Új Szó, 2007. január (60. évfolyam, 1-25. szám)

2007-01-27 / 22. szám, szombat

www.ujszo.com ÚJ SZÓ 2007. JANUÁR 27. Sport 25 (Somogyi Tibor felvételei) Az őszi éllovas feketenyékiek a tavaszi folytatásban a tisztes helytállásban reménykednek Varjú Károly irányításával új vezetőség áll a mátyusföldi klub élén; változtak a célok, már csak a tisztes helytállás jön számításba Szétesett a feketenyéki őszi sikercsapat Feketenyék. Az év elején foci­bomba robbant a mátyus­földi településen. Előbb tes­tületileg lemondott a Gas- parovics Ágnes elnök­asszony vezette sportszer­vezetvezetősége, darabjai­ra hullott szét a helybeli A csapat, mely egyébként az V. liga déli csoportjának őszi listavezetője. A zöm­mel légiósok alkotta játé­koskeretből csupán a tarta­lékok maradtak hírmondó­nak. Január közepén új ve­zetőség alakult, az új edző vezette kollektíva elkezdte felkészülését a nehéznek ígérkező tavaszi folytatásra. ÁGH ISTVÁN Oknyomozó riportunkban arra kerestük a választ, vajon a kiemel­kedő sikerek időszakában mi okozhatta az előző vezetés távo­zását. „A megyei lapnak adott nyi­latkozatom volt az első és egyben az utolsó is ebben a témakörben” - fogalmazott előbb szűkszavúan Gasparovics Ágnes, amikor a dön­tést kiváltó okokról kérdeztük. Unszolásunkra végül konkrétu­mokkal is szolgált. Tiszta szívvel, önzetlenül „Három évig tiszta szívvel, ön- zedenül, nagy elánnal végeztük a munkánkat, a sportszervezet csa­patai által produkált eredmények bizonyítják, sikerrel. A felnőttek első csapata a területi bajnokság­ból az V. ligába jutott, ahogy ered­ményeink mutatják, felsőbb osz­tályban sem vallottunk szégyent. A sportpályán korszerű öntözőberen­dezést telepítettünk, büfét létesítet­tünk és üzemeltettünk. Mi nem a pénztár kiürítésére, sokkal inkább annak feltöltésére törekedtünk. Szponzorként járultunk hozzá a ki­adások térítéséhez. Munkánkért azonban nem járt köszönet, a köz­ség elöljárójának nem voltak ínyére a sikerek. Ahol tudott, keresztbe tett nekünk” - érvelt a sikeres vál­lalkozóként anyagi áldozatokat ho­zó exelnök, aki további konkrétu­mokkal is szolgált. Megtudtuk, szerették volna el­érni, hogy az önkormányzat 2007- es költségvetésébe végre kerüljön be a pályagondnok státusa, bére. Kérték, hogy a községi hivatal vál­lalja át a sportpálya karbantartá­sának költségeit. „A felgyülemlett problémák orvoslására megbeszé­lést kezdeményeztünk a község régi-új polgármesterével, Lukovics Istvánnal. A január másodikára egyeztetett időpontban azonban nem fogadott bennünket. Értesü­léseink szerint akkor már egy új vezetőség kialakításán dolgozott, melyben velünk nem számolt. A január 6-ai évzárót követő első ve­zetőségi ülésen, január 11-én el­döntöttük: ebből tovább nem ké­rünk, testületileg lemondtunk. Erről másnap tájékoztattuk a köz­ségi hivatal illetékeseit- fogalma­zott Gasparovics Ágnes. Közben megfogyatkozott a játékoskeret, információink szerint a kezdőcsa­pat tíz futballistája eligazolt a klubtól. Méghozzá a Gasparovics Ágnes nevével fémjelzett vezetés beleegyezésével. „Jogunkban állt hozzájárulni elengedésükhöz, hi­szen mi hoztuk, mi fizettük őket” - hangzott a leköszönt klubvezető válasza. Megnyilvánulásából egyértelművé vált, hogy az embe­ri tényezők is sokat nyomtak a lat­ban a távozásnál. „Elegem lett az egészből. Lukovics Istvánnal ne­gatív emberi tulajdonságai miatt egyszerűen képtelenség együtt dolgozni. Nem tudja megemész­teni, hogy nem lehet mindenhol és mindenben ő a döntéshozó, a főnök, ha nem az ő akarata érvé­nyesül. Most már ismét tűzközel- be került, ő lett az új vezetőség egyik alelnöke. Kérdem én, lehet­séges-e új vezetőséget választani a tagsági gyűlés összehívása, jó­váhagyása nélkül? - fejezte be a volt sportvezető. Pénz és politikum A feketenyéki polgármester a kialakult helyzetet a következő mondattal kommentálta: „Gazda­ságilag és politikailag padlóra ke­rült az előző vezetés“. Mire cél­zott ezzel a kijelentésével? „Az eddiginél több támogatást igé­nyelt az önkormányzat költségve­téséből. A tavalyi esztendőben 550 ezer koronát utaltunk át a csupán három futballcsapatot, az V. ligás A, a területi bajnokság le­galsó osztályában közreműködő B, illetve a serdülőegyüttest működtető sportszervezet szám­lájára. Egyéb helyi prioritásaink is vannak, nem lehetünk futballköz- pontúak. Anyagilag nem tudták, vagy nem akarták átvállalni a többletkiadások finanszírozását. Döntésüket kiválthatta a helyha­tósági választások során elszenve­dett kudarc okozta csalódottsá­guk is” - vélekedett Lukovics Ist­ván. Kiderült, az exelnök képvi­selőjelöltként, az előző vezetés pénztárosnője viszont polgármes­ter-jelöltként versengett a válasz­tók voksaiért. Egyikőjük sem járt sikerrel. Vajon miért nem tartotta be ígéretét a faluvezető január 2- án? „Én nem ígértem meg sem­mit. A sportszervezet évzáróján, melyen a pénztárosnő bejelentet­te lemondását, tájékoztattam a tagságot az újonnan alakult ön- kormányzat elképzeléseiről, anyagi lehetőségeiről. Ezt kö­vetően gyorsan peregtek az ese­mények. Január 12-én a községi hivatalban az előző vezetés titká­ra szóban jelentette be a sport- szervezet vezetésének lemondá­sát. Válsághelyzetben cseleked­nem kellett” - szolgált háttérin­formációkkal a tisztségviselő. Január 16-án a felkért és ön­ként jelentkezett sportbarátok­ból, egykori futballistákból, sportvezetőkből és képviselőkből új, huszonnyolc tagú vezetőség alakult, élén Varjú Károllyal. Va­jon nagyságrendben milyen tá­mogatásra számíthat önkor­mányzati pénzeszközökből az új vezetés? Lesznek-e adakozó szponzorai? Milyen helytállásra számít a tavaszi folytatásban a polgármester? „Még nem hagy­tuk jóvá a községi hivatal idei költségvetését. A sportszervezet támogatására 4Ó0 ezer koronát javaslunk elfogadásra. Több hely­beli kisvállalkozó anyagi szerep- vállalására is számítunk. Egyér­telmű, a folytatásban nem mi le­szünk a mezőny eminense, de biztos vagyok abban is, hogy nem mi leszünk a mezőny pofozógé­pe. A kialakult helyzetben leg­alább játéklehetőséghez jutnak a hazai tehetségek, de akadnak ön­ként jelentkezők a szomszédos községekben működő klubokból is” - nyilatkozta az elképzelé­sekről Lukovics István. Elődöm az utódom Varjú Károly, a feketenyéki sportszervezet új elnöke a tapasz­talt sportvezetők közé tartozik. Négy évig állt a sportszervezet élén, három esztendővel ezelőtt adta át a váltóbotot Gasparovics Ágnesnak. Akár jelképesnek is ne­vezhetnénk a megismételt hely­cserét. „Polgármesterünk felkéré­sére vállaltam el a tisztséget. Egy­kor éppen az elnökösködésem időszakában indultunk el a felsőbb osztályokba vezető úton, jutottunk be a galántai területi bajnokság első osztályába. Ezút­tal mások az elvárások. Paradox módon őszi elsőként a bennmara­dás biztosítása a cél. Mindent megteszünk annak érdekében, hogy közös erővel teljesítsük ter­vünket” - nyilatkozta lapunknak az új sportelnök. Az összefogás első biztató tanújele, hogy öt ha­zai bajnokijukra már sikerült olyan támogatókat szereznie, akik a játékvezetők és a meccsel­lenőr költségeit térítik. A csapat élére Varjú László sze­mélyében új edző került. Érdekes­nek találtuk, hogy a negyvenkét esztendős tréner éppen a klubel­nök bátyja. „Lacit már előbb is szerettük volna hazahívni, ám Ausztriában légióskodott. Most épp kapóra jött. Egyébként is ke­vés szakképesítéssel rendelkező, szabadlistán lévő edző vár a hívó szóra a már javában zajló téli fel­készülés időszakában” - ecsetelte a kiválasztás kritériumait a tiszt­ségviselő, aki elmondta, hogy ha­zaiak alkotják majd a tavasszal pályára lépő kollektíva gerincét. „Két nagyfödémesi vendégjátéko­sunk június végéig nálunk marad. Ugyanakkor vannak erősítésként kiszemelt futballistáink is. Tak­sonyból Maružinec és a vágseUyei Molnár József, aki egykor a DAC mezét is viselte. Remélem, szur­kolóink nem fordulnak majd el tőlünk, ha nem járunk sikerrel. Egyben biztos vagyok, nem ho­zunk szégyent falunkra. ígérem, mindent beleadunk, az utolsó síp­szóig küzdeni fogunk a sikerért” - latolgatta az esélyeket Varjú Ká­roly. Felbárról Feketenyékre Egykor éppen feketenyéki szí­nekben került a figyelem fókuszá­ba Vaíjú László, áld a DAC ificsa­patában is szóhoz jutott. Később egy évtizeden át az osztrák Lan- desligában közreműködő St. Va­lentin csapatának mezét viselte, majd bősi színekben a IV. ligában is szerepelt. Legutóbb állandó lakhelyén, Felbáron, a dunaszer- dahelyi területi bajnokság II. osz­tályában játszó helyiek játéko- sedzőjeként tevékenykedett. „A hívó szóra természetesen igent mondtam. Erkölcsi kötelességem, hogy segítsek a szülőfalum bajha jutott kollektíváján. Edzőként, já­tékosként egyaránt. Nem kizárt, hogy a meccseken, ha szükség lesz rám, olykor még csatasorba is állok” - fogalmazta meg motiváci­óját az edzői képesítését tekintve EURO C-licenc-szel rendelkező negyvenkét éves szakember. Az első edzésen, január 14-én tizenhét futballista állt a rendel­kezésére. „Zömmel eddig az első csapat kispadját koptató tartalé­kok, valamint a B együttes játéko­sai vettek részt a gyakorláson. Két további futballistát is teszteltünk. Hetente előbb kétszer, februártól már háromszor edzünk, hétvége­ken edzőmeccseket játszunk. Hat előkészületi mérkőzést terveztem be, ebből kétszer a hidaskürtiek ellen mérjük össze tudásunkat. Korai még helyezésben megjelölt elképzelésről beszélni. Célunk mindenképpen a tisztes helytál­lás” - vallott színt a Varjú László. SPORT A KÉPERNYŐN Szombat Ml - 14.55: Műkorcsolya és jégtánc Eb, nők (élő) RTL KLUB - 22.35: Boksz Klub (élő) STV 2 - 10.25, 13.10: Férfi műlesikló Vk, Kitzbühel (élő) 16.50: Košice-Trenčín bajnoki jégkorongmérkőzés (élő) ČT 2 - 14.50: Műkorcsolya és jégtánc Eb, nők (élő) 16.45: Litvínov-Č. Budéjovice bajnoki jégkorongmérkőzés (élő) ORF 1 - 09.55, 12.45: Férfi műlesikló Vk, Kitzbühel (élő) 11.20: Női lesikló Vk, San Si- cario (élő) 14.20: Síugró Vk, Oberstdorf (élő) GALAXIE SPORT - 19.05: Phüadelphia-NY Rangers NHL-mérkőzés (élő) EUROSPORT - 03.30: Auszt­rál nyűt teniszbajnokság (élő) 13.00: Női lesikló Vk (élő) 14.15: Műkorcsolya és jégtánc Eb, nők (élő) DSF - 18.00: Férfi kézüabda- vb (élő) SPORT 1 - 13.30: Luton- Blackbum labdarúgó FA-ku- pa-mérkőzés (élő) 18.15: Manchester Uni­ted-Portsmouth labdarúgó FA-kupa-mérkőzés (élő) 20.15: Ad. Madrid-Santander bajnoki focimeccs (élő) 22.00: Villarreal-Real Madrid bajnoki focitalálkozó (élő) Vasárnap Ml - 14.50: Műkorcsolya és jégtánc Eb, gála (élő) STV 2 - 10.25, 13.10: Férfi műlesikló Vk, Kitzbühel (élő) ČT 2 - 14.00: Műkorcsolya és jégtánc Eb, gála (élő) ORF 1 - 9.50, 12.45: Férfi műlesikló Vk, Kitzbühel (élő) 11.25: Női szuperóriás-műle- sikló Vk, San Sicario (élő) 14.30: Síugró Világkupa, Oberstdorf (élő) DSF - 14.55: Chelsea-Not- tingham labdarúgó FA-kupa- találkozó (élő) GALAXIE SPORT - 21.35: Detroit-Colorado NHL- mérkőzés (élő) EUROSPORT - 09.30: Auszt­rál nyűt teniszbajnokság (élő) SPORT 1 - 15.00: Milan-Par- ma bajnoki focimeccs (élő) 17.00: Arsenal-Bolton labda­rúgó FA-kupa-mérkőzés (élő) 19.00: FC Barcelona-Vigo baj­noki futballmeccs (élő) NIKE Szombat, január 27. Német labda­rúgó Bundes- liga I: 1609. H e r t - ha-Wolfs- burg 1,65- 3,2-4,7-1,1-1,85; 1610. Bochum-Mainz 1,85­3.2- 3,6-1,2-1,65; 1611. Cott- bus-Mönchengladbach 2,25- 2,9-3-1,3-1,45; 1612. Nürn­berg-Stuttgart 2,5-2,8-2,8­1.3- 1,35; 1613. Frank­furt-Schalke 3,1-3-2,15-1,5- 1,3; 1614. Bielefeld-Hamburg 2,45-2,9-2,7-1,3-1,35. Vasárnap, január 28. Német labdarúgóliga: 2266. Bremen-Hannover 1,35-4-7,1- 1-2,55; 2267. Aachen-Lever­kusen 2,9-2,9-2,3-1,4-1,3. Olasz fociliga: 2315. Fiorenti- na-Livomo 1,5-3,5-5,6-1,1­2,15; 2317. Műan-Parma 1,23- 5-8,4-1-3,15. A fejpárbajokat a mátyusföldi településen szócsaták követték a téli holtidényben

Next

/
Thumbnails
Contents