Új Szó, 2007. január (60. évfolyam, 1-25. szám)

2007-01-08 / 5. szám, hétfő

2007. január 8., hétfő Ára 10 Sk (előfizetőknek 9 Sk) • 60. évfolyam, 5. szám www.ujszo.com Hova fektessük be a pénzünket? A kockázatosabbnak számító kötvényalapok hozama idén akár a 6%-ot is meghaladhatja 8. oldal Orosz ortodox karácsony • az űrben is j II. Alekszij pátriárka telefonon köszöntötte a Nemzetközi Űrállomás orosz lakóját 20. oldal A nap mondata: Elég „sajátos figurák", ami néha jó, néha viszont nem. Ivan Gašparovič államfő a három kormánypárt elnökéről Galántától „nem messze11 valósul meg a beruházás Feltehetően Szlovákiában épít új gyárat a Samsung Pozsony. Néhány magyar internetes hírportál a hétvégén már kész tényként tálalta, hogy „újabb befektetést vittek el Magyarorszától a szlovákok”. Ugyanakkor lapunknak a galántai Samsung gazdasági igazgatója nem erősítette meg, hogy már megszületett a döntés. ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Anton Ondrej gazdasági igazga­tó azt nyilatkozta, még nem szüle­tett meg a döntés, a befektetésről szóló szerződést még nem írta alá Szlovákia és a dél-koreai cég. Sza­vai szerint viszont nagyon jók az esélyeink, „minden valószínűség szerint” nálunk épül meg a Sam­sung LCD-paneleket gyártó üze­me. Ez a galántai LCD-televíziókat gyártó üzem beszállítója lesz, te­hát nem a galántai telep bővítésé­ről van szó. A Samsung jelenleg Ázsiából szállítja a szükséges pa­neleket, az itteni gyártás sokkal ol­csóbb lesz. Ondrej szerint már van kitippelt terület is, hol épül fel az új gyár, erről csak annyit nyilatko­zott, hogy nincs messze Galán­tától. Egyes információk szerint valamelyik Nagyszombat melletti faluban telepszik le a koreai cég. A magyarországi média a Reuters hírügynökségre hivatkoz­va közölte, hogy a Samsung Szlo­vákiát választotta. A dél-koreai társaság egyik magas beosztású munkatársa nyilatkozta, hogy a szlovák kormánnyal folytatott megbeszélések a végső fázisba értek, nagy a valószínűsége a megállapodásnak. Ezt egyébként az is alátámasztja, hogy a Sam­sung beruházása a Sony projektjé­hez kapcsolódik. Az utóbbi cég szintén Szlovákiában bővíti kapa­citásait. A Samsung Magyaror­szággal, Csehországgal és Lengye­lországgal is tárgyalt. A szlovák gazdasági minisztéri­um korábban annyit közölt, hogy a dél-koreai cégtől 2010-ig összesen mintegy 16 milliárd szlovák koro- nányi befektetés várható. A kor­mány 1,059 milliárd koronás adó­zási mentességet ígért a cégnek a beruházás fejében, az átképzése­ket pedig 37 millió koronával tá­mogatná. (gl, portfolio, reuters) Ismerik a terepet. Cse Ki Song, a Samsung elnöke a galántai logiszti­kai központ tavaly nyári megnyitóján. (ČTK-felvétel) Mellette vannak. Ügynökbotrány a lengyel katolikus egyházban, lemondott Varsó új érseke, miután nyil­vánosan beismerte, hogy a kommunista titkosszolgálat ügynöke volt. A hívek egy maroknyi csoportja szimpátiatüntetést tartott Stanislaw Wielgus mellett. További hírek a 4. oldalon. (ČTK/AP-felvétel) Északon lesz a Riviéra Róma. A felmelegedés a szá­zad közepére oda vezethet, hogy az Északi-tenger partjai egyfaj­ta új Riviérává alakulnak, vi­szont a Földközi-tenger meden­céje olyan forróvá válik, hogy az drámai következményekkel lesz Olaszország, Görögország és Spanyolország idegenforgalmá­ra. A közös európai meteoroló­giai mesterséges hold által gyűj­tött adatok alapján jutott erre a megállapításra az EU környeze­ti bizottsága. A jelentés szerint 2071-re a mediterrán térség át­laghőmérséklete 3 fokkal ma­gasabb lesz, emiatt 87 ezer em­berrel több áldozata lesz a káni­kuláknak. Most évente százmil­lió ember üdül a Földközi-ten­gernél. (MTI) A minisztériumokat nem érintette a parancsba adott spórolás, lejjebb érződött Év végi prémium - pártállás szerint ÚJ SZÓ-ÖSSZEFOGLALÓ Pozsony. Míg az egyes minisz­tériumoknál százezer koronás év végi jutalmakat osztogattak, az állami alkalmazottak többsége, a hivatalnokok és a tanárok keve­sebbet kaptak, mint egy évvel ez­előtt, nem egy esetben egyetlen koronát sem. A minisztériumo­kat látszólag nem érintette a pa­rancsba adott spórolás, a regio­nális hivatalokat viszont igen. Azok a hivatalnokok is keveseb­bet kaptak, akik az előző kor­mányhoz, és nem a Fico kabinet­hez állnak közel. Egyes munkaügyi hivatalok ve­zetői 40 ezer koronás év végi ju­talmat kaptak, de akadtak olya­nok, akik semennyit. Igor Kňazo- vický, a munka-, szociális és csa­ládügyi központ sajtóosztályának munkatársa szerint a simonyi és a privigyei hivatal igazgatói, Jaros­lav Szegény és Celestín Černák sem kapott pluszpénzt - mind­ketten szerepeltek az SDKÚ vá­lasztási listáján. „Nem előírás odaítélni a jutalmat, és nem tu­dom, van-e összefüggés azzal, hogy szerepeltem a választási lis­tán” - mondta lapunknak Čer­nák. Alexandra Šagátová, a lo­sonci hivatal igazgatója érdeklő­désünkre kijelentette: hivatalno­kai annyi év végi jutalmat kap­tak, mint egy éve, így „mindenki elégedett lehet”. Kevesebb pluszpénzzel kellett beérniük a bártfai munkaügyi hi­vatalnál. „Egy évvel ezelőtt több pénzt kaptak az alkalmazottaink. Mivel idén bizonyos megszorító intézkedéseket fogadtak el, nem adhattunk többet” - mondta Pavol Tarcala, a hivatal igazgató­ja. Most egy alkalmazottra átla­gosan 1300 korona prémium ju­tott. Tarcala, aki a KDH választá­si listáján szerepelt, azok közé az igazgatók közé tartozott, akik a legkevesebb pénzt kapták. Év végén az iskolákban is ke­vés pénz volt a jutalmak kifizeté­sére - valahol a helyzet még rosz- szabb volt, mint tavaly. „Jutal­makról nem is beszélhetek, nem még 13. fizetésről. A tanári fize­tések is jóval az átlagbér alatt vannak” - jelentette ki Ján Danko, egy kassai alapiskola igazgatója. A minisztériumoknál viszont százezer koronás jutalmakat is osztogattak. A munkaügyi tár­ca két államtitkára és egy hiva­talvezetője között például 400 ezer koronát osztottak szét. Az iskolaügyi minisztériumban ösz- szesen kilencmillió koronát fi­zettek ki. (dem, s) MEGKÉRDEZTÜK Hogy értsük Dzurinda szavait a KDH egyesítéséről? Darina Malová politológus: Mikuláš Dzurinda az SDKÚ el­nöke, a KDH pedig egy autonóm párt. Dzurinda túlzott törődése, hogy mindent elkövet a KDH meg­erősítése, egyesítése érdekében, nem jósol semmi jót A keresztény- demokratáknak maguknak kell megoldaniuk belső problémáikat, a külső beavatkozás nem legitim. Elképzelhető, hogy az SDKÚ be akarja kebelezni a KDH-t? Tett már erre kísérletet. Az SDKÚ részéről ez logikus tö­rekvés lenne. Ellenzéki pozícióban a Smer is arra törekedett, hogy in­tegrálja a kisebb baloldali erőket. Dzurinda a közelmúltban már tett célzást arra, hogy az ideális az lenne, ha a bal- és a jobboldal egy­ségesülne, s két erős tömörülés ver­sengene a választók bizalmáért. Mivel a baloldal már úgy-ahogy integrálódott, az SDKÚ úgy gon­dolhatja, most a jobboldalon van a sor. Hatalmi szempontból érthe­tő ez a szándék, a demokrácia alapelveivel azonban összeegyez­tethetetlen, nem illik más párt bel- ügyeibe avatkozni. Végső soron mindez a két párt közötti korábbi konfliktus kiújulásához vezethet, hiszen nem is olyan régen még azért versengtek, melyik legyen a jobboldal vezére. Noha Dzurinda szerint a cél az ellenzék egységesí­tése, a dolog visszafelé is elsülhet, s az éppen erőre kapó ellenzék ismét szétforgácsolódhat. (sza) hit mii 771335 705014 02 AKTUÁLIS JEGYBANKI ÁRFOLYAMOK USD EUR GBP CZK 100 HUF PLN ▲ ▼ ▼ T ▼ T 26,306 34,421 51,047 1,246 13,579 8,893 IDŐJÁRÁS NÉVNAP Jobbára felhős ég A hőmérséklet 3 és 8 fok között alakul. Ma a Gyöngyvérek ünnepelnek. ÚJ SZÓ-ELŐFIZETÉS Telefon: 02/59 23 34 11

Next

/
Thumbnails
Contents