Új Szó, 2007. január (60. évfolyam, 1-25. szám)
2007-01-05 / 4. szám, péntek
www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2007. JANUÁR 5. Sport 19 Értékelés helyett inkább már előre tekintenek Vicék Erik az év kajakosa ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS Fülöp Mártont kérdeztük Roy Keane-ről, Vargáról és a Sunderland terveiről Senki sem lazsálhat Fülöp Márton itt még a Tottenham játékosaként, Robbie Keane és Ledley King oldalán. Januártól már a Sunderland kapuját őrzi. (Képarchívum) Pozsony. Tarolt a komáromi kajaknégyes 2006 legjobb kajak-kenusainak tegnapi díjkiosztóján - a legjobb egység megtisztelő cím mellett a kajakosok egyéni rangsorában is az 500 méteren világbajnoki címet szerző hajó legénysége, azaz Vlček Erik, Riszdorfer Mihály, Róbert Erban és Riszdorfer Richárd végzett (ebben a sorrendben) az első négy helyen. A fiúk már megszokhatták a társasági kötelezettségeket, hiszen 2006-ban nemcsak sportágukon belül lettek az év csapata, így nehéz őket zavarba hozni a pódiumon. Ezúttal újságíróbőrbe kellett bújniuk, és egy érdekes kérdést feltenniük csapattársuknak. Vlček Erik barátían csak arról érdeklődött, hol vette Riszdorfer Ricsi az új övét, Riszdorfer Mihály arról faggatta Róbert Erbant, hol hagyta a feleségét. A kérdezett nem felelt, ám egy sikeres év lezárásaÖSSZEÁLLÍTÁS Mora. Utolsó mérkőzésén megtáltosodott és kiharcolta bennmaradást az eddig siralmasan szereplő szlovák válogatott a svédországi junior jégkorong vb-n. A Jaško-legénység, amely korábban valamennyi meccsét elvesztette, 9:0-ra lelépte Fehéroroszországot. A svájciak is besegítettek abban, hogy a szlovákok jövőre is az A csoportban szerepeljenek. Mivel három csapat azonos pontszámmal zárt, az egymás elleni gólkülönbség döntött. Budapest. A tavaszi szezonra biztosított a Ferencváros labdarúgócsapatát fenntartó Zrt. működése, ami azt jelenti, hogy a zöld-fehérek végig tudják játszani a bajnokságot a másodosztályban. A klubtól származó információk ♦ Síugró négysáncverseny, Innsbruck: 1. Jacobsen (norvég) 265 pont (129/128,5); 2. Morgenstern (osztrák) 263,9 (128,5/129,5). Öszetettben: 1. Jacobsen 672,8 pont, 2. Lappi (finn) 662,1. ♦ Zágrábi női műlesikló Vk: 1. Schild (osztrák) 1:59,40; 2. Jelusic (horvát) 2:01,06; 3. Záhrebská (cseh) 2:01,25; .... 9. Zuzulová (szlovák) 2:02,24. ♦ Oberhofi sílövő Vk, férfi 4x7,5 kor nem is ilyen információkra, inkább az eredmények méltatására kíváncsiak a jelenlévők. Pavel Blaho, a válogatott edzője, megfelelve a helyzetnek, miszerint 2006 legjobbjait kissé rendhagyóan csak 2007-ben díjazzák, nem akarta értékelni az előző évet, inkább az előttünk állóról beszélt:,.Nehéz feladat vár ránk, hisz ez az olimpiai kvalifikáció éve. Szeretnénk, ha minél több hajónk rajthoz állhatna Pekingben.” Ha így lesz, ez év végén is lesz mit értékelni és díjazni. 2006 LEGJOBBJAI - kajakosok, férfiak: 1. Vlček Erik 113 pont, 2. Riszdorfer Mihály 86,3. Róbert Erban 75, 4. Riszdorfer Richárd 74; nők: 1. Ivana Kmeťová 55 pont. Kenusok: 1. Marián Ostrčil 65 pont. Egységek: 1. férfi K4 (Riszdorfer Richárd és Mihály, Vlček Erik, Róbert Erban) 65 pont; 2. férfi K2 (Tarr György, Andrej Wiebauer) 13; 3. női K2 (Ivana Kmeťová, Martina Kohlová) 10. (bt) A bennmaradásért: FEHÉR- OROSZORSZÁG-SZLOVÁKIA 0:9 (0:3, 0:4, 0:2), gólütők: Buc (5.), Mikúš (13., 33.), Bartánus (15.), Marcinko (30.), Šinkovič (31.), Záhorský (40.), Bližňák (52.), Mikula (60.). NÉMETORSZÁG-SVÁJC 3:5 (2:2,0:2,1:1). A végeredmény 1.Svájc 3 3 0 0 0 11:5 9 2.Szlovákia 3 1 0 0 2 12:6 3 3. Németország 3 1 0 0 2 8:10 3 4. Fehéroroszország 3 1 0 0 2 4:14 3 Az 5. helyért: CSEHORSZÁGFINNORSZÁG 6:2. (sita) szerint hétfőig valamennyi játékos és alkalmazott pénzhez jut, az elmaradt fizetések törlesztése már a karácsonyi ünnepek előtt elkezdődött. A vezetők folyamatosan tárgyalnak a futballistákkal a szerződések módosításáról, tizenhármán már elfogadták az új feltételű megállapodásokat is. km: 1. Oroszország 1:26:09,8 (0 büntetőkor),... 20. Szlovákia + 12:20,1 (3). ♦ Tenisz Hopman-kupa, Perth - A csoport: Oroszország-Franciaor- szág 3:0. Végeredmény: 1. Oroszország 4 (6:3), 2. Franciaország 4 (5:4), 3. Ausztrália 4 (4:5), 4. USA 0. B csoport: Spanyolország-India 2:1, Horvátország-Csehország 2:1. Végered.: 1. Spanyolország 4 (6:3), 2. India 4 (5:4), 3. Csehország 2 (4:5), 4. Horvátország 2 (3:6). „Ő lesz a jövő csillaga” - nyilatkozta Fülöp Mártonról Roy Keane, az angol másodosztályú Sunderland vezetőedzője, miután klubja egy hónapos köl- csönjáték után 500 ezer fontért leigazolta a magyar kapust a Tottenham Hotspurből. A 24 esztendős, 196 centiméter magas kapussal új csapatáról beszélgettünk. ÚJ SZÓ-INTERJÚ A Tottenhamnél nem tudott a kezdőcsapatba kerülni. A Sun- derlandben első számú kapus lesz? Úgy érzem, elégedettek a hozzáállásommal. Én pedig örülök, hogy itt kötöttem ki, mert a Tottenham hiába számít Anglia egyik legpatinásabb csapatának, a Sunderland- ben nagyobb esélyem van védeni. Vagyis a hétvégi, Preston elleni kupameccsen a pályán látjuk viszont? Nagyon remélem, de ez csak közvetlenül a meccs előtt derül ki, amikor az edző kihirdeti a kezdő tizenegyet. Az edző, aki a Manchester United és az ír válogatott egykori legendás játékosa, Roy Keane. TréRoy Keane (Képarchívum) Dakar-rali Rajtol a sivatagi kaland Lisszabon. Holnap a portugál fővárosban, Lisszabonban egy 464 kilométeres szakasszal rajtol az esztendő egyik legnagyobb látványosságának ígérkező Da- kar-rali, amely január huszonegyedikén a szenegáli fővárosban ér véget. A viadalon összesen ötszáztizenöt jármű - száznyolcvanöt autó, kétszáznegyvenöt motor és nyolcvanöt kamion - próbál meg eljutni fél Afrikát átszelve Dakarba. A sivatagi rali históriájában immár hagyománnyá vált, hogy a sivatagi törzsek viszálykodása miatt hallatlanul veszélyessé vált egy-egy szakasz. Ezúttal sem történt másképp, ezért biztonsági okokból a szervezők két hete törölték a tizenegyedik és a tizenkettedik napi útvonalat, így a mezőny nem megy a mauritániai Némából a mali Timbuktuba, valamint onnan vissza. Remélik, ezzel az intézkedéssel megvédik a versenyzőket. Gond a bajkeverők, lázadók és a különféle fegyveres csoportok tevékenysége nélkül is adódhat: elég egy rossz mozdulat és azonnal tragédiába torkollik a nagy kaland. (mti) nerként is olyan heves vérmérsékletű, mint focistaként volt? Általában higgadtan vezeti az edzéseket, de ugyanolyan maximalista, mint régen. Nála senki sem lazsálhat, és ha kell, akkor üvölteni is tud a játékosokkal. A Sunderland csapatában több ír válogatott játékos is focizik, Cunningham, Miller vagy Kava- nagh, de ott játszik Roy Keane egykori manchesteri csapattársa, a trinidadi Dwight Yorké is. Ki a vezéregyéniség? Nem szívesen emelnék ki közülük bárkit, mert itt éppen azon van a hangsúly, hogy a pályán is egységes csapatként működjünk. A védelem egyik alapembere a szlovák Stanislav Varga. Mi a véleménye róla? A neve alapján azt hittem, tud magyarul, de aztán csalódnom kellett. Az mindenesetre látszik rajta, hogy rutinos, tapasztalt játékos. Budapest „Nem kétséges, hogy Zavadszky Gábor, az Apollon klub játékosa, csapata mérkőzésén szerzett sérülésének következményeként halálozott el, és az sem, hogy a halálát súlyos orvosi mulasztások, nem megfelelő kezelések és nem kellően gondos ellátás okozták” - áll többek között abban a közleményben, amelyet a szombathoz képest egy éve elhunyt Zavadszky Gábor özvegyének jogi képviselője adott ki. Zavadszky halálának pontos okait és körülményeit még egy évvel az eset után sem tudhatjuk Budapest. Grosics Gyula a Szent János Kórházban fekszik, a gyérgörcse volt. A februárban a 81. születésnapját ünneplő egykori futballkapus 2006-ban egyszer már hasonló módon elájult, de akkor az ágyon fekve lett rosszul. Az olimpiai bajnok, világbajnoki ezüstérmes legenda beütötte a fejét az asztalba, és A Sunderland a napokban 1,5 millió fontért leigazolta a trini- dadi Carlos Edwardsot a Luton Townból. Ez is azt jelzi, hogy a feljutás a tét? Természetesen, és a hírek szerint más játékosok érkezése is várható. Jelenleg csak a 10. helyen állunk a bajnokságban, de csupán három pontra vagyunk az osztályozót jelentő 6. helytől, ami biztató. A Tottenham 2004 nyarán igazolta le, aztán kétszer is kölcsönadta: előbb a harmadik ligás Chesterfieldbe, majd a másodosztályú Coventrybe került. Visszalépés volt? Semmiképpen. Chesterfieldben is jól éreztem magam, kedvesen fogadtak, és az egész amolyan családias hangulatúnak tűnt a Spurshöz képest. A Coventry pedig egy nagy múltú klub, ráadásul 33 meccsen védhettem is, úgyhogy örültem ezeknek a kitérőknek. (gazdag) pontosan. Erre a megállapításra azért jutott a család, mert a „mai napig nem kapott elfogadható hivatalos tájékoztatást” a tragédia okairól. A család úgy érzi, „a ciprusi nyomozóhatóságok nem végzik kellő alapossággal a munkájukat, és nem áll érdekükben, hogy a Zavadszky Gábor halálához vezető körülmények olyan módon kerüljenek feltárásra, hogy az alapján bármely természetes, avagy jogi személy felelőssége megállapítható legyen”. Zavadszky Gábor 31 éves korában, 2006. január 6-án hunyt el ciprusi otthonában. 15-20 percig feküdt eszméletlenül. Szerda reggel befeküdt a kórházba, ahol alapos kivizsgáláson vesz részt. Legkorábban a jövő hét elején térhet haza. A váratlan rosszulléteket elsősorban az agyat ellátó fő ér me- szesedése okozza, ám Grosics Gyula elmondta: a kimerültség, a túlterheltség sem használt az egészségének az utóbbi hónapokban. (ns) Junior hoki-vb: gólözönnel zárt a Jaško-legénység Bennmaradtak a szlovákok Biztosított a Ferencváros tavaszi működése Pénzt kapnak a játékosok MTl-JELENTÉS SPORTMENU Jégkorong EXTRALIGA, 38. forduló - péntek, 17.00: Martin-Poprad, Skalica-Trenčín; 17.30: Žilina- Slovan, Košice-L. Mikuláš, Nit- ra-Zvolen 39. forduló - vasárnap, 17.00: Zvolen-Martin, Trenčín-Nitra, Liptovský Mikuláš-Skalica, Slo- van-Košice, Poprad-Žilina. Kosárlabda FÉRFI EXTRALIGA, 17. forduló - szombat, 17.30: Svit-Lučenec; 18.00: Nitra-Levice, Sp. N. Ves- Handlová, Košice-Komámo; 19.15: D. Kubín-lnter. NŐI EXTRALIGA, 15. forduló - szombat, 15.00: UMB B. Bystri- ca-Myjava; 15.30: Slovan Bra- tislava-Nitra; 17.00: Ružombe- rok-Cassovia Košice; 18.00: Poprad-K CERO Košice, Levice- Viktoria Košice. Kézilabda NŐI CHALLENGE-KUPA, 3. forduló, első mérkőzés - szombat, 18.00: B Bystrica-Olomouc.(ú) SPORTHIRADO Máig homály fedi Zavadszky halálának okát Nem kaptak tájékoztatást MTl-JELENTÉS A Fekete Párduc elesett, beütötte a fejét az asztalba Grosics kórházba került ÖSSZEÁLLÍTÁS ÍGY mondatban ♦ Hét hónap után távozott posztjáról Paul Le Guen, a Glasgow Rangers futballcsapatának vezetőedzője, a francia szakember közös megegyezéssel bontott szerződést. ♦ Családi okokra hivatkozva visszalépett a január 15-én kezdődő Australian Opentől Justine Henin-Hardenne, a női teniszezők világranglistájának belga éllovasa. NHL-KRÓNIKA LOS ANGELES- COLUMBUS 3:0 0, 2:0), Cam(1:0, 0:1 gólütők: malleri (9. Višňovský), Avery (52.), Višňovský (56.). OTTAWA-BUFFALO 6:3 (0:0, 4:0, 2:3), Heatley (25., 31., Meszároš, 37.), Preissing (33.), Schaefer (47. Meszároš), Redden (54.), ill. Gaus- tad (45.), Afinogenov (56.), Pominville (60.). VANCOUVER-DALLAS 2:1 (1:0, 0:1, 0:0 -0:0, 1:0), Öh- lund (19.), sorsdöntő rávezetés: Kesler, ill. L. Eriksson (31.). (tasr) NBA-KRÓNIKA TORONTO- PHOENIX 98:100, legjobb dobók: Bosh 26, ill. R. Bell 17. WASHINGTON-MILWAUKEE 108:105, Arenas 32, ill. Redd 27. BOSTON-CLEVELAND 104:107, T. Allen 22, ill. L. James 32. MIAMI-LA CLIPPERS 95:110, Kapono 19, ill. Brand 28. MEMPHIS-GOLDEN STATE 144:135, M. Miller 33, ill. Barnes 36. MINNESOTA-SAN ANTONIO 103:101 hosszabbítás után, Blount 28, ill. Ginobili 26. HOUSTON-SEATTLE 103:96, McGrady 31, ill. R. Allen 32. UTAH-PHILADELPHIA 98:87, Boozer 27, ill. A. Miller 17. PORTLAND-NEW YORK 81:99, Z. Randolph 15, ill. Curry 27. (sita) NIKE Péntek, január 5. Jégkorong extraliga: 731. S k a 1 i - ca-Trenčín 2,3-4-2,2- 1,5-1,5; 732. Martin-Poprad 2-4-2,55-1,45-1,55; 733. Žilina—Slovan 2,7-4-1,9-1,6-1,35; 734. Košice-L. Mikuláš 1,25-5- 6,5-1,05-2,9; 735. Nitra-Zvo- len 2,254-2,25-1,5-1,5. Vasárnap, január 7. Spanyol labdarúgóliga: 1658. Getafe-Barcelona 4,7- 3,4-l,6-l,9-l,l; 1659. B. Sevilla-Vigo 2,4-2,9-2,75-1,3-1,35; 1662. Espanyol-Huelva 2,05- 3-3,25-1,25-1,55; 1663. La Co- runa-Real Madrid 3,8-3,2-1,8- 1,7-1,2; 1664. Villarreal-Va- lencia 2,6-2,9-2,6-1,35-1,35. SPORTFOGADÁS A KENŐ tegnapi nyerőszámai: 10, 11, 21, 23, 29, 35, 37, 46, 47, 53, 56, 57, 59, 60, 68, 69, 70, 75, 77, 78. (ú)