Új Szó, 2007. március (60. évfolyam, 50-76. szám)

2007-03-06 / 54. szám, kedd

www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2007. AAÁRC1US 6. Tudomány 17 Amikor az egyik hangvillát megpendítette, a másik is rezegni kezdett, méghozzá külső áramforrás nélkül! Ez volt a döntő momentum a telefon elkészítése felé. Halló, halló itt Alexander Graham Bell beszél „Uramisten, ez beszél!...” - kiáltott fel n. Péter brazil császár, aki a meglepetéstől szinte kővé dermedve állt az előbb még számára is jelen­téktelen doboznak tűnő szerkezet előtt. Ekkor az Egyesült Államok százéves fennállásának tiszteletére az egykori fővárosban ren­dezett philadelphiai világki­állítás vége felé jártak. Az utolsó előtti napon, neki kö­szönhetően, váratlanul za­jos sikert aratott a telefon. OZOGÁNY ERNŐ Alexander Graham Bell furfan­gos ötletének köszönhetően. Ugyanis a bírálóbizottság tagjaként a császár épp a készüléket szemlél- gette, amikor a leleményes feltalá­ló kiment az erkélyre és belemond- ta a mikrofonba az ismert Hamlet- idézet első sorának elejét és tizen­kettedik sorának végét: Lenni vagy nem lenni, ez itt... a bökkenő. A meglepett felkiáltás után pár perc­cel már mindenki a telefon körül tolongott. Mindez 1876. június 25- én történt. Bell eredetileg nem akarta talál­mányát benevezni, tökéledennek tartotta, de leendő apósa, Gardiner Hubbard végül is meggyőzte. Bell vaslemezes, ún. bádogmikrofont készített, ami nagyon torzította a hangot. De hát a szerelem nagy úr: a fiatal feltaláló fülig szerelmes volt a híres ügyvéd tizenhét éves, Mabei nevű lányába. Nem akart csalódást okozni, ezért beadta a derekát. Nem kellett megbánnia, hiszen a magas rangú zsűritag gondosko­dott a szenzációról. Ennek ellenére Belinek tökéletesen igaza volt. Pon­tosan tudta, az új eszköz sikeres el­terjedésének alapfeltétele a megfe­lelő műszaki minőség. Erről a kor legnagyobb feltalálója, Thomas Al­va Edison gondoskodott a szénmik­rofon megszerkesztésével, ezt kö­vetően kezd elterjedni a telefon szerte a világon. Bell a találmányát már 1876. feb­ruár 14-én, tehát hónapokkal ko­rábban benyújtotta szabadalmaz­tatásra, a tévhit szerint csupán két órával Elisha Gray előtt, így aztán övé lett a dicsőség. Ez azonban nem teljesen így történt, ugyanis Gray találmánya csupán zenei han­gok átvitelére szolgált, másként is működött, mint Bell készüléke. Emiatt esetükben szép ugyan az olimpiai versenyfutáshoz hasonlító küzdelem, viszont mint a legtöbb legendának, alig van köze a való­sághoz. Sokkal érdekesebb e zseni­ális feltaláló, a százhatvan évvel ezelőtt, 1847. március 3-án szüle­tett Alexander Graham Bell életút­ja és az a mód, ahogyan eljutott ta­lálmányához. Skócia fővárosában, Edinburgh- ben a család középső fiaként látta meg a napvilágot. Édesapja, Mell- ville Bell - akárcsak nagyapja - lo­gopédus, édesanyja, Elisa Grace Seymonds zenész és festő volt. A fi­atal Alexander a családi hagyomá­nyokat követve ugyancsak logopé­dusnak tanul. 1863-tól az Elgin Weston House bennlakásos iskola segédtanára, három évvel később az angliai Bathban, a Sommerseits- hire College-ben vállal tanári ál­lást. Mivel folyamatosan siketnéma gyermekekkel foglalkozik, meg­próbál segédeszközöket szerkesz­teni a számukra. Ezek közé tartozik a távíró alkalmazása is az oktatás­ban. Ebből fejleszti ki - jóval ké­sőbb - az elektromos hangvillát, amely a telefon alapjává vált. 1867- ben követi édesapját Londonba, a segéde lesz az Égyetemi Kollégi­umban, ahol a hangképzés anató­miájával foglalkozik. Minden esé­lye megvan az angliai tudományos karrierre. Csakhogy a kor félelme­tes betegsége, a tüdőbaj a családot is eléri. Először a legkisebb fiú halt bele, majd három év múltán, 1870- ben Alexander bátyja is. Mivel ő maga is megkapta e szörnyű kórt, a szülők elhatározzák, hogy utolsó élő fiukkal Kanadába költöznek. A döntés helyességét bizonyítja, hogy a fiatal Bell hamarosan meggyó­gyul, olyannyira jól érzi magát, hogy a következő évben, 1871-ben már amerikai körútra is vállalko­zik. Elsősorban édesapja tudomá­nyos módszereit propagálja, előadásokat tart Mellville Bell Vi­sible Speech (Látható beszéd) című könyvéről. Olyan sikert arat, hogy hamarosan saját iskolát nyit­hat Bostonban siketnémák számá­ra. A módszer további sikerét jelzi, hogy 1873-ban a Bostoni Egyetem felkéri a fiatal tudóst, hogy legyen a fiziológia professzora. Ebben az időben ismeri meg a gyereklány Mabei Hubbardot, aki siketnéma lévén ugyancsak az ő módszerével sajátítja el a beszéd technikáját. Belinek tengernyi ötlete van, vi­szont nem lévén gyakorlati tapasz­talata, segédet keres maga mellé. Szerencséjére megismerkedik az aranykezű műszerésszel, Thomas A. Watsonnal, akinek nagy szerep jut a későbbiek folyamán. Legna­gyobb találmányuk is voltaképpen egy siketnéma segédeszközből fejlődött ki: Watson, Bell útmutatá­sa alapján, elektromos hangvillát készít. Égyik alkalommal ezt a szer­kezetet véletlenül nem az áramfor­rásra kapcsolta rá, hanem egy má­sik hangvillára kötötte. Legna­gyobb meglepetésére, amikor az egyik hangvillát megpendítette, a másik is rezegni kezdett, méghozzá külső áramforrás nélkül! Ez volt a döntő momentum a telefon elké­szítése felé. További kutatásaik eredményeként megszerkesztették azt a berendezést, amely Péter bra­zil császár megdöbbenését okozta. Időközben Mabei is felcsepere­dett, immár tizenhét évesen viszo­nozta a nála tizenkét évvel idő­sebb tudós szerelmét. Gardiner Hubbard igazi vállalkozóként kő­kemény feltételeket szabott: csak akkor egyezik bele a házasságba, ha Bell „komoly” ember lesz. Ma­gyarán: vállalatot alapít. Szó se róla, ebbe ő is beszállt, hiszen jö­vendő vejénél korábban ismerte fel a hangtovábbító berendezés­ben rejlő óriási lehetőségeket. A szerelmes tanárnak nem volt más választása, 1877. július 9-én beje­gyeztette a Bell Telephone Com- panyt. Két nappal később oltár elé vezethette szíve választottját. Nem okozott Hubbardnak csaló­dást: a világ egyik legjelentősebb vállalatává nőtte e kis üzem ki ma­gát. Ebben nem kis szerepe volt az apósnak, aki közvedenül az es­küvő után rábeszéli vejét, hogy európai körúton népszerűsítsék a telefont. Ennek egyik eredménye, hogy 1880-ban a francia kormány neki ítéli a Volta-díjat, a vele járó 50 000 frankból megalapítja a washingtoni Volta laboratóriu­mot, itt kifejleszti grafofon nevű készülékét, amelyből nem sokkal később Thomas Alva Edison meg­szerkeszti a fonográfot. Egy másik találmánya, a fotofon, vagyis a fénytelefon csupán száz év múltán terjed el általánosan: fénysugár segítségével továbbítja a hangot. A mai, lézertáplálású optikai kábe­lekben voltaképpen az ő módsze­rének továbbfejlesztett változatát alkalmazzák. Apósával együtt alapító tagja az 1888. január 13-án alakult Ameri­kai Földrajzi Társaságnak, amely napjainkig a két legismertebb tu­dományos lapot, a National Geog- raphicot és a Science-t adja ki. Gar­diner Hubbard 1897-ben bekövet­kezett halála után Bellt választot­ták meg a Földrajzi Társaság elnö­kének. Élete utolsó éveiben légcsavaros hajót fejlesztett ki. Az általa elké­szített modell 113 km/óra végse­bességet ért el. Ennek szabadal­maztatását viszont már nem érhet­te meg: 1922 augusztus 2-án el­hunyt. A hálás utókor sem feledkezett meg róla: 1925-ben róla nevezték el a világ egyik leghíresebb kuta­tóintézetét, a Bell Laboratoriest, amelynek egyik első tette volt a villamos jel csillapításának a szab­ványosítása. Úgy ítélték, hogy a szabványosított távírókábel egy amerikai mérföld hosszúságú sza­kaszának a csillapítása 1 beli. Vi­szont ez az érték túl nagyra sikere­dett, ezért a tizede, a decibel ter­jedt el. Ezt az egységet napjaink­ban általánosan használják a hangtechnikában, az elektroa­kusztikában, az elektrooptikában, sőt az elektronika szinte minden területén a jel erősségének vagy csillapításának mérésére. Ezzel a zseniális skót neve bevonult min­dennapi fogalmaink közé. A villámlás nem istennyila. Ahhoz, hogy a villamosságról többet lehessen tudni, áramforrásra volt szükség. Arra a szerkezetre, amelyet Alessandro Volta talált fel. Volt, ami volt - A villamosság bölcsőjénél ÚJ SZÓ-TUDOMÁNY Hétéves koráig kuka volt, mivel egy szót sem szólt, gyengeelméjűnek hitték (Képarchívum) Az országban feszültség van? 220 volt. Csak volt. Ellopták - ek­képp jellemezte a közelmúlt leg­nagyobb magyar humoristája, Ho- fi Géza a letűnt rendszer közálla­potait egyik jelenetében. Szelle­mes szójátékának szereplője az a nagyszerű olasz tudós, aki - ép­pen tegnap volt 180 éve, hogy tá­vozott az élők sorából - és akinek nevét naponta emlegetjük, ha a villamos feszültség kerül szóba, annak okán, hogy kiemelt szere­pet játszott az új tudományáág ki­alakításában. Abban az időben, amikor láthatatlan folyadéknak, fluidumnak képzelték az áramot. De ezt is csak egy esetben tudták megfigyelni: a dörzselektromos gép segítségével feltöltött leideni palack kisülésekor. Mint a megne­vezés is mutatja, a folyamat a pil­lanat tört része alatt lejátszódott, ami komoly megfigyelésekre nem adott alkalmat. Arra viszont igen, hogy feltételezzék, a villámlás va­lójában nem istennyila, hanem ugyanilyen kisülés a természet ha­talmas laboratóriumában. Ahhoz, hogy a villamosságról közelebbit lehessen tudni, áramforrásra volt szükség. Arra a szerkezetre, ame­lyet Volta talált fel. Grófi családba született 1745. február 18-án, a kor szokásainak megfelelően gazdagon ellátták nevekkel: Alessandro Giuseppe Antonio Anastasio szerepel a ke- reszdevelén. A legkisebb, hetedik gyerek volt a családban, szülei e számot baljósnak tekintették, an­nál is inkább, mivel hétéves koráig kuka volt. Tekintve, hogy egy szót sem szólt, gyengeelméjűnek hit­ték. Viszont amikor elkezdett be­szélni, mérföldes léptekkel hozta be lemaradását, sőt diákkorában már elektromos jelenségekkel is foglalkozni kezdett. Első szakdol­gozatát 1769-ben hozta nyilvános­ságra Az elektromos tűz és az ez­zel összefüggő jelenségekről cím­mel. Fontos állomás az életében, hogy sikerült egy újfajta, a koráb­biaknál sokkal hatékonyabb dörzs­elektromos gépet, és az elektro­mos töltés mérésére szolgáló elekt- roszkópot szerkesztenie. Persze ekkor még fluidumról értekeztek, hiszen az áram fogalmát jóval később André Maria Ampére (1775-1836) vezeti be a fizikába. Rángatózó békacomb Mindössze harmincöt éves, amikor fizika professzornak neve­zik ki a világhírű paviai egyetem­re. Többek között kifejleszti a lei­deni palackból az egyik legfonto­sabb villamos alkatrészt, a kon­denzátort. Ugyanebben az időben a rivális bolognai egyetemen Lui­gi Galvani (1737-1798) anatómia professzor - munkatársai kérésé­re - fura jelenséget tanulmányoz: a békacomb kipreparálása közben rángatózás figyelhető meg min­den esetben, ha eközben valaki a dörzselektromos gép karját for­gatta. A jelenségre persze nem tudtak magyarázatot adni, hiszen voltaképpen az elektromágneses hullámokat észlelték, száz évvel James Clerk Maxwell (1831— 1879) elméletének megszületése előtt. Esetükben a kipreparált ideg antennaként fogta fel a jele­ket, villamos feszültséget hozva létre, ami az izmot összehúzta. Galvani ezt követően behatóan kezdett foglalkozni az általa állati villamosságnak tartott jelenség­gel. További megfigyelése szerint a rézkampóra felfüggesztett béka­comb akkor is megrándult, ha a huzat az ablak vasrácsához sodor­ta. Kutatásainak eredményeit 1791-ben hozta nyilvánosságra, amivel meglehetősen nagy vihart kavart. Annál is inkább, mivel so­kan nem hittek az állati elektro­mosság létezésében. Galvani vi­szont azzal érvelt: tessék akkor megfejtem, hogyan kerül az elekt­romosság az izmokba, ha nem ott termelődik? Volta is a kétkedők közé tarto­zott. Meg volt róla győződve, hogy a dolog nyitja nem az izom, hanem a két fém. Sikerült is szer­kesztenie egy olyan pici áramfor­rást, amely egy kénsavval töltött üvegedénybe elhelyezett réz és cink elektródból állt. A neves kor­társ tiszteletére ezt galvánelem­nek nevezte el. Bár Galvani hely­telen magyarázatát Volta ezzel cáfolni tudta - hiszen nem tett mást, mint a combot folyadékkal helyettesítette - eközben a szerke­zet működésére ő maga is helyte­len elméletet állított fel, amikor azt hitte, hogy a fémek alaptulaj­donsága az elektromosság, vagyis az elem korlátlan ideig tud működni. Azt csupán az újabb ge­neráció tagja, az angol Humphry Davy (1778-1829) tisztázta, hogy elektrokémiai folyamat szolgál­tatja a galvánelem energiáját. „A volt nem az amper múlt ideje” Volta további kutatásaival azt próbálta tisztázni, szükség van-e a kénsavra. Rájött, hogy enélkül is működik a dolog. Megvizsgál­ta az összes ismert fémet, kiderí­tette, hogy a legnagyobb feszült­ségkülönbség réz és cink haszná­lata esetén lép fel, a hatás növel­hető, ha közéjük nedves karton­lapot rak. De ami a legfonto­sabb: több, egymásra helyezett fémlappal nagyobb hatást tud el­érni. Ézt ma az áramforrások so­ros kapcsolásának hívjuk. Az ál­tala szerkesztett Volta-oszlop- nak csodájára járt a világ. Mél­tán: sikerült - persze mai mérté­kegységgel mérve - 100 voltos elemet készítenie. Ami élet- veszélyes is lehetett volna, ha nem termel kis áramot. Annyit viszont adott, amellyel fémveze­tékeket lehetett felizzítani, és miután folyamatosan működött, lehetővé vált a villamosság je­lenségeinek beható vizsgálata. Berendezésével Volta méltón zárta le az „ész századát”: 1800- ban levélben ismertette az angol akadémia, a Royal Society elnö­kével találmányát, amely állan­dó áramot tud előállítani. Azon­nal meghívták. A nagy szenzáci­ót keltő előadásra március 20-án került sor. Persze a nagy riváli­sok is kíváncsiak voltak a csodá­ra: a „halhatatlanok” - a francia akadémikusok - előtt 1800. ok­tóber 28-án számolt be Párizs­ban. Az ország első konzulja, a jelen levő Bonaparte Napóleon bőkezű támogatásban részesítet­te a tudóst. A későbbiekben sem feledkezett meg róla: francia császárként főnemesi rangra emelte, 1809-ben olasz szená­tornak nevezte ki. Alessandro Volta elismertsé­gére jellemző, hogy Napóleon bukása után sem vált kicsinyes áskálódások áldozatává. 1819- ben, hetvennégy éves korában hazaköltözik szűkebb pátriájá­ba. Négy évvel később súlyos agyvérzést kap, amelynek követ­keztében elveszti látását és hal­lását. Nyolcvankét évesen, 1827. március 5-én távozik az élők so­rából. (OE) Temetése idején, rá emlékezve, az Egyesült Államokban két percre ki­kapcsolták a telefonközpontokat (Képarchívum)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents