Új Szó, 2007. március (60. évfolyam, 50-76. szám)

2007-03-13 / 60. szám, kedd

www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2007. MÁRCIUS 13. Sport 19 Borsodi Liga: ritkán került helyzetbe az Újpest Simán nyert a Zalaegerszeg ÖSSZEÁLLÍTÁS Zalaegerszeg. Sima győzelmet aratott a Zalaegerszeg az Újpest ellen a labdarúgó Borsodi Liga 20. fordulójának tegnap esti zá­rómérkőzésén. Az első játékrész feléig a hazaiak enyhe mezőnyfö­lényben játszottak, de mindössze egy gólhelyzetük volt. Szünet után rákapcsolt a ZTE, Francisko- vics 9 méterről leadott lövése egy védőn megpattanva becsapta Ba- lajczát, így végül a gólvonal mögé vánszorgott a labda. Az újpestiek ritkán kerültek helyzetbe, min­den lehetőségüket elpuskáztak, ráadásul Waltner a 79. percben 12 méterről estében lőve beállí­totta a végeredményt. A harma­dik helyezett ZTE győzelmével már hat pontra növelte előnyét táblázatszomszédjával, az Újpest­tel szemben, (bp) MÉRKŐZÉSKRÓNIKA, 20.F0RDULÓ Zalaegerszeg-Újpest FC 2:0 (0:0) Zalaegerszeg, 3500 néző. Játékvezető: Solymosi. Góllövők: Franciskovics (48.), Waltner (79.). Sárga lap: Tóth B. ZALAEGERSZEG: Varga Z.-Kocsárdi, Sebők V., Botis, Máté-Nagy L., Molnár B., Franciskovics, Koplárovics (77. Tóth Z.)-Waltner, Lekics (89. Sebők). ÚJPEST: Balajcza-Vermes, Vaskó, Böjté, Zaleh (83. Kisz- nyér)-Erős K., Sándor Gy. (41. Korcsmár)-Nagy 0., Tóth B. (56. Kopunovics), Tisza-Kovács Z. TÁBLÁZAT, MŰSOR A bajnokság állása 14. Kaposvár 20 6 2 12 23:26 20 15. REAC 20 5 5 10 24:35 20 1. Debrecen 20 14 3 3 38:14 45 16. Vác 20 1 6 13 13:36 9 2. MTK 20 14 3 3 38:15 45 Azonos pontszám esetén először 3. ZTE 20 12 3 5 34:24 39 a győzelmek száma rangsorol. 4. Újpest 20 10 3 7 27:19 33 5. Fehérvár 20 9 3 8 27:25 30 Következik 6. Vasas 20 9 3 8 21:25 30 7. Diósgyőr 20 9 2 9 26:27 29 21. FORDULÓ, március 16, 8. Pécs 20 7 7 6 22:25 28 19.00: Honvéd-Debrecen. Már­9. Paks 20 7 5 8 20:20 26 cius 17, 15.00: Diósgyőr-Paks, 10. Győr 20 7 5 8 25:28 26 Tatabánya-Vác, Győr-Pécs, RE­11. Honvéd 20 7 4 9 33:30 25 AC-ZTE; 16.00: Fehérvár-Ka­12. Tatabánya 20 7 211 30:36 23 posvár, Újpest-Sopron. Március 13. Sopron 20 7 211 17:33 23 19., 18.00: MTK-Vasas. (ú) Már csak öt meccsre volt Vilas csúcsától Federer korán búcsúzott ÖSSZEÁLLÍTÁS Indian Wells. Roger Federer óriási meglepetésre vereséget szenvedett az Indian Wellsben zajló, 5,38 millió dollár összdíja­zású tenisztorna második forduló­jában. A világranglista-vezető - aki az elmúlt három évben meg­nyerte a kaliforniai viadalt - soro­zatban 41 győztes meccs után ka­pott ki, s már csak öt diadalra volt az argentin Vilas csúcsától. „Nem foglalkozom rekordokkal, csak meccsről meccsre próbálom a legjobbamat nyújtani. Ez a vere­ség is jelzi, hogy milyen kemény az élmezőny. Ma csak daráltam, a lá­bam is felhólyagosodott, de köz­ben tudtam, hogy előbb-utóbb úgyis ki kell kapnom, szóval nem csinálok nagy ügyet belőle” - je­lentette ki a svájci sztár. A férfiak­nál Federer búcsúján túl is nagy csillaghullás volt, korán befejezte szereplését az orosz Marat Szafin, az ausztrál Ueyton Hewitt és a spanyol Tommy Robredo is. ÉRDEKESEBB EREDMÉNYEK - 2. forduló: Canas (argentin)-Fe- derer (svájci, 1.) 7:5, 6:2; Mahut (francia)-Szafin (orosz, 23.) 6:3, 4:6, 6:0; Tipszarevics (szerb)-He- witt (ausztrál, 19.) 7:6, 4:6, 6:2; Simon (francia)-Robredo (spa­nyol, 7.) 6:7, 6:3, 6:0; Teimuraz Gabasvili (orosz)-Hrbatý (szlo­vák, 24.) 7:5,6:3. (mti) LÉGIÓS FOCIHÉTVÉGE HOLLANDIA, 28. forduló: Sp. Rotterdam-Nijmegen 0:4, Ba­bos (N) - 90 perc; Roda Kerkra- de-Utrecht 0:0, Bodor (R) - a 65. percig; Excelsior-PSV Eind­hoven 0:0, Fehér (PSV) - 90 perc. BELGIUM, 25. forduló: Loke- ren-St. Truiden 1:1, Vanczák (T) - 90 perc + gól. NÉMETORSZÁG, 25. forduló: Hannover-Schalke 1:1, Huszti (H) - 90 perc; Nürnberg-Frank­furt 2:2, Vittek (N) - 90 perc + gól, Greško (N) - a 65. percig; Mgladbach-Hertha 3:1, Dárdai (H) - 90 perc; Mainz-Bielefeld 1:0, Szabics (M) - 90 perc. AUSZTRIA, 24. forduló: Ra- pid-GAK 1:0, Valachovič (R) - 90 perc, Hlinka (R) - a 90. perctől; Ried-Altach 2:0, Mi­chalik (R) - 90 perc; Sturm- Austria 0:1, Sáfár (A) - 90 perc; Innsbruck-Pasching 0:0, Kabát (P) - 90 perc. CSEHORSZÁG, 18. forduló: Slovácko-Teplice 2:2, Ivana (S)- 90 perc; Plzeň-Mladá Boles­lav 0:0, Róth (P) - a 90. percig; Kladno-Príbram 0:0, Pončák (P) - 90 perc; Most-Zlín 0:0, Gašparík (M) - az 53. percig, Opiela (Z) - a 64.perctől; Olo- mouc-Ostrava 1:3, Šedivý (01)- 90 perc, Onofrej (01) - 90 perc; Sparta-Jablonec 0:3, Za- bavník (S) - 90 perc, Kisel (S) - a 70. percig, Zeher (J) - a 75.percig + gól; Liberec-Slavia 0:1, gól: Švento (47.), Hodúr (L) - a 88. percig, Šinglár (L) - 90 perc, Brezinský (L) - a 88. perctől, Švento (S) - 90 perc + gól, Krajčík (S) - a 84. percig. MAGYARORSZÁG, 19. forduló: Pécs-Diósgyőr 1:0, Rubint (D) -a 73. perctől, (ú) Novota János az élvonalban is szeretne bizonyítani (TASR-felvétel és képarchívum) Novota János, a szenciek 23 éves kapusa nem ijedt meg a lehetőségtől Bravúros bemutatkozás Novota Jánosnak nem kis érdemei vannak abban, hogy a szenei futballcsapat négy pontot szerzett az első két tavaszi fordulóban. A 23 esztendős kapus bravúrok sorozatát mutatta be a besztercebányaiak és a nyit- raiak elleni bajnokikon. SZABÓ ZOLTÁN Sokan féltették a szencieket, hogy Perniš távozása után (visszatért Zsolnára) gondjaik lesznek a kapusposzton. Jozef Va- lovič edző viszont nem ijedt meg, s mélyvízbe dobta Novotát, aki ki­váló teljesítménnyel hálálta meg a bizalmat. Úgy tűnik, a Galánta melletti Taksonyban kiváló hálóőrök szü­letnek, hiszen Novota (csakúgy, mint a Slovanban védő Kiss Dáni­el) innen származik. „Tízéves ko­romban a helyi diákcsapatban kezdtem, négy esztendővel ké­sőbb Galántára kerültem. Mind­össze huszonnégy hónapot töltöt­tem ott, mert felfigyelt rám a szenei ifjúsági együttes csapatve­zetője, Farkas Miklós, tehát 16 évesen kerültem a Napfényes Ta­vak városába - emlékezett vissza Novota János. - Pechemre mind­járt a másik edzésen ujjtörést szenvedtem. A kényszerpihenő után állandó helyet vívtam ki az ifik között.” A tehetséges hálóőr 2003-ban Párkányban töltötte féléves tény­leges katonai szolgálatát, ahol a csapat egyik ásza lett. Nem csoda, hogy leszerelése után újabb 18 hónapot húzott le a III. ligás csa­patnál, melynek edzője Peter Ančic volt. „Már-már úgy volt, hogy 2005 nyarán a cseh harmadik vonalbeli Strakonicéhez igazolok, amikor felhívott Vladimír Bertók, a szenei ifi egykori trénere, s közölte, hogy Jozef Valovič érdeklődik irántam, így a pozsonyi állomásról nem Csehország felé, hanem Szencre utaztam. Gyorsan megegyeztünk, s 2008. nyaráig szóló szerződést kötöttem. Ősszel debütáltam az akkori II. ligában, négy meccsen védtem, de elismerem, nem reme­NÉVJEGY Név: Novota János. Született: 1983. XI. 29-én Galántán. Testméretei: 196 cm/95 kg. Klubjai: Mafúskovo, Galan- ta, KOBA Senec, Štúrovo, FC Senec. Élvonalbeli meccsek szá­ma: 2. keltem. Ezután Slovenčiak, majd Perniš időszaka következett” - idézte fel a szenei kezdeteket a hórihorgas hálóőr. Felvetésünkre, meglepődött-e, amikor megtudta, hogy ő kezd a besztercebányai Dukla elleni ta­vaszi nyitányon, így válaszolt: „Az előkészületi meccseken felváltva védtünk Slovenčiakkal, ám vala­hogy éreztem, hogy én állok majd a kapuba. Jozef Valovič csak pén­tek délelőtt közölte velem a hírt. Bevallom, megugrott az adrena­linszintem. A találkozó elején ki­csit lámpalázas voltam, de szeren­csére ez gyorsan elmúlt.” Több parádés védése volt, de melyikre a legbüszkébb? „Néhány­szor megizzasztották a katonák, elsősorban Vyskoč bombájánál és a hajrában Kotrys löketénél kellett kapaszkodnom, de kitornásztam a felső sarokba tartó labdákat.” Nyitrán is csapata legjobbjai kö­zé tartozott. „Guldan és Takáč nél­kül léptünk pályára, így az egy ponttal felettébb elégedettek va­gyunk. Ezúttal sem unatkoztam, főleg Hesek és Čurgali tett próbá­ra” - hangsúlyozta Novota János, aki elmondta játékostársai mind­két találkozó után gratuláltak neki. „Elég sokat vártam a lehetőség­re, igazolni akarom, hogy jól dön­tött az edző, amikor nekem szava­zott bizalmat” - fejezte be a szen­ciek tehetséges hálóőre. FOCIVILÁG Meccs közben telt be a pohár A Partizán Beograd elleni zakó után ismét hazai pályán szenve­dett vereséget a szerb bajnok­ságban a listavezető Crvena zvezda gárdája, és a Vojvodina elleni buktának súlyos követ­kezményei voltak: a csapat mes­tere, Dusán Bajevics ugyanis le­mondott posztjáról. Sőt a tréner szó szerint felállt a kispadról - a mérkőzés 70. percében. A tré­ner számára akkor telt be a po­hár, amikor a szurkolók kórus­ban a távozását kezdték követel­ni. Bajevics már meg sem jelent az összecsapást követő sajtótá­jékoztatón, ott volt viszont a szurkolótábor két prominens képviselője, s kijelentették: ha a csapat nem nyeri meg a bajnoki címet, akkor a vezetőséget is el­zavarják. (o-o) Larsson nem akart hosszabbítani Helsingborg. Henrik Larssonnak eszébe sem jutott meghosszabbí­tani hétfőn lejárt kölcsön­szerződését a Manchester United labdarúgócsapatánál. „Csodála­tos érzés újra itthon lenni. A szerződésem március 12-ig szólt, hát most itt vagyok” - fogalma­zott a labdarúgó. A svéd klasszis azt is elmondta, hogy nagy­szerűen érezte magát Angliában, de a család mindennél fontosabb számára. „Ami a válogatottat ille­ti: szeptemberben 36 éves leszek, megtettem a magamét. A szövet­ségi kapitánynak pedig nagy­szerű játékosok állnak a rendel­kezésére: Allbäck, Ellmander, Rosenberg, Ibrahimovic. Sorol­jam tovább?” - felelte az esede- ges újbóli válogatottságát firtató kérdésre Larsson. (mti) Lemondott a Dortmund edzője Dortmund. Mindössze nyolc mérkőzés után lemondott posztjá­ról Jürgen Röber, a német labda­rúgó Bundesligában szereplő Bo­russia Dortmund vezetőedzője. „Most csak a klub jövőjét kell szem előtt tartani, ennek érdekében a távozás mellett döntöttem” - je­lentette be a szakember, aki de­cember 19-én váltotta a holland Bert van Marwijket a kispadon. Német médiaértesülések szerint Röber utódja Thomas Doll vagy Matthias Sammer lehet, (mti) SPORTHÍRADÓ ♦ Férfi kosárlabda extraliga, 33. forduló: Košice-Handlová 82:69. ♦ Indian Wells-i női tenisz­torna, 3. forduló: Hantucho- vá (szlovák, 14.)-Schiavone (olasz, 18.) 6:2, 7:6. ♦ Futball FA-kupa, negyed­döntő: Plymouth-Watford 0:1. ♦ Magyar jégkorong-bajnok­ság, döntő, 4. mérkőzés: Du- naújváros-Alba Volán 3:4 - a Ján Jaško vezette Álba Volán megnyerte a bajnokságot. ♦ Gyorskorcsolya vb, Salt La­ke City, 5000 m: 1. Sáblíková (cseh) 6:45,61 - világcsúcs. ♦ Ifjúsági súlyemelő liga, az 1. forduló után: 1. Thermál Veľký Meder 1190,69;... 3. MKVaSS Košice 968,45. 94 kg: Simo­nies Erik (nagymegyeri) 272 kg (121 + 151) - mindhárom ifjúsági szlovák csúcs. NHL-KRÓNIKA MINNESOTA­COLORADO 3:2 (1:1, 0:0, 1:1 - 1:0), g: Koivu (12., 51. Demitra, Gáborík), 65. Burns (65., Gáborík, De­mitra), ill. Hejduk (17.), La- perriere (50.). DALLAS-LOS ANGELES 4:3 (2:1, 0:0,1:2-1:0), g.: Nagy (16.), Daley (20.), Hagman (45.), Modano (61.), ill. Brown (13., Višňovský, 46.), Willsie (42.). DETROIT-BOSTON 3:6 (2:1, 0:2, 1:3), g.: Hudler (8.), Lidström (9.), Lang (53.), ill. Sturm (6., 26.), Tenkrát (32. (, Bergeron (43.), Koba- sew (49.), Kessel (55.). RANGERS-CAROLINA 2:1 (1:0, 0:1, 0:0 - 0:0, 1:0), g.: Malik (10.), sorsdöntő ráveze­tés: Cullen, ill. Williams (31.). SAN JOSE-EDMONTON 3:0 (1:0, 0:0, 2:0), Bernier (13.), McLaren (57.), Carle (60.). ANAHEIM-VANCOUVER 4:2 (3:1, 0:1,1:0), g.: Selänne (7., 47.), McDonald (16., 17.), ill. Burrows (10.), Sopel (29.). NIKÉ Kedd, március 13. NHL: 202. NY Rangers-Ot­tawa 2,25- 3,6-2,4- 1,45-1,5; 203. Caroli­na-Florida 1,9- 3,8-2,8-1,3-1,6; 204. Toron­to-Tampa Bay 2,1-3,6-2,6- 1,4-1,55; 205. Montreal-NY Islanders 2,2-3,6-2,45-1,45- 1,55; 206. Pittsburgh-Buffalo 2,3-3,6-2,35-1,45-1,5. SPORTFOGADÁS A magyar TOTÓ 10. heti nyer­tes tipposzlopa: 1,2, X, 1,1, X, X, X, X, X, 2,1, X -1. Nyeremé­nyek: telitalálatos és 13 talála- tos szelvény nem volt. A12 ta- lálatosok 653 705, a 11 talála- tosok 31 888, a 10 találatosok pedig 5225 forintot érnek. GÓLTOTÓ: telitalálatos és 5 találatos szelvényt nem talál­tak, a 4 találatos szelvények 7616 forintot érnek. A KENŐ 10 tegnapi nyerőszá­mai: 6,14,15, 22, 23, 31, 35, 39, 43, 54, 55, 56, 57, 58, 67, 69, 70, 71, 73, 75. (ú)

Next

/
Thumbnails
Contents