Új Szó, 2007. február (60. évfolyam, 26-49. szám)

2007-02-23 / 45. szám, péntek

www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2007. FEBRUÁR 23. Vélemény és háttér 7 FIGYELŐ Becsüld meg felszabadítód! „Fontos tiszteim a Vörös Had­sereg felszabadító harcosainak emlékét azokban az országok­ban, amelyeket megszabadí­tottak Hider igájától” - fejtette ki Tom Lantos moszkvai láto­gatása során egy tallinni orosz emlékmű kiköltöztetése kö­rüli, az észt-orosz viszonyt mélypontra süllyesztő vitával kapcsolatban. Az amerikai képviselőház külügyi bizottsá­gának magyar származású el­nöke kifejtette: ő az egyetien az amerikai kongresszusban, aki a szovjet csapatoknak kö­szönheti az életét: ezek men­tették meg 1945-ben Budapes­ten a hitleristáktól, (mti)- Édes kisfiam, hát hogy akarod így befizetni az e havi négy százalékomat? (Peter Gossányi karikatúrája) Franciaország még mindig Európa meghatározó hatalma, a francia-amerikai viszony azonban kimértebb Hová veti vigyázó szemét Párizs? Április végén és május ele­jén kétfordulós elnökválasz­tásokat tartanak az Európai Unió egyik legnagyobb álla­mában, Franciaországban. Bár komoly esélye csak két jelöltnek van - a jobboldali Nicholas Sarkozynek és a szocialista Ségoléne Royal- nak -, hagyomány, hogy akár több tíz potenciális je­lölt érezzen magában annyi tehetséget és ambíciót, hogy induljon az elnökválasztás első fordulójában. ONDREJCSÁK RÓBERT Mivel azonban jelen esetben két erősnek mondható bal- és jobbol­dalijelölt lépett ringbe, műiden va­lószínűség szerint nem ismétlődik meg az öt évvel ezelőtti eset, ami­kor a baloldali szavazatok szétfor- gácsolódása miatt a szélsőjobbol­dali LePen volt Jacques Chirac el­lenfele a második fordulóban. Sok­kal fontosabb azonban, hogy akár­ki lesz is Franciaország következő elnöke, az ország történelmében mindenképp lezárul egy korszak. Jacques Chirac 1995-ös elnökké választása egy minden szempont­ból átmeneti időszakban történt: a nemzetközi kapcsolatok szerkeze­te, erőviszonyai és jellege éppúgy átalakulófélben voltak, mint az Eu­rópai Unió vagy maga Franciaor­szág. Az új elnöknek számtalan komplex kérdésre kellett választ adnia, bár természetesen kiindul­hatott a „mitterrandi örökségből”. Az egyik legfontosabb, hogyan és hol is találja meg Franciaország a vüágban és Európában magát, és miként definiálva: globális, euró­pai, vagy regionális hatalomként. Meg kell jegyezni, hogy Párizs szá­mára a kilencvenes évek legelejétől kialakulófélben levő nemzetközi rendszer nem volt igazán kedvező. „Nagyhatalmiságának” legfőbb jel­lemzői - például a nukleáris erők vagy az ENSZ Biztonsági Tanácsá­ban betöltött állandó tagság - az új és folyamatosan változó helyzet­ben leértékelődtek. Franciaország­ban és a határokon túl is számtalan elemzés, könyv jelent meg az or­szág hatalmának és befolyásának viszonylagos hanyatlásáról. Ebben a helyzetben Chirac elnök tizenkét éve alatt számtalan kezde­ményezés történt Párizs helyzeté­nek meghatározására. Befejező­dött például a francia külpolitika Európa felé fordulása. Bár Párizs még mindig az egyik legfontosabb afrikai hatalom, és számtalan más régióban is igyekszik aktív szerepet játszani, ma már az európai orszá­gok a legfontosabb partnerei. Chi­rac elnöksége első periódusában még jó kapcsolatokat ápolt az Egyesült Államokkal, 2002-2003 óta viszont az iraki válság követ­keztében nagyon megromlottak a francia-amerikai kapcsolatok. Má­ra nincs olyan amerikai koncepció, amely Franciaországgal mint szo­ros stratégiai szövetségessel szá­mol. Természetesen ezen változtat­hat az új francia elnök, és a jelek szerint Nicholas Sarkozyhez áll kö­zelebb az atianticizmus. Chirac elnöksége idején a fran­cia külpolitika legfőbb célja egy erős Európa által megnövelt fran­cia mozgástér volt a francia álmok szerint létrehozandó multipoláris vüágban. Első elnöki periódusa alatt beindult például az átfogó haderőreform, amely gyökeresen megváltoztatta a francia fegyveres erőket. Maradt viszont a nukleáris erők magas politikai támogatott­sága, hiszen ezek továbbra is a francia biztonságpolitika fontos részei. A haderőreform és a francia-né­met tengely erősítése meüett több olyan tényező is említhető, amely negatívan hatott Párizs európai be­folyására. Ezek közül az egyik leg­Számtalan elemzés, könyv jelent meg Fran­ciaország hatalmának és befolyásának viszonyla­gos hanyatlásáról... fontosabb az EU alkotmányszer­ződésének elutasítása, ami sokkal inkább presztízsveszteséget, mint valós hátrányt okozott Franciaor­szágnak. Az elutasítást hiba lenne túldramatizálni, ám egy időre való­ban paralizálta a francia Európa- politikát és főleg annak kezdemé­nyezőképességét. Nem mondható sikeresnek a francia politika a Kö- zép-Európa felé történő nyitásban sem, a nyüvánvaló pozitív jelensé­gek ellenére. Kétségtelen, hogy nem volt túl szerencsés az iraki vál­sággal kapcsolatos pengeváltás sem, azonban ettől fontosabb, hogy Párizsnak nem igazán sikerült meggyőznie a közép-európaiakat arról, hogy fontosak a franciáknak. A külpolitikában a többpólusú vüágrend doktrínájához igazodva Franciaország igyekezett stratégiai partnerségeket kiépíteni a többi re­gionális hatalommal, elsősorban Oroszországgal, Kínával, Indiával, de például Brazíliával is. Hozzá kell tenni, hogy mindezt olyan körül­mények között próbálta véghezvin­ni, amikor az említett hatalmi köz­pontok befolyása folyamatosan emelkedik, míg Európáé a legjobb esetben is csak szinten marad, de inkább csökken. Összegezve tehát elmondható, hogy Jacques Chirac második elnö­ki periódusának végén Franciaor­szág még mindig Európa meghatá­rozó hatalma, amely nélkül vagy eüenében nem képzelhető el ko­moly kezdeményezés az Unión be­lül. Ezenkívül Párizs továbbra is je­lentős pozíciókat tart fenn Afriká­ban, ahol viszont egyre nagyobb ki­hívásokkal és konkurensekkel kell szembenéznie. Globális értelem­ben fontosak még a ffanda-né- met-orosz kapcsolatok, viszont egyre kevésbé a francia-amerikai viszony. Franciaországnak a jövő­ben elsősorban két kihívásra keü hatékony választ adnia: először is, hogyan érvényesítse befolyását a megváltozott belső erőviszonyú EU-ban, másodszor pedig hogy ad- ható-e egyáltalán jó válasz arra a helyzetre, amikor a felemelkedő re­gionális hatalmak gyorsabban nö­vekednek, mint Európa vagy maga Franciaország. Csehország az utolsó olyan európai országok közé tartozik, amelynek nincs szerződése Vatikánnal... Klaus elutasította az egyházak követeléseit KOKES JÁNOS A cseh államnak ma nincs le­hetősége arra, hogy jóvátegye az összes sérelmet, amely az egyháza­kat érte a múltban - állítja Václav Klaus cseh államfő abban a nyüt le­velében, amelyben a Morva-szüézi- ai Keresztény Akadémia memoran­dumára válaszolt. A legfőbb cseh állami tisztvi­selőknek megküldött memoran­dum határozottan követeü, hogy az állam végre rendezze viszonyát az egyházakkal, és adja vissza azok múltban elkobzott vagyonát. Klaus válaszában, amelyet az elnöki iro­da hozott csütörtökön nyüvános- ságra, felhívta az egyházi vezetők figyelmét: az egyházi vagyon téte­les visszaadásának üyen határozott hangú követelése azt vonhatja ma­ga után, hogy az állam és az egyhá­zak szétválnának. „Az államnak üyen esetben teljes egészében le kellene állítania az adófizetők pénze folyósítását (a nem hívőkéét is) az egyházaknak, meg keüene szüntetnie az egyházi házasságkötések elismerését, meg keüene akadályoznia az egyházi is­kolák besorolását az áUami oktatá­si rendszerbe és így tovább” - szö­gezte le a cseh áüamfő. Rámuta­tott: Lehetetlen az egyik oldalon „teljes anyagi kárpótlást” kérni, s ugyanakkor „partneri viszonyt” kö­vetelni az áüam és az egyházak kö­zött. Klaus szerint az egyházak fi­nanszírozása kérdésében olyan modeüt keü találni, amely lehetővé teszi az egyházak működését, a tu­lajdonukban levő műemlékek fel­újítását és karbantartását. A Morva-szüéziai Keresztény Akadémia a hét közepén kiadott memorandumában azt követelte a cseh áüami vezetéstől, hogy hala­déktalanul adja vissza az egyház vagyonát, és rendezze a cseh-vati- káni viszonyt. A keresztény memo­randumot mintegy 15 ezer ember írta alá. Klaus válaszában az aláíró­kat „aktivistáknak” minősítette, s úgy vélte, hogy a memorandum nem a hívők, hanem az egyházi ve­zetők áüáspontját és érdekeit tük­rözi. Csehország az utolsó olyan európai országok közé tartozik, amelynek nincs szerződése Vati­kánnal. A felek a dokumentumot három éve ugyan aláírták, de a cseh parlament nem hagyta jóvá, mert úgy látja, hogy az ked­vezőtlen Csehország számára. Vác­lav Klaus is kijelentette, hogy szá­mára a szerződés ebben a formájá­ban elfogadhatatlan. Az egyház szerint viszont a szerződés átdolgo­zására nincs semmi ok. A cseh ál­lam és a katolikus egyház viszonyá­ban jelenleg azért keletkezett újabb feszültség, mert egy prágai bíróság újra az áüamnak ítélte a Hradzsin- ban levő Szent Vitus székesegyhá­zat. Az áüam és az egyház pere a katedrális birtoklásáért immár 14 év óta folyik. Csehországban az egyházak súlya jóval alacsonyabb, mint Magyarországon vagy más közép-európai országokban. A cseh lakosság több mint kétharma­da ugyanis hivatalosan is ateistá­nak vaüja magát. KOMMENTÁR ^ Arculatfrissítés kérdőjellel CZAJL1K KATALIN A 2006-os parlamenti választások egyik tanulsága, hogy a KDH ar- culatfrissítésre szorul. Pavol Hrušovský karizmahiánya és a párt által felkínált témák egyre érdektelenebbé válása érthető módon vezetett el a voksoláson elért eredményhez. Úgy tűnik, egyesek vették az üzenetet. Csak nem biztos, hogy a megfelelő következtetést vonták le. Vladimír Palkó helyesen látja, hogy ideológiai szlogenekkel alig­ha lehet megszólítani a választókat. Ezért olyan témát választott, amelyre minden bizonnyal többen harapnak rá: a családtámogatást. Javaslata, hogy a nyugdíjasok minden felnevelt dolgozó gyermekük után kapjanak egy bizonyos összeget, hogy a „felnőtti’ gyermekek az első nyugdíjpülérbe befizetett járulékuk 4%-át a szüleiknek fizessék, első haüásra jól hangzik, ám az effektivitás és a társadalmi igazsá­gosság terén is hagy maga után kívánnivalót. Az ugyanis nem várha­tó, hogy hatására megnövekszik a gyermekváüalási kedv, hiszen a kedvezmények csak a felnevelt gyermekek után járnának. Je­lentősebb viszont a másik, szándékolt hatása: a (dolgozó) gyerme­keket felnevelő szülők jutalmazása. És mi van azokkal, akik nem akartak, vagy „önhibájukon” kívül nem tudtak gyermeket váüalni? A tervezet szerint ők másodosztályú áüampolgárok - még ha végigdol­gozták egész életüket is -, nekik nem jár a plusztámogatás, holott az egyedüláüók által kitermelt hozzáadott érték magasabb a családoso­kénál: ők általában magasabb szintű kvalifikációt érnek el, ezáltal magasabb a keresetük, több adót fizetnek, és többet is dolgoznak. Ezért méltánytalan, ha az áüam üyen formában „bünteti” őket. GL0SSZA_________________ _ Fe gyvert és kőolajat S1DÓ H. ZOLTÁN A szocialista retorikát félretéve Robert Fico kormányfő hirtelen vérbeli kapitalista házalóként honi vállalkozóink előtt sarkig tárja ki az ajtót Kínában és Líbi­ában. A politika és az üzlet szo­ros összefüggést mutat, ennek ízét éppen most kóstolgatja a morális aggályokat sutba vágó miniszterelnök. Szó se róla, kellenek a gazdasági kapcsola­tok, pláne, ha a Smer-szimpati- zánsokban eleve bővelkedő Vág menti fegyvergyárak kapnak Kadhafi elnöktől csinos meg­rendelést. Az más kérdés, hogy a nálunk felújított katonai re­pülőik bizonyára nem a de­mokrácia javát szolgálják. Fico hű fegyvertársa, Ľubomír Jah- nátek gazdasági miniszter pe­dig megcsülantotta előttünk a líbiai olaj lehetőségét. Dzurin- dáék korábban rangos autó­gyártókat, elektronikai cégóri­ásokat csábítottak Szlovákiába. Ficóék jelenleg líbiai fegyver- üzletben utaznak, ami azért néhány súlycsoporttal jelenték­telenebb ügylet. De ne fanya­logjunk! A kormányfő máris nagy utat tett - a kapitalista ve­szedelemmel való korábbi rio­gatásoktól egészen a diktatú­rákkal kötött fegyverbizniszig. JEGYZET __________________ Da nika Weimarban TŐZSÉR ÁRPÁD Nemrég a győri vasútáüomáson várakoztam. A hangárszerű, el­képesztően piszkos váróte­remben egy kétes tisztaságú csi­ricsáré sokszoknyás, de súlyos arany ékszerekkel pompázó asszony pöfékelt, meüette go­noszképű, hat-hétéves kissrác ki­nyitott rugóskéssel ijesztgette az elhaladókat, főleg a lányokat és asszonyokat. Mikor odamentem az asszonysághoz, s kértem, ve­gye el a gyerektől a kést, azt a választ kaptam, hogy azt nem le­het, mert azt az apja vette a gye­reknek. A kölyök éppen egy öregasszony hasának szegezte a kését. Hirte­len hányingerem támadt. Olvasom egy magyarországi na- püapban Romhányi Tamás írá­sát „Danikáról”, a kis betörőről, akivel a rendőrök nem tudnak mit kezdeni, mert műiden inté­zetből megszökik, s most is hányhatnékom van. Bár most egy kicsit más jeüegű a felindu­lásom. Van az újságírásnak egy fajtája, amelyet nem lehet másként minősíteni, mint visszataszító szervüizmusnak. R. T. behódol mindenféle hamis moráloknak, hitelt ad annak a kitekert logiká­nak, amely szerint a bűnöző csak tizennégy éves korától bűnöző, s nem úja le a tizenegy éves kis csibészről, aki öreg­asszonyokat rugdos össze az ut­cán, ha nem hagyják kitépni ke­zükből a táskájukat, s már annyi zárt ajtót felfeszített, hogy a ke­zén bütykök képződtek, szóval R. T. nem úja le egy fiók gazem­berről, hogy „fiók gazember”, hanem hosszú bekezdéseken ke­resztül „Danikázza”. S az erősza­kos kis betyár, a védtelen gyer­mekek és öregasszonyok réme, a „szegény kis garázda” így észre­vétlenül egyfajta tolvajgéni­usszá, hőssé avatódik. Néhány nappal később a rádió is beszáü a „sztárcsinálásba”: meg­szólal maga „Danika”. De a rádi­óriporter legalább már tesz egy bátortalan lépést a felelősök megnevezésének irányában.- Miért lopsz? - hangzik a kér­dés.- Mer apu mondta! - hangzik a karakán válasz. De itt is csak ennyi az annyi. Nem hangzik el a logikus folytatás: a tizenegy éves gyerek nem büntethető (va­jon miért nem?, miért nem lehet a javíthatatlan kis gazembereket zárt javítóintézetekbe, „arányos kis börtönökbe” tenni?), de a felnőtt felbujtót-nevelőt igenis lehet szankcionálni. Dletve hát isten tudja, hogy a mi weimari típusú, tehetetienkedő demokráciáinkban hogy van ez. Mindenesetre a TWist Olivérben (azaz Viktória AngÜájában) a gyermekbűnözőket gyártó Fagin még bíróság elé, majd akasztófá­ra került.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents