Új Szó, 2007. február (60. évfolyam, 26-49. szám)

2007-02-17 / 40. szám, szombat

www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2007. FEBRUÁR 17. Vélemény és háttér 7 FIGYELŐ Felélesztik az alkotmányt Számos nyitott kérdéssel ugyan, mégis konkrét menet­rendet dolgozott ki a német uniós elnökség az EU alkotmá­nyának elfogadására. Berlini külügyminisztériumi források szerint az útiterv főbb állomá­sai a következők: március 25- én, az unió fennállásának öt­venedik évfordulójáról meg­emlékező csúcstalálkozón kö­zös nyilatkozatban kellene hi­tet tenni az alkotmány szüksé­gessége mellett. Ezt követően- még a soros elnökség vége előtt - a német kormány konk­rét javaslatokat terjeszt elő, mindenekelőtt a tervezet szö­vegére. Minderről 2007 máso­dik felében egy kormányközi konferencián kellene meg­egyezni. Az alkotmányt 2008 végéig valamennyi tagállam­nak el kellene fogadnia, hogy az a 2009-ben esedékes euró­pai parlamenti választások idejére már rendelkezésre áll­jon. Ez azonban korántsem lesz könnyű feladat. Miközben a tagállamok többsége a jelen­legi tervezet lehető legtelje­sebb megőrzése mellett van, néhány ország - elsősorban a dokumentumot korábban már referendumon elutasító Fran­ciaország és Hollandia - jóval rövidebb szerződést akar, amely csupán egyes területek­re, így például az intézményes reformokra összpontosít. Pá­rizs és Hága ugyanakkor sem­miképpen sem óhajtja azt, hogy egy esetleges új terve­zetről újabb népszavazást tart­sanak. De nem akar referen­dumot Nagy-Britannia sem, ahol - felmérve a lakosság eu- roszkeptikus álláspontját - a parlamentre bíznák a döntést. Egyes új tagországokat külö­nösen nehéz lesz meggyőzni az alkotmány szükségessé­géről, mindenekelőtt Lengyel- országot és Csehországot, (m) Újabb szankciók Irán ellen Washington valószínűleg újabb szankciós határozatot próbál elérni Irán ellen az ENSZ Biztonsági Tanácsában- közölte csütörtökön Condo- leezza Rice amerikai külügy­miniszter. Washington azzal vádolja Teheránt, hogy a pol­gári célú atomprogram orvén nukleáris fegyverek előállítá­sára törekszik. Irán tagadja ezt. Rice azzal indokolta az újabb szankciók szükségessé­gét, hogy a decemberben el­fogadott büntetőcsomag eny­hébb volt a Washingtonban szükségesnek tartott mérték­nél. Ugyanakkor azt is mond­ta, hogy már az eddigi intéz­kedések is nagy hatást gyako­roltak Iránra. Az új határozat beterjesztésére kedvező alka­lom lehet Washington számá­ra Mohammed el-Baradei- nek, a Nemzetközi Atom­energia-ügynökség vezetőjé­nek február 21-én esedékes jelentése. Ebben arról szá­mol be, mennyire teljesítette Irán a világszervezet azon követelését, hogy le kell állí­tania urándúsító tevékenysé­gét. Irán nemhogy leállította volna e tevékenységet, ha­nem még tovább is lépett urándúsítási programjában, megtéve az előkészületeket arra, hogy a kutatás szakaszá­ról áttérjen az ipari méretű termelésre, (mti/reuters)- Te néhány évezred múlva kihalsz. Csak a korrupció marad meg örökre... (Peter Gossányi karikatúrája) HÉTVÍG(R)E mmmmmmmammmmmmmammmmmmimmmmmmammmmmBmmmmmmmmmmmmammtmm Bin Laden kerestetik A tavaly októberi esemé­nyek után, amikor egyesek tankkal furikáztak Buda­pest utcáin, úgy gondoltam, kész, Magyarországnak be­fellegzett, ezek teljesen megőrültek... NAGY ANDRÁS Aztán egy kicsit mintha meg­nyugodott volna a helyzet. Jött a karácsony, s a többség belátta, hogy év közben még csak-csak le­het azzal magyarázkodni otthon, hogy azért nem jövök este haza, mert a rendszert döntjük meg, ám karácsony környékén végül min­denki szépen hazament, együtt fo­gyasztották a bejglit, bontották az ajándékot, dalolták a Mennyből az angyalt. Ehhez képest, alig kezdődött meg 2007, csak egy ki­csit kellet a fagyos földnek felol­vadnia, az igazi forradalmárok új­ra előbújtak titkos rejtekhelyükről. A tavaly őszi összecsapások során azonban mindenki rájött arra, hogy a pszichológiai harcot nem a nyűt utcán kell megnyerni. Az Index magyarországi hírpor­tál munkatársa végigjárta a buda­pesti kocsmákat és megtalálta a legnagyobb alkoholista ellenállót, aki tíz feles után beszélt arról, hogy ő majd parittyával támad ne­ki a magyar rendőrségnek, és így dönti meg a rendszert. A rend őrei alig egy nappal a videó megjelené­se után lekapcsolták a rendszert fenyegető veszélyes ellenállót. Gondolom, nem volt túl nehéz dolguk. Bizonyára elég volt egy­szerűen felkeresni azt a kocsmát, Reggeli előtt minden e- gyes magyar állampolgár­nak lekeverhetne kettőt a tulajdon édesanyja, hogy téljenek már észhez... ahol az interjút adta, ugyanis lát­szott, hogy igazi törzsvendégről van szó. Talán az interjú óta haza sem ment. Magyar rendőrség: rendszerellenes elemek -1:0. Közben a youtube-os videome- gosztásra rátaláltak az igazi ellen­állók is, megjelentette első videó­ját a Magyar Forradalmi ítéletvég­rehajtó Ezred, mely két napot adott a magyar kormánynak a le­mondásra. Másnap az Univerzális Egység Hazafias Szövetsége Bri­gádok állt elő saját videóval. A ké­pi hátteret valamelyik arab terro­rista filmből lophatták, a magyar szöveget pedig egy hangszinteti­zátorral olvastatták fel. Nyilván­valóan fiatalok szórakoztak, még­is a rendőrség itt is mindkét eset­ben nyomozni kezdett. A szeren­csétlen fiatalokat is előkerítik majd pár napon belül, így bízha­tunk benne, hogy az állás 3:0 lesz. De a rendőrség továbbra is éberen őrködik Magyarország és a fővá­ros nyugalma felett. Az se té­vesszen meg senkit, hogy közben valaki egy gépfegyverrel végig­szántotta a budapesti rendőrpalo­tát, és úgy hajtott el a helyszínről, hogy semmilyen nyoma nem ma­radt. Az amerikai védelmi minisz­tériumot is érte már repülőgépes terrorista támadás, pedig az USA, ugye, sokkal jobban fel van ké­szülve az ilyesmire. Nem marad más hátra, a magyar kormánynak is meg kell találnia a maga bin La- denét. Vagy reggeli előtt minden egyes magyar állampolgárnak le­keverhetne kettőt a tulajdon éde­sanyja, hogy térjenek már ész­hez... Politikai szakértők szerint távozása után is az ország első embere lesz Putyin megy is, marad is PALOTÁS LÁSZLÓ Vlagyimir Putyin elnök kiegyen­lítette potenciális utódainak appa­rátusi súlyát - állapították meg egybehangzóan a tegnapi orosz lapok. Szergej Ivanov első minisz­terelnök-helyettesé való előlépteté­sével ugyanabba a pozícióba ke­rült, mint Dmitrij Medvegyev, és az elnöki szék elnyerésére való esélye­ik ezzel azonossá váltak. Putyin, aki az alkotmány szerint a 2008. márciusi elnökválasztáson már nem indulhat, nemrég jelezte: a kampány során, vagyis három hó­nappal a voksolás előtt mutat majd rá az általa előnyben részesített je­löltre. Mindamellett Alexander Rahr német szakértő szerint egy évvel az elnökválasztás előtt Iva­nov vált Putyin első számú jelöltjé­vé, ami persze még nem végleges. A Nyugatot bíráló müncheni felszó­lalásával Putyin gyakorlatilag cá­folta Medvegyev davosi beszédét. Most pedig megtette első minisz­terelnök-helyettesnek Ivanovot, aki éppenséggeí nem nevezhető a Nyu­gat hívének. Vagyis a Nyugat bírá­latának irányvonala folytatódik - mondta Rahr a Komszomolszkaja Pravda című bulvárlapnak. Ivanov a védelmi miniszterség alóli fel­mentésével olyan problémák „uszályától” szabadul meg, ame­lyek elhomályosították kilátásait az elnökségre - írta a Kreml-bíráló Kommerszant, rámutatva: „mos­tantól az új civü védelmi miniszter­nek, Anatolij Szergyukovnak kell majd felelnie a megnyomorított sorkatonákra, elsüllyedt tenger­alattjárókra vagy felrobbant raké­tákra vonatkozó kellemetlen kér­désekre. Ivanov pedig arra össz­pontosíthat, hogy az „innovációs gazdaság” megteremtőjének fé­nyes arculatát építse ki. A (Kreml szócsövévé vált) Izvesztyija annak bizonyítékát látja a Putyin által véghezvitt személycserékben, hogy Mihail Fradkov miniszterelnököt nem kívánja meneszteni a választá­sokig hátralévő időben. A kor­mányfő úgyszólván kikerült a vá­lasztási játékból. Gleb Pavlovszkij Kreml-barát politológus szerint a müncheni felszólalás utáni sze­mélycserék alátámasztják azt a fel­tevést, hogy Putyin utóda (szürke eminenciásként) maga Putyin lesz. „Az elnök bátran mozgatja az em­bereket a kormányban, tágabb csa­patába vonva be őket. Most valami­féle katonai-stratégiai tanács jelent meg, Putyintól Ivanovon át a védel­mi miniszterig és a vezérkari főnö­kig. Feladatuk a 2012-ig szóló fegy­verzetmegújítási program megva­lósítása.” „Putyin szilárdítja azt a csapatot, amely a következő elnöki ciklusban is irányítja majd Oroszor­szágot. Az orosz elnök nem szándé­kozik átengedni központi szerepét. Putyin egy olyan sajátos elnöki kor­mány tényleges vezetője, amelyben Fradkov, Ivanov, Medvegyev egy­szerű hivatalnokok csupán. A vá­lasztásokig lesznek még átalakítá­sok, de a politikai rendszer első embere 2008 után is ő marad” - vé­lekedett Pavlovszkij, akit több lap is idézett. Egy másik Kreml-barát po­litológus, Szergej Markov azt latol­gatta, hogy két jelölt versenghet majd az elnökségért a két Kreml-hű párt, a törvényhozást jelenleg ura­ló Egységes Oroszország és a nem­rég létrehozott Igazságos Oroszor­szág színeiben - mindez Putyin szárnya alatt történik, hozzá kötődve, s a jövőben is biztosítva politikájának folytonosságát. A szerző az MTI tudósítója KOMMENTÁR Lövések és vádak LAKNER ZOLTÁN Rendhagyó módon azt szánom az alábbi rövid írás egyik fő monda­nivalójának, ami nincs benne: nem találgatom, ki vagy kik lőhettek rá a budapesti rendőrpalotára. Azért kell ezt kiemelni, mert a ma­gyarországi politikusok egy része nem tudott ellenállni a kísértés-, nek, hogy ellenfeleit vádolja meg az ügy kapcsán. Magyarországon egyre nehezebben elviselhető dolgok történnek, figyelembe véve a zavargásokat, a sértegetésekre hangolt politikusi beszédet (tisztelet a kivételeknek), az ellenfelek egymás iránti és a választók többségé­nek politika iránti mélységes bizalmatlanságát. A rendőrség székhá­zára leadott lövések nehezen feldolgozható élményt jelentenek, hi­szen még az előbb felsoroltakkal sem tudtunk mit kezdeni. A politi­kusoknak nem volna más dolguk, mint elítélni a cselekedetet, s el­várni a mielőbbi eredményes nyomozást. Zavargó, viperázó, kor­donbontó időkben azonban nem ez történik. A Fidesz alelnöke sze­rint a Gyurcsány-kormány immár ötödször próbál pánikot keltem terrorcselekmények prognosztizálásával. Varga Mihály, a titkosszol­gálatokat felügyelő miniszter egy héttel korábbi bejelentésére emlé­keztetett. Szüvásy György négy hónap után kibökte: terrorcselek­mény veszélye miatt van szükség az Országház előtti kordonra. Ezzel a parlament elnökét is sikerült meglepnie. Varga Mihály mellé­kesen azért hozzátette, a helyzet most komolyabb, mint korábban, mert ezúttal tényleg történt valami. Annál rosszabb a kormánynak: a Fidesz választmányi elnöke szerint ugyanis a koalíció a megszorí­tásokról akarta elterelni a figyelmet. Vagyis, sugallta, belelövetett a rendőrszékházba. A feltételezés önmagát és kiagyalóját minősíti. A miniszterelnök, helyeselhető módon, még a lövéseket követő dé- lelőttön meglátogatta a Teve utcai üvegpalotát. Kijelentette: a Köz­társaság alapintézményét érte támadás. Ezzel talán már messzire ment. Az utcai lövöldözés nem menthető cselekedet. Ám nem ismer­jük a tettest és motivációját, tehát nem lehet tudni, hogy a teljes rendőri testületnek szóló támadás történt-e. A kormányfő azt is kö­zölte, hogy a szélsőséges cselekmények „láncolatát” látja kialakulni, a tévéostromtól a lövésekig. Holott, az események közötti logikai kapcsolat bizonyíthatatlan az eddigi információk alapján. Említsük meg: Gyurcsány Ferenc két nappal később egy inteijúban vissza is lépett az „oksági” kapcsolat hangoztatásától. Az ellenséges politikai atmoszféra hatása sem egyértelmű. Gyanítható, hogy egy személy vagy csoport felbátorítva érezheti magát ilyen cselekményekre, lát­va, mi minden történik amúgy is az országban. De például 1997- 1998 folyamán kéthetente történt gyilkosság vagy robbantás Ma­gyarországon, s azokat nem előzte meg zavargás. A kilenc évvel ezelőtti merénylethullám okairól ma sem tudunk semmit. Pedig fon­tosabb volna ezzel tisztában lenni, mint az újabb vádaskodásokat hallgatni. A lényeg épp az lenne, hogy most kiderüljön, kiderülhes­sen: mi függ össze mivel. Máskülönben egy újabb traumával leszünk gazdagabbak, s azzal a tapasztalattal: nálunk ezt is meg lehet tenni. JEGYZET Riekla meg piekla TALLÓSl BÉLA Biztos van rá magyarázat. Indo­kolni lehet ezzel vagy azzal, hi­szen bekerült a tananyagba, és ez nem véletlen. Megalapozott helye van biztosan a memoriter között. Másodikos gyereknek ezt valamiért meg kell tanulnia. Pontosabban ezt kell megtanul­nia. Hangsúlyozottan ezt. így gondolkozott az édesanya, aki­nek egy szombat délutánjába és egy vasárnap délelőttiébe került, amíg beleverte a gyerek fejébe. Az anyuka elmesélte, hogy már mindent kipróbáltak, de a vilá­gért se akart menni a dolog. Ki­sétáltak a folyóhoz, hogy ne za- vaiják őket külső tényezők. Ha­lálos csendben és nyugalomban csak erre a memoriterre össz­pontosíthassanak. A víz fölé ha­jolva, a hullámokon ütötte, majd az országúton ugrálva játszotta a szöveg alá a ritmust. Este az­tán azt mondta, jó, idegileg ki­vagyok, de az én hibám, semmi­képp sem a gyereké, nincs elég pedagógiai érzékem, bezzeg egy gyakorló pedagógus irányításá­val tíz perc... fél óra, és már szórná is. Rendben, majd reggel, pihent elmével. Jobban fog men­ni, döntötte el az anyuka. Nyug­talanul aludt, a memoritert me­morizálta álmában egész éjsza­ka. Reggel már a vajaszsemle-rá- gás és kakaóivás közben kezd­ték. Délig bírták. Dobolták a rit­must a vájdlingokon, hullott a zománc meg már a vakolat is, repedezett a plafon... De a gye­rek csak nem bírta felvenni még a ritmust se, amelyből olykor­olykor az anyuka is kizökkent, mivel nem is ritmus az a ritmus. Na aztán ebédidőre csak megta­nulták nagy nehezen, hogy: Jed­na druhej riekla, keď koláče piekla: požičaj mi lopatu, keď si už napiekla. Áz anyuka eldön­tötte, nem gyötri tovább a fiacs­káját. De a gyerek fejében csak motoszkált valami, mert estefelé azzal hozakodott elő: akkor se fogja megérteni soha, hogy az „rieklá’-e, aki piekla”, és hogy kinek kellett a lapát, annak-e, aki piekla vagy annak, aki riekla. Na, mit „riekla” a tanító néni, mikor elszavaltad neki a szenzá­ciós, szókincset bővítő, modem korunkat, a fejlődő nyelvet, a változó világot kifejező, a mai gyerekek elméjét bőven fejlesztő szlovák versikét - kérdezte az anyuka másnap a gyerektől. Biz­tos megdicsért, hogy milyen ügyesen megtanultad - mondta várakozón. Csakhogy semmit se „riekla”, mert a pedagógus néni megbetegedett, s amikor felgyó­gyulva újra katedrára állt, eszé­be se volt már a: Jedna druhej ri­ekla, keď koláče piekla: požičaj mi lopatu, keď si už napiekla. A gyerek szülője szóvá is tette ezért az iskolában, hogy mennyi erőfeszítéssel járt ennek a töké­letes, igen fontos és szellemes­ségtől parázsló szlovák memori­ter anyagnak a megtanulása. Igen, igen, röpült a válasz: lehet egy kicsit visszafogni, mert anyuka túltanítja a gyereket. Nem kellene.

Next

/
Thumbnails
Contents