Új Szó, 2007. február (60. évfolyam, 26-49. szám)
2007-02-06 / 30. szám, kedd
2 Közélet ÚJ SZÓ 2007. FEBRUÁR 6. www.ujszo.com RÖVIDEN Gašparovič „80 százalékra” biztos Pozsony. Ivan Gašparovič a jövő héten nevezi meg a kilenc új alkotmánybírót. Az államfő elmondása szerint „nyolcvan százalékra” már biztos a taláros testület új tagjainak a személyében. Gašparovič a múlt héten kapta kézhez a 18 jelölt listáját, a törvények nem korlátozzák, mennyi ideje van a döntésre. (TASR) Bírságoló Nemzetbiztonsági Hivatal Pozsony. Komoly visszásságokra bukkant a Nemzetbiztonsági Hivatal az állami szerveknél a titkosított iratok ellenőrzése közben, a hivatal illetékesei összesen félmillió koronás büntetést „számláztak ki”. Több esetben jogtalanul másoltak le bizalmas iratokat, rosszul tárolták őket, néhány papír pedig elveszett. (SITA) Ökumenikus szlovák Biblia-fordítás Pozsony. Tizennyolc évi munka után elkészült a Biblia Ószövetségének ökumenikus szlovák fordítása. A programban részt vállaló egyházak szerint a mű nemcsak teológiai értéket képvisel, hanem a társadalom számára is nagy jelentőséggel bír. Könnyen elképzelhető, hogy a fordítást a jövőben néhány egyház használni is fogja. (TASR) Emberjogi kérdésekről nem esett szó Pekingben Fico a média nélkül Kínába ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ A dél-szlovákiai régiókban a gazdák becsületesen jelentették a torokat az állat-egészségügyi hatóságnak Marasztalták a mintát vevő orvost Már megvolt a mintavétel. Készülhet a kolbász. (Jón Kroilák felvétele) Pozsony/Peláng. Robert Fico kormányfő kínai útjára nem vitt magával szlovákiai újságírókat. Állítólag a Bécsből felszálló repülőgépen senki sem ismerte fel a szlovák miniszterelnököt. Lapunk felmérése szerint, ha például ma rendelnénk február 26-ára repülőjegyet Pekingbe egy kereskedelmi járatra, akkor egy személy 115 ezer koronát fizetne. A szolgálati utakra a foglalást nem az utolsó pillanatban végzik, így néhány héttel korábban 60-70 ezer koronába kerülne a repülőjegy. A kormány sajtóosztálya többszöri próbálkozásunkra sem volt hajlandó válaszolni kérdéseinkre, csak azt az információt tették közzé, hogy az úton 2,5 millió koronát spóroltak meg. Hogy mennyibe kerül az út, azt egyelőre nem tudni. Vladimír Palkó egykori belügyminiszter meggyőződése, ha a kormányfő nem használja a kormánygépet, el kellene adni. „Semmi kifogásom ellene, ha a szolgálati utakra kereskedelmi járatokkal utazik. Ha ezt négy évig kibíija, minden elismerésem az övé. Ebben az esetben viszont a kormánygépen túl kellene adni, mert akkor is fizetni kell érte, ha nem használják, ez pedig fölösleges pénzkidobás” - mondta lapunknak Palkó. Szerinte a kormányfőnek nyilvánosan ki kellene jelentenie, hogy az ország prezentációja teljesen fölösleges. „Egyébként úgy tűnik, hogy a spórolás egyetlen lényege a közvélemény szórakoztatása” - tette hozzá Palkó. Robert Fico kormányfő látogatásának első napján találkozott a kínai miniszterelnökkel. A megbeszélésen főként a kölcsönös gazdasági kapcsolatok fejlesztéséről tárgyaltak; emberjogi kérdésekről nem esett szó. A kormányfő felkérte kollégáját, hogy támogassa a kíséretében levő szlovák vállalkozók terveit, egyben a kínai befektetők érdeklődését is megpróbálta felkelteni Szlovákia iránt. A megbeszélésen politikai kérdésekről is szó esett. Fico érintette az EU, valamint az ENSZ BT témakörét - az utóbbi testületnek jelenleg mindkét ország tagja. A két kormányfő Koszovó, valamint Észak-Korea kérdésében is egyeztetett egymással. (dp, t) Február első hétvégéjén nem volt gond a disznótorokkal a dél-szlovákiai régiókban: a gazdák becsületesen jelentették mindet. ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Illegális vágásról nem érkezett hír - ha volt is, a szomszéd nem tett feljelentést, így egyelőre senki nem kapott 20 ezer koronás bírságot. Az állatorvosok szerint a polgárok felelősségteljesen, néhol humorral vették tudomásul az új kötelezettséget. „Csalódást kell okoznom, nem történt semmilyen szenzáció, minden rendben zajlott, a madárinfluenza tavaly több fejtörést okozott” - közölte érdeklődésünkre Dušan Rajský, a Dunaszerdahelyi Regionális Állat-egészségügyi Felügyelet igazgatója. Országszerte kialakítottak egy „helyi forró drótot”, a polgárok mindennap reggel héttől délután háromig itt jelenthetik, mikor és hol lesz a disznótor. A hivatal szakembere útbaigazítja őket, felveszi az adatokat. A legfontosabb információkat a községházákra is elküldték, a hirdetőtáblákon közzétették az írásos útmutatót, sőt felolvasták a helyi hangszóróba is. Több fényképet is szét- küldtek a falvakba, melyek félre nem érthető módon ábrázolják, honnan és milyen módon kell a mintát a sertéshúsból kivágni. „Vagyis a polgár leveszi a mintát, illetve általában mészárost hívnak, mert ritka az olyan gazda, aki egyedül vág bele. Az állatorvos pedig később odamegy, s átveszi a kísérőlevéllel, majd elviszi a központi laboratóriumba. Az embereknek ez se pénzbe, se fáradságba nem kerül, csak egy telefont kell megejteni, majd a diónyi nagyságú húsdarabot zacskóban hűtőbe teszik, a többi a mi dolgunk. Ha az átvételtől számított három napon belül nem csörög a telefon, minden rendben van, a füstölt kolbászt is meg lehet enni, mert hát az a legfinomabb” - részletezte lapunknak Rajský. Szerinte az emberek komolyan veszik az élelmiszer-biztonságot, nem bosszankodnak az új kötelezettség miatt, sőt néhol még marasztalták is az állatorvost, hogy kóstolja meg a frissen sült pecsenyét. Egyelőre nem tudni, a mintát minden esetben szakszerűen és a megfelelő helyről vágták-e ki, az csak a laboratóriumi vizsgálat során derül ki. A Dunamocsi Községi Hivatalba tegnap egy minta érkezett. „Az állam egy újabb terhet rótt a községekre a rendelkezésével - mondta Asbóth Sándor, Duna- mocs polgármestere. - Bár erre semmilyen jogszabály nem kötelez bennünket, a polgárok érdekében mégis megtesszük, hogy begyűjtjük a mintákat.” Léván még a rögtönzött sertésvágást is azonnal megtelefonálták a szakhatóság vezetőjének. „Amo- bütelefonomra hívtak, hogy eltörött a hízó lába, azonnal le kell vágni. Egy másik gazda pedig mentegetőzött, hogy pár napja jelentette a disznótort, de elmaradt, mert nem érkezett meg a mészáros” - összegezte az első tapasztalatokat Ján Števko, a lévai regionális felügyelet igazgatója. A hét végére körülbelül ötven helyről jeleztek disznóvágást, s még vagy szombaton kiment a helyszínre az állatorvos, vagy tegnap gyűjtötte be a mintákat. „Inkább rááldozzuk a hétvégét - egyrészt aki rossz mintát vágott ki, az állatorvos újat vehet; másrészt hétfőn már nem biztos, hogy a gazdát otthon találjuk, hacsak nem hétköznapra van betervezve a disznótori’ - részletezte az Új Szónak Števko. Úgy véli, elég lesz csak egy ideig intenzíven monitorozni a régiót, s ha biztosak lesznek abban, hogy vidéken nem kell a fonálférges megbetegedéstől tartani, nem fog kelleni az összes jelentett helyről begyűjteni a mintákat, hanem majd véletlenszerűen küldik ki az állatorvosokat. Mivel Dél-Szlovákiában rengeteg sertést vágnak le, az állatorvosok nem győznek mindenhová személyesen elmenni, ezért a komáromi régióban közös gyűjtőhelyeket javasoltak: több helyen a községházára kell vinni a húsmintát. Kelet felé haladva csökken a torok száma is, a nagykürtösi térségben például a hét végén 24-et, Rozsnyón pedig csak hármat jelentettek. Az előbbi régióból tegnap gyűjtötték be azokat a mintákat, melyeket a gazdák nem juttattak el a szakhatósághoz. A rozs- nyói állatorvosoknak még ezzel sem volt gondjuk, mind a három helyről a polgárok személyesen vitték el a szükséges húsdarabot az állat-egészségügyi felügyeletre. Ezeket azonnal továbbították Kassára, s már ma lesznek eredmények, tudtuk meg Ladislav Ker- pántól, a rozsnyói szakhatóság igazgatójától, (sza, vkm) Idegenkednek az újdonságtól Zsór. „Úgy érezzük, a bejelentési kötelezettséggel újabb feladatot ruháztak a kisközségekre. Megkaptuk az állat-egészségügyi felügyelettől a vonatkozó normát, ki is hirdettük a faluban, s a tájékoztatótáblán is ott van. Azt viszont bátran mondhatom, a fölösleges adminisztrációtól máris megijedtek az egyszerű emberek, inkább még a törvény életbe lépése előtt lezajlottak a disznótorok. A mintavétel módja egyébként nem bonyolult, csak az emberek, mint minden újdonságtól, egy kicsit ettől is idegenkednek. Ez lehetett az oka annak, hogy a múlt hét végén nálunk és a környéken sem tartottak házi disznótort” - mondta lapunknak Csizmadia Zoltán, Zsór polgármestere, (szász) Egy esztendőn belül közhasznú társasággá alakulna át az állami kézben lévő két egészségbiztosító Béremeléssel az orvosok elvándorlása ellen Megint többen voltak táppénzen az országban Fitt a Komáromi járás ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Pozsony. Egy év csökkenés után tavaly ismét nőtt a táppénzen lévők száma. A Szociális Biztosító adatai szerint ugyan csak enyhén, 3,299 százalékról 3,442 százalékra emelkedett a beteget jelentő alkalmazottak aránya. Ezzel egy időben nőtt a betegszabadság átíagos hossza is. Mindkét statisztikában a keleti megyék, járások voltak az élen. Eperjes megyében közel 5 százalékos volt a táppénzen lévők aránya, a járások közül az Ólublói, a Szobránci és a Mezőlaborci vitte el a pálmát 10 százalékkal. A legalacsonyabb adatot Pozsony megyében mutatták ki, itt a munkavállalóknak kevesebb mint 2 százaléka volt beteg. A táppénzen töltött idő átlagos hossza 38,67 nap volt, de ebben is jelentős regionális különbségek mutatkoznak. A legrövidebb időszakot 2006-ban a Komáromijárásban mutatták ki, a betegségek átlagideje mindössze 27,41 nap volt. A leghosszabb időt a Szobránci, az Ólublói és a Liptószentmiklósi járásban töltött táppénzen egy beteg: 60-70 napot is. 2004-től fokozatosan csökkent a betegszabadság hossza, akkor vezették ugyanis be, hogy az első tíz napért a munkaadó fizeti a táppénzt, a Szociális Biztosító csak a 11. naptól veszi át ezt a kötelességet. (1-p-j) Forrás: Szociális Biztosító ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Pozsony. Az Orvosi Szakszervezet (LOZ) is legalább 30 százalékos béremelést követel ebben az évben. Szerinte ugyanis más módon nem lehet megállítani az orvosok elvándorlását. A követelés megegyezik a másik egészségügyi szakszervezet bérkövetelésével, vagyis szeretnék elérni, hogy 2007-re az orvosok alapbére elélje az országos átlag- kereset 2,5-3-szorosát. „Egyes kórházakban már kritikus a helyzet, kevés az orvos és az ápoló, a helyzetet csak a bérek radikális növeléÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Pozsony. Saját médiatörvényt dolgoz ki a kulturális minisztérium, miközben az újságíró-szövetség a közelmúltban már bemutatott egy tervezetet, de a tárca ezt nem akarja vállalni, legfeljebb csak alapanyagul használja fel. A szaktárca ezzel folytatja azt a korábbi gyakorlatot, hogy ha a szakma konkrét javaslattal áll elő, azt automatikusan elutasítja, de megígéri, hogy hamarosan saját tervezetet terjeszt elő. így volt ez a közszolgálati médiáról és az üzemben tartási díjakról szóló norma esetében is. Marek Maďarič szakminiszter most azzal hiteget, ezúttal komolyan vese javíthatja” - jelentette ki Marián Kollár, a LOZ elnöke. A miniszter leváltását egyelőre a LOZ sem követeli. „Ennek még nem jött el az ideje” - jelentette ki. Múlt héten a ligetfalui alapszervezet követelte Ivan Valentovič tárcavezető menesztését, mivel „nem tesz semmit a kialakult helyzet javításáért”. A miniszter és a tárca munkájával Kollár is elégedeüen, szerinte tavalyi követeléseik még ma sem teljesültek. Ezek között említette a privatizációt. „Egyes kórházak nyereséges osztályait ma is több helyen magánosítják” -jelentette ki Kollár. szik a szakma elképzelését, s legkésőbb júniusig elkészül az új médiatörvény. Tegnap találkozott az újságíró-szövetség elnökével, Zuzana Kritikával, s egyetértettek, modern jogszabályra van szükség. Krútka szerint mindenképpen biztosítani kell a hírforrás megfelelő védelmét. Meggyőződése, egy profi nem tesz közzé valótlan, nem ellenőrzött információt, de azt a szerkesztőségekre kell bízni, hány forrásból győződnek meg a hitelességről. Ugyanakkor ha a hírforrás a neve elhallgatását kéri, a szerzőnek kötelessége anonimitását megőrizni, a titoktartás alól legfeljebb maga a forrás vagy csak a bíróság oldhatja fel - véli Krútka. (s, sz-a) A szakminisztérium múlt héten nyilvánosságra hozta a közhasznú biztosítókról szóló jogszabály tervezetét. Egy éven belül közhasznú társasággá alakul az állami kézben lévő két intézmény, az Általános és a Közös Egészségbiztosító. Az intézmények 2008. január 1-jétől működnének az új formában, átvennék elődjük minden jogát és kötelességét, vagyis az ügyfeleket a változás nem érintené. A biztosítókat a miniszter által kinevezett igazgatótanácsok és az általuk választott vezérigazgatók irányítják. Ez a jogszabály nem tartalmazza az TASR-HÍR Pozsony. Egy elektronikus körlevél szerint fordított PIN kóddal is működnek a bankautomaták; a hír futótűzként terjedt tegnap a világhálón. Az ismeretlen szerző állami biztosítottak kötelező biztosítóválasztását, erről egy következő módosítás szól majd, melyet várhatóan a héten teijeszt elő a minisztérium. Valentovič úgy véli, hogy a közhasznú státus biztosítékot ad arra, hogy a járulékot a leghatékonyabban használja fel a biztosító. Az ellenzék ebben kételkedik, azzal érvel, hogy a Zajac-reform előtt közhasznú társaságként működő intézmények - köztük az Általános Egészségbiztosító is - több milliárd koronás adósságot halmoztak fel, melyet a kormánynak kellett megfizetnie. dpj, t) szerint a fordítva beütött kóddal a rendőrséget hívjuk - így védekezhetünk például a kártya tolvaj ok vagy a rablók ellen, ha az automatáknál lepnek meg bennünket. A levél valóságtartalmát több pénzintézet szóvivője is cáfolta. A táppénzen lévők aránya (%) Megye 2004 2005 2006 Pozsony 1,911 1,652 1,769 Nagyszombat 4,237 3,844 4,046 Trencsén 3,823 3,454 3,638 Nyitra 4,127 3,629 „ 3,704 Zsolna 3,934 3,667 3,837 Besztercebánya 3,551 3,227 3,299 Eperjes 5,417 4,939 4,979 Kassa 3,763 3,557 3,755 Országos átlag 3,666 3,299 3,442 A külügyi államtitkár fogadta a magyar nagykövetet Közös érdek a párbeszéd Marek Maďarič júniusra ígéri a médiatörvényt Komolyan vett újságírók? TASR-HÍR Pozsony. Szlovákiának és Magyarországnak is egyaránt érdeke a párbeszéd a mindkét felet érintő kérdésekben - állapította meg tegnapi találkozóján Olga Algayerová külügyi államtitkár és Heizer Antal pozsonyi magyar nagykövet. A két diplomata a gazdasági együttműködést is fontosnak tartja. Megtévesztő körlevél került fel a világhálóra Nem jó a fordított PIN kód