Új Szó, 2007. február (60. évfolyam, 26-49. szám)

2007-02-20 / 42. szám, kedd

www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2007. FEBRUÁR 21. Közügy - középiskoláink 111 A turizmusban rejlő lehetőségekről tárgyaltak a diószegi SYNET-konferencián hazai és külföldi szakemberek régióbeli vállalkozások és közületek képviselőivel Idegenforgalom - a határtalan összefogásé a jövő dzsere azt is elmondta, sajnos eze­ket a kérdőíveket a megszólítottak­nak csak egy része veszi komolyan, sokan nem juttatták vissza a kitöl­tött íveket, pedig enélkül nehéz komplett adatbázist kiépítem, amelyben a helyi kulturális és tör­ténelmi értékeket, természeti adottságokat és egyéb látványossá­gokat ismertetnék. Az idegenfor­galmi társulás a régióbeli jogi és természetes személyek társulása Diószeg. Az idegenforga­lomban rejlő lehetőségek feltérképezésének és kiak­názásának előkészítését szolgálta a február 16-án, pénteken Synet - a határon átnyúló idegenforgalmi szinergia címmel megtar­tott konferencia. GAÁL LÁSZLÓ Az Eureg Polgári Társulás, a Galántai Regionális Fejlesztési Ügynökség (RRA), az ausztriai RÉV Auland Carnuntum közös szervezésében, Diószeg és Galán- ta város közreműködésével a dió­szegi Tevel Hotel konferenciater­mében megvalósult találkozón a galánta-vágsellyei régióban ide­genforgalommal foglalkozók ta­lálkoztak hazai és külföldi szak­emberekkel. Magánszemélyek, társulások vagy vállalatok képviselői jöttek össze, hogy hazai, magyarországi és ausztriai sikeres idegenforgalmi vállalkozások tapasztalatait meg­hallgatva gondolkodjanak közö­sen, hogyan lehetne a régióbeli le­hetőségeket minél jobban kiaknáz­ni. Bosák Károly, az Eureg PT elnö­ke és Baros Róbert, a Galántai RRA igazgatója rámutattak, hrégióban nagyon sok idegenforgalmi lehető­ség van, amit eddig a határon át­nyúló együttműködésben szinte egyáltalán nem használtak ki. Szó esett a termálfürdőkről, az épülő galántai, az éppen bővítés alatt álló diószegi-viceerdei, vagy a moder­nül kiépített felsőszeli és a fejlesz­tésre váró deáki termálfürdőkről, a kerékpáros, a lovas vagy a vízi tu­rizmus lehetőségéből. Amint azt az egyik hazai előadó, az ország legsi­keresebbnek tartott idegenforgal­mi szervezetének, a Terchová Ide­genforgalmi Társulásnak a tízéves tapasztalatait közvető társulási el­nök, Terchová polgármestere, Jo­zef Mičo többször is hangsúlyozta, a sikeres vállalkozás alapfeltétele, hogy az egyes idegenforgalmi vál­lalatok, vállalkozók ne egymással konkurálva és egymás ellen, ha­nemösszefogva, egymás szolgálta­tásait kiegészítve, erősítve működ­jenek. Ezt az összefogást célozza a Galánta-Vágsellye régióban terve­zett Regionális Idegenforgalmi Tár­sulás létrehozása. Ennek előkészí­tésével kapcsolatban Baros Róbert igazgató elmondta, elsősorban stratégiai terv kidolgozása és közös marketing szükséges. Az első lépés a lehetőségek feltérképezése és egy adatbázis kidolgozása. Az Eureg és az RRA a Fórum Regiófejlesztési Központtal együttműködve végzi az adatbázis építését, aminek ré­sze, hogy a térség önkormányzatai­nak kérdőíveket juttattak el a helyi lehetőségek felmérése céljából. Ko­vács Lajos, a Fórum projektmene­lenne, amit 2007 márciusában ter­veznek megalapítani. Szeptembe­rig ki kellene dolgozni a közös stra­tégiát, valamint saját lógót és szlogant választani, októberig sze­retnék létrehozni a régió saját weboldalát, novemberben brpssú- rákat és tájékoztató röplapokat ad­nának ki, olyan prezentációs pane­leket készítenének, amelyeken ide­genforgalmi kiállításokon tudnák bemutatni a régiót. Tervben van ún. információs kiszkok felállítása, amelyekben számítógépes képer­nyőn lehetne lehívni a régióval kapcsolatos információkat. Egyelő­re a legtávolabbi konkrét terv, hogy a régióban működő idegenforgal­mi vállalkozók 2008 januáijában már a Regionális Idegenforgalmi Társulásként mutatkoznának be a Slovakotour idegenforgalmi bemu­tató vásáron. A mostani diószegi találkozón valóban volt kitől tanul­ni, hiszen itt volt a 42 osztrák tele­pülést magában foglaló Auland Carnuntum igazgatója, Bernhard Fischer, a Donau Alsó-ausztriai Tü- riszmus GMbh igazgatója, akik kas­télyok, várak, ásatások, Duna men­ti ártéri erdők idegenforgalmi ki­használásának lehetőségeit ecse­telték. A magyarországi fürdőturiz­mus és wellness tapasztalait Kiss- Herold Gabriella, a Pannon Termál Klaszter irodavezetője, a balatoni térségi összefogás tapasztalatait Tar László, a Nyugat-balatoni Tér­ségmarketing Kht. ügyvezető igazgatója adta át a hallgatóknak. A hazai szakemberek sorában Tu­ba Lajos, a Fórum Központ igaz­gatója a régióbeli vízfelületek, a tavak és folyók, elsősorban a Kis- Duna és az Alsó-Vág nyújtotta le­hetőségeket ecsetelte. Az előadá­sokat követő felszólalások között a Magyar- és Németgurab egyesí­tésével létrejött Veľký Grob pol­gármestere, Ladislav Andor mu­tatott be egy tervezetet, amelyben község és a szomszédos települé­sek kataszterében található ter­mészeti adottságokat, a mocsara­kat, madárvédelmi területet, a ka­vicsbányából maradt tavat és a lo­vas turisztikát ötvözné egy ide­genforgalmi látványossággá. A tervezet arra is jó példa volt, ho­gyan lehet a fiatalokat bevonni hasonló tervezésbe, ugyanis a projekt nagy részét hat végzős geológia szakos egyetemista lány diplomamunkája alkotta. A felszólalalásokból kiderült: az idegenforgalmat csak akkor lehet sikeresen műveim, ha az egész ré­gióban összefognak az ezzel fog­lalkozók. Mert az ilyen célra támo­gatást nyújtó uniós alapoknál is nagyobb eséllyel pályázhat egy egész régiót képviselő társulás, mint ha egy-egy szálloda, termál­fürdő külön-külön pályázna. Hárman az előadók közül (balról): Baros Róbert, Karol Bosák és Alena Sumšalová (A Galántai Regionális Fejlesztési Ügynökség képarchívuma) Az idegenforgalmat csak akkor lehet sikeresen művelni, ha az egész régióban összefognak az ezzel foglalkozók (Képarchívum) _______________ BEMUTATKOZNAK A RÉGIÓBELI MAGYAR KÖZÉPISKOLÁK II. Középfokú Szaktanintézet, Galánta ISMERTETŐ A galántai Középfokú Szaktan­intézet az Esterházyak útján a 712/10-es szám alatt található, a reneszánsz kastéllyal szemben. Az intézmény 1948-ban léte­sült Szlovákiai Fémmegmunkáló Gépészeti Szaktanintézetként. A háború utáni, gyors fejlődésnek induló ipar és mezőgazdasági gé­pesítés igényeinek megfelelő szakembereket képeztek isko­lánkban. Abban az időben 237 inas tanult különböző szakokon. A tanítás szerény feltételek köze­pette zajlott öreg fabarakkokban, melyek azelőtt kaszárnyaként szolgáltak. Azóta sok minden megváltozott. Az oktatás egy háromszintes, 1996- ban átépített korszerű épületben zajlik. Az iskolának 30 pedagógusa van, 17 tanár az elméleti, 13 szak­oktató pedig a gyakorlati képzést biztosítja. Intézményünknek nyolc általá­nos és nyolc szaktanterme van, to­vábbá két számítástechnikai szak- tanterme, három könyvtára, egy tornaterme, három szertára, két ta­nári szobája, három raktára, 12 öl­tözője, kilenc irodája, tágas folyo­sói ,valamint étterme, büféje és kol­légiuma. A szakoktatást 17 műhelyben biztosítjuk. Ebből 15 az iskolánk te­rületén található, egy a vágtomóci SAGRIS mezőgazdasági üzemben, egy pedig a dunaszerdahelyi Autó­busz-közlekedési Vállalat (SAD Dunajská Streda) galántai kiren­deltségén. A szakműhelyekben az előírt tananyagon kívül iskolai és irodai berendezéseket is készítünk. A műhelyekben igényes szerelési munkálatokat vállalnak. Hangára­inkban számos személy- és teher­gépkocsi, motorkerékpár, traktor, kombájn és több más mezőgazda- sági kisgép áll rendelkezésünkre. A hegesztőműhelyekben ZG 1, ZE 1 és ZM 1 módszerre vonatkozó tan­folyamokat szerveznek. A 2006/2007-es tanévben isko­lánkat 335 diák látogatja. Közülük 260 diák tanul nappali, 75 pedig le­velező tagozaton. Az első évfo­lyamban bevezettük az új autósze­relő szak mechanikus és karosszé­rialakatos szakirányként, és 1 cso­portot oktatunk a hagyományos mezőgazdasági gépjavító szakon. A második évfolyamban a hagyomá­nyos mezőgazdasági gépjavító, bá­dogos és gépjárműjavító mellett oktatunk 1 csoport autó-villanysze­relőt is. A harmadik évfolyamban pedig mezőgazdasági gépjavítókat, bádogosokat és gépjárműjavítókat oktatunk, akik a tanonclevélen kí­vül hegesztő és gépkocsivezető iga­zolványt is szerezhetnek, valamint látogathatják a kombájnvezetői tanfolyamot. A kétéves szakosító képzést biztosító osztályokban az érettségi vizsgákra készítjük fel di­ákjainkat három tanulmányi sza­kon: közlekedési üzemeltetés - közúti és városi közlekedés; mező- és erdőgazdasági gépesítés; gépé­szet — vállalkozás és szolgáltatás. Sokrétű, gazdag a diákjainknak biztosított iskolán kívüli tevékeny­ség is, tizenhét szakkörünk dolgo­zik aktívan, relaxációs és ismeret­terjesztő műsorokat szervezünk. Gyakoriak a tanulmányi kirándulá­sok, szakvetélkedők, sportverse­nyek, színház-, múzeum-, tárlatlá­togatások stb. Bekapcsolódunk vá­rosunk kulturális és sportéletébe. Négy külföldi középiskolával van tevékeny baráti kapcsolatunk: Ma­gyarországon Seregélyes, Kecske­mét és Győr, Csehországban pedig Jihlava autószerelő szaktanintéze­tével tartjuk a kapcsolatot. Diákja­ink évente találkoznak egy ötnapos közös kiránduláson, valamint egy kétnapos sportversenyen. A 2007/2008-as tanévben isko­lánk a következő szakokat nyitja: 24 872 autószerelő 01 műszerész, autószerelő 02 autóvillanyszerelő 03 autóbádogos 04 autólakkozó, fényező 4524 200 mezőgazdasági gépjavító Felvételit nyernek azok a diákok, akik sikeresen befejezik az alapis­kola 9. osztályát. Végzős diákjaink a „segédlevé­len” kívül hivatalos jogosítványt szereznek láng- és ívhegesztésre, valamint C02-re. Továbbá gépjármű-vezetői jogo­sítványt szereznek a A, B, C, T kate­góriában (személyautó, teherautó, traktor) gépjárművek vezetésére. Az elméleti és gyakorlati oktatást iskolánk teljes mértékben biztosítja tanulóink számára. Az oktatás ma­gyar nyelven folyik. Végzős diákja­ink teljes középfokú végzettséget (érettségit) szerezhetnek a kétéves nappali szakosító tagozaton. A „segédlevél” megszerzése mellett tanulóink számára a következő le­hetőségeket biztosítjuk: vezetői jo­gosítvány megszerzése gabona- kombájnra, étkezés az iskolai ét­kezdében, elszállásolás az iskola diákotthonában. Elérhetőség: Stredné odborné učilište Galanta, ul. Esterházyovcov č. 712/10, 924 34 Galanta, tel. : 031/780 24 92, fax : 031/780 41 60, www.soupga.sk , e-mail: sko- la@soupga.edu.sk .

Next

/
Thumbnails
Contents