Új Szó, 2007. március (60. évfolyam, 50-76. szám)
2007-03-06 / 54. szám, kedd
A nap sxáma: Ennyi liter vizet használtak fel a tűzoltók a nyitranováki katasztrófa helyszínén Itt a jövedelemadó bevallásának ideje. Nyomtatvány holnap az Új Szóban. 2007. március 6., kedd Ára 10 Sk (előfizetőknek 9 Sk) 60. évfolyam, 54. szám www.ujszo.com 3 Mohi akár már 2010-ben felválthatná Bohunicét Az időleges termeléskiesés a háztartások számára is drágíthatná a villamos energiát 9. oldal Megkergette a játékvezetőt Szabó Ottó egész éjszaka nem aludt a vitatható tizenegyes megítélése után 21. oldal A nap mondata: Sajnálom önöket, sajnálom a magyar demokráciát. Gyurcsány Ferenc magyar kormányfő a Fidesz képviselőinek A nyitranováki lőszer-megsemmisítő vállalat igazgatója felelősséget érez a pénteki katasztrófa miatt Jozef Berák azért hallgatott, mert felrobbant az irodája is Nyitranovák. „Felelősséget érzek a történtek miatt, őszintén együtt érzek a hozzátartozókkal és sajnálom mindazokat, akik most is visszavárják szeretteiket” - mondta tegnap Jozef Berák, a nyitranováki Katonai Javító Vállalat igazgatója, aki kétnapos hallgatás után először lépett újságírók elé. ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Elmondta, nem is sejti, mi okozhatta pénteken délután a lőszermegsemmisítőben a robbanást. Bízik benne, hogy a tragédia körülményei hamarosan tisztázódnak. Ugyanakkor megjegyezte, a vállalatnál vannak elképzeléseik, hogy mi robbant fel, de azt nem tudják, mi okozta a rendkívüli erejű detonációt. A cég igazgatótanácsának elnökét az elmúlt két napban František Kašický védelmi miniszter is bírálta, amiért a tragédia után nem tudta pontosan megmondani, kik dolgoztak a raktárba a detonáció idején. A tárca vezetőjének az sem tetszett, hogy a mentést és a további munkálatokat nem a vállalat vezetősége koordinálta, hanem a minisztériumnak kellett irányítania. „Nem tudtam gyorsabban reagálni, 1 1 s fa Berák ezután már mindig rendelkezésre áll (TASR-felvétel) az irodákat, addigi munkahelyünket gyakorlatilag megsemmisítette a robbanás. A helyszínen nem volt áram, nem lehetett telefonálni, faxot küldeni. Ezért is tartott néhány óráig, míg sikerült megszerezni az alkalmazottak jegyzékét. Mindez normális körülmények között néhány másodpercig tartana” - magyarázta Berák. Az igazgató arra sem akart válaszolni, ki vonható felelősségre a robbanásért. „Ilyen pusztító detonáció után nagyon nehéz megmondani, mi okozhatta a tragédiát. Meg kell várnunk a szemtanúk vallomását is, akik jelenleg még kórházban vannak, és nincsenek olyan állapotban, hogy visszaemlékeznének a történtekre” - tette hozzá Berák. Az igazgató szerint az alkalmazottaknak egyelőre nem kell félniük attól, hogy felmondást kapnának, mindenkit felszób'tottak, hogy ha tehetik, vegyenek ki szabadságot, többségükre ugyanis az elkövetkezendő napokban nem lesz szükség. „Az alkalmazottak harmada már szabadságon van, a napokban tárgyalásokat folytatunk a szakszervezetekkel, és meglátjuk, milyen megszorító intézkedéseket kell foganatosítani” - árulta el az igazgató. Szerinte az elkövetkezendő napokban az alkalmazottaknak nem kell tartaniuk attól, hogy kirúgnák őket. Néhányuk a helyreálb- tási munkákban vesz részt, (dem) (További részletek a 2. oldalon.) A nyitranováki tragédia számokban ♦ 137 tűzoltó érkezett a helyszínre ♦ 40 autót vetettek be ♦ 11 sérültet a környező erdőből kellett kórházba szállítani ♦ 3 óra elteltével sikerült eloltani a tüzet ♦ 14 óra után kábították a többi raktárépület hűtését Egy percig néma csendben. így adóztak a katasztrófa áldozatai emlékének abban a nyitranováki alapiskolában, amelynek több mint 200 ablaka tört ki a pénteki robbanás nyomán. (SITA-felvétel) Már kész az új közoktatási törvény tervezete Száműznék a magolást ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Pozsony. Száműznék a felesleges, enciklopédikus tudást az iskola falai közül, a diákoknak az élethez szükséges kompetenciákat kell elsajátítaniuk, számos egyéb mebett ezt célozná az új közoktatási törvény tervezete, melynek hatálybalépése az év végén várható. A javaslat számos egyéb mebett lehetővé tenné a tananyag átalakítását, főként a memoriterek csökkentését, az egyéni, mindenekelőtt a kreativitást fejlesztő módszerek alkalmazását, valamint a pedagógusi életpályamo- deb bevezetését. A tervezet ezzel alapját képezné a régóta várt tartalmi reformnak is. A központilag meghatározott kerettantervet az iskolák a jövőben úgynevezett helyi tantervvel, saját pedagógiai programmal egészíthetnék ki. Konkrétumok, részletek még nem ismertek. Egyelőre azt sem tudni, hogy az új törvény milyen hatással lesz az oktatási költségvetésre. A jelenleg, egyébként már 23 éve hatályos normát már sokszor módosították. (-cz-e) MEGKÉRDEZTÜK Segíthet az autonómia valamely formája a magyarságnak? Csáky Pál, a Magyar Koalíció Pártjának alelnö- ke: Az autonómia nagyon kényes kifejezés Szlovákiában, mivel a szlovák politikai gondolkodás a 20. századi szlovák történelem és az 1. Csehszlovák Köztársaság idején történtek miatt az autonómiát az elszakadás egyik lépcsőjének tartja, ezért óvatosságra intenék mindenkit, aki ezt a kifejezést használja. Az MKP egyetlen dokumentuma sem tartalmazza ezt a szót, a szinonimáját, az önrendelkezést megfelelőbbnek tartjuk. Az önrendelkezés formái szerepelnek a szlovák jogrendben, hogy csak néhányat említsek: például az egyetemek önrendelkezése, a helyi vagy regionális önkormányzatok lehetőségeire. A fogalom maga ugyanakkor egy európai elvet takar. A szlovákiai magyar kisebbség szempontjából fontosnak tartja az autonómiát? Milyen típusút tart elképzelhetőnek? Már 1990 óta az önkormányzatiság elvének a megerősítéséért küzdöttünk. Ez volt a legfontosabb célkitűzése az 1994-es komáromi nagygyűlésnek is. Azóta ebből sok minden megvalósult. Az oktatási intézmények átkerültek a helyi, Uletve a megyei önkormányzatok hatáskörébe, ezek finanszírozása megoldódott, persze lehet vitatkozni, hogy van-e elég pénz, de az elv megvalósult, Szlovákia ma sokkal decentrali- záltabb, mint az 1990-es évek elején. Az egyes intézményeknek jelentős önkormányzati lehetőségeik vannak, elég csak az alapiskolák mebett működő iskolatanácsokra gondolni, (lpj) iVtťd TIPPÉLŐK Csütörtöki számunkban részletes ÚJ SZÓ-FOCI LIGÁJA! versenyszabályok II 11(1111 nini 9 771335"705021 ... AKT UÁLIS JEGYBANKI ÁRFOLYAMOK USD EUR GBP CZK 100 HUF PLN \ A ▲ T ▲ A ▼ 26,310 34,416 50,470 1,221 13,512 8,801 ^ DŐJÁRÁS NÉVNAP ÚJ SZÓ-ELŐFIZETÉS Változóan felhó's ég, néhol köd Ma a Leonórák és Inezek Telefon: V hőmérséklet 8 és 14 fok között alakul. ünnepelnek. 02/59 23 34 11 /