Új Szó, 2007. március (60. évfolyam, 50-76. szám)
2007-03-09 / 57. szám, péntek
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2007. MÁRCIUS 9. Régió 5 Fejenként húszezer koronával csalogatják a tanulókat a helyi magyar tanítási nyelvű intézménybe Fizet a falu az iskolásoknak Ipolyszalka. Határozott lépésekre szánta el magát a község önkormányzata, annak érdekében, hogy megmentsék a helyi magyar tannyelvű alapiskolát, megállítsák a tanulólétszám csökkenését. ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS Józsa János, Ipolyszalka polgármestere szerint sürgős intézkedésekre van szükség, hogy biztosítani tudják az alapiskola fennmaradását. Éppen ezért 20 ezer koronás támogatást ajánlanak fel minden szülőnek, aki gyerekét az ipolyszalkai magyar alapiskolába íratja be. A községben ugyanis egyre kevesebb a diák, az 1989- ben, 300 tanuló számára épített iskolába jelenleg mindössze 78 gyerek jár. Nemcsak a gyereklétszám csökkent, de a bejáró tanulók száma is, a szálkái gyerekeken kívül Bajtárói, Lelédről, Kiskesziről is egyre többen járnak Párkányba. „Az előírások szerint 14 diákra jut egy tanító. Ipolyszalkán eszerint 6 tanár jutna a 78 diákra . Hat pedagógussal viszont képtelenség működtetni egy kilenc évfolyamos iskolát. Nálunk a fejkvóta egy diákra mintegy 40 ezer korona, a falunak viszont esetenként 60 ezer koronát kell hozzátennie ehhez, hogy a tizenegy pedagógus bérét ki lehessen fizetni” - mondta a polgármester. Idén a falu 1,2 millió koronát szán az iskolára, ésszerűsítésre és átszervezés van azonban szükség, mert a pedagóguslétszám nem változott, a diáklétszám fogy, kevesebb lett a normatív támogatás is, A képviselő-testület ezért három fontos alapelvet határozott meg: csökkentik a tanítók számát, a nyugdíjas tanerők helyett fiatal tanárokat alkalmaznának, szeptembertől pedig legalább 15-20 diákot szeretnének visszacsalogatni azok közül, akik Párkányban tanulnak vagy otthon tartani azokat, akik oda készülnek. Ám a 20 ezer koronás összeget a diák csak a kilencedik évfolyam elvégzése után kapja meg. Azokat a diákokat pedig, Az 1989-ben, háromszáz tanuló számára épített iskolába jelenleg mindössze hetvennyolc gyermek jár. akik bármelyik évfolyamba visz- szatérnek Ipolyszalkára, az ösz- szeg arányos része illeti meg. Ha valaki az alsó tagozat elvégzése után nyolcosztályos gimnáziumba szeretné íratni a gyerekét, azt szintén megilleti a húszezer korona négy év után járó része. A nem ipolyszalkai, de az itteni iskolába járó gyermekek támogatására pedig alapítványt hoznak létre, hogy ők is megkaphassák a támogatást. Az önkormányzat és az iskola- tanács pályázatot írt ki az alapiskola igazgatói posztjára. Ezt a pályázatot Tamás András magyar-szlovák szakos ipolysági pedagógus nyerte meg, aki március 15-től látja majd el hivatalát. „Az új igazgatónak a reformot kell képviselnie, ez a pályázat feltétele volt” - közölte lapunkkal Józsa János polgármester. A tervek szerint a jelenlegi 11 fős tanítói létszámot 9 főre csökkentenék, a három nyugdíjas, de még munkaviszonyban lévő tanár helyett pedig szeptembertől fiatal tanerőket alkalmaznának - a szlovák nyelv, az angol nyelv és az informatika oktatására, (buch) Az 1945-ben felrobbantott épület helyett 1958-ban újat emeltek, de az akkori rezsim útmutatása szerint Ötven év után kapott tornyot a templom A régi templomot a II. világháború végén a visszavonuló német csapatok fölrobbantották, az ötvenes évek végén épült új templomra csak most került torony. (Pavel Polka felvétele) FORGÁCS MIKLÓS Csata. Ötven év után került torony az 1200 lelket számláló Garant menti község katolikus templomára. A falu lakosságának mintegy kétharmada római katolikus vallású. Az eredeti 18. században épült templomot, melyet a pálos kolostorból alakítottak ki, 1945- ben a visszavonuló német csapatok robbantották fel. Egy templomhoz közeli családi házban tartották a miséket egészen az ötvenes évek végéig, az új templom felépítéséig, melynek kiharcolásában oroszlánrésze volt Lénárt Lajos esperesnek. Az új templomot azonban csak torony nélkül engedte felépíteni az akkori rezsim, vagyis a torony aljzata csak a tetőgerinc magasságáig készülhetett el, s lapos pléhborítást kapott. Az építkezéskor a régi templom maradványait is felhasználták. Lakatos Lajos polgármester elmondta, 2005-ben az épület tető- szerkezetét újították fel mintegy egymillió koronából, most körülbelül 600 ezer koronából sikerült befejezni a több évtizede félkészen álló épületet. A templom körülbelül 15 méter magas volt, s erre most még mintegy hét méter épült rá. A munkálatok novemberben kezdődtek, és az enyhe télnek köszönhetően ez év elején már be is fejeződtek, néhány utómunkálatot tavasszal végeznek el. A távlati tervek között szerepel, hogy a bejárati ajtót és a főbejárat tetejét tetszetősebbre alakítják és a templom stílusához igazítják. Első fázisban 40, később pedig további 30-35 munkaerő foglalkoztatásával számol a társaság Új beruházás az ógyallai ipari parkban V. KRASZNICA MELITTA Ógyalla. Rendkívüli ülésen hagyta jóvá a képviselő-testület, hogy a város eladhat egy 30 000 négyzetméternyi területet a DS Smith Slovakia Kft.-nek, ahol a társaság felépítheti gyártórészlegét. A február elsejei testületi ülésen Kecskés Miklósnak, az MKP-klub elnökének javaslatára azért vették le a napirendi pontok közül e kérdés megtárgyalását, mert a tervezett adásvételi szerződés előnytelen volt a város számára. Azóta a cég képviselőinek jelenlétében a pénzügyi és a vállalkozásfejlesztési bizottság újratárgyalta a szerződéstervezetet és kompromisszumos megoldás született. A szerdán elfogadott határozat értelmében a város 150 koronás négyzetméterenkénti áron adja el a telket a vásárlónak, miközben a terület közművesítésének költségeit a beruházó állja. A város viszont egy kb. 60 méter hosszú bekötőút kiépítését vállalta. A társaság egyébként a város ipari parkjában, a Nuritech cég mellett kíván letelepedni. Kecskés Miklós szerint továbbra is kockázatosnak tekinthető a szerződés azon pontja, miszerint a vevő elállhat vásárlási szándékától abban az esetben, ha 2007. július elsejéig nem kapja meg az építkezési engedélyt. „Ezt az engedélyt az építésügyi hivatal adja ki, a képviselő-testület és a város nem tudja befolyásolni” - mutatott rá. Sikerült viszont a szerződésbe foglalni azt a kitételt, hogy a vásárló visszalépése esetén a város csak akkor fizeti vissza a 150 koronás négyzetméterenkénti vételárat, ha az parcellák visszakerülnek a város tulajdonába. A városnak 10 évig elővásárlási joga van a területre, tehát addig a társaság nem adhatja azt tovább más vállalkozónak. A testületi ülésen jelen voltak a DS Smith Slovakia Kft. képviselői is. Elmondták: első fázisban 86,8 millió koronát beruháznak Ógyallán. Az első gyártócsarnokot várhatóan december végére építik fel, a másodikat pedig az első befejezését követő 9 hónapon belül. A termelés 2008 januárjában kezdődhet, az első évben 40 alkalmazottal számolnak, később számukat 70-75-re bővítik. Szakképzett és szakképzetlen munkásokra is szükségük lesz, betanításukat a cég végzi majd. Az üzem további terjeszkedése a termékeik iránti kereslet szerint alakul. A nyitrai székhelyű társaság PP- fóliákat gyárt, amelyekből dobozok készülnek. A megsérült férfit Pozsonyba szállították Tűz ütött ki egy ötödik emeleti lakásban ÚJ SZÓ-1NFORAAÁC1Ó Komárom. Tűz ütött ki szerdán délután a Kossuth utcában egy nyolcemeletes társasház ötödik emeleti lakásában. „A lakás ablakai csukva voltak, az égéshez nem volt elegendő oxigén, ezért inkább csak izzott - tudtuk meg a tűzoltóság illetékesétől. - Ennek következtében viszont nagy füst keletkezett. A lakásban tartózkodó személyt füstmérgezéssel, valamint másod- és harmadfokú égési sérülésekkel kellett kórházba szállítani.” A tűz a szomszédos lakásokra szerencsére nem terjedt át. A szomszédok elmondása szerint a lakásban egy idősebb asszony él a fiával; az asszonyt néhány napja kórházban ápolják, így fia - aki állítólag gyakran nézett a pohár fenekére - egyedül tartózkodott otthon. A tűz keletkezésének körülményeit még vizsgálják, ám a szakértő szerint valószínű, hogy gondatlanság okozta. A szerencsétlenül járt férfi testfelületének 30 százalékán keletkeztek égési sérülések. „Miután állapotát orvosaink stabilizálták, Pozsonyba szállítottuk, a ružinovi kórház égési sérültek ellátására szakosodott Osztályára” - tudtuk meg Kúsek Istvántól, a komáromi kórház igazgatójától. (vkm) Egymilliárd koronába kerülne a felújítás A legtöbb iskolaépület siralmas állapotban van SZÁZ ILDIKÓ Érsekújvár. Elképesztően rossz állapotban vannak a fennhatóságunk alá tartozó iskola- épületek, számításaim szerint csaknem egymilliárd koronára lenne szükség a tanintézmények felújításához - tájékoztatott Deák Tibor, a városi hivatal iskolaügyi osztályának a vezetője. Ä városhoz tartozó tanintézmények működéséről szóló 2005/ 2006-os évi jelentésben az iskolavezetők több komoly hiányosságra és halasztást nem tűrő problémára hívták fel a képviselők figyelmét, a városatyák ennek ellenére egyetlen koronát sem hagytak jóvá az alapiskolák számára. Deák Tibortól megtudtuk, a hat alapiskola közül egyedül a Bethlen Gábor utcait sikerült felújítatni, azt is európai uniós támogatással. Az intézmény vezetése - az épület szigetelésének és a kilencmillió koronából megvalósult ablakcserének köszönhetően - eddig kétszázezer koronát takarított meg a fűtésen. „Az iskolák legtöbbjében felújításra szorul a tető és a padlóburkolat, gondok vannak a világítással is: az alumínium-ve- zetékeket rég ki kellett volna cserélni. Az enyhe télnek köszönhetően a tanintézmények nagy része energiát takarított meg, a pénzt reményeik szerint majd apróbb javítási munkálatokra lehet fordítani. Ez az összeg azonban nem elegendő sem ablakcserére, sem pedig hőszigetelésre” - tette hozzá Deák Tibor. Az iskolavezetők jelentéséből kitűnik, a város egyetlen magyar tanintézményében, a Czuczor Gergely Alapiskolában az elmúlt tanévben csak három osztályban sikerült padlóburkolatot cserélni, további tíz osztályban erre már nem jutott pénz; és csak két szociális helyiséget tudtak felújítatni, holott a többi is jócskán elavult. A tornaterem beázott, tetőcserére és festésre is szükség volt. Az iskolában jelenleg 523 gyerek tanul, közülük 9 speciális képzésben részesül. Az iskola égjük bejáratát akadálymentesítették, de a mozgássérültek továbbra sem tudják látogatni az első emeleten található számító- gépes termet. Ehhez speciális Az iskolaigazgatók panaszai ellenére egyetlen koronát sem hagytak jóvá a városatyák az alapiskolák számára. emelőszerkezetre lenne szükség. A magyar alapiskolának nincs laboratóriuma sem, ezért nem tudják megoldani a gyakorlati oktatást. Érsekújvár 15-20 éves iskola- épületeket vett át az államtól a kilencvenes években, amelyekbe addig nem sok pénzt fektettek. „Annak ellenére, hogy az ingatlanok értéke meghaladja a 170 millió koronát, a képviselők csak néhány hónapja egyeztek bele, hogy a város biztosítást kössön az épületekre” - mondta Deák Tibor. A városi hivatal épületében már van emelőszerkezet, ilyenre lenne szükség néhány alapiskolában is (Képarchívum)