Új Szó, 2007. február (60. évfolyam, 26-49. szám)
2007-02-06 / 30. szám, kedd
Sport Vil www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2007. FEBRUÁR 7. Hodossy Péter tavaly tíz alkalommal teljesítette a maratoni távot, Londonban egyéni csúcsot futott Betegségéből kovácsolt tőkét Pályázatnyertes lett a somorjai gimnázium 300 ezer korona felújításra UJ SZO-ERTESULES Somorja. Pénz áll a házhoz a somorjai gimnáziumban. A Nyugat-szlovákiai Energetikai Vállalat és a Pontis Alapítvány által kiírt pályázaton 300 ezer koronás támogatást nyert el az intézmény, melyet sportlétesítmények felújítására és új pályák építésére használhat fel. „A pénzt valószínűleg a kinti sportlétesítmények felújítására fogjuk költeni, a pályázatot erre a célra adtuk be - nyilatkozta megkeresésünkre Diósi Albert, a magyar gimnázium tornatanára. - Szebb lesz a tenisz-, a kézilabda- és az atlétikai pálya. Elképzelhető a sportterület jobb kihasználtsága is, amihez természetesen megint csak a felújításon keresztül vezet az út” - közölte a részleteket a tanár. Emellett tervbe van véve egy új fittneszlétesítmény és a focipálya öntözőberendezésének kiépítése is. A felújított létesítményt a magyar és a szlovák gimnázium továbbra is együtt fogja használni - a pályázatot is mindkét intézmény közösen adta be. A projektben egyébként a felsoroltakon kívül szerepeltek más tételek is (például egy minigolfpálya), ám ezeket valószínűleg a megítélt összegből nem sikerül megvalósítani. Szintén a somotjai gimnáziummal kapcsolatos hír, hogy hamarosan az iskola huzatos tornaterme is új ablakokat kap - információink szerint hazai forrásokból. „Nem kis összegek mentek el a tornaterem fűtésére, és mégis nagyon hideg volt, sokszor megfáztak benne a diákok. Ezután remélhetőleg normálisabb körülmények között lehet majd az oktatást végezni” - fűzte hozzá Diósi Albert, (msz) Sikerhalmozó galántai korosztályos ökölvívók Példás utánpótlás-nevelés UJ SZO-ERTEKELES Galánta. Már évek óta figyelemre méltó eredményeket érnek el a mátyusföldi város korosztályos ökölvívói a honi egyéni és csapat- bajnokságokban. Szép sikereket könyvelhettek el 2006-ban is: a diákok nagy fölénnyel lettek aranyérmesek, az ifik pedig az előkelő második helyen végeztek. Ferdinand, Šipoš, Herczeg A legfiatalabbak látványosan meneteltek a Szlovák Ökölvívóligában, s mind a hat tornán kimagasló teljesítményt nyújtottak, magasan felülmúlták ellenfeleiket. A galán- taiak már jóval a befejezés előtt megnyerték a csapatbajnokságot, végül 27 ponttal előzték meg a második helyen végzett pozsonyi ŠKP bunyósait. Az aranyérmes fiatalokkal három edző is foglalkozik, mégpedig Sárkány László, Miroslav Rusnák és Csadi Imre. „Le a kalappal az egész gárda előtt, mert valamennyien hozták formájukat, és sok borsot törtek ellenfeleik orra alá. Hárman feltéde- nül említést érdemelnek: Ľuboš Ferdinand, Richard Šipoš és Herczeg Dániel. Ők valamennyi mérkőzésüket megnyerték, s oroszlán- részt vállaltak a végső sikerből. De a többiek is biztos pontjai voltak az együttesnek. Ezek a gyerekek, ha így folytatják, akkor még sokat hallunk róluk - mondta lapunknak Ivan Zelenák, a galántai bokszklub vezetőedzője. Négy húzóember Az ifjúsági csapat is teljesítette a kitűzött célt, hiszen kiharcolta a dobogós helyezést. A szintén hat részből álló Szlovák Ökölvívóligában végül a varannóiak mögött a második helyen végzett. A Sárkány László-Miroslav Rusnák- Takács László edzői hármas a maximumot hozta ki a fiúkból, akik nemcsak a hazai szorítóban, hanem idegenben is több bravúros győzelmet arattak. Tavali Márió, ifj. Takács László, Lakatos René és Lakatos Árpád voltak az együttes húzóemberei. A juniorok mezőnyében is indultak a galántaiak, de mivel nem rendelkeztek komplett csapattal, így nem kerülhettek be az élcsoportba. A körülményekhez képest a hatodik helyezés nem számít rossz eredménynek az élvonalban. Kerületi szinten, a második vonalban még kiemelkedőbb eredményeket értek el a galántaiak a tavalyi bajnokságban: 150 ponttal előzték meg a tallósiakat, 254- gyel pedig a komáromi Spartak bokszolóit. „Két korosztályban négy válogatott öklözőnk van, s ez minden várakozást felülmúl. Az ifiknél Takács László, Tavali Márió és Lakatos Árpád, a junioroknál pedig Márió Novák ölthette magára a címeres mezt. Szorgalmasan készülünk az új idényre, s bízom benne, hogy 2007-ben is sikeresek leszünk” - újságolta Ivan Zelenák. (zsi) Tavali Márió (balra) a válogatottban isszorítóba léphetett (Képarchívum) írjanak, értesítsenek - tájékozódjanak velünk! Elérhetőségeink - e-mail: redakcia@ujszo.com - RÉGIÓSPORT megjelöléssel, tel. 02/59233431 - munkanapokon: 14.30 és 17.00 között. Csallóközkürt. Jubileumhoz érkezett, tavaly ősszel immár huszonötödik maratoniját teljesítette a csalló- közkürti Hodossy Péter, Londonban ráadásul új egyéni csúcsot futott. Eredményeiről, élményeiről, jövőbeni terveiről kérdeztük a huszonkilenc esztendős sportolót. ÁGH ISTVÁN Tavaly melyik volt a legemlékezetesebb erőpróbája? A skandináviai félmaraton. Dániában rajtoltunk el, a 21 küométer hosszú útszakasz célja pedig a malmöi futballstadionban volt. A verseny pikantériáját az jelentette, hogy az östersundi tengerszoroson átívelő, 11 kilométer hosszú hídon futottuk a táv zömét. Volt egy olyan pillanat, amikor verseny közben az egyik lábam még dán területen volt, a másik viszont éppen akkor Svédországban ért talajt. A pokoli hőségben zajló erőpróbán egyébként másfél óra leforgása alatt értem célba. Nem is annyira a küométerek, sokkal inkább az ottani éghajlati viszonyokra nem jellemző hőség, a perzselő napsugarak jelentették számomra a legnagyobb akadályt. Két esztendővel ezelőtt hasonló élményben volt részem, hiszen a Niagara Fall’s Marathon útvonala az USA-ból Kanadába vezetett. Igaz-e, hogy öccsét, Tamást is megfertőzte a futással? Őt sosem kényszerítettem arra, hogy tartson velem az edzésekre, versenyekre. Büszke vagyok, hogy nem volt rest, s vállalta a nagy kihívást. Méghozzá egészen fiatalon, hiszen még csupán tizennyolc esztendős volt, amikor tavaly Kassán megbirkózott a maratoni távval. A rajttól a célig együtt futottunk, verseny közben hasznos tanácsokkal láttam el, krízishelyzetben buzdítottam. Miből fedezte a kiutazásokhoz szükséges anyagiakat? Nem titok, terveimet támogatóim segítségével tudtam csak megvalósítani. Ismert cégek, magán- személyek szponzoráltak. Ugyancsak jóleső érzéssel fogadtam a sportos életviteléről közismert ex- miniszterelnökünk, Mikuláš Dzu- rinda - akivel néhányszor pár szót is váltottunk a versenyeken - alapítványának anyagi támogatását is. Mivel magyarázza a megszólítottak jóindulatát? Elsősorban a diagnózisommal. Idestova egy negyedszázada cukorbeteg vagyok, naponta inzulininjekciókkal gyógyítom magam. Ennek ellenére sportolok, ma már könnyűszerrel megbirkózom a maratoni távval. Nem voltam rest, az elsők közt kerestem fel a Novo Nordisk céget. A cukorbetegség kezelését segítő gyógyszerek kifejlesztésére, gyártására szakosodott Pozsony (április 2.) -3:56:10 Debrecen (április 9.) - 3:22:03 London (április 23.) - 3:13:27 (új egyéni csúcs) Čadca (június 10.) - 3:26:59 Senica (június 24.) - 4:13:43 Rajec (augusztus 12.) - 3:35:24 Kassa (október 1.) - 3:34:57 Toronto (október 15.) - 3:39:02 Chicago (október 22.) - 3:22:16 Liptószentmiklós (november 11.) - 3:56:57 A csallóközi sportoló az östersundi hídfutás utolsó métereit teljesíti a malmöi stadionban társaság szlovákiai képviselői nem utasították el a kérésemet, ők is segítettek. Szerencsétlenségemből igyekeztem, szerencsére tudtam is tőkét kovácsolni. Van-e lehetősége a rendszeres, színvonalas edzésmunkára? Tavaly 2530 kilométert futottam le az edzéseken, versenyeken. Ez napokra lebontva hét kilométert jelent. Gyakran pattanok kerékpárra, ami persze idényjellegű tevékenység, mégis jól kiegészíti a futóedzéseket. Benzinkútkezelő vagyok. Huszonnégy órás műszakom után három nap szabadom van, ami ideális lehetőséget teremt a testreszabott edzésterv maradéktalan megvalósításához. A tréningeket a szabadnapokra tervezem be, a munkanapomon pedig regenerálódik a szervezetem. A világcsúcstartó Khalid Khannouchi társaságában Mi került a 2007-es verseny- naptárába? Az első maratoni versenyem március 18-án Rómában lesz. Az olasz fővárosba öcsém is velem tart. Erre a viadalra rajtunk kívül még további két csallóközi futó, Vajas Roland és Bíró Attila is elküldte nevezését. Tavasszal Lengyelországban, április végén a wroclavi, május elején pedig a krakkói maratón szerepel a versenynaptáramban. Természetesen hazai megméretéseken is rajthoz állok, a többi között Rajec, Cadca és Kassa az úti cél. Ősszel pedig újfent az USA-ba készülök. (Felvételek a riportalany archívumából)