Új Szó, 2007. március (60. évfolyam, 50-76. szám)
2007-03-21 / 67. szám, szerda
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2007. AAÁRC1US 21. Nagyszünet 11 Németországba és Csehországba szeretnének kijutni, hogy ott is megismerjék a zenekart Eye Beyond Sight: jön az új korszak Legközelebb pénteken találkozhat velük a közönség a győri V2 Music Pubban A somorjai Eye Beyond Sight zenekar közel négy év együttzenélés és nem kevés nehézség, bonyodalom átélése után végre eljuthatott odáig, hogy elkészítse első nagylemezét. A zenekar múltjáról, jelenéről, terveiről, és persze magáról a készülő lemezről az énekes, Patonyi Tamás mesélt nekünk. BÍRÓ SZABOLCS Mikor, hol, hogyan alakult a zenekar? A sztori egészen 2003-ig nyúlik vissza. Ekkor még Snake eaťs Rabbit néven futott a banda. Ez így ment 2005júniusáig, amikor olyan változások történtek, melyek nyomós indokot adtak arra, hogy nevet változtassunk. Ekkor született meg az Eye Beyond Sight. A következő hónapokban aktívan működtünk tovább egészen 2006 márciusáig, amikor kiszállt két tag: Szöcske és Zotya. Ajelenlegi felállás 2006 májusában jött létre. Milyen indíttatás vezérelt titeket a kezdetekben? Volt valami konkrét cél, vagy egyszerűen csak zenélni akartatok? Szerettünk volna olyan zenét csinálni, amilyent a környéken más nem művel, vagy csak nagyon kevesen. Nem akartunk a milliomodik zenekar lenni, akik nyomatják a tipikus „kocsmabluest”, meg az elcsépelt és ronggyá játszott slágereket. Mindenképp ki akartunk lépni ebből az útvesztőből. Tisztában vagyunk azzal, hogy ez az út sokkal hosszabb és nehezebb, de mi ezt felvállaljuk. Ha valakinek tetszik, amit csinálunk, akkor tudjuk, ezt csakis magunknak köszönhetjük, és nem annak, milyen jól „lekop- pintottuk” a mások által megírt dalokat. Azt hiszem, ez elég nagy kihívás, főleg ebben a térségben, mert itt ilyen szinten valahogy megállt az idő. Hogy fogadott benneteket a közönség? Az első fellépésre 2005. augusztus 20-án került sor a bősi Vendel kocsmában. A közönség elég vegyesen fogadott minket! Szerintem nem voltak hozzászokva ehhez a stílushoz. Persze nem volt semmilyen negatív hozzászólás, de máshogy néz ki az, ha valakinek sikere van. Elég gyenge koncert volt, de hát minden kezdet nehéz. Összegezve, a közönség nem nagyon vette a lapot... Hogyan jellemeznéd az általatok képviselt műfajt? Na ez az a kérdés, ahol gondolkodóba kell esnem... Komolyan nem tudom. Mostanában nagyon divatba jött, hogy minden stílusnak kitalálnak számtalan ágat. A metál nagy csoportjába simán be tudom magunkat sorolni, de a mi zenénkben megtalálhatóak a thrash, death, black elemek, ezek mellett egy kis hard core is érezhető és azt már nem is említem, hogy a Prayer for Better Days c. számunkban még egy kis reggae is van. Szóval ember legyen a talpán, aki ezt be tudja valahova határolni. Viszont a plakátokra valamit ki kell írni, és mi rendszerint a metal-crossover mellett döntünk. Mit szeretnétek elérni? Van valahol egy képzeletbeli határ, ahova biztosan el akartok jutni, vagy egyszerűen csak hagyjátok magatokat sodortatni az árral? Hát határok és korlátok nincsenek! Legalábbis felfelé... Most szeretnénk elérni, hogy kijussunk Németországba és Csehországba, majd ott szeretnénk minél többet játszani! Ha ezt sikerül, akkor majd kitűzünk egy olyan célt, amiért újra érdemes lesz nyomulni. De olyan határ nincsen, ahol azt mondanánk, ezt megcsináltuk, ez elég lesz nekünk. Minden erőnkből törünk előre! Milyen gyakran koncerteztek? Ha beindul a koncertszezon, akkor kapunk meghívásokat szép számmal. Nyáron minden hétvégére jut egy-egy fellépés. Minél több helyre járunk, annál több rajongónk is akad. A legnagyobb sikerünk egyértelműen a tavaly októberi csallóközcsütörtöki koncertünk volt, ahol közel 150 ember tombolt a zenénkre. Ez leírhatatlan érzés. Viszont meg kell említenem a 2006- os Közel KlikkFesztet és a Rómeó Vérzik Tábort is, ahonnan szintén sok pozitív visszajelzést kaptunk. A www.eyebeyondsight.szm.sk oldalon minden koncertről tájékoztatót kapnak az érdeklődők. Nemrég stúdióba vonultatok, (A szerző felvétele) lassan pedig már készen is lesz az albumotok. Mikorra várható ez? Még néhány hét, és a kezünkben lesz az új anyag, amit a soproni MD Stúdióban vettünk fel. Összesen 11 dalt játszottunk fel. Ha csak a stúdióban eltöltött napokat számítom, akkor tizenkettőt töltöttünk ott. Most már „csak” a keverés van hátra, ami hihetetlenül időigényes munka, de március végén már biztosan meglesz a végeredmény. A dalok mennyiségéből már látni, hogy ez nem egy egyszerű demó- anyag lesz, hanem az első nagylemezünk. Már a címét is tudjuk: Dies ad Quem. Ez latinul van, és annyit jelent, egy új korszak kezdete. Azt hiszem, ehhez nem kell hozzáfűznöm semmüyen magyarázatot. .. Ezúton is szeretnék köszönetét mondani Schmidl „Smici” Tamásnak a Moby Dick-ből, a jó tanácsokért, és mert rengeteg energiát belefektet abba, hogy igazán jó minőségen szólaljon meg a lemez. Hol láthatnak titeket legközelebb az érdeklődők? Legközelebb március 23-án, pénteken találkozhat velünk a közönség a győri V2 Music Pubban. Nagy buli van kilátásban. Aki szereti ezt a zenei vonalat, annak ott a helye! A kanadai Arcade Fire második lemeze az USA-ban és Nagy-Britanniában egyaránt a második helyen nyitott Tíz éve halott rapsztár az albumlista élén L1STAMUSTRA Az Egyesült Államokban is jön- nek-mennek a zenei irányzatok, mindössze két stílus örök: a countryzene valamint a hiphop, ezen belül is a rap. A countryzenének rengeteg állócsillaga van, a rapben folyamatosabb a cserélődés, kevesebb évek óta csúcson lévő sztárt tartanak nyilván. Az amerikai rapélet két legnagyobb alakja már nem él. Tupac Shakur 1996. szeptember 13-án, The Notorious B.l.G. 1997. március 9- én halt meg, a kilencvenes évek közepén kicsúcsosodó bandák közti leszámolások során vesztették életüket. Mindkét rapper máig hatalmas népszerűségnek örvend. Ennek megfelelően The Notorious B.l.G. válogatásalbuma a héten az amerikai eladási lista élén debütált. The Notorious B.I.C. és Tupac Shakur Egyesült Államok Kislemezek 1. Fergie Featuring Ludacris: Glamorous 2. Mims: This Is Why I’m Hot 3. Akon: Don’t Matter Nagylemezek 1. The Notorious B.l.G.: Greatest Hits 2. Arcade Fire: Neon Bible 3. Daughtry: Daughtry Öt újdonság az első tízben Fergie együttese, a The Black Eyed Peas nélkül is kiválóan elboldogul. A megállapítás ugyan sántít, mivel a The Dutchess című szólóalbuma csapatának frontembere, will.i.am hathatós segítségével készült. Az énekesnő első szólóslágere, a London Bridge a nyár végén három hétig uralta a Billboard magazin kislemezlistáját. A korongjáról másodikként maxi CD-re kimásolt Fergalicious végállomása a második pozíció volt, a harmadikként kiadott, Ludacris közreműködésével készült Glamorous pedig a héten átvette a vezetést, véget vetve Shawn Mims kéthetes trónolásának. Az albumlista csúcsára az elmúlt héten visszatért az American Idol című tehetségkutató műsor tavalyi szériájában feltűnt Chris Daughtry a Daughtry nevű zenekarával. A várakozásnak megfelelően a héten The Notorious B.l.G. slágereinek, legfontosabb dalainak gyűjteménye nyitott az élen, amely a rapper halálának tizedik évfordulója kapcsán került a boltokba. Az ezüstérmes helyre az Arcade Fire második lemeze iratkozott fel. A Win Buder és Régine Chassagne házaspár köré épülő, jelenleg nyolctagú montreali együttes első, 2004 szeptemberében kiadott Funeral című albumáról dicshimnuszokat zengett a zenei sajtó, a szakma és a közönség is számos díjjal jutalmazta, ennek ellenére az USA-ban csak az eladási összesítés 131. helyéig jutott. A lista tízes mezőnyében további három új jelzésű korong található: Gary Allan countryénekes slágergyűjteménye, a Relient K nevű keresztény rockot játszó zenekar Five Score And Seven Years Ago című lemeze és a Korn nevű nu-metal együttes akusztikus koncertanyaga, amely az MTV Unplugged című sorozat keretében jelent meg. (puha) t<Sr Q4 PUSKA 13. Petőfi A romantika időtartama: 18. sz. legutolsó éveitől a 19. sz. első kétharmadáig tartott, de volt, ahol még a 19-20. század fordulóján is létezett. A klasszicizmusból nőtt ki, de hamarosan szembefordult vele. Elődje a szentimentalizmus volt. A szó eredete: a román szóból, melynek jelentése regény (a latinnal szemben anyanyelven írt elbeszélő művek neve). A romantika az irodalomban fejlődött ki és innen tevődött át más művészeti ágakba. Forrása: általános illúzióvesztés a francia forradalom után. A romantikusok szembefordultak a klasszicizmus dogmáival, a művész szabadságát és a nemzeti nyelvek fontosságát hirdették. Felfedezték maguknak a népművészetet, a népi kultúrát, valamint az orientalizmust (keletkutatás) és az egzo- tizmust is. Jellemzői: eredetiség, nemzeti múlt, a művész szabadsága, különleges élethelyzetek, egyedi cselekménybonyolítás, érdekfeszítő események, fantázia, fantasztikum, felfokozott pátosz, zeneiség, festőiség, töredékesség, végletek, túlzások, líraiság, lírai(vá vált) műfajok, kevert műfajok (verses regény, ballada), szimmetrikus szerkezet. A magyar reformkor és irodalmi élete A romantika eszméi összefonódtak az idegen elnyomás elleni, a nemzeti függetlenségért folytatott harccal. Az írókra bizonyos kötelezettség, felelősség hárult. Nemzeti érzés, lázas tenni akarás, optimizmus jellemezte őket, változtatni akartak.» Céljaik: nemzeti függetlenség, polgári demokrácia, jobbágyfelszabadítás, gazdasági fellendülés, kulturális fejlődés. 1825-ben volt az első magyar reformországgyűlés. Pesten Kisfaludy Károly került az irodalmi élet középpontjába. 1821-től Aurora nevű évkönyvet jelentetett meg, amely körül irodalmi csoportosulás alakult (Aurora-kör). Bécsi ellen- zsebkönyv: Hébe. A romantika legbefolyásosabb szerzői Kisfaludy Károly mellett: Vörösmarty Mihály, Bajza József, Toldy Ferenc. Megalakult a Magyar Tudományos Akadémia (1830), irodalmi társaságok jöttek létre, megnyitotta kapuit a Pesti Magyar Színház (1837 - a későbbi Nemzeti Színház). • Jelentős magyar nyelvű lapok: Tudományos Gyűjtemény, szépirodalmi melléklete a Koszorú, Kritikai Lapok, Athenaeum, melléklete a Figyelmező, Divatlapok: Pesti Divatlap. • Széchenyi István szerint első volt a polgárosodás, a gazdasági fejlődés, ezt reformokkal szerette volna elérni. Legjelentősebb műve a Hitel. Lapja a Kelet Népe. • Kossuth Lajos a nemzeti függetlenséget akarta elérni, akár forradalom útján is. Lapja a Pesti Hírlap. A reformpolitika a 40-es évekre kezdett kifulladni, egyre inkább a forradalmi megoldás került előtérbe. Petőfi Sándor 1823. január 1-jén született Kiskőrösön. 1838:1. vers: Búcsúbeszéd. Selmecbánya: Nemes Magyar Társaság. 1838-tól 5-6 év vándorlás. Pest: Nemzeti Színház, segédszínész. 1839-41, Sopron: katona, megbetegszik, leszerelik. Gyalogol, tanul, vándorszínész. Pápa: Jókai Mórral barátságot köt. Athenaeum: A borozó (1. nyomtatásban megjelent verse). 1843: befejezte tanulmányait, ismét színész lett. Pozsony: Ország- gyűlési Tudósításokat másolta, a Külföldi Regénytárba fordított. Pestre ment Vörös- martyhoz 80 verssel, amit a Nemzeti Kör kiadott. Vörösmarty és Bajza támogatásával Vahot Imre a Pesti Divatlaphoz vette segéd- szerkesztőnek. Versek 1842-1844, A helység kalapácsa (komikus eposz), elkezdte írni a János vitézt. Beleszeretett Vahot Imre testvérének, Vachot Sándornak a sógornőjébe, Csapó Etelkébe, aki meghal. A szerelemvágy és a gyász jegyében született versek: Cipruslombok Etelke sírjáról. 1845: felvidéki vándorút, siker. Gödöllő: megkérte Mednyánszky Berta kezét, de az apa hallani sem akart a házasságról. Szerelem gyöngyei című gyűjtemény, Felhők (66 epigramma, kedélybeteg, borúlátás), Versek II.: második verseskötete, Tigris és hiéna: dráma, A hóhér kötele: regény. Fordulópont: újult erővel lát munkához. Pest: belevetette magát az irodalmi-politikai életbe, Tízek Társaságát szervezte (a Pilvaxban találkoztak) a lapkiadók zsarnoksága ellen. 1846: szenvedélyes szerelem Szendrey Júlia iránt. 1847: a szülők tiltakozása ellenére házasságot kötöttek. Barátságot kötött Arany Jánossal, leveleztek. 1847: Összes költemények. 1848 januárjától a forradalomvárás lázában égett. Március 15. egyik vezetője volt, hőse lett, de kevesellte az eredményeket. Szembefordult a kormánnyal, népszerűsége zuhant. Ebből születik meg Az apostol. Szabadságharc: nem harcoló alakulatoknál teljesített szolgálatot, vádaskodások érték, áthelyeztette magát Erdélybe harcolni. Bem tábornok fiaként kezelte. Segesvári csata: őrnagy, de felszerelése nem volt. 1849. július 31-én eltűnt. Petőfi jelentősége 1. A Bessenyei Györggyel elindult irodalmi megújulás csúcspontját képezte. 2. Máig a legismertebb magyar költő. 3. Petőfi igazi életrajzi költő, életének minden fontos eseményét megtalálhatjuk valamelyik művében. 4. Művészete a romantika kiteljesedését és a népiesség diadalát jelentette. 5. A köznyelvet emelte irodalmi nyelwé, ezért sokan támadták, hogy nyelvezete közönséges és durva. 6. Tartalmi újító: megjelentek a magyar élet, magyar valóság igazi képviselői, valamit a népi hiedelemvilág. 7. Formai újító: magyaros ritmus, egyszerű szó- használat, csak konkrét képeket használ (metafora: Fa leszek, ha...), a hasonlatai a nép életéből vett hasonlatok, szakít a romantika pátoszával, Vörösmartyhoz képest Petőfi tovább egyszerűsíti, a köznyelvihez közelíti a költői nyelvet. Petőfi költészete Népies helyzetdalok, zsánerképek (életképek), szerelmi dalok, családi líra, tájköltészet, forradalmi látomásversek, csatadal, szerelmi líra, hitvesi költészet, történelmi dráma (Tigris és hiéna), komikus eposz (A helység kalapácsa), regény (A hóhér kötele), epigrammák (Felhők), úti levelek: országjárás közben írt feljegyzések (Úti levelek, Úti jegyzetek). Petőfi népiessége • Csokonai kezdte el, Arany fogja befejezni, a Nyugat fordult szembe a századfordulón már csupán az epigonok képviselte népinemzeti irodalommal. • A népiesség nemcsak művészi elv, hanem társadalmi, politikai program is, Petőfi korai költészetére különösen jellemző volt. • A népiesség nem cél, hanem eszköz volt számára. • Petőfi Ars poeticája: „A néppel tűzön-vízen át.” • A köznyelvet emelte irodalmi nyelwé, ezért sokan támadták, hogy nyelvezete közönséges és durva. • Megjelentek a magyar élet, magyar valóság igazi képviselői, a népi témák, a népi alakok. • Legfőbb elvei az egyszerűség és a közérthetőség voltak. • A népi hiedelemvilág és a népköltészet hatott rá: énekelhető versek. Sok Petőfi-verset népdalként tartanak számon. Legfontosabb versei: • A borozó: az első nyomtatásban megjelent Petőfi-vers (1841, Bajza választotta, Athenaeum). A bor nyújtotta örömöket taglalja. A bor feledteti a szerelmi bánatot, a zord világot megszépíti, ihletet ad. • Befordultam a konyhára: életkép: a pipa csak ürügy, hogy a szép leányt megközelítse. Egyszerű mondatszerkezeteket és szórendet használ. A vers a mozgást kifejező igéktől mozgalmas. • Megy a juhász szamáron: egyszerű történet. A zárógondolat nem szerves része a történetnek. A gondolatmenet jellemző a választott embertípusra, nincs érzelmi kitörés, de továbbadja a fájdalmat. • Temetésre szól az ének: a versben megszólal a romantikus halálvágy, a romantikus önsajnálat. Magányos, boldogtalan, mert őérte nem sírna senki. • Fa leszek, ha..: minden sorban metafora. Minden áron maga mellet akarja tudni kedvesét. A poklot is vállalja. A romantika jellegzetes képvilágát és ellentéteit vonultatja fel: pokol, mennyország. • Csokonai: témája a borozgatás, a feledés. Szeretet árad belőle a rokon költő iránt. Anekdotavers, szállóigét teremt: „Csapot, papot elfelejtett.” • A tintás üveg: ez is anekdotavers. A vándorszínészek egyikéről szól. Helyzetkép a szegénységről. Népies, egyszerű szavakat használ, valamint refrént, a sorok különböző hosszúságúak, jellemzőek az áthajlások. • A helység kalapácsa: vígeposz, komikus eposz. Előzménye Csokonai Dorottyája. Hasonlóan komikus, a műben megtalálhatók az eposzi kellékek. Célja a műfaj kigúnyolása. Kicsit a Zalán futása ellen szól, egy nemzet nem attól lesz nemzet, hogy eposzok írhatók a múltjáról. Petőfi vígeposza a nép számára is elérhetővé, közkinccsé vált. Témája: szerelmi történet, de másképpen, hiszen Petőfi szerelmesei „55 évesek”, már nem fiatalok és nem is szépek. A fondor lelkületű egyházfi felbújtja a kántort, hogy vallja be szerelmét szemérmetes Erzsóknak. Kifigurázza az emberi gyarlóságot, irigységet és féltékenységet. • János vitéz: népi hiedelemvilág, mesevilág, falusi életkép. Az elnyomottak felülkere- kedését hirdeti, a bűnösök elnyerik büntetésüket, az igazság és a hű szerelem pedig diadalt arat. • Az apostol (1848. június - szeptember). Júniusban tagja a radikális Egyenlőség Társaságnak, majd megbukik a szabadszállási követválasztáson. Politikai befolyása és szerepe csökken, sőt a perifériára szorul. Szeptemberben Jelasics támadása. Műfaj: elbeszélő költemény, gazdag hangvétellel. Az epikum a meghatározó a gyermek- és ifjúkor rajzában, a líraiság jellemzi a szerelemábrázolást és a tájfestést, a drámaiság uralkodik az események egyes fordulataiban, a gondolatiságban. Szerkezet: \n médiás rés kezdés. 1-4. ének: esti jelenet a család körében. 5-14. ének: visszaemlékezés, az életút rajza. 15-19. ének: a jelen. 20. ének: a konklúzió, a jövő látomása. Az apostol Petőfi politikai, társadalmi, szociális nézeteinek összefoglalója. A főszereplő alakjában az eszményi forradalmárt és a forradalmársorsot rajzolja meg. Szilvesztert önarcképi, irodalmi, történeti vonásokkal, rájátszásokkal rajzolta meg. Önarcképi elem a névadás (Szilveszter—XII. 31.), a szerelem alakulása, az író-szerep, a néphez fűződő viszony és megcsalattatás. Táncsics alakjára ismerhetünk a titkos nyomda, a börtön motívumában, a hitvesi hűségben. Szilveszter gyermekkorának fölvázolásában a Dickens-regények gyerekhőseinek sorsa köszön vissza.