Új Szó, 2007. február (60. évfolyam, 26-49. szám)
2007-02-24 / 46. szám, szombat
2 Közélet ÚJ SZÓ 2007. FEBRUÁR 24. www.ujszo.com RÖVIDEN Szlovák-magyar konferencia Pozsony. Szlovákia és Magyarország az Európai Unióban: közös érdekek keresése címmel tartanak hétfőn konferenciát a Szlovákiai Külpolitikai Társaság a külügyminisztérium szervezésében. A vitában részt vesz Olga Álgayerová, a szlovák külügyi tárca államtitkára és magyarországi kollégája, Szőke László, (cze) Majský továbbra is rács mögött Pozsony. Jozef Majský, a BMG Invest és a Horizont Slovakia pénzügyi szolgáltatók csődbejuttatásával vádolt vállalkozó június 30-ig vizsgálati fogságban marad, csakúgy, mint a két másik vádlott, Dávid B. és Patrik P. A szintén június 30-ig marad fogságban. Majskýt tavaly decemberben tartóztatta le a rendőrség, mert nem azon a címen tartózkodott, amelyet megadott a bíróságnak, mikor kiengedték előző vizsgálati fogságából. A Speciális Bíróságnak ezért többször el kellett halasztania a tárgyalást a pénzügyi szolgáltatók ügyében, a fővádlottnak ugyanis nem tudnák kézbesítem a beidézéseket. A vád szerint Majský társaival együtt 2002 elején 800 millió koronát vett ki törvénytelenül a pénzügyi szolgáltatók számlájáról. (TASR) Megérkeznek Irakból a katonák Pozsony. Holnap ér haza az a 95 szlovák katona, akik tavaly szeptembertől állomásoztak Irakban, Robert Fico személyesen várja majd őket a reptéren. A közel-keleti országban már csak tizenegy szlovák tiszt marad az Iraki Szabadság, valamint a NATO-NTM-I missziókban. Az előbbiben 2003 júliusától összesen 700 szlovák katona váltotta egymást, közülük négyen életüket vesztették. Robert Fico még a tavalyi parlamenti választások előtt bejelentette, hogy kormányra kerülése esetén azonnal kivonja a szlovák csapatokat Irakból. Az Egyesült Államok kérésére a dátumot februárig kitolták. Irakot már február elején elhagyták a szlovák katonákat, mostanáig a szomszédos Kuvaitban állomásoztak. (SITA) Idén bátrabbak az érettségizők Pozsony. Jóval többen választották idén a nehezebb, emelt szintű érettségit, ennek oka, hogy egyre több egyetem ismeri el felvételi vizsgaként. Matematikából 7 százalékkal többen érettségiznek idén az A szintből, mint tavaly, angol nyelvből mintegy 2 százalékkal. Szlovák nyelvből és irodalomból 4500-an választották a nehezebb szintet. Ä magyar iskolák diákjainak 20 százaléka vizsgázik szlovákból az A szinten, magyar nyelv és irodalomból 25 százalékuk. (TASR) Borról prédikálnak és vizet isznak. A Tokaj márkanév használatáról és a minőség garantálásáról tárgyalt tegnap Budapesten a szlovák és a magyarföldművelési miniszter, Miroslav Jureňa és Gráf József. Egyetértettek abban, hogy a kérdést szakértői szinten kell megoldani, a Tokaj- hegyvidéki magyar és szlovák szakmai társulások bevonásával. (TASRTisztújító kongresszus előtt a párt Alapszabály-módosítást készít elő az MKP OT ÚJ SZÓ-HÍR Pozsony. A párt alapszabályának módosítása lesz a legfontosabb téma az MKP Országos Tanácsának mai ülésén. Az előkészítő bizottság javaslatát véleményezték a járási és a megyei elnökök, az esetleges kiegészítésekről is tárgyal ma az OT. „Az önkormányzati választások során kialakult helyzetre reagálva pontosabban akaijuk szabályozni a jelöltállítással kapcsolatos hatásköröket’ - mondta lapunknak Farkas Iván, az OT elnöke. - Nem akarjuk megtiltani, hogy MKP-tag függetlenként induljon, de számolnia kell azzal, hogy sikertelenség esetén az alapszabály alapján automatikusan kizátjuk a pártból.” Szeretnék élénkítem az alapszervezetek munkáját is. „Sok helyen csak formálisan létezik, a munka élénkítése érdekében nagyobb ellenőrző funkciót kapnak a járási szervezetek” - magyarázta Farkas. Ezzel együtt változik a központi elnökség struktúrája is. A párt erősíteni akarja a szakmaiságot a pártvezetésen belül is. A március 31-i, komáromi országos tisztújító közgyűlés elé egy változat kerül, de lehet, hogy egyes paragrafusokhoz több alternatíva készül. Farkas Iván nem számít arra, hogy a küldöttek már ma személyi javaslatokat tesznek az egyes tisztségekre. „Nem zárható ki, de kevéssé valószínű, hogy személyi kérdésekkel is foglalkozunk” - mondta. Viszont már ma elfogadják a közgyűlés napirendjét és megvitatják az országos etikai bizottság jelentését is, így nem kizárt, hogy terítékre kerül az erotikus szalonban söröző dunaszerdahelyi iskolaigazgatók ügye. „Egy összegzést is kapunk arról, hogy a járási etikai bizottságok milyen ügyekkel foglalkoztak” - mondta Farkas. Opj) Az utolsó pillanatig nem volt biztos, hogy Kadhafi fogadja-e a szlovák miniszterelnököt Öt percre négyszemközt Kadhafi sátrában. A bolgár nővérek ügye a küldöttség előtt nem került szóba, ha Fico megemlítette, akkor csak a négyszemközti megbeszélés során. (TASR-felvétel) Tripoli. Robert Fico kormányfőt csütörtökön este két órai várakoztatás után fogadta Moamer Kadhafi líbiai elnök. A teljes küldöttséggel folytatott megbeszélés mintegy fél óráig tartott, ezt követően Fico öt percig négyszemközt tárgyalt az ezredessel. Hogy miről, azt nem akarta elárulni. A TA 3 televíziónak végül annyit mondott, hogy „a nemzetközi imperialisták elleni harcról.” M1REK TÓDA, SME Még csütörtök este is bizonytalan volt, hogy találkozhat-e személyesen a szlovák kormányfő Kadhafival. A küldöttség a tripoli 5 csillagos Corinthia Bab Africa szállóban várakozott. A líbiai fél az utolsó pillanatig kivárt a találkozó visszaigazolásával, arra hivatkozva, hogy ezt Kadhafi biztonsága indokolja. Robert Ficót legendás sátrában fogadta, ahol korábban például Tony Blair angol miniszterelnökkel is tárgyalt. Az autókonvoj végül két óra várakozás után, este fél nyolckor indul el a találkozóra, a sofőrök 170 kilométeres sebességgel száguldanak a jobbára üres utakon. A hivatalos fogadásokra rendszeresített sátrat háromszoros betongyűrű védi, a limuzinok három, szigorúan őrzött ellenőrző ponton át egészen a híres zöld sátorig viszik a küldöttséget. Az újságíróktól elveszik táskáikat, mobiltelefonjaikat. „A sátor egy szimbólum, azt jelzi, hogy ő is a sivatagban, beduin családban született” - magyarázza Kadhafi egyik testőre. Csak fogadásokra szolgál, az elnök nem ott lakik. Inkább hangárra emlékeztet, a bejárat mellett parázs izzik, bent azonban klimatizáció és egy hatalmas, síkképernyős televízió fogad. Robert Fico Kadhafi mellé ül a tolmáccsal, az újságírók csak a megbeszélés kezdetén lehetnek jelen. „Először ellenzéki politikusként jártam itt, nagyon jó volt, sok érdekes emberrel találkoztam” - kezdi a beszélgetést Robert Fico. „És hogy vannak Szlovákiában” - kérdezi mosolyogva Kadhafi. A miniszterelnök elmondja, hogy az országnak új kormánya van, mely szociális államot akar építeni gyors gazdasági növekedéssel kombinálva. Ezután az újságíróknak el kell hagyniuk a sátrat, a küldöttség még fél óráig marad, majd Fico néhány percig négy- szemközt tárgyal Líbia teljhatalmú urával. A bolgár nővérek ügye a teljes küldöttséggel folytatott megbeszélésen nem került szóba, ha Fico megemlítette, akkor csak a négyszemközti megbeszélés során. A látogatás záróaktusaként Robert Fico megnézte az 1986-os amerikai bombázás során megsérült épület romjait. Ekkor vesztette életét Kadhafi örökbefogadott lánya is. A bombázás válasz volt a berlini La Belle diszkóklub ellen elkövetett 1986-os terrortámadásra, melyben hárman meghaltak és több mint 200-an megsebesültek. Nem tudjuk ellátni a líbiai gyerekeket Pozsony. Robert Fico meggondolatlanul ajánlotta fel szerdán Líbiában a HÍV vírussal fertőzött gyerekek szlovákiai gyógykezelését, vélik szlovák orvosok. Nálunk ugyanis senkinek sincs tapasztalata AIDS-es gyerekek kezelésével, ilyen eset itt még nem fordult elő. Meglepte az orvosokat az is, hogy Fico kéthetes kezelésről beszélt, ennyi idő alatt éppen csak megkezdhető az ellátás. A kormányfő viszont állítja, minden rendben lesz, állítólag egyeztetett Vladimír Krčméry professzorral, a Szent Erzsébet Egészségügyi és Szociális Munka Főiskola alapítójával. Az egészségügyi minisztérium azonban nem ismeri a kormányfő elképzeléseit, és nem tudnak róla a három hazai AIDS-központ munkatársai sem. Szerintük legfeljebb kiegészítő, szanatóriumi kezelésről lehet szó, melynek során az AIDS kísérőbetegségeit, például légúti betegségeket kezelhetnek, (lpj, s) A 121 diszpécser közül mintegy 80-an csatlakoztak a munkabeszüntetéshez Tartósnak ígérkezik a légi irányítók sztrájkja ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Pozsony. Tegnap folytatódott a légiforgalmi irányítók csütörtökön 17 órakor megkezdett, időben be nem határolt sztrájkja, akik jobb munkakörülményeket és biztonsági feltételeket akarnak kiharcolni, valamint Roman Bírónak, a légi forgalom igazgatójának leváltását szeretnék elérni. „A sztrájk valamennyi követelésünk teljesítéséig folytatódik” közölte Pavel Bugár, a sztrájkbizottság elnöke, hozzátéve: a 121 diszpécser közül mintegy 80-an csatlakoztak a munkabeszüntetéshez. Tegnap már nem is folytatódtak az egyeztető tárgyalások, ezért úgy tűnik, a jövő hétig nem áll vissza a rend. Az ügyben illetékes közlekedési tárca Marián Jánošík szóvivőn keresztül ismételten megerősítette, nem lát okot az igazgató leváltására. A sztrájk miatt a szlovák légteret igénybe vevő tranzitjáratokat átirányították, viszont „a pozsonyi repülőtéren landoló, illetve az onnan felszálló repülők terén nincs fennakadás, az esetleges késések mértéke elhanyagolható” - állította lapunknak Ivana Paulínyová, az M. R. Štefánik légikikötő szóvivője. Információink szerint viszont csütörtökön és tegnap is jelentős késések voltak, például csütörtökön kora este olyan londoni gép is volt, amely három órás késéssel indult. Pavel Bugár becslése szerint csak csütörtökön éjfélig az Európán belüli járatok - Szlovákia kikerülése miatt - összesen 12 ezer percnyi késést halmoztak fel, ami normális körülmények között az egész évi mennyiségnek felel meg. A jelen helyzetben tartalékos felállásban működnek a légiforgalmi irányítók, akik az óránként szokványos 60-100 repülő helyett legfeljebb 20 gép navigálását képesek ellátni, (t, akt, shz) Ján Slota tegnap meglátogatta a trencsénteplici Elektra villában a szívműtét után lábadozó Vladimír Meéiart. Közel egy órán át beszélgettek, állítása szerint meglepte, milyen jó egészségi állapotban van a HZDS elnöke, szerinte két-három hét múlva visszatér a nagypolitikába. „Meggyesbonbont vittem neki, mert tudom, hogy szereti az édeset, akárcsak én" - mondta Slota. Mečiarnak beszámolt a friss politikai történésekről, főleg az állami földalapról beszélgettek. A földalap ellenőrzéséért már a kormányalakítás óta harcol egymással a Smer és a EIZDS. (TASR- és SITA-felvétel)