Új Szó, 2007. március (60. évfolyam, 50-76. szám)
2007-03-24 / 70. szám, szombat
22 TÉVÉ ÉS RÁDIÓ - VASÁRNAP ÚJ SZÓ 2007. AAÁRC1US 24. www.ujszo.com MUSORAJANLAT Az 57-es utas Markíza, 22.35. Amerikai ak- cióthriller. John Cutter antiterro- rista szakértő legújabb állomáshelyére tart egy utasszállító gép 57-es számú utasaként. Csakúgy, mint a többi utastársa, ő sem sejti, hogy egy gépen utazik a köz- veszélyes Rane-nel, akit az FBI éppen egy másik börtönbe szállít át. A rabot kísérő ügynököknek fogalmuk sincs arról, hogy az utasok között a terrorista állig felfegyverzett társai is jelen vannak. Röviddel a felszállás után a terroristák hatalmukba kerítik a gépet, megölik az FBI embereit és kiszabadítják főnöküket. John Cutter (Wesley Snipes) Seven Day - Az időkapu RTL Klub, 14.45. Amerikai sorozat. Egy időutazáskor Parker időgépe repülőgéppel ütközik, melyet valósággal kettészel. A repülőből kizuhan egy fiú, akit Parker behúz az időgépbe. A landolás után nem találja a gyereket, ám rajta kívül senki sem tudja, melyik lesz az a gép, amelyik lezuhan. Pornográfia Duna tv, 22.10. Francia-lengyel film. 1943. Varsó. A háború közepette értelmiségiek találkoz- gatnak és beszélgetnek, mintha a külvilágban mi sem történne. Egy ilyen alkalommal ismerkedik meg egymással Friderik és Witold, akik között rövidesen szoros kapcsolat alakul ki. Elutaznak vidékre Hipolit, egy földesúr meghívására. A két ven- . dég a helybéliek manipulálásával, s reakcióik figyelésével tölti idejét, ami gyilkossághoz vezet... Főszerepben: Adam Ferency A nemzet színe-java Film+ (magyar nyelven), 21.00. Amerikai vígjáték. Cosmo és Dabney, a két rosszcsont ezen a nyáron sem kerüli el a kiképzőtábort. A repülőtéren azonban még náluk is rosszabb gyerekek várnak az utazásra, akik időközben ártalmatlanították a fél repülőteret. Cosmo vezetésével egy milliárdos magángépén rejtőznek el, pechjükre, ugyanis két piti terrorista épp ezt a gépet szemelte ki magának. Az öt gyerek túszul esik, és nem kevesebb, mint egymil- liárd dollárt követelnek értük. A két eltérítő nem is sejti, milyen katasztrófa fenyegeti őket... Walker, a texasi kopó TV2, 17.30. Amerikai sorozat. Több elrabolt gyermeket keres a rendőrség, s az egyikük éppen Trent diákja. A gyerekrablások helyszínén mindenütt egy felfestett pentagramot találnak. Egy mágiával foglalkozó bolt tulajdonosának segítségével később helyes irányba terelődik a nyomozás. Ám az ügy megoldása egyre sürgetőbb, mivel egy sátánista rituálé Halloween éjszakáját jelöli meg a véráldozat időpontjaként. Walkeréknek már csak néhány órájuk maradt a felderítésre, ráadásul Alex is fogságba került... Főszerepben: Chuck Norris RADIO PATRIA 12.00 Hírek, műsorelőzetes 12.12 Nótacsokor 13.00 Randevú 15.00 Kaleidoszkóp 16.00 Hírek 16.03 Zenés köszöntő 17.45 Krónika: hírek, region, hírek, sport 18.00 Téka 18.30 Operaismertetés 19.00 Világosság 19.40-20.00 Vatikáni rádió magyar híradója KOSSUTH 6.00 Vasárnapi újság 8.25 Édes anyanyelvűnk 8.30 A múzsák kertjében 9.05 Világóra 10.04 Baptista istentisztelet 11.05 Gondolat-jel 12.01 Déli krónika - Sport 12.25 Harminc perc alatt a Föld körül 13.05 Névjegy 14.04 Szonda 14.35 Mit üzen a Rádió? 15.04 Hajszálgyökerek 15.35 Művészlemezek 16.04 Batthyányi, az örök mécses III. 16.33 Ki a virágot szereti... 17.00 A mi időnk 18.00 Esti krónika 19.04 Sportvilág 19.30 Jó éjszakát, gyerekek! 19.40 Urbán Katalin nótáiból 20.04 Archívumok mélyéről 21.07 Mirandolina. Közvetítés a Nemzeti Színházból 22.00 Késő esti krónika 23.50 Schubert-dalok PETŐFI 8.15 A könnyűzene csillagai 8.45 Sportreggel 9.04 Kabarélexikon 10.03 Gordiusz magazin 11.04 Promenád 12.03 Jó ebédhez szól a nóta 13.15 Gyere haza, Lassie! 14.15 „Csiribiri” 14.30 Kölyökrádió 15.06 Örömzene 15.40 Memoriter 16.03 Rock and gól 17.04 Hazafelé 21.04 Gyurkovics Szalon a Rátkai Klubbon 22.03 Arcok, emlékek 23.15 Zene-java 0.00 Éjszaka TV-MŰS0R0K ml TV2 RTL KLUB MARKÍZA 5.50-8.00Napkelte 5.45 Reggeli gondolatok 6.00 Yugioh. Anim. sorozat 5.40 Híradó 8.00 Netkori 6.15 Mókás mechanika, 28. 6.20 Kölyökklub. Benne: 6.05 Rajzfilmsorozatok 8.50 TS - Úszó-és vízilabda-vb. 6.45 TV2-matiné. Benne: Kalandos Digimonok; Okostojás; 8.25 Srác urak Úszás - selejtezők szafari; Pif és Herkules; KacsaA mentócsapat; Hupikék Cseh film 9.45 így szól az Úr! kalamajka; Babar; Született törpikék; Ikrek akcióban; 10.00 Jóbarátok IV. A Biblia üzenete kémek; Marsupilami; Frédi és A szellemirtók legújabb kaAmerikai sor., 24/1-2. 9.50 Örömhír. A református Béni, avagy a két kőkorszaki landjai; Pokemon; Mp4orce 10.55 Bűbájos boszorkák II. egyház műsora szaki; Benne: JetixA megmentők; A tini nindzsa Amerikai sor., 22/12-13. 10.25 Unitárius ifjúsági műsor W.I.T.C.H., Flamingó kapiteknőcök új kalandjai 12.40 A Markíza kulisszatitkai 10.35 Az utódok reménysége tány, Mizújs, Scooby-Doo? 9.40 Inuyasha 13.00 Testre szabva 12.01 Hírek 9.55 Lassie. Am.-kanadai sor., 25. 10.15 Receptklub Politikai vitaműsor 12.05 TS - Úszó- és vízüabda-vb. , 10.25 Két testőr 10.30 Hívjon! Játsszon! Nyerjen! 13.30 Sóvihatal Úszás - döntők, 1. 11.00 Stahl konyhája 11.30 Cadülac Drive. Road movie, 7. Polgárjogi ügyek 13.00 TS - Úszó- és vízüabda-vb. 11.35 Sliders. Am. sci-fi, 87. 12.00 Híradó - déli kiadás 14.05 A múmia visszatér Női vízüabda nyolcaddöntő 12.35 Knight Rider. Am. sor., 40. 12.30 Vadnyugati fejvadász. Am. sor. Amerikai film (ism.) mérkőzés 13.35 Flipper legújabb kalandjai, 9. 13.30 Magyar Autósport-magazin 16.45 Mr. Bean 14.20 TS - Úszó- és vízilabda-vb. 14.35 Monk - Flúgos nyomozó 14.15 Egy rém rendes család. Sor. 17.20 Az igazság órája Úszás - döntők, 2. Amerikai sorozat, 58. 14.45 Seven Days - Az időkapu 18.20 Szívügyek 15.05 TS - Műkorcsolya-vb. Gála 15.30 Smallville Amerikai sorozat Társkereső-show 16.10 TS - Larvik-Győr Bajnokok Amerikai sorozat, 65. 15.40 Eltűntnek nyüvánítva 18.50 Időjárás-jelentés Ligája női kézilabda negyed16.30 Gyilkos számok Amerikai sorozat 19.00 Híradó döntő Amerikai krimisor., 10. 16.05 Hatoslottó-sorsolás 19.25 Sporthírek 17.55 BBC exkluzív. 80 kincs nyo17.30 Walker, a texai kopó 16.35 Döglött akták III. Am. sor. 19.30 Aranyeső mában a Föld körül, 10/5. Amerikai sorozat, 136. 17.30 Coba 12 - Az új csapat Nyereményjáték 18.58 Föld tv 18.30 Tények - hírműsor 18.30 Híradó - esti kiadás 19.00 Híradó este 19.00 Napló - Mérlegen a valóság 19.00 Cobra 11. Ném. sor. 1 A. A 20:00 mfroMtemm.Á 19.25 Krém. Édes mindenkinek 20.00 Irigy Hónaljmirigy 20.00 Szupermozi: Nő a baj 20.00 Halálos fegyver 4. Akciófilm 20.25 A szólás szabadsága Diszkóvágás Amerikai vígjáték 22.35 Az 57-es utas 21.35 Szeretem az ellenségem 21.00 Amerikai pite 4. 21.55 Heti hetes Amerikai akcióthriller Francia tévéfilm A zenetáborban. Am. vígjáték 23.05 Aushwitz - A nácik végső 0.10 Frasier VI. Am. sor., 24/18-19. 23.35 Hírek 22.45 Chicago. Am.-ném. megoldása, 6/4. 1.00 Vészhelyzet XII. Am. sor., 16. 23.40 Sporthírek zenés vígjáték 0.10 36 óra a halálig. Akcióthriller 1.45 Ruth könyve. Dráma 23.50-1.10TS - Motorsport 1.00 Napló - Mérlegen a valóság 1.55 Portré 3.15 Tegnap, ma és holnap (ism.) 2.20 X-csapat. Am. sorozat Olasz-ff. film SZLOVÁK TELEVÍZIÓ 1 12.35 Unitárius ifjúsági műsor ČT 1 HBO 12.40 Az utódok reménysége 6.40 Rajzfilmsorozat gyerekeknek 13.10 „A Mester zárva tartja műhelyét” 7.05 Maja, a méhecske, 24. 6.00 Apácashow 2. - Újra virul 7.50 Tracy Beaker. Brit sor., 23. 14.00 Mesterdalnok Kónya Sándor 7.30 Játszótér 7. a fityula. Am. zenés vígjáték 8.20 Gyerekeknek 14.40 Lengyel Balázs emlékére 9.45 Kalendárium 7.50 D.E.B.S. - Kémcsajok 8.50 Lilo és Stitch L, 39/24. 15.10 Membrán összeáüítás 10.00 Vándorkamera Am. akcióvígjáték 9.15 101 kiskutya, 65/24. 9.40 A nagynéni. Film 10.35 A világ rendeltetése, 26. 11.30 Az igazgató válaszol 11.55 Öt perc múlva tizenkettő Vitaműsor 13.00 A világ képekben Külpolitikai magazin 13.30 Agatha Christie: Gyilkosság meghirdetve Angol bűnügyi sor. 15.10 Kutyaszánversenyek, 12. 15.40 Csipkerózsika. Cseh sor., 10/8. 16.30 Postaláda Váratlan találkozások 17.25 Extra 17.55 Átváltoztatjuk A szépség iskolája 18.25 24 óra 18.30 Esti mese 18.40 Talkshow 18.50 Arabella. Cseh sor., 10. 19.30 Híradó 20.05 A múmia. Am. kalandfüm 22.15 Árnyékra vetődve Amerikai thriller 0.00 Híres topmodellek Dokumenumfilm, 2. 0.55 Fűre tépni szabad. Am. vígjáték 2.25 A világ rendeltetése. Fr. sor, 26. SZLOVÁK TELEVÍZIÓ 2 7.45 Élő körkép . 8.25 Hírek 8.45 ČT-híradó 9.55 Sivár udvar. Tévéfilm 11.10 Folklórműsor 11.40 Háromszor három kilenc Tévéjáték 12.35 Csettintés 13.25 Az állatvüág bajnokai Brit dók. film 14.15 Euromonitor 14.45 Őrangyalok. Talkshow 15.15 Színház 2006 16.05 Nem felejtünk... 16.20 Egyházi magazin 16.50 Orientációk 17.25 Sagarmatha. Szí. film 18.55 A világörökség kincsei III. 19.30 Híradó, Kenő 10 20.00 Aszó 20.05 Az építész portréja. Ilan Pivko Fr. sor., 2. 21.00 Művészeti magazin 2006 21.35 Lefújva 22.05 Bajnokok Ligája magazin 22.30 Hosszú rövid éjszaka. Tévéfüm 23.50 Európa sztárjai. Gálaműsor Brüsszelből (ism.) m2 5.20 Hajnali gondolatok 5.23 Kárpát Expressz 5.50-8.00 Napkelte 8.00 Nap-kelte plusz 9.00 Pipogya Pipi. Am. rajzfilmsor. 9.10 Állati tehetségek 9.15 Róka a pácban. Am. sor. 9.20 Az ezüst vadló, 32. 9.45 Az idő kalandorai, 24. 10.10 Kutya legyek, 30. 10.35 Szerelmek Saint Tropez-ban 11.30 Péter Vladimir - Wladis, ötvösművész portréja 12.00 Déli harangszó 12.02 így szól az Úr! A Biblia üzenete 12.08 Örömhír 15.30 A múlt század hajnalán Ném. dok.-sor., 12/11. 16.00 Álomkeringő. Magy. film 17.30 Kulissza 18.00 MIÉRT? 18.45 Esti mese 19.00 Kultúrház 19.30 Híradó este 19.48 Sporthírek 19.55 Verssor az utcazajban 20.00 Volt egyszer egy tolvaj Am.-fr. fűm 21.45 András Ferenc. Portréfilm 22.10 A lepkegyűjtő. Ang.-am. fűm 0.05 Napló ÉJSZAKAI VÁLASZTÉK DUNA TELEVÍZIÓ 7.25 Gyerekeknek 8.40 Hol volt, hol nem volt 9.00 Lizzie McGuire, 65/24. 9.20 Félix és a vadállatok 9.50 „Avers az, amit mondani kell.” 10.15 A tudás hatalma - Európa nagy egyetemei. Robert Koch Berlinben 11.15 Felelet az életnek 11.45 Híradó, időjárás-jelentés 12.05 Kikötő - Duna tér 12.15 Élő egyház 12.45 Élő népzene (ism.) 13.10 Csellengők - Eltűntek nyomában 13.35 Kívánságkosár Marosvásárhelyen 15.10 Közelkép Andrzej Wajdáról filmes pályájának ötvenedik évében Lengyel dók. film 16.00 Vannak vidékek 17.00 Váratlan utazás, 52/24. 17.45 Kikötő - Duna tér 18.00 Híróra 18.15 Heti Hírmondó 19.00 Mese 19.30 A Mester és Margarita Orosz tévéfilmsor., 10/1-2. 21.05 Színlap - színházi folyóirat 21.45 Híradó 21.55 Dunasport 22.10 Pornográfia. Fr.-lengy. film 0.05 Gdyniai emlékképek Magyar dók. film JOJ 5.35 Híradó 6.00 Társasági magazin 6.30 Rajzfilmsorozatok gyerekeknek 8.25 A vadak ura. Am. sor., 6. 9.25 Kardok királynője. Am. sor., 20. 10.25 Jeff Corwinnal a vadonban Amerikai sor., 15. 11.30 Politika.sk. Vitaműsor 12.20 Slágerlista 13.45 S.O.S. Barracuda. Ném. krimisor. 15.45 Akcióban az apu 16.45 Tetthely. Ném. krimi 18.45 Cserepek plusz 19.20 Időjárás-jelentés 19.30 Híradó 19.55 Sporthírek 20.00 A szökés. Am. krimisor., 22/9. 21.05 Bátorság. Jan Kraus műsora 22.10 Léon, a profi. Am.-fr. thrüler 0.25 Különleges kommandó Amerikai sorozat, 3. 1.25 Emmanuella újabb kalandjai Erőt. sorozat, 3. 3.05 Apu akcióban 3.50 Politika, sk 4.35 M.A.S.H. Am. sor. 10.30 Teleobjektív 11.00 F. L. Vék. Cseh sor., 13/12. 12.00 Václav Moravec kérdései 13.00 Hírek 13.10 Kék Mauritius. Mese 14.10 Ahol segít a pénz 14.15 A hit útjai 14.40 Egyházi magazin 14.55 Régmúlt idők nyomában 15.15 Emberek a cirkuszkocsiból Tévéfilm 17.55 Időjárás-jelentés 18.00 Hírek 18.05 Ne tétovázz, forgass 18.45 Esti mese 19.00 Híradó, időjárás, sport 20.00 Boldogság. Cseh film 21.50 168 óra 22.30 Hírek, sporthírek 22.45 Börtönbosszú. Brit thriller 0.15 Kettős bevetés. Ném. krimisor., 13/12. CT 2 7.55 Műkorcsolya és jégtánc-vb. Gála 10.55 Motorkerékpár-vb 13.10 Kultúra.cz 13.30 Szép városok. Kolín 13.55 Motorkerékpár-vb 15.40 A művészet vüága 16.45 Č. Budéjovice-Pardubice jégkorong Extraliga-mérkózés 19.35 Kultura.cz 20.00 Az est témája... Elfelejtett világ 21.50 A színház él! 22.15 Mai cseh költők 22.25 Labdarúgó-magazin 23.15 Golfmagazin 23.40 A Cseh Füharmonikusok műsora 0.25 Ahol segít a pénz HALLMARK 6.00 Kezdetben vala. Am. film, 2/2. 8.00 A rejtelmes sziget Amerikai kalandfüm, 2/2. 10.00 Mentőszolgálat. Am. dráma 12.00 McLeod lányai IV., 11-12. 14.00 A rejtelmes sziget Amerikai kalandfilm, 2/2. 16.00 Mentőszolgálat. Am. fűm 18.00 McLeod lányai IV., 11-12. 20.00 Flora mama családja Amerikai film, 2/2. 22.00 Taxisok veszélyben Amerikai filmdráma 0.00 A legfiatalabb keresztapa Amerikai film, 2/2. 2.00 Taxisok veszélyben Amerikai filmdráma 4.00 Kezdetben vala. Am. film, 2/2. F1LM + (cseh nyelven) 13.55 Randiszerviz. Vígjáték 15.30 Célpont a Föld. Akciófüm 17.00 Mindent a szépségért. Vígjáték 18.50 Mortadello és Filemon. Vígjáték 20.35 A második világháború. Dráma 22.10 A látnok. Akciófilm 23.40 Bangkok Dangerous Akciófilm (magyar nyelven) 13.45 Felsőbb fok. Vígjáték 16.40 Ember a holdon. Vígjáték 19.15 Rosszcsontok égen-földön Vígjáték 21.00 A nemzet színe-java. Vígjáték 23.45 Oroszlánbarlang. Thriller 11.50 13.55 23.50 1.15 9.25 Kockafejek. Brit sor., 4. 9.55 Házi háború II. Am. sor. 8. 10.20 A normandiai partraszálláshoz vezető út. Am. akciófilm Cápasrác és Lávalány kalandjai Amerikai kalandfilm Szemtelen szemtanúk Amerikai akcióvígjáték 15.35 Take That-koncert 16.30 A múlt fogságában, 2/1. Amerikai dráma 18.25 Az emberrablás Am .-ném. thriller 20.00 Garfield. Am. anim. vígjáték 21.20 Nancy ül a fűben II. Am. sor., 12. 21.50 Törtetők II. Am. sor., 3. 22.20 Deadwood. Am. sor., 32. 23.15 Mélyen tisztelt publikum! Cseh sor., 27. A múlt fogságában, 2/2. Amerikai film A Ravasz, az Agy és két füstölgő puskacső. Brit akció vígjáték 3.00 Utánam a lavina. Am. vígjáték 4*20 Az emberrablás. Thriller ORF1 11.35 Supergirl. Angol sci-fi vagy 13.00 Kaliforniába jöttem 13.25 Mr. Bean 13.50 Chip megmutatja. Am. vígjáték 15.10 Randi az elnök lányával Amerikai vígjáték 16.40 Sziki-szökevény Amerikai fümvígjáték 18.00 Vasárnapi sport 19.00 Newton 19.30 Híradó 20.15 Rocksuli. Am. filmvígjáték 22.00 Tetthely. Krimisorozat 23.30 Columbo. Krimisorozat 0.55 Az igazság nevében Amerikai akciófilm 2.40 Sziki-szökevény. Am. fümvígjáték PRQ7 12.45 Germany’s Next Topmodel - Heidi Klummal. Show (ism.) 13.50 Disney-fümparádé. Show 14.00 Gepárd lányok 2. Am. vígjáték 16.00 Szkeccsshow 17.00 A Simpson család: Marge részeg; Boldogok a tudatlanok 18.10 Galüeo misztikus - A nagy postarablás. Magazin (ism.) 19.00 Á tudás csodavüága. Magazin 20.15 A Szmokinger. Amerikai vígjáték 22.15 Underworld. Amerikai-német-magyar horror 0.30 Soul Survivors. Am. thrüler EUROSPORT 8.30 Csúszókorong 10.00 Gyorsasági motor: bemelegítés 10.30 Gyorsasági motor: beharangozó. Élő adás 10.45 Gyorsasági motor: 125 köbcentis kategória versenye. Élő adás 12.00 Gyorsasági motor: 250 köbcentis kategória versenye. Élő adás 13.15 Gyorsasági motor. Élő adás 15.00 Síugrás 17.00 Úszó vb 19.00 Téli sportok 19.30 Motorsportok 19.45 Labdarúgás 0.00 Atlétika 1.00 Úszó vb