Új Szó, 2007. február (60. évfolyam, 26-49. szám)

2007-02-03 / 28. szám, szombat

www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2007. FEBRUÁR 3. Régió 5 Hosszasan vitáztak a képviselők, összeegyeztethető-e a kórház tevékenységével Tóth Csaba magánpraxisa Változás az igazgatótanácsban Ipolyság. Az új képviselő-tes­tület leváltotta Tóth Csabát, a nonprofit szervezetként működő kórház igazgatóta­nácsának tagját. FORGÁCS MIKLÓS Bálik György alpolgármester, igazgatótanácsi tag, az MKP helyi elnöke javaslatában az intézmény alapszabályára hivatkozott, mely szerint az igazgatótanács tagja nem folytathat olyan üzleti tevé­kenységet, amely konkurenciát je­lent a kórház számára. Tóth Csaba még az előző igazgatótanács ide­jén privatizálta a kórház sebészeti ambulanciáját, s 2005. február el­sejétől tevékenykedik magánor­vosként. A kórház tevékenységi kö­réből ki is került ez a terület, de Bá­lik elmondta, megmaradt a sebé­szeti ambulancia, ahol hasonló te­vékenységet is folytathatnak, mint Tóth, Bélik közölte, a Gál Milan ve­zette igazgatótanács hosszas habo­zás után adta csak ki ezt az en­gedélyt, azután, hogy Tóth Csaba szóban ígéretet tett: csak a kórház csődbejutása esetén indítja be ma­gánpraxisát. 2004 decemberében kapta meg az engedélyt, és két hó­nap után megnyitotta magánren­delőjét. 2005 májusában új tanács állt fel, addigra elvesztette többsé­gét a képviselő-testületben az MKP, a héttagú testület új elnöke Somló Péter belgyógyász-főorvos lett, s a régi tagok közül Bélik György, Gál Milan és Tóth Csaba maradt, aki viszont kórházügyek­ben az előző ciklus második felé­ben nem párttársaival együtt sza­vazott az önkormányzati üléseken. Tóth polgármesterjelöltként is megmérettette magát a helyható­sági választásokon, anélkül, hogy egyeztetett volna pártjával, de mindössze 71 szavazatot szerzett, és képviselő sem lett. Gál Müan az igazgatótanácsi üléseken nem vett részt, mivel annak megalakulását törvényellenesnek tartotta, s több városi képviselőnek is fenntartásai voltak az új testület első ülésének összehívásával és lefolytatásával kapcsolatban, bár az ügyészség vé­gül nem erősítette meg ezt a felté­telezést. Gált még az előző ciklus végén leváltották, helyére a szin­tén MKP-s Danis László került. A most leváltott Tóth Csaba helyét Igor Bystrý, a kórház előző igazga­tója, jelenlegi orvosa foglalta el, akit a Šomló Péter vezette új igaz­gatótanács hívott vissza. Az új kép­viselő-testületben az MKP tíz he­lyet szerzett, és több, velük gyak­ran szembehelyezkedő függeden képviselő, például Somló Péter, Beáta Šomlóová, és Hajdú András, aki igazgatótanácsi tag, nem került be a testületbe. Tóth Csaba lapunkból értesült a döntésről, elmondta, őt senki nem tájékoztatta sem arról, hogy visszahívását tervezik, sem arról, hogy leváltották. Szerinte az összeférhetedenség vádja nem megalapozott, hiszen ő nem vé­gez olyan tevékenységet, melyet a kórház is végezne. Tóth szerint törvénytelen volt a leváltása, s ezért továbbra is az igazgatóta­nács legális tagjának tekinti ma­gát, ha az elnök meghívja, részt vesz az üléseken. Hangsúlyozta, nem érti ezt a döntést, hiszen 2005. májusában mind a tizenhá­rom képviselő rászavazott, s azóta nem változott a helyzete. Az en­gedély „altatására” tette ígérete kapcsán elmondta, tárgyalásokon sok minden elhangzik, nem em­lékszik, mondott-e ilyesmit. A képviselő-testületi ülésen a városatyák hosszan vitatkoztak azon, konkurenciát jelent-e a se­bészeti ambulanciának a sebésze­ti magánrendelő. Végül szakértők véleményét is kikérve megállapí­tották, hogy igen. Tízen igennel szavaztak, ketten tartózkodtak, egy képviselő nem volt jelen. Igor Bystrýt egyhangúlag választották be az igazgatótanácsba. Három falu közös emlékünnepséget rendez február 11-én a deportálás 60. évfordulója alkalmából A nagy port felvert kiállítás most Érsekújvárban SZÁZ ILDIKÓ Szímő. Százhatvan vendéget hívtak meg a szervezők a február 11-i emléknapra, amelyen a de­portálás 60. évfordulójára emlé­keznek Andód, Kamocsa és Szímő lakosai. Kantár Éva főszervezőtől, a Csemadok szímői szervezetének elnökétől megtudtuk, vidéken első alkalommal láthatja a nyilvá­nosság Fehér Csaba történész tár­latát, amelyet 2006. szeptember 11-én Brüsszelben mutattak be Soha többé, Never again 1945-48 címmel. A megye nem jó szemmel nézte ezt a kiállítást, és brüsszeli bemutatásához sem adta hozzájá­rulását. Ennek ellenére Fehér megszervezte a tárlatot, de ma­gánemberként, nem pedig múze­umigazgatói minőségében. A Ma­gyar Kálvária elnevezésű tárlatot az emléknapon nyitják meg 14 órakor a helyi kultúrházban, és a régióbeli lakosok, iskolák egy hé­ten át látogathatják. A tárlatot Szlovákiában eddig csak a komá­romi Magyar Kultúra és Duna Mente Múzeumában láthatta a közönség, ezért a szervezők nem kis érdeklődésre számítanak. Bób János Szímő, Lukács Valé­ria Kamocsa és Czuczor Mária An­dód polgármestere tegnap tartott megbeszélést az emléknappal kapcsolatos szervezési kérdé­sekről. Mindhárom település ve­zetése vendégeket hoz az ünnep­ségre, a három falu helytörténésze felidézi majd a csehországi depor­tálás körülményeit a kitoloncolás elszenvedőinek visszaemlékezései alapján. Szímőn háromszáz csalá­dot érintett a deportálás és a kite­lepítés. Andódi fiatalok egy cso­portját egyenesen az egyik érse­kújvári iskolából vagonírozták be, az elkeseredett szülők kénytele­nek voltak vonatra szállni, és gyer­mekeik keresésére indulni. „Más­fél éves gyűjtőmunka előzte meg annak a kiadványnak a megjele­nését, amelyben a kamocsaiak de­portálásának és áttelepítésének eseményeit foglalom össze. Kamo- csáról 79 családot deportáltak Csehországba, ebből 31 család megosztotta velem a történetét. Három család kivételével később valamennyien visszatértek a szülőfalunkba” - tudtuk meg Őszi Irmától, a rendezvény egyik előadójától. A jövő vasárnap 14.30-kor kezdődő emléknapra a szervezők várják mindazokat, akiknek roko­nai, barátai elszenvedték a depor­tálás borzalmait. Fehér Csaba tárlatát először láthatja a vidéki közönség, a szervezők várják a régióbeli iskolák diák­jait (Képarchívum) A körülbelül 570 lelket számláló község lakói közül százan látták el kézjegyükkel a petíciót Aláírásgyűjtés a tesmagi diszkó ellen ÚJ SZÓ-INFORMÁCIÓ Ipolyság. Egy tesmagi vállal­kozó egész évre kibérelné a köz­igazgatásilag Ipolysághoz tarto­zó község tavaly felújított kul- túrházát, de a lakosok egy része ellenzi, hogy ott minden hétvé­gén diszkót tartsanak. Második ülésén foglalkozott az új önkormányzat Štefan Miško kérvényével. A tervek sze­rint minden pénteken tartaná­nak, a kérvény megfogalmazása szerint „társadalmi-kulturális rendezvényt” az épületben este kilenctől hajnali négyig. Tesma- gon, ahol körülbelül 570-en él­nek, szinte azonnal alá­írásgyűjtés indult a diszkó ellen, a száz kézjeggyel ellátott doku­mentumot Lőwy János polgár- mesternek adták át a napokban a petíció szervezői. Lendvay István, a városi hiva­tal elöljárója elmondta, egyszeri engedélyt már kaptak a kérel­mezők rendezvényszervezésre, de most hosszú távú bérleti szerződést szeretnének. Molnár Géza zenész jelent meg az ülé­sen a diszkó tulajdonosának képviseletében. Közölte, eddig háromszor rendeztek diszkót, több ezer koronát költöttek a hangszigetelésre, mindent meg­tettek, hogy a zene ne zavarja a környéken lakókat. Egy alkalo­mért 2500 korona bérleti díjat fi­zetnek, ez egy évre a városnak 130 ezer korona bevételt jelente­ne. Kifejtette, egy lévai őrző­védő cég két embere ügyel a rendre, s a helyszínre ellátogat­nak az akció idején a városi rendőrök is, nem volt nagyobb probléma egyszer sem. Molnár Géza hozzátette, a diszkó mel­lett, kivennék a részüket a köz­ség gyereknapi, falunapi rendez­vényeiből is, a kicsiknek külön­böző ünnepi rendezvényeket, például Mikulás-estet szervezné­nek, a helyi sportegyesületet is támogatnák. Kapa Sándor MKP-s városa­tya, Tesmag és Pereszlény város­rész képviselője kollégáival egyetemben úgy gondolta, a község ügyeivel foglalkozó terü­leti bizottságnak kell döntenie ebben a kérdésben. Hozzátette viszont, hogy járt a kultúrház környékén a diszkó ideje alatt, és ötven méterről nem hallotta a zenét, s különösnek tartotta, hogy a tiltakozók zömében a fa­lu másik végében laknak, távol a kultúrház épületétől. Megjegyezte, többen féltek at­tól, hogy a fiatalok összetörik a berendezést, de ezt könnyen ki lehet védeni, a szerződésbe bele kell foglalni, hogy ha tönkretesz­nek valamit, azt helyre kell állí­tani, természetesen a város érde­keit kell szem előtt tartani. Mint mondta, a területi bizottság meghallgatja a diszkó szervezőit és a petíció meghirdetőit is, s ez­után dönti el, legyen-e rendsze­resen ilyen rendezvény Tesma- gon. Az ülésre február 6-án, ked­den kerül sor. (fm) A Romale zenekar tagjai az lllavai fegyház lakóit szórakoztatják. A roma zenészekből álló héttagú zenekar a legveszélyesebb bűnö­zőkből verbuválódott, és már négy éve működik. Megjelent egy cé- déjük is, élőben azonban egyelőre csak a rabok, az őrök és az alkal­mi látogatók hallgathatják meg az együttest. (TASR-felvétel) BEÍRATÁS AJÁNLÓ Február 3-4. (szombat és vasárnap) Dunaszerdahely - 10.00: a dunaszerdahelyi sakkcsapat I. ligás mérkőzése a művelődési központban, (jóm) Február 4. (vasárnap) Ekecs - 15.00: egy súlyosan beteg ekecsi kislány, Vangel Ad­rienn londoni gyógykezelésének anyagi támogatására rendeznek jótékonysági műsort az ekecsi művelődési házban. Fellép a he­lyi népdalkor, moderntánc- és mazsorettcsoport, a helyi gyer­mek néptáncegyüttes, az alapis­kola és az egyesített iskola peda­gógusai és tanulói, továbbá Nagy Andrea, a Grazi Zene­művészeti Főiskola opera szakos hallgatója, a nyárasdi citerae- gyüttes, latin zenével Kosár Sza­bolcs, és bűvészmutatványaival Vörös Sándor. Belépőjegy a műsorra 60 korona, (as) N agymegy er - 15.00: A Csemadok Nagymegyeri Szer­vezete évzáró tagsági gyűlést tart a városi művelődési köz­pont nagytermében. A rendez­vényen beszámolnak a szerve­zet 2006-os munkájáról és meghatározzák a 2007-es prog­ramot. Fellépnek a Bartó Béla Alapiskola és a helyi művészeti alapiskola tanulói, a Megyer Néptáncegyüttes és a Bárdos Lajos Vegyeskar. (as) Meghalt egy kétéves kislány a zólyomi kórházban. A gyerek beláza­sodott, ezért vitték orvoshoz. Pár nap múlva értesítették a szülőket, hogy a kis Mirkát hazaengedik, a kórházban azonban közölték a szülőkkel, hogy a gyerek meghalt. A házaspár az Egészségügyi Fel­ügyeleti Hivatalhoz fordult segítségért. (Ján Krošlók felvétele) A Csilizradványi Magyar Tan­nyelvű Alapiskola igazgatósá­ga várja az iskolaköteles gye­rekeket és szüleiket az ünnep­élyes beiratkozásra, amely február 9-én, pénteken, 14 órától lesz az iskola épületé­ben. A beiratkozáshoz szüksé­ges a gyerek születési bizo­nyítványa.

Next

/
Thumbnails
Contents