Új Szó, 2007. március (60. évfolyam, 50-76. szám)
2007-03-17 / 64. szám, szombat
i J 1. évfolyam 10. szám 2007. március 17., szombat 28-29. oldal Idén tavasszal hódít a csíkos Újra előkerülnek a tiszta, élénk színek, a nőies fazonok 30. oldal Hétvégi szórakozás Amszterdamban A szabadság városa egyedi hangulatot áraszt 31. oldal Mikor tudjuk, hogy ideje összeköltözni? A lakást úgy rendezzük be, hogy mindenki otthon érezhesse magát! Alison Lapper egy genetikai rendellenesség következtében karok nélkül és megrövidült lábakkal született - kitartása sokaknak adhat erőt A huszonegyedik század milói Vénusza Protézis nélkül, önállóan Alison Lapper Angliában él. Egy phocomelia nevű genetikai eredetű betegség miatt karok nélkül és megrövidült lábakkal született. Anyja olyannyira nem tudott mit kezdeni lánya betegségével, hogy lemondott a neveléséről. Alison 19 éves koráig kórházakban és rehabilitációs központokban élt. Itt próbálták orvosai és nevelői mindenáron megtanítani őt és társait a művégtagok használatára - sikertelenül. Később, felnőttként fogalmazza meg a protézisekkel szemben már gyerekkorában megélt ellenérzésének okát: a művégtagok használata sokkal inkább a külvilág nyugalmát és az ehhez szükséges megszokottság látszatát hivatott szolgáim, mintsem azt a célt, hogy megkönnyítse számára a mindennapi létezést. Lappert gyerekkorától kezdve érdekli a művészi önkifejezés: előbb lábbal, majd, miután egy műtét miatt ez lehetetlenné válik, szájjal fest. (Folytatás a következő oldalon) A londoni Trafalgar téren egy, a milói Vénuszt idéző szobor áll: az ókori szépségideáit A terhes Alison Lapper című alkotás idézi meg. Alison Lapper létező személy, aki egy betegség miatt karok nélkül született. A szokatlanul naturalista mű nagy vitákat váltott ki Angliában, de a szobor által megjelenített festőművész élete sokaknak adhat erőt. SNOPEK AAÁRTA Európa egyik legemblematiku- sabb helyszíne, a londoni Trafalgar tér számos szobrával a történelmi csatákban megedzett hagyományos férfierőnek állít emléket. Messziről magaslik a tér közepén álló 46 méteres gránit- oszlop, rajta a brit flottát 1805- ben a franciák ellen győzelemre vezető Nelson admirális szobra. Az oszlopot négy oroszlán veszi körül - hatalmas bronztestük a trafalgari ütközet vesztesének ágyúiból készült. A tér négy sarkában egy-egy további szobortalapzat található, ezek közül az egyiken egy királynak, kettőn pedig egy-egy hadvezérnek állítottak emléket még a 19. század derekán. A negyedik azonban évtizedeken át üresen állt, mígnem 1999-ben a londoni polgármester pártfogásával a Royal Society of Arts (A Művészetek Királyi Társasága) elindította A negyedik talapzat elnevezésű művészeti projektet azzal a céllal, hogy a tér üres sarkában időről időre kortárs művészek kapjanak kiállítási lehetőséget. A projekt első szakasza 2001-ig tartott, ez idő alatt három művet adtak itt át a nagy- közönségnek. Több éves szünet után a kezdeményezés új erőre kapott. 2005. szeptember 15-én a negyedik talapzaton felavatták Marc Quinn sokat vitatott Alison Lappert ábrázoló szobrát. A tizenkét tormás, három és fél méter magas márványszobor egy karok nélküli, terhessége utolsó szakaszában lévő nőt ábrázol. Esztétikai kifogás vagy valami egészen más? A mű szélsőségesen ellentmondásos véleményeket váltott ki. Volt, aki gyönyörűnek és bátornak látta. Az Observer című brit hetilap újságírónője arról számolt be, menynyire lenyűgöző volt, amikor a szürke, esős napon lekerült a lepel a hatalmas és vakító fehér, nyugalmat és erőt sugárzó szoborról, és az esernyőjüket szorongató emberek hirtelen elkezdtek mosolyogni és beszélgetni egymással. Természetesen voltak negatív vélemények is. Azok, akik nyilvánosan adtak hangot nemtetszésüknek, majdnem minden esetben leszögezték, hogy nem Marc Quinn témaválasztását ítélik el, kizárólag esztétikai kifogásaik vannak az alkotással kapcsolatban. A megítélést azonban éppen az teszi bonyolulttá, hogy ezt a monumentális szobrot lehetetlen - de legalábbis nagyon nehéz - kizárólag esztétikai kategóriákban szemléim, hiszen egy élő ember személyes sorsát és állapotát ábrázolja. Ezt a személyességet erősíti a szobor címe is: a művész nemcsak a tárgyát nevezi meg konkrétan, hanem az állapotát is, a várandósságot, amely az intimitás egyik legközvetlenebb formája. Ráadásul a modell megjelenített sorsa a legkevésbé sem szokványos. Lisa Stansfíelddel egy lipcsei díjátadón; szájfestőként elért különleges teljesítményéért jutalmazták (Reuters-, TASR/AFP-felvételek, archívum)
