Új Szó, 2007. március (60. évfolyam, 50-76. szám)

2007-03-22 / 68. szám, csütörtök

www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2007. AAARC1US 22. Régió 5 Továbbra is a komáromi gyermekotthon lakója marad Niki, a homokozóban hagyott kislány Nem látott más megoldást az apa Komárom. Továbbra is a ko­máromi csecsemő- és gyer­mekotthon lakója marad az a kétéves kislány, akit édes­apja tavaly december elején egy homokozóban hagyott. ÚJ SZÓ-INFORMÁCIÓ Az apa, Farkas Róbert - aki név­telenül értesítette a rendőröket az elhagyott gyermekről, majd ké­sőbb önként jelentkezett a rendőr­ségen - tettét azzal magyarázta, hogy megromlott anyagi helyzete miatt nem tudta fizetni addigi al­bérletét és hajléktalanná vált. Tet­tét megelőzően már két napja az utcán volt kislányával, és nem lá­tott más kiutat. A munkanélküli férfi akkor la­punknak elmondta: mindent meg­tesz annak érdekében, hogy miha­marább munkát és megfelelő al­bérletet találjon. Ezek az alapfel­tételei ugyanis annak, hogy kive- hesse kislányát a gyermekotthon­ból. Sőt, arról is beszámolt, hogy januártól várhatóan Oroszlányban fog dolgozni. „Az oroszlányi mun­ka nem jött össze, viszont a napok­ban a Nokiában kezdek dolgozni”- tudtuk meg március elején Far­kas Róberttől. A férfi ellen egyéb­ként a gyermek elhagyása miatt eljárás folyik Decemberben a Komáromi Kör­Háromezer fényvisszaverő matricát osztanak szét az Érsekújvári járás községeiben A Nyitrai kerületben a legtöbb a halálos gázolás SZÁZ ILDIKÓ Nyitra. Az elmúlt években a Nyitrai kerületben fordult elő a leg­több halálos kimenetelű közúti bal­eset, tavaly szám szerint kilencven­hat. Az idei év első két hónapjában már 902 baleset történt az utakon, negyvenhárommal több, mint ta­valy ugyanebben az időszakban. Az idei tizenhét halálos áldozat közt ki­lenc gyalogos volt - hangzott el Ján Stark, a Nyitrai Kerületi Rendőrpa­rancsnokság igazgatójának sajtótá­jékoztatóján. Stefan Gálik, a Nyitrai Kerületi Közlekedésrendészeti Fel­ügyelőség igazgatója beszámolt a Látni és látszani elnevezésű projekt­ről, amely a közlekedés biztonságát hivatott segíteni. A Nyitrai kerület­ben összesen 14 ezer - ebből az Ér­sekújvári járásban háromezer, a Lé­vai és Komáromi járásokban két- kétezer - fényvisszaverő matricát osztanak szét a közeljövőben. Eze­ket elsősorban a forgalmas főutak mellett található településeken Ján Stark eredményesnek értékelte a rendőrség és a sajtó együttműködését (Csuport István felvétele) Farkas Róbert hetente többször meglátogatja kislányát a gyermekotthonban (Vas Gyula felvétele) zeti Munka-, Szociális és Család­ügyi Hivatal a kislány ideiglenes, három hónapig tartó gyermekott­honi elhelyezését kérte. „Niki to­vábbra is az otthonban marad, hogy meddig, azt jelenleg nehéz lenne megjósolni” - tájékoztatott a három hónap elteltével Tóth Hed­vig, a gyámügyi hivatal vezetője. Egyelőre nem tervezik nevelőszü­lőknél való elhelyezését. Az apa ugyanis rendszeresen, heti két-há- rom alkalommal látogatja a kis­lányt. A gyámügyi hivatalt azon­ban - Tóth Hedvig szavai szerint - december óta nem kereste fel. Farkas Róbert ügyében a rend­őrségen is érdeklődtünk. Amint azt Marian Hálástól, a járási rend­őrparancsnokság igazgatójától megtudtuk, a vizsgálat a végéhez közeledik, és a nyomozati anyag hamarosan a nyomozást felügyelő ügyész asztalára kerül. Az ügyé­szen múlik majd, vádat emel-e az apa ellen, vagy vádemelés nélkül lezárja az esetet, (vkm) A dél-koreai cégnek a felmerült nehézségek ellenére is az a szándéka, hogy Vágsellyén nyitja meg az üzemet Útban van a vasút, új hely kell a befektetőnek GAÁL LÁSZLÓ Vágsellye. Az előző városvezetés még tavaly ősszel előszerződést kö­tött egy dél-koreai céggel egy gyár­telep építésére szolgáló terület el­adásáról. A város fel is vásárolta az erre alkalmas telkeket a Farkasd fe­lé vezető út mentén, a szennyvíz- tisztító állomás mögötti területen. A befektető mintegy százmillió ko­rona beruházással építene üzemet. Most azonban a tervek meghiúsul­ni látszanak. „A gáz- és vízvezeték, valamint a szennyvízcsatorna a vasútvonal vá­ros felőli oldalán vannak, és ezeket át kell vezetni a vasúti töltés alatt. Ebből pedig némi bonyodalom adódott, mert a koreai fél most pontosította a gyártás műszaki fel­tételeit, és ezek szerint már elégte­len a vezetékek eredetileg tervezett kapacitása. A cég új igényeinek tel­jesítéséhez komolyabb beavatko­zásra lenne szükség, ez pedig azért probléma, mert a jövőben a Po- zsony-Párkány-Budapest vasútvo­nalon az Eurocity és Intercity jára­toknál nagyobb, 160 kilométeres óránkénti sebességgel számolnak, ami miatt a vasúti töltéseket érintő mindenféle beavatkozást szigorúb­ban bírálnak el” - mondta Ladislav Gáli, a városi hivatal elöljárója. A felmerült gondok ellenére a koreai cég továbbra is kitart amel­lett, hogy Vágsellyén építené meg az üzemét. Gáli szerint erre máshol is van lehetőség. Egy másik terüle­ten a Duslo vegyi üzem közelében adottak a feltételek egy ipari zóna kiépítéséhez, ráadásul az elképze­lések szerint itt vezetne a 2013-ig megépülő gyorsforgalmi út, ami a szállítás szempontjából is előnyös. Egy másik lehetőség, hogy az új gyár a Duslo területén épülne fel, ahol a vegyi üzem számára felesle­gessé vált épületek és építésre al­kalmas telkek a meglévő infrast­ruktúra szempontjából is ideálisak egy ipari park kiépítéséhez. Az elöl­járó egy másik fontos érvet is meg­említett, amely a koreai cégnek ez utóbbi területen való letelepedése mellett szól. Elmondta, a Samsung galántai üzemébe, akár a tervezett Voderady-i üzembe szállítaná a ter­mékeit, a szállítás Vágsellyén ke­resztül történne, ha viszont meg­épül a kerülőút, a Dusloból, vagy az említett ipari zónából a szállítás is sokkal egyszerűbb lesz. A főépítész cáfolta a híreszteléseket Nem számolják fel a piacot ÚJ SZÓ-HÍR Párkány. Miroslav Safranko, a város főépítésze cáfolta azokat az utóbbi időben szárnyra kapott hí­reszteléseket, melyek szerint a vá­ros előbb-utóbb felszámolja a jelen­legi, központi autóbuszmegálló melletti piacot, mert ott körforgal­mat létesítenének. „Még ötlet szintjén sem vetődött fel körforgalom építése azon a he­lyen, maximum egy T-alakú keresz­teződés épülne, de még ez sem biz­tos, hogy bekerül Párkány hosszú távú fejlesztési tervébe. S még ha meg is épülne a kereszteződés, ak­kor sem számolnánk fel a piacot, legalábbis amíg ott bérlők lesznek” - mondta a főépítész. Csepregi Zoltán, az önkormány­zat vagyonkezelési bizottságának elnöke hozzátette: már a feltevés sem logikus, hiszen egy körforga­lom létesítéséhez minimum három út kell, amire a szóban forgó hely­színen nincs lehetőség. „A Tűzoltó utcai kanyarban, a buszmegállótól pár méterre csak akkor lenne értelme megépíteni azt a bizonyos T-alakú kereszteződést, továbbá a kanyartól egyenes irány­ban is folytatni a Tűzoltó utcát, ha a vasútállomás felől érkezve, a kemé­nyítőgyártói balra is el lehetne jutni a garamkövesdi bekötőútra. Azaz, ha autóval el lehetne kerülni a köz­pontot. Ebben az esetben viszont a keményítőgyárnál lenne egy kör­forgalom. Az önkormányzatban felvetődött ugyan egy ilyen út ki­alakítása, ám ezt kész tényként ko­rántsem fogadhatjuk el, már csak azért sem, mert nem lenne hol el­vezetni ezt az utat, hiszen ott a Va­das és egy csomó beépített terület” - fejtette ki véleményét a bizottság elnöke, (buch) Érsebészeti osztályt nyitottak az egyetemi kórházban Újabb előrelépés az egészségügyi ellátásban ÚJ SZÓ-HÍR Érsekújvár. Tegnap ünnepélye­sen megnyitották az érsekújvári egyetemi kórház érsebészeti osz­tályát. A tizenkét fekhelyes osz­tály nagyon is érezhető hiányt pó­tol a Nyitrai kerületben. A bete­gek eddig kénytelenek voltak a kerületi székhelyre utazni. Ma­rián Karvaj, az egyetemi kórház igazgatója ezen a napon átadta a kinevezési dekrétumot Jaroslav Mičeknek, az újonnan létrehozott osztályvezetőjének. PeterHudák, a kórház Sebészeti Klinikájának főorvosa nem titkolta elégedett­ségét, és kiemelte, az új osztály nem jöhetett volna létre, ha nem rendelkeznek képzett szakembe­rekkel. Az érsebészeti osztályon ezentúl nemcsak az érsekújvári, hanem a régióbeli pácienseket is fogadják. Jaroslav Miček hangsú­lyozta, az érsebészet rendkívül bonyolult egészségügyi eljárás, ezért nem olcsó. Haszna azonban felbecsülhetetlen, ha a páciens a sikeres beavatkozást követően is­mét teljes életet élhet, (száz) Jaroslav Mičeknek Peter Hudák gratulál (Szabó Péter felvétele) AJÁNLÓ Március 22. (csütörtök) Pozsony - 18.00. a pozsonyi Casinóban folytatódik a felvidé­ki magyar sajtót bemutató soro­zat. A vendég a Vasárnap hetüap lesz, valamint a Petitpress lap­igazgatója, Slezákné Kovács Edit. (ú) Rimaszombat - 18.00: a Pósa Lajos Irodalmi és Közműve­lődési Kávéház összejövetele a Magyar Közösségi Házban (Dax- ner u. 35.). Az est vendége Danis Tamás, akinek Visszapillantások c. kötete a közelmúltban jelent meg. A kötetet bemutatja B. Ko­vács István, az est házigazdája Sebők Valéria lesz. (ú) Március 23. (péntek) Nagykér -15.00: a kis kultúr- házban író-olvasó találkozó lesz Szőke József íróval, a falu szülöt­tével, aki elfogadta a Szlovákiai Magyar Szülők Szövetsége nagy- kéri alapszervezetének a meghí­vását. (száz) Március 24. (szombat) Kürt - 14.00: IV. Kürti Kőtéskóstoló a Faluházban. Az öt legjobb kötés elkészítője megkapja az Aranykőtés díjat. A rendezvényen fellép Écsi Gyön­gyi népdalénekes és mesemon­dó, a helyi Kisbokréta citeracso- port; továbbá kiállítás nyílik a régi konyhai eszközökből. A be­lépés és a nevezés ingyenes. A rendezvényt szervező kürti ön- kormányzat szeretettel vár min­denkit a különleges böjti talál­kozásra. (száz) Somoija - 19.00: aTransyl- mánia zenekar koncertje a mű­velődési központban. A zene­kart székely fiatalok alapították 2002-ben. Repertoárjukat nép­dalok és megzenésített versek alkotják. Számos hangszert szólaltatnak meg: a hegedű, a furulya, a töröksíp és a kaval mellett zenéjüket színesítik klasszikus rockzenei hangsze­rekkel, gitárral és dobokkal. Somorjai fellépésükön akuszti­kus koncertműsorukat mutat­ják be. A Transylmania neve a Kormorán együttessel adott koncertek révén vált ismertté az egész Kárpát-medencében. Az együttes 2003-ban adta ki első zenealbumát Legyen úgy mint régen volt címmel, (jóm) élőkhöz szeretnék eljuttatni. ,A projekt sikeres megvalósítása érde­kében kérjük az önkormányzatok és egyházak együttműködését. A közúti balesetek elszenvedői között ugyanis nagyon sok a gyerek és az idős ember” - tette hozzá Miloš Fábry kerületi rendőrségi szóvivő. Ján Štarktól továbbá megtudtuk, feltett szándéka szigorúbban ellen­őrizni a rendőrség kötelékében dol­gozók munkáját. Rámutatott a problémákra is: egy verebélyi rend­őr esetére, aki elaludt a szolgálat­ban, és egy komáromi rendőrére, aki ittasan karambolozott - az ese­tekkel már foglalkoznak. A Nyitrai kerületben az utóbbi két hónapban 1900 bűncselek­ményt jegyzőkönyveztek, három­százzal kevesebbet, mint egy évvel ezelőtt ugyanebben az időszakban, ebből 610 esetben fény derült az el­követők kilétére. A kerület három járásában további hat rendőrt sze­remének a közeljövőben bevonni a munkába, nekik az lesz a felada­tuk, hogy elsősorban a romák lakta területeken teljesítsenek szolgála­tot. Az elmúlt két hónapban ugyan­is 3517 kihágásnak minősülő esetet vettek nyilvántartásba, háromszáz­zal többet, mint egy évvel ezelőtt.

Next

/
Thumbnails
Contents