Új Szó, 2007. március (60. évfolyam, 50-76. szám)
2007-03-05 / 53. szám, hétfő
u Egészségünkre ÚJ SZÓ 2007. AAÁRC1US 5. www.ujszo.com TUDTA? A nemi szervek klamídiafertőzése A klamidiafertőzés valóban növeli a meddőség és a terhesség alatti komplikációk veszélyét. Új felismerés ugyanakkor, hogy ezek a szövődmények ritkábbak, mint eddig feltételezték. Mindezt svéd kutatók jelentették ki, akik több évig figyeltek 44 000 önkéntes nőt. Hasonló eredményre jutott egy nemzetközi kutató- csoport is. Ezek szerint a meddőség veszélye 6,7% klamidiafertőzés esetén. Az is világossá vált, hogy a páciensek felénél a fertőzés magától gyógyul, és nem okoz tartós károkat. A nagy orrúaknak jobb a szaglása íme a vigasz a nagy orrúaknak: szaglásuk az ádagosnál sokkal jobb, mint a piszéknek. A kutatók megállapították, hogy az orrüregek alakja befolyásolja a szaglást, és a nagyobb orr általában jobb szaglóérzéket is jelent. A jobb szaglás jelentősen javítja életminőségünket. Megvédi viselőjét attól, hogy romlott ételeket egyen. Ugyanakkor az orr mérete szociális információkkal is szolgál. A szaglósejtek olyan agykérgi terültekkel állnak kapcsolatban, amelyek érzéseket, érzelmeket és indulatokat vezérelnek. Ezzel magyarázható a jelenség, hogy vannak emberek, akiknek szó szerint a szagát sem bújuk. A pálma mozgékonnyá teszi a kezet Áttörés a biore- umaszerek terén: klinikailag bizonyítottá vált a legrégebbi indián gyógyír hatékonysága. A jukka-pálma a reumás tüneteket a páciensek 60%-ánál csökkenti. Az őslakos indiánok évezredek óta gyógynövényként és életerőforrásként használják a Jukka schidigerát, különösen ízületi fájdalmak és gyulladások esetén. Dr. Robert Bingham, a Kaliforniai Nemzeti Artritisz Orvosi Klinika vezetője egy kísérlet során 1165 reumás és ízületi gyulladásban szenvedő páciensen bizonyította be, hogy a jukkával történő kezelés a páciensek több mint felénél jó vagy nagyon jó eredményt hozott. Ff a pálmában található szaponinnek köszönhető, amely a méreganyagokat felveszi, és a véredényekben, ízületekben lévő lerakódásokat kimossa: a gyulladt ízületek így lelohadnak, újra mozgékonyabbak lesznek, a fájdalmak pedig alábbhagynak, (term) Szép álmokat, immár a munkahelyeken is! Életmentő szieszta MTl-PANORÁMA Aki hetente legalább háromszor szunyókál a délutáni órákban, 37 százalékkal csökkenti az esélyét annak, hogy szívinfarktus okozza a halálát - erre a megállapításra jutott egy görög orvoscsoport. Az athéni egyetem orvosi karának kutatói az elmúlt hat évben közel 24 ezer 20-86 éves görög felnőtt életét követték nyomon. A rendszeres, legalább 30 perces délutáni alvás jótékony hatása leginkább a dolgozó férfiak körében volt kimutatható. A tanulmány szerint az alvás valószínűleg oldja a stresszt. A dolgozó nőknél is hasonló lehet a helyzet, ám a vizsgált időszak alatt nem történt annyi haláleset a körükben, amiből egyértelmű következtetést lehetett volna levonni. A szieszta sok kultúrában régóta gyökerező szokás, különösen a melegebb éghajlat alatt élő népeknél. A helyes táplálkozás köztudomásúlag csökkenti a szívbetegségek rizikóját, ám az orvosok most azt is bebizonyították, hogy a nappali szundikálás is hozzájárulhat az egészség megőrzéséhez. „Ha megteheti, aludjon. Ha van dívány a munkahelyén, és pihenhet, tegye meg!” - tanácsolta dr. Di- mitrosz Trihopulosz, az egyik publikáló. Az alvásbarát munkahely egyébként már Amerikában sem ismeretlen, ahol még gyakran lustának bélyegzik azt, aki fényes nappal dől le egy kicsit. Néhány munkaadó azonban éppen a termelékenység növelésére hozott létre alvószobát a telephelyén. Aki meg akar szabadulni az allergiától, alapvetően meg kell változtatnia az életmódját Ha támad a természet... A tavasz közeledtével folyik az orra, tüsszög, könnyekkel és viszketéssel küszködik? Semmi kétség, ön a pollenallergiások népes táborának tagja. Ön az, akinek szervezete ellen februártól októberig hadat visel a természet. Májusban a nyír, a fűz, a kőris, a tölgy, a platán, a pázsitfüvek, a csalánfélék, az útifüvek, a vadsóska válhat ellenségévé. AKTUÁLIS Aki allergiában szenved, az a civilizációtól szenved. Miközben egyre inkább hanyagoljuk a szabad levegőn való mozgást, friss zöldségek, gyümölcsök helyett, tartósított pelyheket, előre elkészített ételeket eszünk, azaz szervezetünket múld több kémiai anyag terheli. A túl sok, túl zsíros, túl édes, valamint az iparilag megdolgozott élelmiszerek a bennük lévő ízfokozókkal, konzerválókkal, színezőkkel, sűrí- tőkkel, stabilizátorokkal olyan mértékben megterhelik, legyengítik a szervezet természetes védekezőképességét, hogy egyszer csak az újabb idegen anyaggal már nem tud megbúkózni. Eltúlzott védekezés Az allergia a szervezet védekező rendszerének kóros túlműködése. Lényege, hogy a „szokványos” anyagokkal szemben is támadásra indul a szervezet immunrendszere. A megbetegedést több tényező válthatja ki. Az allergiára való hajlam öröklődhet, okozhaija a szeny- nyezett levegő, a helytelen életmód és táplálkozás is. Áz érzékenység kialakulásához idő kell. Az allergiát kiváltó anyagokkal (az aller- génnel) való első találkozás nem minden esetben okoz azonnali kel- lemeden tünetet, előfordul, hogy az csak később jelentkezik. A veszedelmes virágpor A legismertebb, szezonálisan előforduló allergének a vúágporok (pollenek). Normális esetben minden ember 4000-5000 pollent lélegez be naponta anélkül, hogy a szervezete lázadozna ellene. Az allergiások számára elegendő 40-50 pollen is, hogy a kellemeden reakciók egész sorát kiváltsa. A pollenszezon február végétől november végéig tart. Egy-egy pollen által kiváltott tünetek általában kettőtől Az allergiás ember ne zsúfolja tele a szobáját bútorokkal, porfogó tárgyakkal. Á lakás allergiamentes levegőjének meg- őrzéséhez fontos, hogy lehetőleg a hajnali órákban szelőztes- sünk, vagy ki adós eső után nyitott ablaknál, gyors átszellőzte- téssel, mert ilyenkor a legkisebb a kinti pol lenkoncentráció. Késő dél után vagy az esti órákban mértékkel nyissunk ablakot. Igen fontos a szobanövények leveleinek folyamatos portalanítása is. Harcban a gyomokkal A hiányos kertgondozás következményeként februártól novemberig kiváló termőtalajra lelnek a gyomnövények levegőben szálló magvai. Az allergiások lehetőleg ne nyílják a füvet, mert a felkavarodott por rohamokat válthat ki. A pázsit gyakori nyírása mellett különösen vigyázni kell az útifű, az üröm, valamint a csalánfélék megtelepedésére, nem is szólva a szinte már közellenségként emlegetett parlagfűről. (Vitaimagazin) Hasznos tanácsok ♦ Lehetőleg minél kevesebbet tartózkodjon a szabadban száraz, meleg, szeles napokon. ♦ A pollenidőszak alatt lehetőleg csak este 22.00 és reggel 04.00 óra között nyissa ki az ablakokat! ♦ Autózás közben a szellőztető berendezést és a nyitott ablakot mellőzze, mivel a vezetés veszélyessé válhat egy-egy tüsszentési roham kialakulásakor. ♦ Gyakran mosson hajat! ♦ Ruháit ne szárítsa a szabadban! ♦ Ha egyes ételekre szervezete érzékeny, lehetséges, hogy ez összefüggésben van a pollenallergiával. Feltédenül keresse fel orvosát! ♦ Előírt gyógyszereit orvosa utasítása szerint, pontosan szedje! ♦ Szabadsága tervezésekor vegye figyelembe az aktuális polleninformációkat! ♦ Sajnos a pollennel való „találkozást” teljesen nem lehet elkerülni. Megoldást jelenthet a specifikus immunterápia (hyposzen- zibüizálás). hat hétig tartanak, de akadnak betegek, akik márciustól novemberig szenvednek, mert többféle vúág- porra is érzékenyek. Február végétől április végéig főleg a fák, bokrok vúágpora okozza a tüneteket. A nyír, éger, kőris, platán, fűz, dió és mogyoró virágzik áprilisban. A májusi, júniusi panaszokért a fűfélék a felelősek, a júliusban kezdődő náthát az összetett vúágúak, az ürömfélék, a lándzsás útifű okozza. Az augusztusban kezdődő allergiás tünetekért az ambróziafélék családjába tartozó parlagfű a felelős. Akinek szezonális allergiája van, annak számítania kell a tünetek enyhébb-súlyosabb formájú visszatérésére. A szénanáthás betegek gyakran nem veszik elég komolyan a tüneteket, így nem is fordulnak idejében szakorvoshoz. A kezeleden szénanátha súlyos szövődményeket okozhat, asztmává fejlődhet. Allergiamentes klíma a lakásban EGY HIT A SZEPASSZONNYAL Március 5. - a Hold szunk legalább 5 nyers zöldséget a Szűz jegyében van vagy gyümölcsöt. Március 6., 7. - a Hold a Mérleg jegyében van A Mérleg segíti a veseműködést, a vértisztítást és a testnedvek egyensúlyának megőrzését. Tegyünk valamit magunkért:. pótoljuk a vizet. Ferda atya tanácsa vesekövek esetére: „Az ember szervezete el van savasodva. A körte kivételével hagyjuk ki a gyümölcsöket. A zöldségfélék közül maradhat a petrezselyem, a gyermekláncfű, az üröm. Édeskésre használjunk ka- ramellt. Időnként tegyünk nyers hagymapakolást a húgyhólyagunkra. Ne tartsuk vissza a vizeletet, ha a szervezet jelzi az ürítést.” Kezdjük el a tavaszi nagy- takarítást. Megfelelő ez az idő ablakmosásra és fapadlók felmosására (a padló nem szívja fel a nedvességet), tegyünk rendet a szekrényeinkben. Szellőztessük a matracokat és az ágyneműket. A festékek és lakkok nagyon jól száradnak. Március 8., 9., 10. - a Hold a Skorpió jegyében van A Skorpió hatással van a nemi szervekre, a kiválasztó szervekre, a húgyhólyagra, a végbélre és a szexualitásra. Fontos szerepet játszik a természetes E-vitamin, mely segíti a nemi hormonok normális termelődését, meggátolhatja a sterilitás kialakulását, a vetélést, és enyhíti a klimax tüneteit. Az E-vitamin természetes forrásanyagai a búzacsúa és a belőlük származó olajak, valamint hidegen sajtolt dióolaj és magvas olajak, a zöld színű zöldségek, a tojássárgája valamint a hüvelyesek és a tej. Végezzünk hasmasszázst - körkörös mozdulatokkal az óramutató járásának hányában a köldök körül. Ez a masszázs segíti az emésztést, főleg székrekedéskor, de általános gyengeség esetén is. Gátolja az öregedést, és serkenti a nemi szervek működését. Jó hatással van az ülőfürdő, de ügyeljünk a higiéniára. Használjunk feleannyi mosóport. Öntözzük növényeinket és újítsuk fel az élő sövényeket. Március 11. - a Hold a Nyilas jegyében van A Nyüas hatással van a combokra, a csípőre, a keresztcsontra és a mozgékonyságra. Hanyatt fekve, behajtott lábakkal lassan forgassuk térdünket oldalúányba és vissza. A medencecsont és combnyak csuklóinak merevsége fellazul. www.krasnapani.cz Rozskenyeret, rizst, krumplit és kalászosokból származó készítményeket naponta többször kellene fogyasztanunk. Ezenkívül fogyasz-