Új Szó, 2007. február (60. évfolyam, 26-49. szám)
2007-02-17 / 40. szám, szombat
26 Presszó ÚJ SZÓ 2007. FEBRUÁR 17. www.ujszo.com Vagyis az igazi szingli a kötöttségtől fél, attól, hogy fel kell adnia saját megszokott életformáját valamiért, ami úgyis bizonytalan kimenetelű? Azt hiszem, igen. Ez az első generáció, amelyik tömegesen látta a szülei válását. Talán nem túlzók, ha azt mondom, a szingli megspórol egy válást, amikor több tartós kapcsolat után harmincöt év körül köt házasságot. Azt majd az idő eldönti, hogy ezek megfontoltabb, tartó- sabb házasságok lesznek-e, hiszen ilyen korban már tényleg merevebb személyiségek kerülnek össze. Mondhatja magáról, hogy szingli, aki hosszabb-rövidehb ideig tartó kapcsolatokban él? Amikor kapcsolatban él, akkor nem az, de ez is a kapcsolatok milyenségétől függ. Az igazi szingli az, aki senkihez nem akar tartósan kötődni, és hárítja a lehetőségeket - vagy azért mert fél tőle, vagy azért, mert tényleg egyedül érzi jól magát, de ilyen ember meggyőződésem szerint kevés van. Olyan is van, hogy valaki nagyon szeretne kapcsolatot, de sehogy sem akar összejönni neki. Ő a kényszerszingli? Igen és általában nagyon rosz- szul viseli ezt az állapotot. Ő nem a társadalmi változások következtében lett szingli, hanem a saját személyisége akadályozza abban, hogy párkapcsolatot tudjon kialakítani. Túl merev, túl kemény, túlságosan nagyok az elvárásai, vagy éppenséggel túlságosan is félénk, határozatiam Itt az esetek többségében a kisgyerekkori élmények magyarázzák, hogyan válik valaki ilyenné. Ezek az emberek vagy any- nyira görcsösen próbálkoznak, hogy már ezzel riasztják el a más- neműeket, vagy pedig ennek az ellenkezőjét válasz^ák: teljesen visz- szavonulnak, nem járnak el sehová, és lassan besavanyodnak. Persze nincs is könnyű dolguk, hiszen a mai világban is elsősorban azok számíthatnak társadalmi elismerésre, akik házasságban vagy tartós kapcsolatban élnek. Aki mindenA fíatalok úgy érzik, minden lehetőséggel élniük kell, közben pedig lekésik a családalapítást hol egyedül jelenik meg, azt még mindig kicsit gyanakodva méregetik - nem csoda, ha egy idő után elmegy a kedve a társasági élettől. És ezzel bekerül egy ördögi körbe. Vagyis az egész szingliség csak eufemisztikus megnevezése valaminek, amibe az ember belekényszerült? Részben igen, mert valóban léteznek a házassággal, a családdal összeegyeztethetetlen életszituációk és pályák. Régen a nők nem álltak, mert nem állhatták ilyen választások előtt, de ma mit tegyen az, akinek el kell döntenie, hogy kiváló idegsebész vagy háromgyerekes családanya lesz-e? Ezek borzasztóan nehéz kérdések, és én a szingliség egyik gyökerét épp abban látom, hogy a nőktől ma egy tucat szerepet várnak el egyszerre. Legyen jó feleség, mintaszerű háziasszony, odaadó anya, idős szüleinek gondos támasza, és emellett még álljon helyt a szakmájában is. Azok a nők, aldk mindezt felvállalják, elképesztően leterheltek - nem csoda, hogy sokakat riasztanak ezek a kilátások, és inkább az egyedüllétet választják. Ma ez már nem feltétlenül jelent magányt és kirekesztettséget, hiszen a szinglikköré egész iparág épült; kezdve az egyszemélyes külföldi utaktól, az egy- adagos félkész ételeken át egészen a humoros kellékekig. Az én kedvencem a szinglicédé, amelyen hallható papucscsoszogás, fogmosás, ajtócsapkodás, orrfúvás, horkolás. Van férfi és női változat a megfelelő háttémeszekkel, és a japánok megtervezték a női comb és férfi kar alakú párnákat is. Ezek imitációk, de léteznek nagyon praktikus dolgok is: egyszemélyes, hordozható konyha vagy a szinglik- re szakosodott utazási iroda. A Szex és New York Carrie-je nem azért szingli, mert még nem találta meg az igazit, hanem mert kényszeresen kerüli a kötöttségeket . ' Nem pótmegoldások ezek? Részben biztos, de azért abba is gondoljunk bele, mennyivel kevesebb volt mondjuk kétszáz éve a lakosság életkora. A legjobb esetben is húsz-huszonöt évig kellett együtt élni valakivel, mert jött a kolera, a pestis, a gyermekágyi elhalálozás, a tüdőbaj, a háborúk - ma meg öt- ven-hatvan évig tarthat egy házasság. Ez nagyon hosszú idő, ebbe a régi mérce szerint két-három házasság is belefért. Aztán itt van még a mamahotel, vagyis az a tény, hogy a mai fiatalok sokkal később hagyják el a szülői házat, és kezdenek önálló életet. Ez is nehezíti később a dolgukat, mert ha az ember úgy tanulja meg az életet, hogy egyik kezével levest kavar, a másikkal meg jegyzetel, akkor később sokkal rugalmasabb lesz. A megkötöttségek miatt régen volt nehezebb a vénlányok-agg- legények helyzete, vagy a család oltalmazó szerepe nélkül ma kell több problémával szembesülniük? Mindig a nőknek volt nehezebb, és ebben a sorsban osztoznak velük az otthagyott, elvált asszonyok is. A férfit sajnálják, ha elhagyja a neje, a nőt meg lenézik, és azt gondolják, biztos valami baj volt vele, ha nem tudta megtartani a féijét. Egy férfit nem csúfolnak akkor sem, ha ötvenévesen nősül, egy nő már harmincon túl is kinőtt a menyasz- szonykorból. Egyik oldalon egy kicsit javított ezen az emancipáció, a másikon viszont rontott, mert a nők 80 százaléka ma már művelt, önálló egzisztenciával rendelkezik, és ők a férfiak 20 százalékára hajtanak. A nők ugyanis mindig felfelé kapaszkodnak, egy okos nő nagyon ritkán köti össze az életét buta férfival, míg a férfiaknál nem akadály, ha a nő egy kicsikét butácska - a lényeg, hogy felnézzen rájuk. Ma már nem kötik az egyedülálló fiatalokat olyan szigorú társadalmi szabályok, mint régen, némelyeknek mégis komoly gondot okoz az ismerkedés. Miért? Nagyon komoly akadálya a szinglik kapcsolatteremtésének a média, amely olyan szexideált közvetít, hogy azt az átlagember meg sem közelíti. Még ha két ember megszereti egymást, akkor is nagyon nehezen vállalják a testüket, mert hiszen ma a legtöbb férfi hosszú combú, kerek keblű nőről és a legtöbb nő kockás hasú férfiról álmodik. Nem könnyíti meg a párkeresést az sem, ha tökéletes partira vágyunk, aki okos, szép, gazdag, van humora, figyelmes és elbűvölő - szóval nemcsak külsőleg hasonlít a hollywoodi sztárokra, hanem tuA szinglilét Bridget Jones óta vált divatos filmtémává lajdonságaiban is. Akarva-akarat- lan ez a viszonyítási alap él mindannyiunkban, mert ezen szocializálódunk. A parasztiányok régen nem vágyhattak a királyfira, mert az valóban csak a mesékben létezett, de ezeket a sztárokat naponta látjuk a tévében, a lapokban, és így valóságos részei a fantáziánknak. Vagyis mindegy, hogy a lány 16 vagy 36 éves - mind sírig tartó szerelemről álmodik? Ez rendben is van, hiszen nem lehet úgy belevágni egy házasságba, hogy már kezdetben sem hiszünk benne. De szükséges bizonyos mértékű józanság vagy érettség is, ami alkalmassá teszi az embert, hogy társközösségben, bizalomban, szeretetben éljen a párjával, amikor elmúlik a lángoló szerelem. Enélkül hajlandóak va- I gyünk azt hinni, hogy elromlott a j kapcsolat, pedig csak átalakult. Régen ezek a dolgok is természetesebben alakultak, mert rengeteg ( volt a közös feladat a család ellátása körül, és nem okozott gondot, hogyan töltsék el a szabadidőt. Most nincsenek üyen közösségi szabályok, mindenki maga próbálja jól-rosszul megszervezni az életét, és nem mindenkinek sikerül. A szingli aztán valóban úgy szervezi meg az életét, ahogy akarja. Boldog ettől? Ha túl hamar elér mindent, amit akar, és nincs kivel megosztania, akkor nem lehet boldog. Sok szingli lányt ismerek, akik harmincvala- hány évesen olyan vezetői poszton 1 vannak, ahonnan nincs feljebb. Ezért szeretnének maguknak új, más kihívást, mert tudják, hogy a * pozíció elmúlhat, a gyerek pedig állandó feladat. Ez az a réteg, amelyik a gyerekvállalást is projektként éh meg, amit teljesíteni kell. Vannak viszont olyan szinglik is, akiknek eszük ágában sincs összeköltözni senkivel - bár hozzáteszem, hogy ők legtöbbször elvált emberek, akiknek már van rossz tapasztalata - inkább csak találkozgatnak a partnerükkel, aki gyakran házasságban él. Mintha a szingli ezzel is be akarná biztosítani magát, nehogy egy komoly kapcsolat alakuljon ki közöttük. Az elvált szülők gyerekei gyakrabban választják a szingli élet- i formát, mint azok, akik teljes családban nőttek fel? Talán igen, mert nincs előttük egy modell, hogyan kell megoldani konfliktusokat, néha élvezni, máskor elviselni egy másik ember állandó jelenlétét. A hatvanas években nagyon sok nő vált gyermekét egyedül nevelő anyává; részben ennek a következménye, hogy ma olyan sok az egyedül élő lány. Azok, akik folyton azt hallották, hogy soha ne bízzanak egy férfiban, még a házasságukban is szinglik maradhatnak. Nem érintik, csókolják meg egymást a párjukkal, alig beszélgetnek, a közösen töltött idejük arról szól, hogy együtt ülnek a tévé előtt. Számos kutatás szól ma a bölcsődés generáció érzelemhiányáról is; ezeket a gyerekeket pár hónapos korukban betették valahová, ahol nem kaptak simogatást, becé- zést, és ezért képtelenek a szoros kötődésre, mély párkapcsolatra. Ki lehet tömi a szinglilétből, vagy ha az ember évekig él egyedül, a saját kénye-kedve szerint, akkor egyszerűen elveszíti alkalmazkodó képességét? Aki valóban akar, ki tud törni. Az első lépés az, hogy az ember nem hazudja azt, hogy neki így jó, hanem felvállalja, hogy bizony mást szeretne. Ettől megértőbbek, nyíltabbak lesznek vele szemben az emberek, és ő is más szemmel néz körül. Ha megtalálja a kompromisszumot a megálmodott a herceg és a mindegy, csak legyen valaki között, rögtön kiderül, milyen nagy a választék többé-kevésbé megfelelő partnerből. Végül is a párkapcsolat meghatározó dolog az élővilágban, nemcsak megalkuvást és alkalmazkodást jelent, hanem újabb távlatokat, lehetőségeket is, hogy kölcsönösen formáljuk egymást. Az ember társas lény, jobban érzi magát, ha tartozik valakihez, és szüksége van a kötöttségekre. Akinek mindent lehet, azt végül semmi nem érdekli, ezért paradox módon sokkal szabadabb az, akinek korlátái vannak A család több teret ad az önmegvalósításra, mint az egyedüllét, de kapcsolatban is csak az tud jól élni, aki ott is felismeri, hogy nem a társa függvénye, hanem magányos, egyedüli ember.
