Új Szó, 2007. február (60. évfolyam, 26-49. szám)

2007-02-21 / 43. szám, szerda

www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2007. FEBRUÁR 22. Sport Vll Juhász Vivien komáromi teniszezőlány korosztályában már negyedik az európai ranglistán, és a sportág egyik legnagyobb hazai ígérete A kölcsönütő tői a Reggio Calabria-i diadalig „Apu, én teniszezni szeret­nék” - kérlelte édesapját hat és fél éves korában Vi­vien. Juhász László, a pa­pa, nem igazán vette ko­molyan egyszem lánya fel­buzdulását, de belement a játékba. „Nem bánom, te­gyünk próbát, de addig nem veszek neked igazi ütőt, míg nem látom, hogy komolyan viszonyulsz hoz­zá.” Fél évig kölcsönütővel játszott Vivien, de aztán már nem volt mese, mert a kislány nem adta fel, új ütőt kellett venni neki. KERESZTÉNYI GÁBOR Nyolcéves volt, amikor szülei el­vitték élete első tornájára. A máso­dik fordulóban alaposan, kétszer 6:0 arányban elpáholta őt egy év­vel idősebb ellenfele. Mégcsak nem is sírt, emlékezik vissza a mamája. Utólag is meglehet állapítani, hogy ez egyike volt a jó előjeleknek, mert bizony abban a korban vere­ség után gyakran el szokott törni a mécses. Megelőzte az idősebbeket Vivien céltudatosan, elejétől kezdve komolyan vette a tenisz­edzéseket, gyorsan fejlődött, sorra nyerte korosztályának versenyeit. A honi teniszszövetség meglepődve vette tudomásul, hogy Komárom­ban egy nem mindennapi tehetség bontogatja szárnyait. Az utánpót­lás korosztályoknál bevett szokás, hogy két évben született ver­senyzők szerepelnek egy kategóri­ában. Juhász Vivien úgy tudott évről évre országos bajnoki címe­ket nyerni, hogy a nálánál egy év­vel idősebb versenytársait is meg­előzte. Márpedig ez ebben a kor­ban komoly teljesítménynek szá­mít. Az elért eredmények tükrében Juhász Lászlónak, az édesapának el kellett gondolkodnia lánya sportpályafutásának további sorsá­ról. A teniszsport, az edző, a felsze­relés, az utazások mind-mind ko­moly anyagi hátteret igényelnek, de ha van értelme, ha töreüen a fejlődés, akkor érdemes tovább lép­ni. Ezt tették Juhászék is. Két edzővel dolgozik A pöstyéni teniszklub kapva ka­pott az ajánlaton, hogy Vivien az ő A hét első felét Komáromban, a másikat Pöstyénben tölti edzéssel. A kis képeken Tibor Mackóval (alul) és Kovács Zoltánnal. (A szerző felvételei) színeikben versenyezzen. A komá­romi Komenský utcai alapiskola tanulója így a hét első három nap­ján Kovács Zoltán edző irányítása mellett otthon végzi a kétfázisos edzéseket, majd irány a pöstyéni teniszközpont, a csütörtök-pén- tek-szombati edzések színhelye. A fürdővárosban a komáromi kis­lányt Tibor Macko (a Szlovák Te­niszszövetség elnöke) edzi. Hát ez sem semmi, Vivien az elismert szakember és a komoly edzőtár­sak révén valóban gyorsabb ütem­ben fejlődhetett. Meg is lett az eredménye. 2006-ban öt komoly nemzetközi torna megnyerésének köszönhetően a komáromi teni­szezőlány az európai korosztályos ranglistán elért ötödik helyével ki­harcolta a részvételt a Mesterek Tornáján. Eredményességét a honi teniszélet szakemberei is elismer­ték, s az év felfedezettje és tehet­sége versenyben egyetlen ponttal lemaradva szorult csak a második helyre. Egy junior korú versenyző előzte meg... Végigverte a mezőnyt A korosztályos Mesterek Tornájá­ra műiden évben az európai ranglis­ta első nyolc helyezettjét hívják meg a rendezők. Az olaszországi Reggio Calabria volt a 2006-os megméretés színhelye. Gyorsan hozzáteszem, mert ez is sokatmondó, a 14 évesek Kovács Zoltán edző az első te­niszlépésektől kezdve irányítja Vi­vien lépteit, edzéseit. Immár hét éve. A Mesterek Tornáján elért si­kert így értékeli: „Számomra is nagy meglepetés volt a győzelem, pedig az ellenfelei fizikailag fejlet­tebbek voltak. Ő lélekben erős játé­kos, önkontrollja már most magas szintű, és előnye még, hogy nagyon tudja változtatni a játék ritmusát. Nem hiába sulykolom belé, hogy két csata zajlik egyszerre, égjük a pályán, a másik a játékos fejében. Egyszerűen jó vele dolgozni, mert fegyelmezett, kiváló teherbírású és céltudatos. Az edzéseken és a ver­senyeken mindig igyekszik a maxi­mumot nyújtani. Vivivel napi 2-3 órát dolgozunk, ami a konkurenci­át figyelembe véve talán még kevés is, viszont nem cél, hogy idő előtt kiégjen. Idén a legfontosabb meg­védeni az európai ranglistán elért helyét. Ugyanakkor további tapasz­talatszerzésre lesz szüksége, ezért már az idősebb korosztályok verse­nyein is elindítjuk őt.” Macko is büszke rá Kikértük Tibor Macko, Vivien pöstyéni edzője véleményét is: tornájáról van szó. A győztes Ju­hász Vivien pedig csak az idén, 2007 júliusában lesz 14 éves! A szlovákiai korosztályos teniszsport történetének eddigi legnagyobb si­keréi érte el a komáromi teni­szezőlány, hiszen a korábbi évek­ben a 14 és a 16 évesek korcsoport­jában ugyan volt rá példa, hogy va­laki bejutott a döntőbe, de győzel­met eddig csak Vivien tudott arat­ni. Egyébként az elődöntőben a második számú kiemelt magyar Babost, míg a döntőben Európa ranglistavezetőjét, a fehérorosz Or- líkovát győzte le. Elsőségével Ju­hász Vivien 2006-ban az európai ranglista negyedik helyére jött fel. Lélekben erős játékos „Nagyon büszke vagyok a Mesterek Tornáján elért győzelmére. Véden­cemnek nagyon jó tenisztulajdon­ságai és -adottságai vannak. Szép sportkarrier elé nézhet. A profite­nisz még a távoli jövő, annak sok a buktatója, de nagy szerencse, hogy a családi háttere ennyire rendezett, ami a siker egyik fő feltétele. Vivien tizenhárom évesen bizonyított a ti­zennégy évesek között, az idén még idősebbekkel, akár a 18 éve­sekkel is játszhat. A gyakorlat azt mutatja, hogy a legjobbak az idősebbek között is helyt tudnak állni. Elmarad a lelki teher, nincs mit veszítenie, közben pedig renge­teget fejlődik.” A matekot szereti a legjobban Szlovákiában a 13-14 évesek korosztályában 400 igazolt teni­szezőt tartanak számon. Juhász Vi­vien a ranglista élén áll, Európában pedig a negyedik. Hogyan éli át mindezt a tinilány? „Nagyon elége­dett vagyok az elmúlt évvel, hiszen a Mesterek Tornáján kívül több első osztályú versenyt is megnyertem. Az idén szeretném újra kiharcolni a részvételi lehetőséget, és jó lenne ismét nyerni. Nagyon szeretem a teniszt, eszemben sincs feladni. Az a célom, hogy majd a felnőttek kö­zött is ott legyek az élvonalban. Va­lóban kevés a szabadidőm, mert a tanulással sem maradhatok le, de egy kis tévézés azért néha belefér az időmbe. Ami meg az osztálytár­saim csalogatását illeti, hogy men­jek velük játszani, bolondozni, hát az valahogyan nem is hiányzik. Ók azt mondják, nem áldoznák fel sportra az idejüket, de én más véle­ményen vagyok. Eddig egy pilla­natra sem volt olyan érzésem, gon­dolatom, hogy eldobjam a tenisz­ütőt. A legtöbb barátnőm a tenisz világából való, egész Szlovákiából vannak. Edzőtáborozások közben is jut egy kis idő kikapcsolódásra, bolondozásra. A tenisz nálam min­denek felet áll, igyekszem mindent betartani, hogy jól menjen a játék.” Juhász Vivien hálával gondol segítőire, támogatóira: „Köszönöm elsősorban a szüleimnek, hogy ren­geteg időt és nem kevés anyagiakat áldoznak rám. Zolinak, az edzőm­nek, hogy olyan türelemmel dolgo­zik velem. Gyúrómnak, Kulcsár Vincének, hogy rendbe teszi izmai­mat, ízületeimet. Sokat köszönhe­tek iskolám igazgatójának, Kajan úrnak. Nem kell izgulnia, tanulok, nem maradok le, és üzenem, a ma­tekot szeretem a legjobban.” hírkosár Atlétika Fedett pályás ifjúsági szlovák bajnokság, Pozsony, fiúk, 3000 m: 1. Peter Sárközi 9:02,60 - egyéni csúcs; 1500 m: 3. To­máš Hugyivár 4:23,17; 200 m: 5. Marek Bašťovanský23,83,7. Haris Ákos; 60 m: 4. Haris 7,40; távolugrás: 5. Erik Ku­čera 607; hármasugrás: 6. Kučera (érsekújváriak) 12,11; 4x200 m váltó: 2. AC Nové Zámky (Bašťovanský, Haris, Kučera, Tóth). Lányok, hár­masugrás: 2. Dominika Očka- jová 10,77; 400 m: 5. Očkajová (mind érsekújváriak) 62,73; 4x200 m váltó: 5. AC Nové Zámky (Bičianová, Košťálová, Čemotová, Očkajová). Kézilabda FÉRFI I. LIGA, 16. forduló: Košice B-Pov. Bystrica B 22:22, Bardejov-Prešov B 32:24, Modra-N. Zámky B 35:24, Malacky-Levoča 26:20; Bojnice-Levice 27:18, ŠKP B-Martin 38:26, A bajnokság állása 1. P. Bystrica B 1611 3 2 500:424 25 2. Košice B 15 9 2 4 463:403 20 3. Prešov B 15 9 1 5 501:405 19 4. Martin 16 8 3 5 430:405 19 5. Malacky 14 8 0 6 357:334 16 6. ŠKP B 16 7 1 8 471:509 15 7. Bardejov 16 7 0 9 417:421 14 8. Levoča 16 6 2 8 436:448 14 9. Modra 16 6 1 9 407:420 13 10. Levice 15 4 3 8 382:477 11 11 Bojnice 16 5 012 376:424 10 12. N. Zámky B 15 5 0 10 442:512 10 NŐI I. LIGA, 11. forduló: Topl- čany-Zlatná 29:17, Nitra-Pú- chov 41:24, Inter-Nové Zám­ky 28:28, Trenčín B-Bánovce 31:25, Čadca-Košice 18:34. A bajnokság állása: 1. Košice 10 9 1 0 239:182 1 9 2. Inter 10 7 1 2 267:233 15 3. Nitra 10 7 0 3 322:257 14 4. Zlatná 10 6 2 2 256:216 14 5. Topoľčany 10 6 0 4 288:244 12 6. N. Zámky B 9 4 3 2 228:214 11 7. Čadca 10 4 0 6 252:287 8 8. Modranka 10 3 1 6 241:265 7 9. Trenčín B 9 3 0 6 254:279 6 10. Bánovce 10 1 0 9 214:281 2 11. Púchov 10 0 010 242:355 0 SPORTMENÜ Kézilabda NŐI I. LIGA, 12. forduló, feb­ruár 24., 14.00: N. Zám- ky-Čadca; 18.00: Nitra-To- pofčany, Zlatná-Košice. (ú) KÖZLEMÉNYEK ♦ Az Érsekújvári Területi Labda­rúgó-szövetség játékvezetői bi­zottsága értesíti az érdeklődőket, hogy a járásban játékvezetői tan­folyamot rendez kezdőknek. Időpontja 2007. március 2. és 3. Tizennyolc éven felüliek jelent­kezhetnek a területi fociszövetsé­gen, mégpedig a 035/64 28 238-as telefonszámon. ♦ A Lévai Területi Labdarúgó­szövetség játékvezetői bizottsága értesíti a sportközvéleményt, hogy 2007. február 24-án a lévai sportházban tanfolyamat szer­vez kezdő játékvezetőknek. Ér­deklődni a 0905/562 767-ös mo­bilszámon (J. Babie) és a szövet­ség titkárságán a 036/630 89 00 telefonszámon (Hanušiak) le­het. A bizottság értesíti az aktív játékvezetőket, hogy 2007. feb­ruár 24-én 8.00 órakor szintén a lévai sportházban lesz szokásos idény előtti tanfolyamuk. ♦ Az Érsekújvári Területi Labda­rúgó-szövetség játékvezetői bi­zottsága értesíti a bírókat, hogy az idény eleji tanfolyam 2007. március 10-én lesz. (ú) írjanak, értesítsenek - tájékozódjanak velünk! Elérhetőségeink - e-mail: redakda@tgszo.com - RÉGIÓSPORT megjelöléssel, teL 02/59233431 - munkanapokon: 14.30 és 17.00 között. Gogh Mihály szerint dicséretet érdemelnek védencei, mert a vártnál jobbak voltak a bajnokságokon Mérlegen az elmúlt évi gútai birkózósikerek BORKA ROLAND Guta. Kitűnő évet zárt 2006- ban a helyi birkózószakosztály, tudtuk meg a gútai szabadidőköz­pontban tartott évzáró-évnyitó összejövetelen. „Rendszeres edzé­seinknek és felkészülésünknek kö­szönhetően kiemelkedő sikereket hozott az elmúlt esztendő. Az or­szágos bajnokságokon is a vártnál jóval eredményesebben szerepel­tek a fiúk. Valamennyi ifjúsági kor­osztályban 39 pontot szereztünk, Hárman jutalmat vehettek át (A szerző felvétele) ami a vártnál 30 százalékkal több - közölte az egybegyűltekkel Gogh Mihály, a birkózók vezetőedzője. - Sportolóink a szőnyegen eredmé­nyesen képviselték városunkat. Meg kell említenem Lakatos Lász­lót, Madarász Pétert, Molnár Ro- deriket, Takács Istvánt, Tankó Lászlót, Bazsó Borist, Cseh Arnol- dot, Bonda Patrikot és nem utolsó­sorban Gogh Bencét. Ugyanakkor dicséret illeti Bazsó Zoltánt, Olga Malíkovát, Michal Bertovicsot és Tóth Pétert is, akik bár nem szerez­tek pontokat az országos bajnoksá­gon, mégis több nemzetközi verse­nyen bizonyították rátermettségü­ket, szaporították érmeseink szá­mát, és mindamellett példásan ki­vették részüket az egész évi edzés­munkából.” Jutalmat vehettek át Horváth Ár­pád polgármester kezéből a jó eredményeket elérő gútai birkó­zók: Takács István, Molnár Roderik és Gogh Bence. ÉRMESEK 2006-ban a szlovák bajnokságokon a következő gútai birkózók sze­reztek érm(ek)et: ARANY - fiatalabb diákok: Takács László (33 kg), Lakatos László (52 kg). EZÜST - fiatalabb diákok: Madarász Péter (35 kg), idősebb diákok: Molnár Roderik (53 kg). BRONZ - idősebb diákok: Madarász Péter (35 kg).

Next

/
Thumbnails
Contents