Új Szó, 2007. január (60. évfolyam, 1-25. szám)

2007-01-24 / 19. szám, szerda

www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2007. JANUÁR 24. Régió - hirdetés 5 Szlovákiában a komáromi református gyülekezeten belül működik az ország egyetlen missziója A hálózat kiépítése 12 millió koronába kerül A leprás betegeken segítenek Komárom. Január utolsó va­sárnapja a leprások világ­napja. A komáromi refor­mátus templomban ezt a megemlékezést mégis egy héttel korábban tartották, mégpedig azért, hogy ven­dégül láthassák a Magyar- országi Lepramisszió elnö­két, Riskóné Fazekas Már­tát, és főtitkárát, Rozgo- nyiné Asztalos Piroskát. V. KRASZN1CA MELITTA Rozgonyiné Asztalos Piroska a református templomban tartott előadást a misszióról Riskóné Fazekas Márta nagytisz­teletű asszony igehirdetését köve­tően Rozgonyiné Asztalos Piroska fényképekkel illusztrált előadást tartott magáról a betegségről, je­lenlegi elterjedéséről a világban, majd a lepramisszió feladatairól beszélt. Annak ellenére, hogy 1947-ben sikerült felfedezni a lepra gyógyítására alkalmas orvosságot - és ennek köszönhetően az időben felismert betegség gyógyíthatóvá vált - a mai napig több millió leprás él a földön. „A lepramisszió egyik legfontosabb feladata tehát a felvi­lágosítás, amelyet már a gyerekek körében el kell kezdeni, valamint a széleskörű szűrés” - mutatott rá a főtitkár asszony. Arra is figyelmez­tetett, hogy a leprától a mai napig félnek és irtóznak az emberek, ezért kiközösítik beteg társaikat. „Aki leprás lesz, azt szinte emberi mivoltától fosztják meg, a társada­lom számára teljesen haszontalan­nak érzi magát. Éppen ezért a lep­ramisszió a gyógyítás mellett a munkahelyteremtésre fordítja a legtöbb pénzt, valamint olyan munkahelyek létrehozására, ahol a beteg emberek dolgozhatnak. Rendkívül nagy bennük a vágy, hogy bizonyítsák, képesek hasznos munkát végezni” - mondta Rozgo­nyiné Asztalos Piroska. A lepra­misszió azonban nemcsak a testi, hanem a lelki gyógyításra is odafi­gyel. Mint arra Riskóné Fazekas Márta felhívta a figyelmet, sokszor a leprásokból válnak az adott terü­leten az első keresztények, és a meggyógyult leprások lévén terjed a kereszténység - sokan maguk is misszionáriusská válnak. Magának a lepramissziónak az atyja egy ír férfi, Wellesley Crosby Bailey volt, aki 1868-ban, mindössze 22 évesen indult India nyomornegyedeibe, a leprások megsegítésére. „A hideg rázott, ugyanakkor valami mélysé­gesen csodálatos érzés töltött el. Azt éreztem, ha van a világon krisz­tusi feladat, akkor az az, hogy men­jek a szegények közé és számukra a vigasztalást és az evangélium re­ménységét hirdessem” - írta a misszionárius. Étre a krisztusi ál­(Vas Gyula felvétele) dozatvállalásra épül a mai misszio­náriusok munkája is. Ami a szlovákiai helyzetet illeti: a komáromi református gyülekezet mindmáig az egyedüli az ország­ban, ahol működik lepramisszió. 1990-ben a református nőegylet hozta létre és azóta küldi segély- csomagjait a világ különböző ré­szeire. „A magyarországi vendége­inkkel folytatott eszmecsere alap­ján arra jutottunk, hogy Szlovákiá­ban is be kellene jegyeztetni a misz- sziót, és így a londoni székhellyel működő világszervezet tagjává válhatnánk” - tájékoztatta terveik­ről lapunkat Fazekas László refor­mátus lelkész, püspökhelyettes. Akik támogatni szeretnék a misszió munkáját, azok a Szlovák Takarék- pénztár 26389544/0900-as szám­laszámára küldhetik pénzadomá­nyaikat. Óránként száz új megbetegedés Évente körülbelül 800 ezer új leprást regisztrálnak szerte a világon, vagyis óránként több mint százat. A betegség kórokozója a Mycobacterium leprae, vagyis a tuberculosis kórokozójával rokon baktérium. Jelenleg egymillió beteget kezelnek és 23 millió azoknak a száma, akik meggyógyultak ugyan, de nyomorékká váltak. A beteg­ség teijedése összefügg a szegénységgel, a túlnépesedéssel, az alul­tápláltsággal. Áldozatainak többsége Afrika, Ázsia és Dél-Amerika fej­lődő országaiban él. (i, vkm) Az ilyen műtét után a betegnek rövidebb ideig tartó kórházi utókezelésre van szüksége Új berendezéseket kapott a sebészeti osztály Drága, de megéri A több millió koronát érő műszerek működtetési költsége nem a be­teget, hanem a kórházat terheli. A hagyományos műtéteknél vitatha­tatlanul drágábbak ezek a beavatkozások: egy alig húszezer koronás műtét árát akár a duplájára is feltornázhatják, a biztosítók hozzáállá­sa pedig még nem elég rugalmas. A gyógymódot azonban minden esetben az orvos, nem pedig a biztosító szakemberei határozzák meg, így a beteg csak jól jár, ha a lakhelyéhez közeli kórházban laparosz­kópos műtéttel segítik elő a mielőbbi gyógyulását, (száz) SZÁZ ILDIKÓ Érsekújvár. Jó hír a betegek­nek, hogy az érsekújvári egyete­mi kórház vezetése közbeszerzés útján vadonatúj, több millió ko­ronát érő laparoszkópot és rek- toszkópot vásárolt az egyes és kettes számú sebészeti osztályra. Bartha Róbert sebészorvos, a betegfelvételi osztály vezetője a laparoszkópiás műtétek specia­listájaként külön örömmel fo­gadta a hírt, hogy az eddiginél több - nagyobb vágási sebet, hosszabb kórházi tartózkodást nem igénylő - műtétet végezhet­nek. „Egy évtizeddel ezelőtt lel­kesen megkezdtük az ilyen jelle­gű beavatkozások végzését, csakhogy időközben elavultak a gépeink és újak vásárlására nem jutott pénz” - árulta el Bartha Róbert. Emiatt kénytelenek vol­tak csökkenteni a laparoszkópiás beavatkozások számát. Az eljá­rás segítségével megvizsgálják (szükség esetén megoperálják) a hasi szerveket, a gyomrot, a be­leket, az epehólyagot, a pete­fészket. A laparoszkóp egy hosz- szú, vékony cső, belsejében szál­optikával, melyet összekapcsol­nak egy videokamerával. Az or­vos pontosan látja a belső szer­veket és azok esetleges kóros el­változásait. „Az ilyen műtét után a beteg­(Csuport István felvétele) nek rövidebb ideig tartó kórházi utókezelésre van szüksége, és a felépülése is gyorsabb. Mivel a műszer bevezetéséhez csak pár centis vágásokat kell ejteni, a műtét kevesebb fájdalommal jár a lábadozás ideje rövidebb. A klasszikus epeműtétet követő kórházi kezelés ideje 7-9 nap, ha laparoszkóp segítségével törté­nik a beavatkozás, csak 3 nap, hasonlóképpen van ez a vakbél és sérvműtétek esetében is” - is­mertette a módszer előnyeit Bartha. Ma már májpunkciót, nyirokcsomóműtétet is végeznek ezzel a módszerrel, és Dél-Szlo- vákiában egyedül Érsekújvárott végzik ekképp a katéter­beültetést a dializált betegeken. Az új rektoszkóp segítségével a végbélben és a végbél környékén előforduló rendellenességeket nemcsak diagnosztizálni tudják, hanem aranyér, polip, kezdeti stádiumban lévő daganatok ese­tében orvosolni is. Bartha Róbert elárulta, a napokban szerelik össze a berendezést Három község csatlakozna a rendszerhez ÚJ SZÓ-ÉRTESÜLÉS lpolypásztó. A község szenny­víztisztító rendszeréből eddig ma­gát a tisztító épületét fejezték be és 250 méteres szakaszon a hálózatot fektették le, ám a közeljövőben a teljes első szakasz elkészül - tájé­koztatta lapunkat Mészáros Ottó, a falu polgármestere. Eddig 7, 3 mil­lió koronába került az építkezés, ennek egy részét a Szlovák Környe­zetvédelmi Alap fedezte. A tisztító épületébe 3 millió koronáért szer­zik be a szükséges műszaki beren­dezéseket, a teljes első szakasz ki­építése 12 millióba kerül. A folyta­tás és bővítés tervei már elkészül­tek, eszerint a hálózatra Ipolybél, Ipolyszakállos és Lontó is rácsada­kozna - a tervdokumentációra ta­valy, közösen nyertek el 100 ezer eurót. A pásztói szennyvíztisztító regionális jelentőségű lesz, a kész hálózat mintegy 2600 lakost szol­gál majd ki az Ipoly mente falvai­ban, a projekt eddig 70 százalék­ban valósult meg. (buch) Konferencia a tudós születésének 100. évfordulóján Selye János nyomában ÚJ SZÓ-ELŐZETES Komárom. Selye János szüle­tésének 100. évfordulója alkal­mából Selye János nyomában címmel január 26-án, szombaton konferenciát szervez a városban a stresszelmélet feltalálójának nevét viselő gimnázium és egye­tem. A program reggel 9 órakor a tudós alma materében, a Selye János Gimnáziumban koszorú­zással kezdődik, majd 10 órától a Selye János Egyetem Konferen­ciaközpontjában folytatódik. Az egybegyűlteket Erdélyi Margit, az egyetem tanárképző karának dékánja üdvözli. A tervezett elő­adások: Akiről a Nobel-bizottság megfeledkezett (Lacza Tihamér, a Szlovák Rádió munkatársa, tu­dományos szakíró, Pozsony); Selye János, a kutató (Bertók Ló- ránd, az Országos Sugárbiológiai és Sugáregészségügyi Kutató In­tézet munkatársa, Budapest); Selye János nyomában (Horváth Viktória és Csepregi Lilla, Selye János Gimnázium, Komárom); Selye János és Szentgyörgyi Al­bert könyvei és hatásuk Románi­ában a diktatúra éveiben (Szabó T. Attila, a Biological Database Laboratory munkatársa, Bala- tonfüred); A krónikus stressz szerepe az egészségromlásban - Selye János elméletének követ­kezménye (Kopp Mária, a Selye János Magyar Magatartástudo­mányi és Magatartásorvoslási Társaság munkatársa, Buda­pest). A konferencia Selye János mellszobrának megkoszorúzásá­val ér véget, (vkm) BEÍRATÁS A Naszvadi Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola igazgatósága értesíti a szülőket, hogy a 2007/ 2008-as tanévre a beiratkozás január 26-án, pén­teken 12 és 17, január 27-én, szombaton 8 és 12 óra között lesz az iskola épületében, (ú) A füleki Mocsáry Lajos Ma­gyar Tanítási Nyelvű Alapisko­la igazgatósága értesíti a szü­lőket, hogy a beiratkozás feb­ruár 2-án 8-tól 16 óráig, vala­mint február 5. és 9. között na­ponta 8-tól 14 óráig tart. Kérik a szülőket, vigyék magukkal iskolaköteles gyerekük szüle­tési anyakönyvi kivonatát, egészségügyi kártyáját és sze­mélyazonossági igazolványu­kat. (ú) A kassai Márai Sándor Ma­gyar Tanítási Nyelvű Alapisko­lában és Gimnáziumban már lezajlott a hivatalos bei­ratkozás, de a gyerekeket az tanév végéig várják. A követke­ző iskolai évre eddig 24 leendő elsőst írattak be. Az intézmény­ben az iskolakezdők létszáma minden évben 18-25 fő, ezért csupán egy első osztályt nyit­hatnak. Az elmúlt években a kassai gyerekeken kívül a kör­nyező községekből is érkeztek tanulók, például Abaújszináról, Kenyhecről, Alsóláncról, Hím­ből és Nagyidéról, (kozs) FELHÍVÁS Érsekújár. A Pázmány Péter Magyar Tanítási Nyelvű Gimnázi­um igazgatósága február 6-án nyitott tanítási napot tart a nyolc­éves gimnáziumi képzés iránt érdeklődő negyedikes alapiskolás kisdiákoknak és szüleiknek. Reggel 8 órától az érdeklődők részt vehetnek a tanítási órákon; 16.30-tól szülői értekezlet lesz, majd fellépnek az iskola diákjai. A délutáni órákban lehetőség nyílik megtekinteni az iskolát, az osztályokat és szaktantermeinket. Az iskola iránt érdeklődők az alapiskolákban és a Pázmány Péter Gimnáziumban juthatnak hozzá a jelentkezési laphoz, a beküldési határidő 2007. április 10. (száz) HALÁLOZÁS------------------—---------------3 . Mél y fájdalommal értesítjük a rokonokat, is­merősöket, hogy a szeretett férj, testvér, JANÁK TIBOR elhunyt. Temetése 2007. január 26-án 14 órakor lesz a nagylégi temetőben. A gyászoló család BR-7-10378

Next

/
Thumbnails
Contents