Új Szó, 2007. március (60. évfolyam, 50-76. szám)
2007-03-03 / 52. szám, szombat
2 Közélet ÚJ SZÓ 2007. MÁRCIUS 3. www.ujszo.com ________ RÖVIDEN Gašparovič l atinul ad elő Pozsony. Hazatért háromnapos hivatalos olaszországi útjáról Ivan Gašparovič. A köztársasági elnök több magas rangú politikussal, mindenekelőtt Giorgio Napolitani államfővel és Romano Prodi miniszterelnökkel tárgyalt. A kétoldalú kapcsolatokon kívül szó volt az ENSZ Biztonsági Tanácsának reformjáról, az európai alkotmányról, illetve Koszovó kérdéséről. A szlovák államfő tegnapi hazatérte után máris Ausztriába utazott munkalátogatásra. Itt részt vesz az Európai Tudományos és Művészeti Akadémia salzburgi ülésén, amelyen kineveznek 44 új tagot, köztük Milan Čičet, az elnöki iroda vezetőjét. Az ünnepi ülés ma délelőtt kezdődik, a szlovák államfő latinul tartja meg beszédét. (TASR) Újabb nő Fico körül Pozsony. Ľubica Mižičková pszichológus lett Robert Fico miniszterelnök új kommunikációs tanácsadója. Az 1957-ben született Mižičková a pozsonyi Comenius Egyetemen végezte tanulmányait, pszichológiai tanácsadás területén dolgozott, tanított a Színház- és Filmművészeti Egyetemen, illetve a Comenius Egyetem Pedagógiai Karán. (TASR) Kevesebb az influenzás Pozsony. Az előző héthez képest 20,8 százalékkal csökkent az influenzás megbetegedések száma. A múlt héten a Közegészség- ügyi Hivatal 81 374 beteget tartott nyilván, ezen a héten 56 083- at. A legtöbb beteg az óvodáskorú és annál fiatalabb gyerekek között van. (TASR) On-line a korrupció ellen Pozsony. A szlovák rendőrök a német Whistleblowing rendszerrel ismerkedhetnek meg a jövő héten. Lényege, hogy on-line módszerrel küzdjenek a korrupció ellen, ennek segítségével lehet bejelentéseket tenni a megvesztegetésekről. (TASR) KDH: több pénzt a gondozóknak! Pozsony. A Kereszténydemokrata Mozgalom emelné a súlyos egészségkárosodottakról gondoskodók támogatását. Ennek összege a jelenleg hatályos törvény értelmében 6000 korona, ha egy beteg személyt, 8000 korona, ha két beteg személyt ápol. A KDH javaslata arra irányul, hogy ez a törvény által garantált összeg ne csökkenjen különböző okok miatt. A gyakorlat ma ugyanis az, hogy átlagosan 4 600 koronát kapnak az egészségkárosult személyekről gondoskodók amiatt, hogy a gondozásra szorulók nyugdíja a valorizáció következtében emelkedik, s ezzel egyenes arányban csökken a gondozói támogatás. (SITA) Az érsek többször járt konspirációs lakásokban Újabb iratok Ján Sokolról ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Pozsony. Újabb dokumentumok kerültek elő, melyek bizonyítják, hogy Ján Sokol érsek tudatosan együttműködött a volt kommunista titkosszolgálattal. A Nemzeti Emlékezet Intézete (ÚPN) archívumában talált dokumentumok azt igazolják, hogy az 1984-1989 közti időszakban több ezer korona értékben vett át ajándékot vagy pénzjutalmat, illetve az ŠtB több alkalommal is megvendégelte. A dokumentumok azt is igazolják, hogy az érsek többször járt úgynevezett konspirációs lakásokban, ahol a titkosszolgálat embereivel találkozott. Az érsek cáfolja, hogy pénzt vett volna át. „Ez nem igaz, azokon a dokumentumokon sehol sem szerepel az érsek úr aláírása” - mondta a Maridza televíziónak Tibor Hajdú Sokol titkára. Az utóbbi napokban megjelent dokumentumok nyomására azonban azt már elismerte, hogy többször találkozott ŠtB-s tisztekkel. „Ezek a találkozók mindig nagyon megalázók voltak, mindig igyekeztem védeni az egyház érdekeit, és a titkosszolgálat figyelmét lényegtelen eseményekre terelni” - magyarázkodik az érsek. Az ÚPN levéltárában talált hatok azt bizonyítják, hogy a Sokolia] való találkozásokon elfogyasztott frissítőkre több mint 1000 koronát költött az ŠtB, ajándék formájában vagy készpénzben pedig további 5200 koronát kapott. A legnagyobb összeget, vagy a legnagyobb értékű - 3 ezer koronás - ajándékot 1988 júniusában kapta. Többször megfordult két, Zora és Otex megnevezéssel álcázott konspirációs lakásban is. A dóján Sokol (Pavol Funtál felvétele) kumentumokban Sokol már nem csak a Spirituál néven szerepel, melyet még ügynökjelölt korában kapott, hanem Svátoplukként is feltűnik. Ezt a nevet altkor kapta, amikor jelöltből ügynökké avanzsált. Erre feltehetően 1989 tavaszán került sor, vagyis közvetlenül érsekké avatása előtt. A Szlovák Püspökkari Konferencia nem akatja kommentálni a csütörtökön előkerült legújabb dokumentumokat. Az ÚPN az ŠtB belső ellenséggel való küzdelemmel foglalkozó osztály dokumentumai között olyanokat is talált, melyek az információk felhasználásáról szólnak. Ezekben is szerepelnek a Spirituál és a Svätopluk nevek is, a titkosszolgálat állítása szerint ugyanis értékes információkkal szolgált. Sokol megsemmisített aktája a más helyeken talált utalások alapján mintegy 300 oldalas lehetett (lpj, s) A Smer képviselője az SNS miniszterét, az SNS elnöke a Smer tárcavezetőjét bírálta Ellentétek feszítik a koalíciót Pozsony. A decemberi ellentétek után újabb feszültségek mutatkoznak a koalíciós pártok között, ezúttal azonban nem a HZDS a vita geijesztője. Ján Slota, a Szlovák Nemzeti Párt elnöke éles támadást intézett František Kašický védelmi miniszter ellen, Monika Beňová-Flašíková, a Smer európai parlamenti képviselője pedig a régiófejlesztési minisztert Marián Janušeket bírálta. LAJOS P. JÁNOS „A régiófejlesztési miniszter abszolút hozzá nem értő módon viselkedik a strukturális alapok kérdésében, mindent megtesz azért, hogy a támogatások ne jussanak el a régiókba” - jelentette ki BeňováFlašíková a Joj tévé csütörtök esti vitaműsorában. A miniszter szerint az európai parlamenti képviselő csak saját maga reklámozásával törődik. „A képviselőasszony úgy viselkedik, mint egy tévedhetetlen szakember, de még egyszer sem látogatott el a minisztériumba” - mondta Janušek. A minisztert azonban bírálták a megyei önkormányzatok elnökei is, mivel Janušek a tárca hatáskörében akatja tartani a regionális különbségek csökkentésére szolgáló támogatások elosztását. Szerinte a megyék nem eléggé felkészültek erre a feladatra, ezért jobb, ha a minisztérium kezében marad a döntés joga. Ján Slota egyes közbeszerzési eljárások miatt bírálta František Kašickýt. „Rendszertelenül foglalkoznak a haditechnika javításával” - jelentette ki Slota. Ezzel a kijelentésével egy tavaly szeptemberi megbízásra utal: a védelmi minisztérium 39 millió koronát fizet a trencséni Manipul cégnek két L- 410-es repülőgépjavításáért. Slota szerint a feladatot az állami kézben lévő LOT is elvégezhetné, mely kifejezetten repülőgépek javítására szakosodott. A nemzeti vezér bírálja a tárcát a szállító repülőgépek beszerzése miatt is. Ő egyértelműen az amerikai Lockheed Martin cég Hercules gépeinek megvásárlását támogatja, ajánlatot tett azonban egy spanyol és egy olasz cég is. Darina Malová politológus szerint a koalíciós pártok közti újabb torzsalkodásnak nem kell nagy jelentőséget tulajdonítani. „A koalíció sohasem léphet fel egyöntetű egységként” - mondta lapunknak a politológus. Szerinte a pártok jobban ragaszkodnak a kormány- pozícióikhoz annál, hogy ezek a konfliktusok komoly veszélyt jelentsenek az együttműködésükre. „A háttérben személyi kérdések lehetnek, de szerepet játszhat az is, hogy jobban akaijáik magukat láttatni a sajtóban” - véli Malová. Koalíciós Tanács: utoljára januárban Pozsony. A Koalíciós Tanács januárban ülésezett legutóbb, azóta Vladimír Mečiar szívműtétje miatt nem találkozott a három pártvezető. Legutóbb decemberben a HZDS keltett kisebb vihart a koalícióban amiatt, mert nem sikerült elhelyeznie jelöltjeit az állam által ellenőrzött cégek vezető funkcióiba. Darina Malová politológus szerint a sajtóban történő üzengetés a szlovákiai politikusok fejlettségi fokát mutatja. „Még nem értek meg a rendszeresebb munkára” - jelentette ki a szakember, (lpj) Keresnek egy jó ügyvédet, és kártérítést fognak követelni Svájctól Hazatért az ártatlanul letartóztatott VRABEC MÁRIA Budapest Sírva borult édesanyja és menyasszonya nyakába a Ferihegyi repülőtéren az a fiatalember, akit szerdán engedtek szabadon Svájcban. Dávid Arpád György három hónapig raboskodott a nyitrai börtönben egy tévedés miatt: ellopott úüevelével az ő nevében valaki számítógépeket árult Svájcban, s az ügyletről fiktív számlákat állított ki. Dávidot november 10-én tartóztatták le Párkányban, amikor a menyasszonyához jött, de a szlovák külügyminiszter csak február 12- én írta alá a kiadásáról szóló határozatot. Bemben már az első rendőrségi meghallgatás során tisztázóÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS Pozsony. Csehországhoz hasonlóan Szlovákiában is az életkoruk miatt sújtja a leggyakrabban hátrányos megkülönböztetés az embereket, tájékoztatott Vladimír Špidla, az Európai Unió foglalkoztatásért, szociális ügyekért és esélyegyenlőségért felelős biztosa egy nemzetközi esélyegyenlőségi konferencián, melyet annak jegyében tartottak, hogy az EU 2007-et a megkülönböztetésmentesség évévé nyü- vánította. Miközben csaknem egyforma érzékenységgel viseltetünk a diszkriminációval szemben, Szlovákiában mintha jobban kirekesztenék a foÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Pozsony. Az üzembentartási díjakról szóló törvény módosítását dolgozta ki a kulturális minisztérium. A díjakat nem emelik, a tévéért továbbra is 100 koronát, a rádióért pedig 40-et kell majd fizet. A tárca csak a díjak befizetésének rendszerét módosítja. Marek Maďarič kulturális miniszter meggyőződése: a tárcának az új rendszernek köszönhetően több polgártól sikerül majd beszednie a pénzt. A törvénymódosítás szerint a dott a helyzet és a fiatalembert azonnal szabadon engedték. Mivel csupán személyi igazolvánnyal utazott haza, tegnap a Ferihegyi reptéren sem akarták engedni, hogy leszálljon a gépről. Fél órába telt, míg tisztázódott a helyzet. Csak ezután engedték ki a váróterembe szerettei és a rá váró újságírók közé. „Már azt hittem, újra letartóztatnak. Azt mondták, nekik senki nem szólt Bemből, hogy ki vagyok és miért nincs útlevelem. Ha rendőrt látok, remegek” - mondta sírva a fiatalember, aki pár nap türelmet kért a sajtótól. A repülőtéren egyedül a mi kérdésünkre válaszolt: azt mondta, a nyitrai börtönben jól gyatékkal élőket. Bauer Edit, a Magyar Koalíció Pártja európai parlamenti képviselője hozzáfűzte, a csehek liberálisabb álláspontot foglalnak el az azonos neműek élettársi kapcsolatának kérdésében, műit a konzervatívabb szlovákság. Anna Záborská, az EP nőjogi és esélyegyenlőségi bizottságának elnöke szerint mivel a diszkrimináció általában tudatlanságból fakad, a problémát már a kezdeti fázisban kezelni kell. Bauer emlékeztetett, felmérések szerint Bulgáriában csak tizedany- nyi, nemi diszkriminációval kapcsolatban feljegyzett esetről tudnak, mint Finnországban. Minden ötödik finn nő úgy érzi, hogy hátrákoncessziós díjakat műiden háztartás, amely elektromos hálózatra van kapcsolva, automatikusan fogja fizeti. A munkaadók az alkalmazottak száma alapján fogják fizetni a díjat, amelyet az új hivatal fog beszedni. Maďarič szerint az új rendszernek köszönhetően 1,2-1,7 milliárd koronával több koncessziós díjat sikerülne beszedni a jelenlegi 2,2 milliárd koronánál. A tárca szerint a nemfizetők számát is jelentősen sikerülne csökkenteni. A bírság 2000 korona lenne a természetes személyeknek, 10 ezer pedig a bántak vele, rabtársaira szeretettel és hálával emlékezik, de a szlovákiai hatóságok egy cseppet sem voltak előzékenyek. „Én azt kértem, azonnal vigyenek Svájcba, ennek ellenére a kihallgatási jegyzőkönyvbe az került, hogy megtagadtam a kiadást. Amikor a konzul jelenlétében tiltakoztam, azt ígérték, kijavítják, hiszen ez semmiség. Mégis három hónapig tartott ez a pokol” - öntötte el ismét a könny a fiatalember szemét. A következő lépéseikről Dávid Árpád György édesanyja annyit árult el, hogy keresnek egy jó ügyvédet, és a svájci magyar konzul segítségével kártérítést fognak követelni. nyos nemi megkülönböztetés éri, ezzel szemben a bolgár hölgyek közül csak minden ötvenedik él hasonló panasszal. A statisztika azonban vélhetőleg nem arra utal, hogy a bolgár nők a finnekhez képest irigylésre méltó helyzetben vannak, hanem arra, hogy Bulgáriában valószínűleg kevésbé érzékenyek a hátrányos megkülönböztetésre. Špidla szerint a diszkrimináció elleni küzdelem egyik legfontosabb eleme az emberek jogtudatának növelése. Az EU-biztos szerint folyton változó világunkban számolnunk kell azzal is, hogy a hátrányos megkülönböztetésnek újabb, eddig még ismeretlen formái alakulhatnak ki. (-cz-e) munkaadóknak. A Szlovák Rádió és a Szlovák Televízió képviselői egyértelműen elutasítják a tárca által kidolgozott törvénytervezetet, szerintük a Maďarič által javasolt rendszer működésképtelen lesz, az új hivatal létrehozását pedig szintén értelmetlennek tariják. Ugyanakkor készek a tárcával tárgyalni a törvénytervezetről. A minisztérium ugyan tudomásul vette a tévé és a rádió állásfoglalását, egyben emlékezetett, hogy ezzel a hozzáállással csak a jelenlegi helyzet megtartásához járulnak hozzá. (dem, t) Előítéletekkel küzdenek Új projekt a drogfüggőkért Pozsony. Előítéletei vannak a drogfüggőkkel szemben a pszichológusok és az orvosok többségének Szlovákiában - vélekedik Ľubomír Okruhlica, a pozsonyi drogelvonó központ igazgatója. Ezen a helyzeten próbál változtatni egy új uniós projekt, melynek elsődleges célja: megkönnyíteni a drogfüggők gyógyítását, és változtatni az átlagemberek, valamint a szakorvosok véleményén. „A szlovák pszichológusok és orvosok körében végzett közvélemény-kutatásunkból kiderült, hogy többségük nem szívesen gyógyítana drogfüggőket. Sajnos, gyakran még a szakemberekre is hatással van az általánosan elfogadott vélemény, mely szerint a függőség egyfajta aszociális megnyilvánulás” - magyarázta Okruhlica. A három évig tartó projekt keretén belül az Európai Unió országaiban továbbképzéseket és szemináriumokat szerveznek a drogfüggőséggel is kapcsolatba kerülő orvosoknak. „Sajnos, országunkban nincs annyi drogellenes központ, hogy minden drogos szakavatott orvoshoz kerüljön. Ezért fordulnak problémáikkal általános orvosokhoz vagy pszichológusokhoz, akik nincsenek napi kapcsolatba az ilyen betegekkel. A projekttel elsősorban nekik akarunk segíteni” - tette hozzá Okruhlica. (dem) Sok a gyorshajtó Újra köröz a Héja Pozsony. Véget ért a rendőrség idei első országos baleset-megelőzési akciója, a Héja. A rendőrök összesen 2313 kihágást észleltek, 2027 alkalommal helyszíni bírságot szabtak ki, 93 esetben pedig eljárást indítottak - tájékoztatta lapunkat Marta Bujňáková rendőrségi szóvivő. Ezúttal is a gyorshajtás volt a leggyakoribb, összesen 968 alkalommal büntettek ezért. 23 sofőr nem adott előnyt. 270 sofőrnek nem volt bekapcsolva a biztonsági öve, 26 telefonált vezetés közben, 55 pedig kikapcsolt fényszórókkal járt. 24-en ittasan ültek volán mögé - hárman nem voltak hajlandóak alávetni magukat az alkoholtesztnek. Az egy napig tartó akciót a rendőrség a közeljövőben megismétli, (dem) A diszkrimináció tudatlanságból fakad, ezért már a kezdeti fázisban kezelni kell Hátrányban az idősek és a nők Az új rendszernek köszönhetően több polgártól sikerül majd beszednie a pénzt Nem fizetünk többet a tévéért