Új Szó, 2007. március (60. évfolyam, 50-76. szám)

2007-03-03 / 52. szám, szombat

www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2007. MÁRCIUS 3. Kultúra 9 Az Esterházy-család lenyűgöző gyűjteményének darabjai március 25-ig láthatók az Iparművészeti Múzeumban Feltámadott műkincsek A gyűjtemény egyik gyönyörű darabja (Képarchívum) Egy nagyságában és értéké­ben egyaránt lenyűgöző gyűjtemény pazar darabjai, ötvösművek, ékszerek, díszfegyverek, textíliák lát­hatók március 25-ig Buda­pesten, az Iparművészeti Múzeumban. Az Esterházy- család kincstárának min­den egyes tárgya egy darab történelem. VOJTEK KATALIN Legendás kincsek ezek, ahogy le­gendákkal övezett a család szédü­letes felemelkedése és gazdagsága is. A vagyonszerzés egyik módját a kiállított műtárgyak is prezentál­ják, azok, amelyek nászajándék­ként vagy hozományként kerültek a család birtokába, esetleg egy-egy kézfogóra készültek. Az utóbbi al­kalmak rekvizitumai a szebbnél szebb násfák, láncok, melltűk, gyű­rűk. Gyűrűből nemcsak nászra em­lékeztető van, hanem a kő helyébe ültetett apró óraművel a kérlelhe­tetlenül múló időre, de még a ha­lálra is: a koponyával és lábszár­csontokkal díszített, felnyitható fe­delű méreggyűrű Esterházy Miklós nádor második feleségének, Nyáry Krisztinának volt a tulajdona. Nem kell rögtön Borgia-féle hátborzon­gató szándékokra gondolni, lehe­tett benne orvosság is, vagy éppen­séggel semmi, hogy a fedelet fel­pattintva el lehessen gyönyörködni a miniatűr festményben, amely Krisztust ábrázolja a pokol torná­cán. Nyáry Krisztináé volt az az al­legorikus nőalakkal díszített, gyöngyházkagylós, aranyozott ezüst serleg is, amelyet II. Rudolf prágai kincstárában őriztek. A nürnbergi ötvösművészetnek ezt a csodáját a „téli király”, Pfalzi Fri­gyes és felesége, I. Jakab angol ki­rály lánya ajándékozta 1620-ban Prágában Nyáry Krisztinának, ami­kor még mint gróf Thurzó Imréné keresztvíz alá tartotta a fiukat, Rupert herceget. Hasonló díszser­leget kapott Pfalzi Frigyestől Thurzó Imre is, ő a diplomáciai szolgálataiért, a hamar megözve­gyült Krisztina ezt is magával vitte új házasságába. Az Esterházyak is kitűnő diplomaták és politikusok voltak, ezt a képességüket számos uralkodó honorálta. Különösen I. Lipót volt bőkezű, miután Ester­házy Pál nádor hathatós érvelésé­nek köszönhetően 1687-ben Po­zsonyban az országgyűlés lemon­dott az Aranybullában biztosított ellenállási jogról, valamint a király­választásjogáról, és megszavazta a Habsburg-ház férfiágának trón­öröklési jogát. I. Lipót ezért a Né­met-római Szent Birodalom herce­ge címmel jutalmazta a dinasztia leghívebb magyar támogatóját, és több alkalommal is vagyont érő műtárgyakkal nyomatékosította háláját. Tehette, neki semmibe sem került, azt adta, amit maga is aján­dékba kapott, vagy hűtlenségükért birtok- és fővesztésre ítélt magyar főuraktól koboztatott el. így jutott az Esterházyak tulajdonába a Wes- selényi-féle összeesküvésben való részvételéért lefejeztetett Nádasdy Ferenc híres gyűjteményének több darabja. Akár úgy is tekinthették, hogy visszakerültek a családhoz, a kivégzett főúr ugyanis rokon volt, a herceg-nádor sógora. Ezenfelül ro­koniélek is, műiden szépért lelke­sedő műgyűjtő és nagyvonalú me­cénás, akárcsak Esterházy Pál. Az Esterházy-kincstár öt évszá­zad alatt Európa főúri gyűjtemé­nyeinek egyik legrangosabbikává vált. A fraknói (ma Forchtenstein, Ausztria) várban őrzött drágasá­gok java részét a trianoni döntés után a család feje, Miklós herceg Budapestre szállíttatta, és letétként az Iparművészeti Múzeumban he­lyezte el. Utódja, Pál herceg 1944- ben, a közelgő front elől a budai vámegyedben álló Esterházy-palo- ta pincéjébe menekítette. A gyűjte­mény, amely paradox módon a ma­gyar történelem legtragikusabb időszakában, a török elleni küzde­lem másfél évszázada alatt jött lét­re, a nagy vüágégést nem tudta át­vészelni. A romok maguk alá temet­ték, amikor a palotát bombatalálat érte. Csak négy évvel később kerül­hetett sor szakszerű feltárására. A kincseknek csaknem a fele elpusz­tult, ami megmaradt, felismerhetet- len roncsként került elő. Az ötvenes évek elején kezdődött az a heroikus munka, amely a törmelékekből új­játeremtette a felbecsülhetetlen ér­tékű remekműveket. A restaurálás még ma is tart, így nemcsak a régi mesterek, hanem a magyar restau­rátor-nemzedékek munkáját is megcsodálhatjuk. Szinte helyre- hozhatatlannak tűntek azok a károk, amelyek a gyűjtemény egyik legértékesebb darabját, a magyar közönségnek most első ízben be­mutatott 16. századi iráni falikárpi­tot érték. Összesen tizenegy évig tartott, amíg a Szafavida-korszak perzsa művészetének e jelentős al­kotását sikerült gyönyörűen felújí­tani. Az elmúlt években New York­ban és Müánóban már kiállított pompás textíliát valószínűleg Ester­házy Miklós kapta török váltságdíj részeként, az 1623. évi érsekújvári győzelmét követően. Az Iparművé­szeti Múzeum textilrestaurátorai­nak szakértelmét hirdetik az újjáva­rázsolt régi magyar díszruhák is. A múzeum ötvösrestaurátorainak he­roikus munkáját a helyreállított re­mekeknél is jobban illusztrálja az a 106 centiméteres 16. századi dísz- kancsó, amely még ma is roncsolt állapotban található. Hogy miből támadtak fel a dísztálak, mesteri fa­ragással díszített elefántagyarak, viaszdomborművek, jáspisból, to­pázból, ametisztből és hegyikris­tályból készült tárgyak, a felsorol- hatatlanul sok, szemet kápráztató ritkaság, fényképek szemléltetik. Döbbenetes és örvendetes az össze­hasonlítás. A kismartoni székhelyű Esterházy Alapítvány vagy másfél tucat alkotást kölcsönzött a kincsek eredeti őrzési helyéről, Fraknóról, így csaknem másfélszáz tárgyban gyönyörködhetnek az Iparművé­szeti Múzeum látogatói. MOZIJEGY Levelek Ivó Dzsimáról Az amerikai hadsereg egyre kö­zelebb jut Japánhoz. A Csendes­óceán nagy része már az övék, és a jenkik bíznak benne, hogy ha­marosan véget ér a háború. Ám ahhoz, hogy igazi japán földre te­hessék a lábukat, előbb ki kell szorítani ellenségeiket egy kis sziklaszigetről: Ivó Dzsimáról. A császári hadsereg nem hajlandó feladni állásait: tudják, ha ez a sziget a szövetségeseké lesz, a re­pülőgépeik innen már Tokiót is elérhetik. Egyedül a sziget védel­mével megbízott Kuribayashi tá­bornok (Ken Watanabe) gondolja úgy, hogy nincs esélyük: így a stábjában is felüti fejét a fegyel­mezetlenség, a kételkedés és a fé­lelem. Lenn a táborban Saigo, az egyszerű közkatona nemcsak a támadástól fél: saját felettesei embertelenségét sem könnyű túl­élnie. Ám amikor megkezdődik a partraszállás, a tábornok és a közlegény is rátalál magában ar­ra a bátorságra, amit addig hiába keresett. Letters from Iwo Jima / Listy z Iwo Jima. Amerikai háborús filmdráma, 2006. Rendező: Clint Eastwood. Szereplők: Ken Wata­nabe (Tadamichi Kuribayashi tá­bornok), Kazunari Ninomiya (Saigo), Tsuyoshi Ihara (Nishi), Ryo Kase (Shimizu), Hiroshi Wa­tanabe (Lieutenant Fujita), Shido Nakamura (Ito). (port.hu) RÖVIDEN Kiütéssel győztek a klasszikusok London. Kiütéssel győztek a klasszikusok a kortársak felett azon az irodalmi szavazáson, amelyen 125 angolszász író vett részt. Az írástudókat arról kérdezték meg, hogy melyeket tartják minden idők legszebb műveinek, melyik az a 10 könyv, amelyet elvinnének arra a bizonyos lakatlan szigetre. A kortárs írók - köz­tük Norman Mailer, Tom Wolfe, Salman Rushdie, Martin Amis, Stephen King és Ian McEwan - Tolsztoj Anna Karenináját válasz­tották minden idők legszebb könyvének, amelyet egy másik ha­sonló, szabad akaratú 19. századi asszony története, Gustave Flaubert Bovarynéja követ. A harmadik helyre ismét Tolsztoj ke­rült a Háború és békével, és orosz a negyedik is: Vlagyimir Nabokov Lolitája érdemelte ki e helyezést. A további sorrend sem éppen a mai irodalomra hízelgő: 5. Mark Twain Huckleberry Finnje, majd Shakespeare Hamletje következik, ezután a 20. szá­zad első felének két alapművét rangsorolták: F. Scott Fitzgerald A nagy Gatsby-jét és Marcel Proust Az eltűnt idő nyomában című re­gényfolyamát. Anton Csehov a 9. elbeszéléseivel, míg a „Top Ten” utolsó tagja George Eliot a Middlemarch-csal. (MTI) PENGE Dömény Andrea: Szúrja namaszkára AB-ART, Pozsony, 2005 Dömény Andrea első kötete a titokzatos Szúrja namaszkára címet viseli. Sajnos a kötet no­vellái nem teljesítik be a cím ál­tal elvárt titokzatosságot. Leg­nagyobb probléma a nyelvvel van: a Szúrja namaszkára szö­vegei annyira naiv, probléma- menes nyelvet mozgósítanak, hogy semmiféle olvasói erőfe­szítést nem követelnek meg, s ezáltal voltaképpen kizárják magukat az esztétikum terüle­téről. Ez a nyelv főként közhe­lyekből, elhasznált panelekből építkezik, amelyek néha telje­sen indokolatlanul, logikátla­nul keverednek: „Soha üy sú­lyosak nem voltak lépteim! Ámint a kórházhoz vezető asz­faltjárdán kaptatok felfelé, mintha ólomból lennének vég­tagjaim. Egyszerre megbokro­sodnak lábaim, szeretném örökre elfelejteni ezt az utat.” Máskor harmatgyenge filozo­Dömény Andrea m ■■■ # f* hí t§? sum IV H fálgatásra találhatunk: „Mind­annyian olyan anyagból va­gyunk, mint az álmaink. Töré­kenyek, tovaillanók. A másod­perc tört részében élünk, el­múlunk, ahogy álmaink tűn­nek el a hajnal közeledtével.” Didaktikus, semmitmondó té­telmondatok szövik át a szöve­geket: „S csakis az nyerheti meg az életet, aki folyvást új játékba kezd a halállal.” A naiv elbeszélőmód gyakran önparó­diába fordul át: „Otthon va­gyok. Elönti minden egyes por- cikámat a megkönnyebbülés: magyar vagyok; s nincs hábo­rú! / Most, hogy megnyugod­tam, lefekhetem még kicsit szunyókálni.” Már a második novellát, az elvileg legfontosabbnak szánt, mert címadó Szúrja namasz- kárát is tönkreteszi egy menthe­tetlen baki, többek között. A szöveg beszélője az elbeszélés elején egy alacsony kompeten­ciával bíró, korlátozott narrá­tor, „fővárosi pszichiátriai osztály” lakója, egy „neurotikus idegállapoť’-ú figura, aki szá­mára Freud ismeretlen név: „A doktor emlegetett valami Freu- dot is, biztosan zseni volt a hapek, mert pontosan megha­tározta az ő állapotát: a benne halomszámra elfojott különféle nemi ösztönök bosszulják meg ekképp magukat.” Néhány ol­dallal később azonban - micso­da meglepetés! - azt olvashat­juk a Freudot csak hírből ismerő alakról, hogy „Immanuel Kant­tól sokat tanult”. Sőt: hajnalban Kantot olvas, akinek műveiből hosszú passzusokat idéz a szer­ző. Ráadásul az is kiderül, hogy nemcsak Kantot ismeri és olvas­sa, hanem Fernando Pessoa műveit is, valamint „A diófa asztalon ott lapultak még a Káma-Szútra, a Gita Govinda, a Sukaszaptati; áttanulmányozta már az egész kámasásztrát, a szerelem tudományát.” Megle­hetősen hiteltelenné válik így a Pessoát, Kantot rendszeresen olvasó, viszont Freudot csak névről, ráadásul csak a főorvo­sától, hírből ismerő szereplő. Hiszen a szöveg elején még mű­veletlen, iskolázatlan figura mindenfajta indok nélkül egy­szerre csak művelt filozófussá változik. Dömény Andrea világa, a kórházak, elfekvők szenvedés­sel, halálfélelemmel teli vüága szinte predesztinálna valami mély, maradandóan érvényes próza megalkotására. Ehhez azonban egy egészen más nyel­vet kell keresni. Értékelés: • OO O O O O O O O A szerző a kritika írása idején a Magyar Oktatási és Kulturális Mi­nisztérium Schöpflin Aladár kritikai ösztöndíjában részesül.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents