Új Szó, 2007. március (60. évfolyam, 50-76. szám)
2007-03-14 / 61. szám, szerda
www.ujszo.com ÚJ SŽÓ 2007. MÁRCIUS 14. Múltidéző V Némiképp érthetetlen, hogy amekkora a kultusza az államalapító 1. (Szent) Istvánnak, s milyen hallgatás övezi a valódi honszerző fejedelem személyét Ezerszáz esztendővel ezelőtt halt meg Árpád vezér KÖVESDl KÁROLY Új népi játékok zajlanak immár második éve Pozsonyban, ahol idegenforgalmi látványosságként, amolyan nyári turistacsalogatóként eljátszák az egykori koronázási ünnepségeket. Pontosabban újrakoronázzák a Habsburg-ház uralkodóit. Nem áll szándékomban senkit megsérteni, és ezeket a „koronázásokat” leszólni, sem minősíteni. Mindenki úgy bánik a történelmével - amelyet egyébként teljes konzekvenciáival nem szívesen vállal -, ahogyan tud. Idén nyáron azonban jelesebb évfordulónk lesz, amely méltó megemlékezésre ad lehetőséget. Akár a pozsonyiaknak is. E nyáron, július 5-én lesz ugyanis 1100. évfordulója annak, hogy Árpád vezér, a honfoglaló magyarság vezérlő fejedelme Pozsony mellett megvívta győztes csatáját a bajorok ellen, és július 7-én távozott az élők sorából. A pozsonyi csatával kapcsolatban két felfogást találunk a magyar történelemírásban. Az egyik azt állítja, hogy Árpád vezér és három fia ebben a csatában esett el. A másik a csatát Árpád halála utáninak minősíti. Egy biztos: a Duna mentén, a mai szlovák főváros közelében zajlott a csata, amellyel a magyarság végleg megszilárdította pozícióit és határait a Kárpát-medencében. „Elköltözött e világból” A kései krónikás, Anonymus Árpái haláláról elég szűkszavúan tudósít: „A 907. évben Árpád vezér is elköltözött e világból, ki tisztességesen lön eltemetve egy kis patak forrása fölött, mely egy kőmederben folyik alá Attila király városába; holott is a magyarok megtérése után egyház épült, melyet Fejéregyháznak neveznek, boldog Szűz Mária tiszteletére.” A háború célja pedig nem más volt, mint hogy a „kellemeden” szomszédot, a Nyugatot rettegésben és főleg vazallusi viszonyban tartó magyarságot kisöpöijék a Kárpát-medencéből. Lajos király szó szerint elrendelte: „decretum ... Ugros eliminandos esse”, vagyis „rendeljük, hogy a magyarok kiirt- tassanak.” Nos, a kiirtás szándéka nem járt sikerrel, hiszen a német sereg veresége teljes volt, és azt az egykorú, legelfogultabb évkönyvírók sem tagadták. Három nap három sereg fölötti diadal Egy 19. századi magyar történészész - a romantika stíluselemeit nem mellőző - leírása eképpen tudósít a 907-es csatáról: „Már június 17-ikén 907-ben roppant sereg gyűlt össze az Ensen túl Ensburg vára és Sz. Flórián koA bajorok elleni ütközet Pozsony közelében zajlott lostora között, hol maga Lajos király is személyesen jelen volt. Az itt megállapított hadjárati terv szerint - melyben Nagy Károly császárnak az avarok ellen ezelőtt több mint egy századdal (794) szerencsésen sikerült hadműködésének utánzására ismerhetünk - a német haderőnek, mely legnagyobb részben nehéz gyalogságból állott, három hadoszlopra osztva egyszerre kellett előnyomulni s a Duna völgyében működni. Maga a király s mellette Burghárd passaui püspök és Aribó gróf a tartalék sereggel Ensburgnál foglaltak állomást. A Duna északi partján a vitéz Luitpold kele határgróf nyomult elő; a déli parton Dietmár salzburgi érsek Zakariás sábeni, Ottó frei- singi püspökök, Gumpold, Hart- vich és Helmprecht apát urak vezették zászlóaljaikat; középett a Dunán Sieghard herceg, a király rokona Rathold, Hattó, Meinhard és Eisengrin bajor főurakkal vonult alá a hajóhaddal, a Duna parti két hadsereg fedezete alatt. Mind a három hadosztály akadálytalanul nyomult elő Pozsony tájáig, miután az Ensen innen lévő magyar csapatok a túlnyomó erő elől visszavoJúlius 5-én lesz az 1100. évfordulója annak, hogy Árpád fejedelem Pozsony mellett megvívta győztes csatáját a bajorok ellen. nulva, az ellenségnek szabad tért engedtek. A magyar haderő vezetői, mielőtt erejüket összpontosíthatták, apróbb lovascsapatokkal nyugtalanították a salzburgi érsek hadosztályát, mely a további előnyomulást veszélyesnek tartva, Pozsony irányában megállapodott s a könnyű magyar lovasság csatározásai ellen csak célszerűleg megerősített táborában találhatott biztonságot. Miután azonban a nemzetségek zászlóaljai megérkeztek, az összes magyar haderő az ellenség hadtesteit külön-külön s leígy képzelte el a honfoglaló Árpád vezért Feszty Árpád híres körképén gelsőbben is a főpapok táborát határozó megtámadni. Iszonyú volt a viharként rohanó magyar lovasság támadása, nyilaik zápora tetemes veszteséget okozott a bajorok sűrű soraiban: de e rövid heves roham az erős fekvésű tábor tömeges ellenállását egyszerre nem bírta megtörni. A magyarok ekkor, hogy céljukat éljék, a lassúbb, de biztosabb módhoz folyamodtak. Egyes kisebb csapatokban véletlenül rohanták meg az ellenséget, s éppen oly gyorsan száguldottak vissza táborukba, mind roham közben a német táborra, mind visszavonulásukkor üldözőikre szakadatlan nyi- lazva. Éjjel nappal, jobbról, balról mindaddig folytak a csatározó támadások, míg az ellenség e folytonos zaklatásban kifáradva erejét és bátorságát nem vesztette. Ekkor minden oldalról tömeges rohamot intéztek a lankadt bajorokra, és a megvívott tábort összetiporták. Dietmár érsek, Ottó és Zakariás püspökök s több főpapok a viadal helyén halva maradtak. Még azon éjjel a legnagyobb csendben átúsztatott a Dunán a magyar hadsereg, s másnap hajnalban, mielőtt Luitpold a túlparti szerencsétlenségről értesülhetett volna, ennek táborát is fölveré, zavarba hozá s csaknem egészen meg- semmisíté. A fővezéren s Eisengrin királyi főasztalnokon kívül tizenkilenc bajor főúr esett el a viadalban, s ezrenként borították a csatatért a németek tetemei, kik közül csak kevésnek sikerült Ensburgba Lajos királyhoz menekülni. A bajor nemesség színe ott veszett. Harmadnap a hajóhadra került a sor. Ezt a fedező hadosztályok tönkre tétele után kétségbeesés szállá meg, s a magyarok győzelme e napon az előbbieknél még könnyebb lön. Sieghard herceg csak futással menthette meg életét; Rathold, Hattó és Meinhard a halottak közt maradtak. így a magyarok három nap háÁrpád vezér szobra rom sereg fölött ünnepeltek tökéletes diadalt. A kocka fordult, a támadottak támadókká váltak, s nyomon űzték a szétvert hadak megfutamodott maradványait, melyekkel csaknem egyszerre érkeztek Ennsburg közelébe, útközben Szent-Pölten monostorát is fölégetve. Lajos király pihent hadaival ellenök vonula. A tért, melyen a két seregnek találkozni kellett, oldalt erdők szegélyezték, s ezeket a magyarok szokásuk szerint előre erős csapatokkal rakták meg. A királyi sereg támadása után a magyar lovasság csakhamar futásnak ered, a németek diadalt reményelve hévvel nyomulnak utánok, de amint az erdő mellett elhaladnak, a lesben álló csapatok borzasztó riadással kitörve hátba támadják őket. E pillanatban a futamodók megfordítják lovaikat, Árpád fejedelem a fennmaradt történelmi források alapján ötvenöt évig vezette a magyarokat. és sűrű nyilazással fogadják üldözőiket, kik két tűz közé szorítva s néhány pillanat alatt bekerítve, fegyvereik csapásai alatt hullanak el. A király kevesedmagával csak nagy bajjal menekülhetett Passau- ba.” (Szabó Károly: A magyar vezérek kora, 1892.) Bosszút állt az avarokért A pozsonyi csata kimenetele gyászos volt a németekre nézve, de a magyaroktól is nagy áldozatot követelt. Árpád vezér halálával ugyanis a Turul-nemzetség hanyatlásnak indult. Árpád fiai ugyanis már előbb - talán apjukat megelőzve - elhaltak, 907 után (Képarchívum) A fejedelmró'l készült alkotások csupán Solt volt életben, s atyja után ő vette át a hatalmat. Igaz, gyermekfejjel. Figyelemre méltó tény, hogy Árpád vezér a pozsonyi csata idején 67 éves volt, tehát öregember. Mégsem messziről irányította a harcot, fiait és népét a halálba küldve, hanem maga vezette hadseregét. Életével és halálával példát adott nemzetének és az utókornak. A fenti beszámolóból - a puszta győzelemről szóló leírás ténye mellett - a magyarok harci szokásairól is plasztikus képet kapunk. A győzelemnek azért is volt nagy jelentősége, mert „sportnyelven szólva” Árpád vezér visszavágott a németeknek. Nagy Károly császár ugyanis a krónikások szerint száz évvel korábban „Attilát megbosszulva“ verte tönkre az avarokat, a magyarok pedig 907-ben Ostmark tartomány, a hunok egykori földje felé előretolt nyugati védőbástya létének megszüntetésével az avarokat bosszulták meg. S ezen a területen - képletesen szólva - „megújították Attila hatalmát“. Ettől kezdve a nyugati határ is biztonságos terület lett a magyarok számára. ,Árpád, Attila kései ivadéka - úja Dümmerth Dezső - ismét szállást ütött a dunai síksá(Képarchívum) gon. Hun szokás szerint az ő szálláshelyét is Fehérvárnak nevezték.“ Lajos király pedig nem mert többé bajor földön tartózkodni, inkább Németország nyugati részébe húzódott. Az Ennsen alul fekvő szép vidék a magyarok birtokába került, s még az augsburgi nagy vereség után is, egészen Géza fejedelem idejéig a birtokukban maradt. (Mellesleg a sokat emlegetett Lech- mezei csata sem lehetett olyan súlyos csapás a magyarságra nézve, mert a veszteség ellenére a németek 100 évig nem háborgatták Magyarországot.) Árpád fejedelem a fennmaradt történelmi források alapján ötvenöt évig vezette a magyarokat. Tőle származnak az Árpád-ház uralkodói, akik négy évszázadon keresztül uralkodtak Magyarországon. Némiképp értheteden, hogy amekkora kultusza van I. (Szent) Istvánnak, mint államalapítónak, olyan nagy hallgatás övezi a valódi „honszerző“, Árpád vezér személyét. Pedig az új haza megszerzése (ne feledjük, Álmost a Kárpát-medencébe való belépés előtt feláldozták), az évszázadokon keresztül létező birodalom megalapozása Európa szívében éppen az ő műve volt.
