Új Szó, 2007. február (60. évfolyam, 26-49. szám)

2007-02-28 / 49. szám, szerda

f DIGITALIA 2007. február 28., szerda ___ ___________ll. évfolyam 8. szám « « « Mi ndketten használhatják termékeik elnevezéseként Megosztják az iPhone nevet A csokitelefon utódja mp3-lejátszónak is használható, köszönhetően a bővíthető memóriának LG KU800 - a 3G-s finomság FELDOLGOZÁS Megállapodott a korábban nagy vihart kavart iPhone márkanév használatáról az Apple és a Cisco Systems. A jövőben mindketten használhatják termékeik elnevezé­seként. Múlt hónapban a Mac­world Expón San Franciscóban az Apple bejelentette új termékét, mely az iPhone nevet kapta a ke- resztségben. A Cisco azonban már 2000-ben megvette az iPhone név használati jogát - úja a BBC. A ÖSSZEFOGLALÓ Részenként szeretnék értékesíte­ni a csődbejutott, tajvani tulajdon­ban lévő BenQ német mobilcéget, miután visszalépett az utolsó ko­moly vásárló is, és így a csődgond­nok szerint már szinte semmi esély nincs arra, hogy egyben el tudják adni a vállalatot. Az egykor szebb időket megélt, fénykorában ' háromezer embert foglalkoztató cégnél megszűnnek a még megmaradt munkahelyek a müncheni központban és, illetve az észak-rajna-vesztfáliai Kamp Lintfort-i és bocholti üzemben. A vállalat jelenleg még 260 dolgozót foglalkoztat a kifutó termelésben, illetve az adminisztrációban. A taj­vani BenQ elektronikai csoport 2005-ben vette meg a Siemens mo­most tető alá hozott megállapodás értelmében nemcsak a nevet hasz­nálják közösen, de a biztonsági problémák megoldásán, valamint a vevőkkel és a cégekkel folytatott kommunikáció területén is együtt­működnek. A megállapodás pénz­ügyi részletei nem kerültek nyilvá­nosságra. Közös sajtónyilatkoza­tuk szerint a két vállalat az előző­leg indított bírósági kereseteket visszavonta, és a világ összes or­szágára szóló névhasználati meg­állapodást köt. (mti) biltelefon-gyártó üzletágát, majd átszervezésekbe kezdett. A hírek szerint ezek költsége tette tevé­kenységét azóta folyamatosan veszteségessé, de hozzájárult az ér­tékesítés és a piaci részesedés vis­szaesése is. Tavaly szeptemberben fizetés-képtelenséget jelentettek, január elején hivatalosan is ki­mondták a csődöt. A cégre több je­lentkező is volt, de egyikük sem tu­dott meggyőző pénzügyi koncepci­óval előállni. A csődgondnokság szakvéleménye szerint a társaság vagyona 310 millió euróra tehető, ezzel szemben 883 millió euró a cég kötelezettsége. A cég ázsiai te­vékenységét a csőd nem érinti. A cégnek, a Siemenssel együtt számolva a kelet-közép-európai térségben átlagosan 25 százalé­kos részesedése volt. (mti) Fél év után a dél-koreai gyártó elővette népszerű csokimobilját, feltunin- golta pár hasznos tulaj­donsággal, rakott bele 3G-t, microSD-t, szebb kijelzőt. TESZT Talán típusszámról nem is olyan sokan ismerik, de a csoki­mobil kifejezésre mindenki fel­kapja a fejét, hiszen az LG elég komoly marketinggel támogatta a KG800 bevezetését. Akinek a KG800 tetszett, az biztosan sze­retni fogja az utódját is. Ránézésre meg sem lehet kü­lönböztetni a két telefont, de a gyári adatok alapján tudjuk, hogy a KU800 picit rövidebb, vastagabb és keskenyebb lett, mint elődje. Tömege 15 grammal nőtt, de ez a nagyobb tudás miatt érthető is. Külső változás, hogy a korábbi 1.3 megapixeles kamerát egy 2 megapixeles változatra cserélték, rögtön a bekapcsoló gomb alatt pedig van egy feladat­kezelő billentyű a futó alkalma­zások közötti váltásra, a bal olda­lon pedig a microSD foglalat sze­mez velünk. Legnagyobb bánatunkra a KU- 800-at is sikerült bevonni az elődnél is utált csillogó műanyag borítással, amelyen a legapróbb ujjlenyomatok, zsírfoltok is meg­látszanak. Vicces, hogy ezt a hi­bát a gyártó már a KG800-nál is elismerte, hiszen mellékeltek a telefonhoz egy, a nyakba akasztó helyére felszerelhető törlőpár­nát. A csúsztató mechanika itt is kellemesen működik, kifelé vala­mivel könnyebben mozog, mint ellenkező irányba. Továbbra is jók a gombok, ilyen tekintetben nem történt változás. Az érintő­billentyűk is ugyanolyanok, mint voltak. A korábbi 176 x 220 kép­pontos kijelzőt 240 x 320-asra cserélték, ami nagyon jót tett a telefonnak. Picit csalódtunk, mert 500 fé­rőhellyel csökkent a telefon­könyv kapacitása, tehát a koráb­bi 1000-hez képest 500 névje­gyet tud eltárolni a KU800. Egé­szen kellemes az SMS-szer- kesztő, főleg mivel a gépelés ele­jétől, 160 karaktertől kezd visz- szaszámolni, így mindig látjuk, mennyi helyünk van még hátra. Kimondottan tetszett, hogy a szimbólumok táblázata egy gombnyomással elővarázsolha­tó, és a szoftver is gyorsan reagál a gombnyomásokra. Az e-mail kliens legfőbb eré­nye, hogy kezeli a hitelesített SMTP szervereket, és aláírásokat is létre lehet benne hozni. Maxi­malizálhatjuk a letölthető leve­lek méretét, méghozzá 100, 200, 300, 400, 500 KB-ban és 1 MB- ban. Ez fontos, mert a 3G és EDGE adatátvitel miatt könnye­dén elszaladhat velünk a ló, és ez a hó végi számlán keményen visszaüt majd. Elődjéhez képest itt már nem 128 MB tárkapacitás, hanem 64 MB áll rendelkezésünkre, cseré­be viszont használhatjuk micro­SD memóriakártyánkat, így akár 2 GB-ra is növelhetjük a rendel­kezésre álló memóriát. Zenéknek ez valószínűleg elég lesz, ugyan­akkor a csillogó-vülogó lejátszó­ból hiányzik a hangszínszabály- zó, és ha belépünk az opciókba, a lejátszás leáll. A program fut a háttérben, amiért dicséretet ér­demelnek a koreai mérnökök. Fülhallgató mellőzése esetén a telefon egyetlen hangszóróján tud csak megszólalni, és sajnos erre az egyre ráférne még egy kis Elődjéhez képest nem 128 MB hanem 64 MB tárhely van benne, de használhatjuk microSD memóriakártyánkat. pofozgatás. Java játékból 5 da­rab van a KU800-ban, ezek mind­egyike demo verziós, és ha igazi játékélményre vágyunk, akkor meg kell venni őket a Vodafone Livel-on keresztül. A Szervező menüpontban nemcsak a naptárt találjuk meg, hanem az ébresztőórát, a teen­dők és jegyzet funkciókat, a szá­mológépet, a valutakonvertert, de van még itt világóra és dikta­fon is. Az ébresztőóra a telefon kikapcsolt állapotában is műkő- m dik, és több időpontot is megad­hatunk neki. Sajnos a jegyzeteket ü nem tudjuk bluetooth-on tovább­küldeni, viszont a számológép ­kezeli az alapvető függvényeket. " A heti, havi és napi nézetű naptár meglepően egyszerű, nin­csen tele extra képességekkel. Új bejegyzések találkozó, évfordu­ló, születésnap és egyéb témák­ban hozhatóak létre. Természete­sen lehet hozzájuk ébresztést is beállítani, mely megadott idő­pontban vagy a találkozóhoz ké­pest percekkel, órákkal esetleg napokkal korábban is lehet. Sok minden megváltozott a KG800-hoz képest. Rögtön látni, hogy a kamera, vaku és tükör i hármas már a hátlapon foglal he- ^ lyet, nem pedig a slider belső ol­dalán, ahol összecsukáskor véd­ve lehetne. Ezt mi inkább hát- l ránynak érezzük. Az elsődleges kamera 2 megapixeles, a másod­lagos pedig VGA felbontású. Va- kuja átlagos fényerővel rendelke­zik, extrái között pedig többszö­rös felvétel (3 kép), kétszeres di­gitális zoom, fényerő-szabályo­zás, időzítő, számos effektus (fe­kete-fehér, szépia, negatív), fe­héregyensúly (automatikus, ter­mészetes fény, borult, megvilágí­tás, beltéri) található. Ha akar­juk, különféle keretekkel fel is dobhatjuk a fotók hangulatát, és | persze mi magunk választhatjuk meg, hogy a telefon a belső me- 1 móriára vagy a memóriakártyára mentse képeinket. Videó mód- | ban mindkét kamera maximum QVGA, azaz 240 x 320 képpont felbontású képet tud rögzíteni, viszont a kameránál megszokott opciók itt is rendelkezésünkre állnak. Nagyon kellemes változáson esett át ez a modell. Tetszik, hogy végre mp3-lejátszónak is használ­ható, köszönhetően a bővíthető memóriának. Az is remek dolog, hogy a kijelző ugrott egyet a fel­bontások skáláján, és az akkumu­látor kapacitása is megnőtt. A 3G, az EDGE és a videotelefonálás szintén előny. (1, mp) Vagyona 310, adóssága 883 millió euró Darabonként kel el a BenQ Az eddig piacra dobott játékgépek a PS2-es szoftverek csupán 98 százalékát képesek futtatni Nem boldogul a régi játékokkal a Playstation 3 FELDOLGOZÁS A Playstation 2-tulajdonosok- nak rossz hír, hogy a Sony új kon­zoljának kisebb konstrukciós mó­dosítása miatt kevesebb régi játék­kal játszhatnak majd a Playstation 3-ason. A Sony Playstation 3 Európában piacra kerülő változata kevesebb PS2-es játékot futtat majd, mint az USA-ban és Japánban forgalma­zott változatok - adta hírül a Reuters. A gyártó bejelentése sze­rint erre az a magyarázat, hogy a gép itt megjelentetett változatá­ban a szoftver vesz át néhány funkciót, amelyeket eddig dedi­kált csipekchipek láttak el, és ez rontja a Playstation 2-vel való kompatibilitást. Az eddig piacra dobott játékgé­pek a PS2-es szoftverek 98 százalé­kát képesek futtatni. Arról, hogy ez az arány mennyivel romlik a vál­toztatás miatt, a Sony nem mon­dott semmit, de a bejelentés min­denképpen rossz hír a jelentős szoftvergyűjteménnyel rendelkező Playstation 2-tulajdonosoknak. Az elemzők azonban már azt is meg­jegyzik: a japán gyártó bejelentése öröm az ürömben, mivel a Sony a közelmúltban katasztrofálisan kommunikálta az olyan kellemet­lenségeket, mint a robbanó akku­mulátor-sorozat, vagy a Playsta­tion 3 megjelenésének csúszásai. Európában március 23-án kez­dődik meg a konzol forgalmazása, amelyet eddig csak az Egyesült Ál­lamokban és Japánban dobtak pi­acra. A készüléket egyelőre csak a drágább, 60 gigabájtos merevle­mezzel felszerelt változatban hoz­zák forgalomba, amelynek ára va­lószínűleg 20 ezer korona körül lesz. (o) A karácsonyi szezont még az Xbox 360 uralta Januárban tarolt a Nintendo FELDOLGOZÁS Az amerikai statisztikák szerint év elején a Nintendo Wn maga mö­gé utasította a többi játékgépet a piacon, a Sony pedig ingyenes ext­rákkal igyekszik kelendőbbé tenni az új Playstationt. Az NPD piackutató adatai sze­rint januárban 436 ezer darabot adtak el az USA-ban a Nintendo Wii játékgépből, mellyel a novem­berben bemutatott, mozgásérzé­kelős modell messze megelőzte ve­szélytársait. A második legnépsze­rűbb termék a Playstation 2 volt 299 ezer darabbal, Xbox 360-ból 294 ezer fogyott el, a legújabb - és legdrágább - modellből, a Play­station 3-ból pedig 244 ezer dara­bot adtak el. A karácsonyi bevásárlási szezont még az Xbox 360 uralta: akkor 1,1 millió darabot adtak el a Microsoft játékgépéből, ám a Nintendo a készletek folyamatos szűkössége ellenére is ott volt a második he­lyen 604 ezer darabos eladási számmal. A PS3 akkor is lemaradt, a Sony új modelljéből 490 ezer da­rab kelt el. Az elemzők szerint a Playstation 3-ra az emberek azért nem hajlandók áldozni, mert még nem egyértelmű, hogy miért van a magas ár: erre a beépített Blu-ray meghajtó az egyik magyarázat. Míg a PS3 600 dollárba kerül az USA-ban, addig Nintendo Wii-t már 250 dollárért kapni lehet. A Sony a tengerentúlon és Ázsiá­ban a játékgépekhez adott ajándék filmek mellett ingyenesen letölthe­tő játékokkal és filmelőzetesekkel is igyekszik népszerűbbé tenni a modellt. A videojáték- és konzolpi­ac 1,3 milliárd dolláros bevételt termelt 2007 januárjában, és az elemzők szerint az év folyamán 15 százalékkal nő majd, megfelelve a korábbi várakozásoknak, (o)

Next

/
Thumbnails
Contents