksát. „Hogyhogy?” - kérdezem Gyulát, aki jelentőségteljesen ki­húzza magát, megigazítja a szemüvegét, majd így válaszol: „Takti­kából”. Aztán az is kiderül, hogy a tanyáról nemcsak Gyula, hanem az egész „intézet” az SZDSZ-re szavazott, a főorvos úr tanácsára. Az SZDSZ tavaly 6,5 százalékot szerzett a parlamenti választásokon, de talán még a párt vezetői sem tudják pontosan, kik voltak azok az emberek, akik az országházba segítették a liberálisokat. Nem tud­juk, hány Gyula segített, taktikából. Gyulák, akik még sosem hallot­ták John Stuart Mill, de talán még Kis János nevét sem, viszont Or­bán Viktort sem szerették volna látni miniszterelnökként. Persze, ne legyünk igazságtalanok, a többi pártnál sem sokkal jobb a hely­zet. Ajobboldali legendák szerint a szocialisták buszokon szállítják a szavazókat egy tál bablevesért cserébe, a baloldaliak szerint pedig a Fidesz a szélsőjobboldali szavazatokat is örömmel fogadja, a lé­nyeg, hogy minél több legyen. Az MDF kapcsolata is több mint ér­dekes a Tisztelet Társaságával... A pártok azonban most már nemcsak a szavazók között kampányol- nak, hanem saját párttagságukon belül is. Példa erre a Szabad De­mokraták Szövetsége körül az elmúlt hetekben zajló felhajtás. A li­berálisok múlt szombaton elnököt választottak, és az érintettek nem kis médiafigyelemnek örvendtek, holott csupán a párt 810 küldöttje dönthetett a kérdésben. Az egyik jelölt Kóka János korábbi és jelen­legi gazdasági miniszter, a másik Fodor Gábor egykori oktatási mi­niszter volt. A programjuk zanzásított verziója szerencsére hamar el­terjedt a sajtóban: Kóka a sikert, Fodor a hitelességet állította a kö­zéppontba. Az SZDSZ tanácstalanságának szimbóluma, ami a szava­zás során történt. Az első fordulóban ugyanis az SZDSZ küldöttei közül 377-en szavaztak Fodor Gáborra, és ugyanennyien Kóka Já­nosra. A helyzet abszurditását csak fokozza, hogy legalább egy Fo­dor-párti küldött az elnökválasztó szavazás előtt elhagyta a gyűlést egy esküvő kedvéért... A sors pedig büntetett: a második szavazást Kóka János nyerte, így ő lett az SZDSZ elnöke. Az a Kóka János, akit a leköszönő Kuncze Gábor maga ajánlott utód­jául. Kókát egyébként az SZDSZ-ben sokan Gyurcsány emberének tartják, mondván, személye nem garantálja, hogy az SZDSZ 2010- ben is önálló pártként (és nem az MSZP-vel közös listán) indul majd a választásokon. Egy biztos, ha Kóka és csapata nem talál ki valamit az SZDSZ megmentése érdekében, Gyulának és a hozzá hasonlók­nak nem lesz miért taktikázniuk három év múlva. JEGYZET Mementók húsvétra TALLÓSl BÉLA Rossz hobbi. Talán ki sem ala­kult volna, ha a világ nem olyan lenne, amilyen. Kegyetlen képe­ket gyűjtök a hírügynökségek fo­tógalériájából. E - íehet, nevez­zük annak - beteges mániám a beszláni túszdrámával kezdődött. Akkor válogattam ki a képkínálatból a sérült és riadt gyerekeket ábrázoló fotókat. Volt belőlük bőven. Aztán van itt egy afgán fiúcska is. Nyúlt arcú, kicsit szeplős, tátott szájjal, a szeme megtelve könnyel, folyik végig az arcán. Néz mély fájda­lommal és riasztó kiszolgálta­tottsággal. Áztatott szembogará­ban - a fotótechnikának meg egy véleden jelenségnek köszön­hetően - visszatükröződik vala­miféle mozgalmas történés: el­mosódott terepegyenruhás figu­rák akciója. Ebben nő fel, ha egyáltalán felnőhet, ha hagyják a fegyverek férfivá érni. Aztán van itt egy eszeveszettül síró ira­ki apuka is, nyakában tiszta te­kintetű, hunyorgó kisfiú, csak néz értedenül, nem tudja, mi történik körülötte; honnan is tudhatná, arra még nem terjed ki az elméje. Izraeli katona ül a következő képen, valahol egy betonplaccra kitett alacsony műanyag kempingszékben, apró fiúcska kuksol mellette a beto­non, felhúzott térdem összekul­csolt kézzel. Nézi az egyenruhás férfit, aki kitárt tenyérrel muto­gatva magyaráz valamit. A fiúcs­ka issza a szavait. A távolban, az elmosódott kontúrok lángszín­nel hatódnak át, háborús vihar­nak a szele söpör végig a hori­zonton. A kiskölyök csak néz hu­nyorítva, azzal az okos sugárral a szemében, hogy ezt kell elfo­gadnia. Az egyenruhát és a ve­szélyt. .. nem a mesét. A követ­kező felvételen egy nyúlánk iraki gyermek katonazöld matrachu- zatú vaságyon fekszik csurom vérben, karjába bekötve az infú­zió. Fekete szembogara nem is rebben, viselem, amit viselnem kell - közli hideg tekintettel a vi­lággal. Egy kékköpenyes orvos talán a vérzését próbálja csillapí­tani, elállítani. Ilyenek itt a há­borús mindennapok. És végül itt a minap Kirkukban történt ön­gyilkos merénylet egyik áldoza­ta. A pöttöm gyerek vékonyka kis kezén még alig lehet vénát tapintani. Ő nem néz. Eszmélet­lenül vagy inkább élettelenül fekszik. Gumikesztyűs, feltűrt ingujjú meglett férfiember a szí­vet pumpálja. Szinte az egész felsőtestét eltakarja az erős nyo­másnak feszülő férfikéz. Próbál­ja újraéleszteni a gyereket... azt a csöppnyi emberi testet. Küzd érte. A még mit sem élt életért. De hát a nyugtalanság, a gyűlö­let, a fanatizmus, a háború nem válogat. Gyerek, nem gyerek. Mindegy, mit mutat a naptár: ra- madan, nem ramadan, kará­csony, nem karácsony, húsvét, nem húsvét. Lőnek...

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents